Array
(
[count_posts] => 4
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjcwODkwODt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 235468
[content] =>
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-csatornáján számolt be egy új, saját fejlesztésű rakéta sikeres bevetéséről. Közlése szerint a „Long Neptun” nevű csapásmérő eszköz 1000 kilométeres hatótávval rendelkezik.
Az első bevetés célpontjáról sem az államfő, sem az ukrán hadvezetés nem adott meg információt, de nyílt források alapján több katonai blogger és elemző is azt feltételezi, hogy ez a március 14-én a tuapszei olajfinomítót ért támadás lehetett.

Egy, az X-en több mint 400 ezer felhasználó által követett katonai blogger szerint, a találat idején látható, szokásosnál lényegesen erősebb robbanás, valamint a becsapódás előtt hallható sugárhajtómű hang miatt erősen valószínű, hogy az új rakétát használhatták az olajfinomító ellen.
A szerkezet a korábbi 300 kilométer hatótávolságú Neptun rakéta továbbfejlesztett változata. Ez az az eszköz, amivel többek között Ukrajna 2022 áprilisában elsüllyesztette a fekete-tengeri orosz flotta zászlóshajóját, a Moszkvát.
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-csatornáján számolt be egy új, saját fejlesztésű rakéta sikeres bevetéséről. Közlése szerint a „Long Neptun” nevű csapásmérő eszköz 1000 kilométeres hatótávval rendelkezik.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1742120400
[modified] => 1742066646
)
[title] => Új, nagy hatótávolságú és saját fejlesztésű rakéta sikeres bevetését jelentette be Zelenszkij
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=235468&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 235468
[uk] => 235444
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 235446
[image] => Array
(
[id] => 235446
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-114.png
[original_lng] => 374692
[original_w] => 1140
[original_h] => 693
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-114-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-114-300x182.png
[width] => 300
[height] => 182
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-114-768x467.png
[width] => 768
[height] => 467
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-114-1024x622.png
[width] => 1024
[height] => 622
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-114.png
[width] => 1140
[height] => 693
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-114.png
[width] => 1140
[height] => 693
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-114.png
[width] => 1140
[height] => 693
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1742059446:12
[_thumbnail_id] => 235446
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3193
[_oembed_ab833e4761a286af30df903cde220bcb] => The @DRDO_India has successfully conducted a flight trial of its long range hypersonic missile on 16th Nov 2024 from Dr APJ Abdul Kalam Island, off-the-coast of Odisha.
Raksha Mantri Shri @rajnathsingh has congratulated DRDO, Armed Forces and the Industry for successful flight… pic.twitter.com/wq7yM2YS9f
— रक्षा मंत्री कार्यालय/ RMO India (@DefenceMinIndia) November 17, 2024
[_oembed_time_ab833e4761a286af30df903cde220bcb] => 1742059450
[_algolia_sync] => 508519355000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 83882
[3] => 49
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1783395
[1] => 708908
[2] => 8448
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Long Neptun
[1] => rakéta tesztelés
[2] => tesztelés
)
)
[1] => Array
(
[id] => 222573
[content] =>
India sikeresen tesztelte saját hiperszonikus rakétáját, amely akár 1500 km-re lévő célpontokat is elérhet.
Ezt Rajnath Singh indiai védelmi miniszter jelentette be.

A rakétát a kelet-indiai Odisha partjainál tesztelték. Az indiai védelmi minisztérium vezetője hangsúlyozta, hogy a rakétateszt az országot „a kiválasztott nemzetek csoportjába helyezte, amelyek ilyen technológiával rendelkeznek”.
„Ez egy történelmi pillanat, és ez a jelentős eredmény hazánkat azon nemzetek válogatott csoportjába sorolja, amelyek ilyen kritikus és fejlett katonai technológiával rendelkeznek. Gratulálok fegyveres erőinknek és iparunknak a lenyűgöző eredményhez” – hangsúlyozta Singh.
