Izraelben a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások miatt egy nappal előrehozták örömünnepük, a purim kezdetét – jelentette a Jediót Ahronót című lap csütörtökön.
Szerda éjszaka tartották meg az „előünnepet”, miután a hatóságok háromnapos éjszakai zárlatot rendeltek el csütörtöktől. Az intézkedés értelmében este fél 9-től reggel 5-ig legfeljebb egy kilométerre távolodhatnak el az otthonaiktól, és senki sem tartózkodhat mások otthonában.
Tel-Avivban több éjjeli bulit is rendeztek több száz, az utcákon táncoló fiatallal a Karmel piac körül, és egyelőre zárva tartó, de elvitelre alkoholt már árusító vendéglátóhelyek környékén. A táncoló fiatalok nagy része még azelőtt távozott, hogy ötszáz sékeles (közel 4700 hrivnya) bírsággal sújtották volna őket a zárt térben tíz, szabad területen legfeljebb húsz ember jelenlétét engedélyező gyülekezési tilalom megszegéséért.
Juli Edelstein egészségügyi miniszter csütörtök reggel a katonai rádióban azt mondta, hogy a tel-avivi bulizók lesznek a felelősek az esetleges jövőbeli fertőzésekért és halálesetekért. A rendőrség 250 ellenőrző ponton fogja megállítani és visszafordítani a szóban forgó éjszakákon azokat a sofőröket, akik autóikkal megsértik a tilalmat. Több száz rendőrautó fogja pásztázni az utakat.
A korlátozással a hetek óta visszaszorulóban lévő fertőzéses esetek újbóli megugrását próbálják megakadályozni, miután tavaly tavasszal a purimi ünneplések után kezdődött a koronavírus-járvány első hulláma Izraelben.
A zsidó vallási parancs szerint purim örömünnepén addig kell inni, amíg nem tudják megkülönböztetni egymástól az Eszter könyvében szereplő, a zsidók elpusztítására törekvő, átkozott Hámánt és az áldott emlékű Mordechájt. Az idén azonban tekintélyes rabbik a rendkívüli járványhelyzet miatt felszólították a híveket, hogy ne vigyék túlzásba az ivászatot.
Szerdán 6494 embert oltottak be először és 62 457-et másodszor a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyaggal. Az oltási kampány kezdete, december 20. óta 4 598 197-en (az ország lakosságának 49,63 százaléka) kapták meg az első és 3 209 993-an a második dózis vakcinát is.
A 75 836 teszt elvégzésekor 4298 vírushordozót azonosítottak, ami 5,9 százalékos arányt jelent. Tavaly március óta 765 492-en fertőződtek meg koronavírussal a mintegy 9,3 millió lakosú Izraelben. Jelenleg 40 810 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, 1202 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 770-en súlyos állapotban vannak, és 249 ember van lélegeztetőgépen. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 5673-an haltak meg Izraelben.
Israel authorized Pfizer’s Covid-19 vaccine for vulnerable children 5 to 11 years old, as cases of the highly contagious Delta variant rise sharply https://t.co/5ATbFgObLg
Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
As a reminder, the Taleghan 2 complex (which Axios references) was clearly hit in the strike - but assumed to be unused. Either it was in fact being used, or something else in Parchin was hit https://t.co/EMU11toEj1pic.twitter.com/JwtfLQRl4Q
All the passengers of the ‘selfie yacht’ are safe and unharmed. They were provided with sandwiches and water. The show is over. pic.twitter.com/tLZZYcspJO
— Israel Foreign Ministry (@IsraelMFA) June 9, 2025