Az Európai Unió és Japán között létrejött gazdasági partnerségi megállapodás keretében további 42 uniós és japán termék került be a mindkét térségben oltalom alatt álló földrajzi jelzések (OFJ) jegyzékébe, a listán a magyar pálinka megnevezés is szerepel – közölte az Európai Bizottság szerdán.
A brüsszeli közlemény szerint ez a harmadik alkalom, hogy a Japánban és az EU-ban is oltalom alatt álló földrajzi jelzések jegyzékét bővítik, miután 2021 februárjában 56 földrajzi jelzéssel, majd 2022 februárjában további 56 termékkel bővült a lista.
Az EU-Japán gazdasági partnerségi megállapodás – mely 2019. február 1-jén lépett hatályba – agrár-élelmiszeri termékek megnevezéseit védi az utánzás és jogtalan névhasználat ellen mindkét térségben. A megállapodás kölcsönös kereskedelmi hasznot hoz a felek számára, és gazdag kulináris és kulturális hagyományokkal rendelkező régiók autentikus termékeit ismerteti meg a fogyasztókkal – írták.
Az EU és Japán megállapodott abban is, hogy ez év végéig további 6 földrajzi jelzést adnak a listához Japán részéről, majd 2025-ben döntenek az oltalom alatt álló földrajzi jelzések listájának újabb bővítéséről.
A közlemény szerint Japán az EU-ban termelt agrár-élelmiszerek exportjának ötödik legnagyobb piaca. Az EU által Japánba exportált fő termékek közé a sertéshús, valamint a borok és más szeszes italok, a szivarok és a cigaretták, a sajtok, a csokoládé és más édességek, illetve egyéb feldolgozott mezőgazdasági termékek tartoznak.
Az EU elsősorban leveseket és szószokat, növényi termékeket, valamint élelmiszeralapanyagként használt gabonakészítményeket importál a távol-keleti országból – tájékoztatott az Európai Bizottság.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió és Japán között létrejött gazdasági partnerségi megállapodás keretében további 42 uniós és japán termék került be a mindkét térségben oltalom alatt álló földrajzi jelzések (OFJ) jegyzékébe, a listán a magyar pálinka megnevezés is s...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1695935220
[modified] => 1695897927
)
[title] => Az EU-ban és Japánban is oltalom alá került a magyar pálinka
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=163166&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 163166
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 163167
[image] => Array
(
[id] => 163167
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/palinka-ital.jpg
[original_lng] => 68055
[original_w] => 850
[original_h] => 478
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/palinka-ital-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/palinka-ital-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/palinka-ital-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/palinka-ital.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/palinka-ital.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/palinka-ital.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/palinka-ital.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1695887127:12
[_thumbnail_id] => 163167
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2301
[_oembed_80ad104b90b132e5dbb212df7012d70a] =>
[_oembed_time_80ad104b90b132e5dbb212df7012d70a] => 1695887927
[_oembed_a5529e09f73a2aaf535dd50031f73266] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831789139002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 647890
[1] => 76627
)
[tags_name] => Array
(
[0] => oltalom
[1] => pálinka
)
)
[1] => Array
(
[id] => 82592
[content] =>
A legmagasabb kitüntetéseket kapta Szegeden a kárpátaljai Pálinocska. A hatodik alkalommal megrendezett Nemzetközi Pálinka és Párlatversenyen az ungvári pálinkafőzde által benevezett 12 termékminta mindegyike oklevélben részesült. A levendulás pálinocska pedig a kuriózum kategória győztese is lett.