Jelenleg ilyen típusú hiperszonikus rakétákkal az Egyesült Államok, Kína és Oroszország rendelkezik.
[type] => post
[excerpt] => India sikeresen tesztelte saját hiperszonikus rakétáját, amely akár 1500 km-re lévő célpontokat is elérhet.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1731925440
[modified] => 1731876902
)
[title] => India először lőtte ki saját, nagy hatótávolságú hiperszonikus rakétáját
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=222573&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 222573
[uk] => 222531
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 222532
[image] => Array
(
[id] => 222532
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/209990-1-large.jpg
[original_lng] => 29438
[original_w] => 1140
[original_h] => 749
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/209990-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/209990-1-large-300x197.jpg
[width] => 300
[height] => 197
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/209990-1-large-768x505.jpg
[width] => 768
[height] => 505
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/209990-1-large-1024x673.jpg
[width] => 1024
[height] => 673
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/209990-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 749
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/209990-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 749
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/209990-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 749
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1731869703:5
[_oembed_ab833e4761a286af30df903cde220bcb] => The @DRDO_India has successfully conducted a flight trial of its long range hypersonic missile on 16th Nov 2024 from Dr APJ Abdul Kalam Island, off-the-coast of Odisha.
Raksha Mantri Shri @rajnathsingh has congratulated DRDO, Armed Forces and the Industry for successful flight… pic.twitter.com/wq7yM2YS9f
— रक्षा मंत्री कार्यालय/ RMO India (@DefenceMinIndia) November 17, 2024
[_oembed_time_ab833e4761a286af30df903cde220bcb] => 1731869547
[_thumbnail_id] => 222532
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2000
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_33957d3e641594585900ab42d9585ed8] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1203086587001
[_oembed_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] =>
[_oembed_time_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] => 1747747344
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 25
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Videók
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4573
[1] => 708908
)
[tags_name] => Array
(
[0] => India
[1] => rakéta tesztelés
)
)
[2] => Array
(
[id] => 212932
[content] =>
Ukrajna sikeresen tesztelte az első hazai ballisztikus rakétát. A hírt Volodimir Zelenszkij ukrán államfő közölte.

„Megtörtént az első ukrán ballisztikus rakéta pozitív tesztje. Gratulálok ehhez a védelmi-ipari komplexumunknak” – mondta.
Zelenszkij azt mondta, hogy nem árulhat el részleteket erről a rakétáról. Az elnök azt is megjegyezte, hogy habozott, jelentse-e be ezt az információt.
„Azt hittem, korai még beszélni róla. De azt akartam, hogy a társadalom megbecsülje azokat az embereket, akik éjt nappallá téve a védelmi vállalkozásoknál dolgoznak” – tette hozzá az államfő.
