Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott következő elnöke ismét a figyelem középpontjába került, de ezúttal nem a politikai megnyilvánulásai miatt. A volt elnök egy új parfümcsaládot dobott piacra, amely a „Fight Fight Fight” (Harcolj, harcolj, harcolj) nevet viseli. A termék szinte azonnal el is fogyott. Az illatok férfi és női változatban is kaphatók, és a karácsonyi szezon előtti bevezetésük után néhány nap alatt elkapkodták őket.
A parfümcsalád neve Donald Trump hírhedt szavait idézi, amelyeket a sikertelen merénylet után mondott Pennsylvania államban. Az illatok ára 199 dollár, és bár az első készlet már elfogyott, további darabok előrendelhetők, a szállítás várható időpontja pedig február – írja a Blikk az Euronews alapján.
Trump nemcsak a parfümjeivel, de a marketingstratégiájával is felhívta magára a figyelmet. A volt elnök a TruthSocial nevű közösségi oldalán osztotta meg a parfüm reklámját, amelyben Jill Biden, a jelenlegi first lady fotóját is felhasználta, amint Trump mellett ül. A reklám szövege szerint az illat, amelynek „az ellenségeid sem tudnak ellenállni”.
A férfi after shave, amelynek az illata a leírása szerint az erőt, a hatalmat és a győzelmet testesíti meg, Trump ikonikus képével, valamint a felemelt öklével díszített üvegben érkezik
A női parfüm hasonlóan magasztos leírást kapott: „elegáns illat a nőnek, aki méltósággal néz szembe a kihívásokkal.” Az illat finom virágos és citrusos jegyeket ötvöz, és a magabiztosságot testesíti meg.
Trump nem először próbálkozik azzal, hogy a rajongótáborától pénzt szerezzen. Az év elején digitális gyűjtőkártyákat adott el, hogy felélessze a halott NFT-trendet, és egy 60 dolláros „God Bless the U.S.A. Bible” bibliát is népszerűsített. Emellett a Fulton megyei börtönben készült bűnözői fotóját is felhasználta különböző termékek, például kávés bögrék és pólók értékesítésére.
Government of Pakistan Recommends President Donald J. Trump for 2026 Nobel Peace Prize
The Government of Pakistan has decided to formally recommend President Donald J. Trump for the 2026 Nobel Peace Prize, in recognition of his decisive diplomatic intervention and pivotal…
— Government of Pakistan (@GovtofPakistan) June 20, 2025
BREAKING NEWS The Norwegian Nobel Committee has decided to award the 2025 #NobelPeacePrize to Maria Corina Machado for her tireless work promoting democratic rights for the people of Venezuela and for her struggle to achieve a just and peaceful transition from dictatorship to… pic.twitter.com/Zgth8KNJk9