Array ( [count_posts] => 2 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjU4MjE1ODt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 162631 [content] =>A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház premierrel ünnepelte meg 30. jubileumi évadnyitóját. Ezúttal a Brian Friel műve alapján készült Pogánytánc című előadást tekinthette meg a színházkedvelő közönség. A kárpátaljai magyar színház él, mert élni akar – minden körülmények közepette is. Ezt bizonyítja az a tény, hogy idén már a harmadik új darabbal állnak színpadra a színészek. Nehéz út vezetett idáig, a próbák sokszor viszontagságosak voltak, emelte ki Sin Edina, a színház megbízott igazgatója. Háborús időben is nagyon fontos, hogy élő legyen a kultúra és persze a színház, hiszen ezek adhatnak reménységet a kárpátaljai magyaroknak, az embereknek, kik itt vannak és bíznak a jövőben, emelte ki köszöntőjében Bacskai József Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja. Ukrajna függetlenné válása után nehéz és zűrzavaros évek vártak a kárpátaljai magyarságra, s míg mások a privatizációkból akartak meggazdagodni, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség épített: iskolákat, közösséget, és persze színházat. Ma örömmel tekintünk vissza erre az időre látva, hogy ma is él és virágzik a színház Beregszászon – emelte ki Sin József a KMKSZ Beregszászi Járási középszintű szervezetének elnöke.
[type] => post [excerpt] => A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház premierrel ünnepelte meg 30. jubileumi évadnyitóját. Ezúttal a Brian Friel műve alapján készült Pogánytánc című előadást tekinthette meg a színházkedvelő közönség. [autID] => 13 [date] => Array ( [created] => 1695492600 [modified] => 1695491519 ) [title] => A Pogánytánc bemutatójával ünnepelte 30. évadnyitóját a beregszászi magyar színház (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=162631&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 162631 ) [aut] => zsuzsa [lang] => hu [image_id] => 162632 [image] => Array ( [id] => 162632 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/szinhaz.jpg [original_lng] => 121080 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/szinhaz-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/szinhaz-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/szinhaz-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/szinhaz-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/szinhaz.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/szinhaz.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/szinhaz.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1695480720:13 [_oembed_a145edf33c8488606b8900d8bbdddfa3] => [_oembed_time_a145edf33c8488606b8900d8bbdddfa3] => 1695480716 [_thumbnail_id] => 162632 [_edit_last] => 13 [views_count] => 2071 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_19f3ba9889745499a6164153a4b00cb3] => [_oembed_time_19f3ba9889745499a6164153a4b00cb3] => 1695481806 [_oembed_4301d9bb535ed02bb1f0a0c0cd2da5dd] => [_oembed_time_4301d9bb535ed02bb1f0a0c0cd2da5dd] => 1695481806 [_oembed_509e92c4b177dbb0042bbe561d751bbc] => [_oembed_time_509e92c4b177dbb0042bbe561d751bbc] => 1695481807 [_oembed_e35bb836036b19b764760cef4643c10e] => [_oembed_time_e35bb836036b19b764760cef4643c10e] => 1695481807 [_oembed_d8e2f4c494b7e783e0e29b604073a3d8] => [_oembed_time_d8e2f4c494b7e783e0e29b604073a3d8] => 1695481807 [_oembed_85d6bab0ef3885cca433ff34d0f13319] => [_oembed_time_85d6bab0ef3885cca433ff34d0f13319] => 1695481807 [_oembed_5c165192937f535bcb046c17fa93e4c4] => [_oembed_time_5c165192937f535bcb046c17fa93e4c4] => 1695481807 [_oembed_52da4068f2672cec6fb109b5da91fc8f] => [_oembed_time_52da4068f2672cec6fb109b5da91fc8f] => 1697382189 [_oembed_cd8a88f7b7cc976f3ec8936c9b2ab920] => [_oembed_time_cd8a88f7b7cc976f3ec8936c9b2ab920] => 1697988105 [_oembed_ae8b7bb1465801a3a4b71eff87d65ce5] => {{unknown}} [_oembed_7cab27f22ba1b2943d2cc8d9c9903158] => {{unknown}} [_oembed_3e1df025aeda2833d70b503d7cf5906e] => {{unknown}} [_oembed_bb5825348edc1d6dc24beb2cb10d8ca2] => {{unknown}} [_oembed_3e02702f3c974a568b4e974a46ea5192] => [_oembed_time_3e02702f3c974a568b4e974a46ea5192] => 1720007313 [_oembed_2262f154e8b1dc6c20b4f302db616d9e] => {{unknown}} [_oembed_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] => [_oembed_time_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] => 1727860977 [_oembed_304cfa06cc4bbc6c8775c8a8ceed7868] => [_oembed_time_304cfa06cc4bbc6c8775c8a8ceed7868] => 1734431865 [_oembed_47f03ce599fcb650f3097a9826409a73] => [_oembed_time_47f03ce599fcb650f3097a9826409a73] => 1734611449 [_oembed_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] => [_oembed_time_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] => 1734611449 [_oembed_cc22659807c72285a70a359448cda201] => [_oembed_time_cc22659807c72285a70a359448cda201] => 1736674172 [_oembed_929c23ddcfda3843aba01bbc976f0a0c] => [_oembed_time_929c23ddcfda3843aba01bbc976f0a0c] => 1743616581 [_algolia_sync] => 831788796002 [_oembed_d1e07b3dbb4599ef86bb11a586eaac05] => [_oembed_time_d1e07b3dbb4599ef86bb11a586eaac05] => 1752916629 [_oembed_342e66430f774ba176681431d2997ce5] => [_oembed_time_342e66430f774ba176681431d2997ce5] => 1756275314 [_oembed_5080e95a89293d836d676979272a0359] => [_oembed_time_5080e95a89293d836d676979272a0359] => 1758739121 [_oembed_18f8b15da7f473bf430445019f4effc7] => [_oembed_time_18f8b15da7f473bf430445019f4effc7] => 1759516372 [_oembed_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] => [_oembed_time_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] => 1761533085 [_oembed_f4e74e9c24e82d11a5f8c23dd726c82e] => [_oembed_time_f4e74e9c24e82d11a5f8c23dd726c82e] => 1761726093 [_oembed_7fcf02f0bc11b1bcce64e7b515d4d7a9] => [_oembed_time_7fcf02f0bc11b1bcce64e7b515d4d7a9] => 1762430356 [_oembed_29fa01733d5a3ea578fc2086f822e4d5] => [_oembed_time_29fa01733d5a3ea578fc2086f822e4d5] => 1763140618 [_oembed_d7823490c39aae4f8087c988e8c6cf9a] => [_oembed_time_d7823490c39aae4f8087c988e8c6cf9a] => 1763140618 [_oembed_e8d053fc1e4e88b5169fefc2719909cc] => [_oembed_time_e8d053fc1e4e88b5169fefc2719909cc] => 1763140618 [_oembed_8b916f07a27392318f581435c10cb8ee] => [_oembed_time_8b916f07a27392318f581435c10cb8ee] => 1763315989 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 271 [5] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra [5] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 656404 [1] => 227 [2] => 656405 [3] => 582158 ) [tags_name] => Array ( [0] => 30. évadnyitó [1] => bemutató [2] => beregszászi magyar színház [3] => Pogánytánc ) ) [1] => Array ( [id] => 147697 [content] =>Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣
— Alf Really 🇺🇦🇬🇧🇨🇦🇪🇺🇮🇱🇩🇪🇵🇱 (@vik8867dn) November 11, 2025
The result is on video.
These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles...
Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7Ismét új előadást próbál a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata. Brian Friel Pogánytánc című művét a napokban kezdték el színpadra alkalmazni Gyevi-Bíró Eszter rendezésében a színészek. A beregszászi társulat idén már a harmadik új darabjába kezd, ez pedig azt bizonyítja, hogy az egyetlen kárpátaljai magyar színház él, és élni akar. A történet 1936-ban játszódik. Gyönyörű nyár van, Európa azonban iszonyatos változások előtt áll. A sztori az Írország észak-nyugati csücskében élő Mundy család öt lánytestvéréről szól. A beregszászi színház számára a szövegkönyv Upor László fordításának felhasználásával készült. Gyevi-Bíró Eszter rendezőnek pedig nem ez az első közös munkája a társulattal. A mostani darab esetében a rendező szeretett volna kapcsolódni ahhoz az állapothoz, ami most Beregszászt és a színházát jellemzi, ezért esett a választás Brian Friel előadására. A darabban a korabeli és a mai kortárs zenék keverednek majd, a ki nem mondott szavak eltáncolása pedig még teljesebbé teszi az élményt Gyevi-Bíró Eszter szerint. A beregszásziak új darabját a tervek szerint tehát július végén láthatja majd először a kárpátaljai nagyközönség. Szeptembertől pedig a színház Hubay termében minden kárpátaljai középiskolás és felsőoktatásban tanuló fiatal megtekintheti majd.
[type] => post [excerpt] => Ismét új előadást próbál a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata. Brian Friel Pogánytánc című művét a napokban kezdték el színpadra alkalmazni Gyevi-Bíró Eszter rendezésében a színészek. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1684420500 [modified] => 1684419953 ) [title] => Pogánytánc - készül a beregszászi színház legújabb előadása (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=147697&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 147697 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 147699 [image] => Array ( [id] => 147699 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/339820219-1236812163866580-3143963543253144154-n.jpg [original_lng] => 556819 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/339820219-1236812163866580-3143963543253144154-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/339820219-1236812163866580-3143963543253144154-n-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/339820219-1236812163866580-3143963543253144154-n-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/339820219-1236812163866580-3143963543253144154-n-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/339820219-1236812163866580-3143963543253144154-n-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/339820219-1236812163866580-3143963543253144154-n.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/339820219-1236812163866580-3143963543253144154-n.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1684409154:14 [_thumbnail_id] => 147699 [_oembed_509e92c4b177dbb0042bbe561d751bbc] => [_oembed_time_509e92c4b177dbb0042bbe561d751bbc] => 1684409153 [_edit_last] => 14 [views_count] => 2871 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_a28312b7ee707d1e96b496ed449bf07f] => [_oembed_time_a28312b7ee707d1e96b496ed449bf07f] => 1684409710 [_oembed_768b780aaac7add6868c455c5806ea66] => [_oembed_time_768b780aaac7add6868c455c5806ea66] => 1684409710 [_oembed_121ff80dbb4ec9f213a98653cf96d6c7] => [_oembed_time_121ff80dbb4ec9f213a98653cf96d6c7] => 1684409710 [_oembed_aa1fd8b479b5508ba6c18ac51df54adb] => [_oembed_time_aa1fd8b479b5508ba6c18ac51df54adb] => 1684409710 [_oembed_5a0724808da35c7b5476d93788e4d21d] => [_oembed_time_5a0724808da35c7b5476d93788e4d21d] => 1684409710 [_oembed_e86b3637f1c5cfa51854987ee02adae1] => [_oembed_time_e86b3637f1c5cfa51854987ee02adae1] => 1684409710 [_oembed_c9820465ec3ae8cdb1a3e998eaea631e] => [_oembed_time_c9820465ec3ae8cdb1a3e998eaea631e] => 1688398055 [_oembed_39f0205e90e0c75b1651c6b91c22170b] => [_oembed_time_39f0205e90e0c75b1651c6b91c22170b] => 1688398055 [_oembed_31d19873118fd301c94d4bd452c7024c] => [_oembed_time_31d19873118fd301c94d4bd452c7024c] => 1688707407 [_oembed_975ff95e94938a160ad138211eaaf690] => [_oembed_time_975ff95e94938a160ad138211eaaf690] => 