[type] => post
[excerpt] =>
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1725027120
[modified] => 1725023730
)
[title] => Ukrajna sikeresen tesztelte első ballisztikus rakétáját – Zelenszkij
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=212932&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 212932
[uk] => 212570
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 212274
[image] => Array
(
[id] => 212274
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/98bbffc289d9e617bf7e0b6e736b5371.webp
[original_lng] => 41120
[original_w] => 900
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/98bbffc289d9e617bf7e0b6e736b5371-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/98bbffc289d9e617bf7e0b6e736b5371-300x150.webp
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/98bbffc289d9e617bf7e0b6e736b5371-768x384.webp
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/98bbffc289d9e617bf7e0b6e736b5371.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/98bbffc289d9e617bf7e0b6e736b5371.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/98bbffc289d9e617bf7e0b6e736b5371.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/98bbffc289d9e617bf7e0b6e736b5371.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1725012930:5
[_thumbnail_id] => 212274
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1980
[_oembed_c0f4ff8014acfc5949c5b0cf0ac6fc9a] =>
[_oembed_time_c0f4ff8014acfc5949c5b0cf0ac6fc9a] => 1725718171
[_oembed_430d9041904fc4b9a3f5401f4360c998] =>
[_oembed_time_430d9041904fc4b9a3f5401f4360c998] => 1731937995
[_oembed_5da9112ccc05f421877ebc65b6e48ff5] =>
[_oembed_time_5da9112ccc05f421877ebc65b6e48ff5] => 1732191878
[_algolia_sync] => 1203085715001
[_oembed_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] =>
[_oembed_time_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] => 1744268633
[_oembed_c07559ab904e7949c3aa019e2a25e635] =>
[_oembed_time_c07559ab904e7949c3aa019e2a25e635] => 1747488136
[_oembed_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] =>
[_oembed_time_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] => 1748850677
[_oembed_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] =>
[_oembed_time_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] => 1748850677
[_oembed_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] =>
[_oembed_time_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] => 1749638751
[_oembed_c6f5870c9cb97a96953c011e304263d9] =>
[_oembed_time_c6f5870c9cb97a96953c011e304263d9] => 1750609358
[_oembed_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] =>
[_oembed_time_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] => 1755621547
[_oembed_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] =>
[_oembed_time_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] => 1756737801
[_oembed_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] =>
[_oembed_time_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => 1758045278
[_oembed_6a96a4701ec6557c621760d6a9819ed2] =>
[_oembed_time_6a96a4701ec6557c621760d6a9819ed2] => 1758616418
[_oembed_9159044988ee69382db17354f612de85] =>
[_oembed_time_9159044988ee69382db17354f612de85] => 1758616418
[_oembed_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] =>
[_oembed_time_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] => 1760164022
[_oembed_19611456e2ca629687e90159d9162c35] =>
[_oembed_time_19611456e2ca629687e90159d9162c35] => 1760164023
[_oembed_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] =>
[_oembed_time_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] => 1760164023
[_oembed_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] =>
[_oembed_time_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] => 1760706586
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1761919316
[_oembed_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] =>
[_oembed_time_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] => 1761919316
[_oembed_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] =>
[_oembed_time_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] => 1762796125
[_oembed_102f7237b1d471dc8ca1b2daaa7931b8] =>
[_oembed_time_102f7237b1d471dc8ca1b2daaa7931b8] => 1762796125
[_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] =>
[_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1763712851
[_oembed_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] =>
[_oembed_time_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] => 1763712852
[_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] =>
[_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1763712852
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
)
[tags] => Array
(
[0] => 708908
[1] => 291
[2] => 1986
)
[tags_name] => Array
(
[0] => rakéta tesztelés
[1] => Ukrajna
[2] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[3] => Array
(
[id] => 172676
[content] =>
Maximális hatótávolsága elérheti a 150 km-t, szemben a GMLRS korábbi verziójával, amely körülbelül 80 kilométert tud megtenni.

Az amerikai Lockheed Martin cég sikeresen végzett el egy sor minősítési tesztet az M142 HIMARS és M270 MLRS rendszerekhez tervezett kiterjesztett hatótávolságú ER GMLRS rakétákkal. Erről a konszern honlapján számoltak be.
A vállalat megjegyzi, hogy minden teszt közelebb hozza a rendszert az amerikai hadsereg általi átvételhez, mivel ezzel befejeződik a fejlesztés utolsó szakasza.
[type] => post
[excerpt] => Maximális hatótávolsága elérheti a 150 km-t, szemben a GMLRS korábbi verziójával, amely körülbelül 80 kilométert tud megtenni.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1702891620
[modified] => 1702825649
)
[title] => Az USA új rakétát tesztelt a HIMARS számára
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=172676&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 172676
[uk] => 172659
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 172660
[image] => Array
(
[id] => 172660
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/3073025.jpg
[original_lng] => 50128
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/3073025-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/3073025-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/3073025.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/3073025.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/3073025.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/3073025.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/3073025.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1702818450:5
[_thumbnail_id] => 172660
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3490
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] => Bag of $30K left on LIRR train reunited with owner thanks to this clue inside https://t.co/ablrC3wGnz pic.twitter.com/JWZv0AlLle
— New York Post (@nypost) February 17, 2024
[_oembed_time_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] => 1708948002
[_oembed_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => Michigan asks residents to help house, settle migrants amid crisis at border.
