Március 9-én nyílt napot tartottak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Szakgimnáziumában.
Az intézmény díszterme csaknem teljesen megtelt érdeklődőkkel, akiket Soós Katalin igazgató köszöntött, majd részletes tájékoztatást adott a Szakgimnáziumról. A kezdeti időszakot felelevenítve elmondta, hogy az oktatási intézményt 2014-ben alapították felsőfokú szakképzési intézetként, mely mára számos – elsősorban pozitív – változáson esett át.
„A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által alapított Szakgimnázium az egyetlen olyan magyar tannyelvű intézmény vidékünkön, ahol nemcsak érettségit, de szakmát is szerezhetnek a diákok. Mivel intézményünk nem állami, hanem alapítványi fenntartású, ezért megválaszthatjuk az oktatás nyelvét, vagyis nem kötelező 2023 szeptemberétől a középiskolai tantárgyak 60%-át az államnyelven oktatni. Így a hozzánk jelentkezők továbbra is anyanyelvükön tanulhatnak, nálunk továbbra is garantált a magyar nyelven való oktatás. Emellett azok, aki nem szeretnének az általunk kínált szakokra jelentkezni, de anyanyelvükön szeretnének érettségizni, azt is megtehetik nálunk, ugyanis ez év szeptemberétől középiskolai osztályokat nyitunk, ahol szintén magyar nyelven folyhat a tanulás” – hangsúlyozta Soós Katalin.
Hasonlóan a korábbi évekhez, idén is öt szakra lehet jelentkezni: óvodapedagógia, szociális munka, számvitel és adóügy, alkalmazott matematika és turizmus. Az igazgató asszony azonban hozzátette, hogy a felvételi eljárásról még biztosat nem tudnak mondani, ugyanis Ukrajnában még nem elérhető a felvételi eljárások menete. Ugyanakkor arra biztatta a felvételizni szándékozókat, hogy egyszerre több szakra is nyújtsák be jelentkezésüket, így a sikeres vizsgák eredményeképpen választhatnak majd a szakok közül.
Soós Katalin kiemelte, hogy a magyar állami támogatásából fenntartott intézményben az oktatás ingyenes, s a diákok tanulmányi eredményektől függően ösztöndíjban részesülnek. A képzés összesen négy évből áll, melyből az első két év a középiskolai oktatás, amely az érettségi bizonyítvány megszerzésével zárul, s ezt követi két év szakmai képzés – tette hozzá, majd kitért a kollégiumi elhelyezés lehetőségére is.
Az intézménybe jelenleg Kárpátalja 64 településéről járnak a tanulók, akik barátságokat szőnek, építik a jövőjüket, s a tanulás mellett számos lehetőséget kapnak: „Különböző szakköröket indítunk és megannyi sportolási lehetőséget is biztosítunk számukra, hiszen a magyar kormány támogatásával sikerült teljes mértékben felújítani az épületünket, futópályát kiépíteni, sporttermünk van, szabadtéri sportpályáink is vannak, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a felnövekvő nemzedéket ne csak tanítsuk, hanem próbáljuk egészséges életmódra is nevelni őket” – szögezte le Soós Katalin, hozzátéve, hogy a Szakgimnáziumot befejezők 80%-a a beregszászi főiskolán folytatja tanulmányait, egy részük levelező tagozaton, hiszen a tanulás mellett többen már dolgoznak is.
Az igazgató asszony általános tájékoztatója után az érdeklődők betekinthettek a különböző szakok világába, megismerkedhettek az intézménnyel, a tanárokkal, a Szakgimnáziumban diplomát szerzett volt diákokkal. Több helyszínen szakbemutató előadásokon vehettek részt, többek között népi énekes gyermekjátékokra invitálták a látogatókat, akik ezután egy rendhagyó tornaórába is beleshettek, a szociális munkával kapcsolatos tényeket és álhíreket érintő interaktív beszélgetésen, közös robotikafoglalkozáson és 3D-modellezésen vehettek részt, valamint megtekinthették az aktuális kiállításokat.
