Visszatért 25 év után a brit slágerlisták élére a Queen, az együttes Live Around The World című koncertalbuma a tizedik, amely az első helyet szerezte meg.
Az albumon, amelynek dalait a januárban Sydney-ben kényszerűen befejeződött világturnéjuk helyszínein rögzítették, olyan slágereik szerepelnek, mint a Don’t Stop Me Now, Radio Ga Ga, We Will Rock You és We Are The Champions. Sydneyben az együttes előadta egykori fellépését a Live Aid-koncerten, az ausztráliai pusztító bozóttüzek okozta válság leküzdését segítő adománygyűjtő rendezvény részeként.
A koronavírus-járvány miatt az együttes 2020-ban nem folytathatta a koncertkörutat, ezért adták ki az albumot egyfajta köszönetképpen a rajongóknak – olvasható a BBC News honlapján.
„Az egyes a kedvenc számom. Még mindig szívet melengető érzés” – mondta Roger Taylor az együttes dobosa. „Nagyon örülök, hogy az emberek ennyire kedvelik ez az albumot. Hihetetlen, hogy még ilyen sok év elmúltával is ünnepelhetjük a Queen ikonikus zenéjét” – tette hozzá Adam Lambert amerikai énekes, aki 2011-ben csatlakozott az együtteshez.
A Live Around the World a Queen nyolcadik élő albuma, de az első, amelyet alapítótagjuk, az 1991-ben meghalt Freddie Mercury nélkül készítettek.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Visszatért 25 év után a brit slágerlisták élére a Queen, az együttes Live Around The World című koncertalbuma a tizedik, amely az első helyet szerezte meg.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1602448894
[modified] => 1602443486
)
[title] => Huszonöt év után ismét a brit slágerlisták élén a Queen
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=32506&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 32506
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 32507
[image] => Array
(
[id] => 32507
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/queen169.jpg
[original_lng] => 356719
[original_w] => 853
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/queen169-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/queen169-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/queen169-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/queen169.jpg
[width] => 853
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/queen169.jpg
[width] => 853
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/queen169.jpg
[width] => 853
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/queen169.jpg
[width] => 853
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1602432687:10
[_thumbnail_id] => 32507
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3964
[_algolia_sync] => 508035514000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
[3] => 91
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
[3] => Zene
)
[tags] => Array
(
[0] => 1299
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Queen
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1299
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1299
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)