1693588750 [_oembed_a145edf33c8488606b8900d8bbdddfa3] => [_oembed_time_a145edf33c8488606b8900d8bbdddfa3] => 1695745373 [_oembed_a65665d3ed146f09a2841897c6fb213e] => [_oembed_time_a65665d3ed146f09a2841897c6fb213e] => 1696704911 [_oembed_e724355fa71db6164335c27ac4a62c63] => [_oembed_time_e724355fa71db6164335c27ac4a62c63] => 1698856161 [_oembed_04c6c89bd4619521810adb17b5f31781] => [_oembed_time_04c6c89bd4619521810adb17b5f31781] => 1699616796 [_oembed_84dce18b8d61403311076461c7d35978] => [_oembed_time_84dce18b8d61403311076461c7d35978] => 1702975108 [_oembed_d0e82bd7287919eff83f29bffc7aacb1] => [_oembed_time_d0e82bd7287919eff83f29bffc7aacb1] => 1703586919 [_oembed_afb2cd56ad019bdfef0e008015b8cd57] => [_oembed_time_afb2cd56ad019bdfef0e008015b8cd57] => 1711542546 [_oembed_1f1c3a092720daf910f0e1131b6bce0a] => {{unknown}} [_oembed_0536111e087861d0408014d3920ffaa3] => {{unknown}} [_oembed_ebd745c3f443954dc7ab32c86a8cac40] => [_oembed_time_ebd745c3f443954dc7ab32c86a8cac40] => 1714577338 [_oembed_7ba34baae46fcc287d3ca2890673de0c] => [_oembed_time_7ba34baae46fcc287d3ca2890673de0c] => 1714833385 [_oembed_61d4c87844a259bcf4d9d928c0b7d416] => [_oembed_time_61d4c87844a259bcf4d9d928c0b7d416] => 1714833385 [_oembed_c45da865cef3ad6e2906edc16fcca2eb] => [_oembed_time_c45da865cef3ad6e2906edc16fcca2eb] => 1716026150 [_oembed_7750004d593913d10262e44b85c8ffbd] => [_oembed_time_7750004d593913d10262e44b85c8ffbd] => 1716824604 [_oembed_3730b4c261b4eb3c818b8a73d6a7f42e] => {{unknown}} [_oembed_3c53a4e78af896406273f167afab286e] => [_oembed_time_3c53a4e78af896406273f167afab286e] => 1719882809 [_oembed_e55d24ce5dc563f4b180ea6321277a01] => [_oembed_time_e55d24ce5dc563f4b180ea6321277a01] => 1721304911 [_oembed_87033b38e392c3c86e8a24454b43232c] => [_oembed_time_87033b38e392c3c86e8a24454b43232c] => 1721304911 [_oembed_8a5efbb0df6c4db8073141fb157803a6] => [_oembed_time_8a5efbb0df6c4db8073141fb157803a6] => 1721304911 [_oembed_bb2d8d311ef40b8a7dc53b097820ff21] => [_oembed_time_bb2d8d311ef40b8a7dc53b097820ff21] => 1721304911 [_oembed_492117542fd3bdc2f9d28475f039466b] => {{unknown}} [_oembed_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] => [_oembed_time_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] => 1725952850 [_oembed_d04017fbb580536d9580207f8dcbae9f] => [_oembed_time_d04017fbb580536d9580207f8dcbae9f] => 1727116690 [_oembed_321aca721159a31baa3dc42442f7cda1] => [_oembed_time_321aca721159a31baa3dc42442f7cda1] => 1727116690 [_oembed_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] => [_oembed_time_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] => 1729592890 [_oembed_a975dcfa6bc929274b1dfa31aba917b1] => [_oembed_time_a975dcfa6bc929274b1dfa31aba917b1] => 1730358314 [_oembed_abe63580a44e41c76673407286caef7a] => [_oembed_time_abe63580a44e41c76673407286caef7a] => 1730358314 [_oembed_c39dd3201087620b9cd4a0cff07c1bc0] => [_oembed_time_c39dd3201087620b9cd4a0cff07c1bc0] => 1730358314 [_oembed_f114bd0e0a1d4c86856b7aafc915c863] => [_oembed_time_f114bd0e0a1d4c86856b7aafc915c863] => 1730358314 [_oembed_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => [_oembed_time_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => 1731002796 [_oembed_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] => [_oembed_time_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] => 1733829503 [_oembed_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => [_oembed_time_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => 1733829503 [_oembed_324b4b7a3c0e1ceec7ffbc42c0acf819] => [_oembed_time_324b4b7a3c0e1ceec7ffbc42c0acf819] => 1735418547 [_oembed_2c1d837a80449233c43edff47873f9da] => [_oembed_time_2c1d837a80449233c43edff47873f9da] => 1736905837 [_oembed_76d391824d6805e885aa93b7d8766016] => [_oembed_time_76d391824d6805e885aa93b7d8766016] => 1737578958 [_oembed_31cf699fb957f443c35f7e7bfe728b06] => [_oembed_time_31cf699fb957f443c35f7e7bfe728b06] => 1737578958 [_oembed_d59b95826d471e5cac5aeb2df8a233a9] => [_oembed_time_d59b95826d471e5cac5aeb2df8a233a9] => 1737578958 [_oembed_c57aeba702e41971564bd9b8254b579a] => [_oembed_time_c57aeba702e41971564bd9b8254b579a] => 1737578958 [_oembed_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] => [_oembed_time_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] => 1740225113 [_oembed_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] => [_oembed_time_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] => 1740465050 [_oembed_17fba1912d5a4f0d86bb5e0669d2bd5a] => [_oembed_time_17fba1912d5a4f0d86bb5e0669d2bd5a] => 1742135728 [_algolia_sync] => 1202912152001 [_oembed_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => [_oembed_time_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => 1748432244 [_oembed_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] => [_oembed_time_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] => 1748432245 [_oembed_cc188e14d1b7c996cc0a43b73fd2ef44] => [_oembed_time_cc188e14d1b7c996cc0a43b73fd2ef44] => 1748627477 [_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => [_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1748627477 [_oembed_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] => [_oembed_time_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] => 1749287924 [_oembed_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] => [_oembed_time_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] => 1749287924 [_oembed_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] => [_oembed_time_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] => 1751354697 [_oembed_0f3e265e5e8c858c9a6d33ab26403744] => [_oembed_time_0f3e265e5e8c858c9a6d33ab26403744] => 1752437688 [_oembed_062c7af735f172da3ba7921c64d9d39e] => [_oembed_time_062c7af735f172da3ba7921c64d9d39e] => 1753365628 [_oembed_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] => [_oembed_time_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] => 1757056731 [_oembed_1517252242e51123f26d7ead90c2f4cb] => [_oembed_time_1517252242e51123f26d7ead90c2f4cb] => 1758708220 [_oembed_eaaf3e65f891c1c07ce6889f43b49ff0] => [_oembed_time_eaaf3e65f891c1c07ce6889f43b49ff0] => 1758708221 [_oembed_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] => [_oembed_time_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] => 1759248022 [_oembed_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] => [_oembed_time_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] => 1759248022 [_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => [_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1759248022 [_oembed_07579f0e874ea3ee82217869ab22b58f] => [_oembed_time_07579f0e874ea3ee82217869ab22b58f] => 1759248022 [_oembed_6d93931642e6f879c388318ed3cfa1e3] => [_oembed_time_6d93931642e6f879c388318ed3cfa1e3] => 1759248022 [_oembed_a9887f052e109b3fb9d8954259379c86] => [_oembed_time_a9887f052e109b3fb9d8954259379c86] => 1759248022 [_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => [_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1760026785 [_oembed_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] => [_oembed_time_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] => 1760965237 [_oembed_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] => [_oembed_time_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] => 1762073466 [_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => [_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1762948808 [_oembed_7fcf02f0bc11b1bcce64e7b515d4d7a9] => [_oembed_time_7fcf02f0bc11b1bcce64e7b515d4d7a9] => 1763133917 [_oembed_965c84cd244baed7c3555db4df8ab22e] => [_oembed_time_965c84cd244baed7c3555db4df8ab22e] => 1763133917 [_oembed_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] => [_oembed_time_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] => 1764602698 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 271 [5] => 592 [6] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra [5] => Társadalom [6] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 2164 [1] => 582158 [2] => 582157 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház [1] => Pogánytánc [2] => új előadás ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 582158 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 582158 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )
Pogánytánc (1 Oldal)