Március 3-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Szakgimnáziumának diplomaátadó ünnepségére a beregszászi római katolikus templomban, melyen a turizmus szakos végzős diákok kapták kézhez okleveleiket.
Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött, melyen Molnár János római katolikus püspöki helynök, Marosi István görögkatolikus parochus és Margitics János református lelkész hirdette Isten igéjét.
Nemzeti imánk és a főiskola himnuszának eléneklése után a jelenlévőket Csernicskó István, a II. RF KMF rektora köszöntötte. „Ukrajnában sajnos háború dúl, és a háborúban nemcsak a múzsák, de a turizmus is hallgat. Azonban amint véget ér a háború, ismét egyre nagyobb szükség lesz jól képzett turisztikai szakemberekre, vagyis önökre, kedves végzősök” – szólt a diákokhoz beszédében azt kívánva, hogy minél előbb a gyakorlatban is kamatoztatni tudják megszerzett ismereteiket, hiszen ez azt jelentené, hogy végre elhallgattak a fegyverek és újra béke honol.
Ünnepi beszédében Soós Katalin, a Szakgimnázium igazgatója összefoglalta a turizmus szakos diákok elmúlt 3,5 évét, mely nem volt zökkenőmentes: „Volt a közös 3,5 fél évben minden: üresen kongó folyosó, maszk mögé rejtett arcok, megszakadó internetkapcsolat, szirénaterhes tanórák, sötét nappalok és esték, reménytelennek tűnő helyzetek. De megoldottuk. Most azonban véget ért közös utunk, saját ösvényre léptetek. […] Bármerre vagytok és mentek most, inspirációt, sikereket és áldást kívánunk nektek. A valóságos tarisznyátokba csak jelképes útmutatókat helyeztünk el, de a képzeletbeli útravalót a 3,5 év során kaptátok meg tőlünk. Legyen szívetek tiszta, elmétek pedig kihívásokra kész. Kitartást a továbbtanuláshoz vagy a munkához!” – helyezte a végzősök szívére.
„Ha van foglalkozás, hivatás a világban, amelynek alapfeltétele és kerete a békesség, az egymás iránti tisztelet és megértés, akkor az a turizmus” – fogalmazott köszöntőjében Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára, leszögezve: „Békét kell teremteni, legyen végre vége az öldöklésnek, álljon helyre a béke, mert csak akkor lehet egymással értelmesen beszélni, és a helyi közösségek, az egymás mellett élő népek, nemzetek és országok együttműködéséért tenni.” Kovács Zoltán hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország Kormánya 2010 óta következetesen, szisztematikusan és kitartóan képviseli a nemzetpolitikában azt az elvi és gyakorlati magatartást, amely a mai napon is megnyilvánul a Szakgimnázium, a főiskola működésében. Magyarország Kormánya a béke megteremtésében érdekelt, és abban, hogy a külhoni magyar közösségek a körülöttük élő nemzetekkel békességben, megbecsülésben éljenek. Az államtitkár biztosította a jelenlévőket, hogy Magyarország – mint ahogyan azt az elmúlt bő évtizedben is tette – a továbbiakban is meg fog adni minden támogatást, mely a kárpátaljai magyarság szülőföldön való megmaradását célozza.
Az ünnepi köszöntőket követően a végzős diákok nevében Hajdú Viktória Patrícia és Rácz Milán mondott köszönetet, majd Pércsi Lajos elszavalta Tandari Éva Ember maradj, Fiam című versét. Ezután a végzősök fogadalomtételére került sor. Az eskü szövegét Csurmán Viktória IV. évfolyamos turizmus szakos végzős olvasta elő diáktársainak.
Az oklevelek általános ismertetését követően Soós Katalin igazgató, Csernicskó István rektor, Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke és Kovács Zoltán államtitkár átadták a felvonuló végzősök diplomáit.