Texans have asked me if Texas will mandate this.
NO.
Our focus is securing the border & building barriers, not aiding & supporting Biden's open border policies.https://t.co/GVtgrxb12I #FoxNews
— Greg Abbott (@GregAbbott_TX) February 20, 2024
[_oembed_time_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => 1709393036
[_oembed_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods.
ENOUGH!
pic.twitter.com/HycxcY5AQq
— Rochellemaryn 🌹🕊️ (@RochelleAz) October 1, 2023
[_oembed_time_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => 1709393036
[_oembed_836be4fbfce22322b3673bc38308e16b] => {{unknown}}
[_oembed_f67667fb7626af3f307b91e8f4b23af3] =>
[_oembed_time_f67667fb7626af3f307b91e8f4b23af3] => 1719168122
[_oembed_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] =>
[_oembed_time_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] => 1720429417
[_oembed_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
— (((Tendar))) (@Tendar) August 1, 2024
[_oembed_time_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => 1724084370
[_oembed_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => Ankara Esenboğa Havalimanı'nda, MİT koordinesinde Rusya ile ABD arasında mahkum takası gerçekleşti.
Serbest kalanlar arasında WSJ muhabiri Evan Gershkovich ve eski ABD Deniz Piyadesi Paul Whelan da var. pic.twitter.com/vvaudoBNvj
— Sabah (@sabah) August 1, 2024
[_oembed_time_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => 1724084370
[_oembed_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] =>
[_oembed_time_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => 1730825117
[_oembed_f07c9ddc493ae2ed0236f4f5f1edf74f] => {{unknown}}
[_oembed_ab833e4761a286af30df903cde220bcb] => The @DRDO_India has successfully conducted a flight trial of its long range hypersonic missile on 16th Nov 2024 from Dr APJ Abdul Kalam Island, off-the-coast of Odisha.
Raksha Mantri Shri @rajnathsingh has congratulated DRDO, Armed Forces and the Industry for successful flight… pic.twitter.com/wq7yM2YS9f
— रक्षा मंत्री कार्यालय/ RMO India (@DefenceMinIndia) November 17, 2024
[_oembed_time_ab833e4761a286af30df903cde220bcb] => 1732436592
[_oembed_8426432e97c7c015d800bc5016f57ca7] => {{unknown}}
[_oembed_32312d19cc59a4202b8495c7b137d48d] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508427330000
[_oembed_00a6577f03485517234280e79e5a82df] => Yup, they work! The Estonian Defence Forces @Kaitsevagi trained with their very own HIMARS for the first time today. pic.twitter.com/BNQIoMo2CZ
— MoD Estonia (@MoD_Estonia) July 11, 2025
[_oembed_time_00a6577f03485517234280e79e5a82df] => 1753369170
[_oembed_868b1c3b4634182199709c30814e7ab5] => 🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
— UNITED24 Media (@United24media) September 13, 2025
[_oembed_time_868b1c3b4634182199709c30814e7ab5] => 1758359513
[_oembed_bf04c86fd115a452f177e9127172e22e] => BREAKING NEWS
The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
— The Nobel Prize (@NobelPrize) October 7, 2025
[_oembed_time_bf04c86fd115a452f177e9127172e22e] => 1760558606
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 472764
[1] => 708908
[2] => 1227
)
[tags_name] => Array
(
[0] => HIMARS
[1] => rakéta tesztelés
[2] => USA
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 708908
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 708908
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
rakéta tesztelés (1 Oldal)