A friss diplomásokat a harmadik évfolyamos diákok és az intézmény énekkara köszöntötte.
Záróbeszédében Orosz Ildikó aláhúzta: „A búcsú pillanata egyszerre valami új kezdetének a pillanata is. Ma búcsúzunk, de ez nem végleges búcsú, szeptembertől ugyanis minden végzős hallgatót vár a főiskola turizmus szaka, hogy még több élménnyel, tudással, tapasztalattal gazdagodjatok.”
A diplomaátadó ünnepség végén a történelmi egyházak képviselői áldást kértek a jelenlévőkre.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma (Beregszász, Oroszlán utca 30.) nyílt napot szervez 2023. március 9-én .
A program 9:00-kor Soós Katalin igazgató általános tájékoztatójával kezdődik a díszteremben. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek az óvodapedagógia, a turizmus, a szociális munka, az alkalmazott matematika és a számvitel és adóügy szakok világába.
2022 Kárpátalja minden intézménye számára megannyi változást, új kihívást és megoldandó problémát tartogatott. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Szakgimnáziuma életében bekövetkezett változásokról, eredményeiről, sikereiről és a tanév alakulásáról Soós Katalint, az intézmény igazgatónőjét kérdeztük.
– Kérem, mutassa be a II. RF KMF Szakgimnáziumának 2022-es évét!
– Szakgimnáziumunk életében 2022 is eseménydús volt. Az év elején tombolt a Covid–19, így hol jelenléti, hol online, hol vegyes oktatási formában dolgoztunk. Szükség volt a tanáraink kreativitására, hogy a tantervek teljesítése mellett a betervezett rendezvényeket is meg tudjuk valósítani. Ez többnyire sikerült is. Aztán elkezdtünk dolgozni a felvételi kampány megszervezésén. Február 24-re interaktív nyílt napot hirdettünk, ezen 150 érdeklődő jelent meg. Ám aznap tört ki a háború, és minden, ami addig biztosnak tűnt, bizonytalanná vált. Annyit tudtunk biztosan mondani, hogy érdemes tanulni, kell tanulni, és mindenképp felvételizzenek a diákok. Ettől a dátumtól kezdve – nemcsak nálunk, hanem ország- és világszerte – mindennapossá vált az újratervezés.
Az egyhetes kényszerszünet után online folytattuk a tanulást, tanítást. Kihívássá vált ilyen körülmények között végezni a munkánkat, hiszen mindenkit megviselt a kialakult helyzet. Sok család szakadt ketté, és komoly dilemma volt, hogy mi legyen a gyerekkel, hogyan tovább. Istennek hála, csak néhány tanárunk hagyta el az országot, a nagy többség kitartott, és folytatja az elkezdett munkát. A tanévet vegyes oktatási formában tudtuk befejezni, minden végzős diáknak sikerült teljesíteni a tantervet, a gyakorlatot és a záróvizsgákat, így idén összesen 106 diplomát tudtunk kiadni végzőseinknek.
A felvételi kampányunk – a nehézségek ellenére – nagyon jól sikerült, hiszen a 120 helyre 123 jelentkezőnk volt, és 118 diákot fel is vettünk az első évfolyamra. A tavasz és a nyár is tele volt új feladatokkal, sok kolléga és diák vett részt a belső-ukrajnai menekültek segítésében, ellátásában a munka mellett. Igyekeztünk helytállni a munkában és a segítségnyújtásban is. Nagyon büszke vagyok a diákjainkra és a kollégáimra is, hiszen azonnal mentek, és ott segítettek, ahol éppen szükség volt rájuk.
Szeptemberben el tudtuk kezdeni a jelenléti oktatást. Megépült az óvóhelyünk, és igyekeztünk továbbra is biztonságos és színvonalas oktatást biztosítani diákjaink számára. Ebben a tanévben soha nem látott szükség van a pszichológus, osztályfőnök odafigyelésére. Az okokat nem kell kifejtenem. Igyekszünk ott lenni, segíteni. Nagyon nehéz évet zártunk, mindent át kellett értékelnünk, nem várt dolgokat megélnünk.
– Az országban jelenleg zajló háborús körülmények meghatározzák mindennapjainkat, intézményeink működését, a szakgimnázium azonban így is színvonalasan teljesít. Miként sikerül leküzdeni a nehézségeket a hétköznapokban?
– A mi mottónk is az, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Az évek során összetartó csapattá váltunk, és egymást segítve, erősítve küzdünk a mindennapokban. Minden kollégám komolyan veszi a munkáját, és mindent belead, hogy átadhassa tudását. Szeretjük a hivatásunkat, az iskolánkat, a diákjainkat, a kollégáinkat: ez össze- és megtart minket Isten segedelmével.
– Sikeres volt az intézményben a hibrid oktatási forma?
– Mi a jelenléti oktatás hívei vagyunk. Úgy gondolom, hogy a középiskolás korosztály jobban elsajátítja a tananyagot jelenléti oktatásban, mint vegyes vagy online formában. Azt tapasztaljuk, hogy a végzőseink és a főiskolások már sokkal jobban, tudatosabban állnak a tanuláshoz, és számukra járható ez az oktatási forma. A hibrid oktatási formában hibrid az eredmény is. Persze ez is korosztály- és emberfüggő.
– Ön szerint tapasztalható volt az év során, hogy a sokszor légiriadókkal teli és óvóhelyen töltött oktatási napok kihatottak az oktatók tanítási vagy a diákok tanulási kedvére?
– Hazudnék, ha azt állítanám, nem volt semmilyen hatással a tanulási és tanítási kedvre. Eleinte megrázó volt, hogy le kell vonulni az óvóhelyre, és ott folytatni az órát. Sokat rontott a helyzeten, amikor már az áramszünetek is bekövetkeztek. Iskolánkban az utolsó másfél hónapban 1,5–2 órákra kapcsolták be az áramot munkaidőben. Ez nagyon megviselte az idegrendszerünket. Soha nem hittük volna, hogy ennyire zavar minket, ha nem tudunk dolgozni, ha nem haladhatunk a terveink szerint. De ekkor is Isten oltalma alatt voltunk, legalább nem volt hideg.
– Milyen mutatókkal zárult az év az oktatók és a diákok számát tekintve?
– A tanévet úgy kezdtük, hogy minden szabad állást sikerült feltöltenünk, így minden tantárgyat szakos tanár oktatott. Ez jelenleg is így van, senki sem jelezte, hogy munkahelyet szeretne váltani. Diáklétszámunk csekély mennyiségben csappant. A szokásos első évfolyamos lemorzsolódás tapasztalható. Öten menet közben jöttek rá, hogy ez nem az ő álmuk, csak a szülők erősködtek. Ők visszamennek régi iskolájukba. Néhány család menekül a háború elől, őket is meg kell értenünk. A tanév elejétől összesen 14 tanuló hagyta el iskolánkat, jelenleg 319 diákunk van.
– Kérem, röviden számoljon be a szakgimnázium 2022–2023-as tanévének tavaszi félévéről!
– Remélem, a tavaszi félévünk nyugodtabb és békésebb lesz, mint a tavalyi. Ami biztos: mi dolgozni akarunk, lesznek végzőseink, lesznek rendezvényeink, és jelenléti oktatást szeretnénk. Idén utoljára bocsátunk ki ifjú szakembereket (молодший спеціаліст). Februárban fejezi be tanulmányait a 24 turizmus szakos diák, akkor lesz egy oklevélátadónk. Nyáron pedig az alkalmazott matematika szakosok kapnak diplomát. Dolgozni fogunk a felvételi kampányunkon és a szakmai fejlődésünkön, hogy még jobb teljesítményt tudjunk nyújtani azoknak, akik minket választanak.
Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma korábban módosította a 2022-es felvételi eljárás rendjét az országban kialakult háborús helyzet miatt. Ennek figyelembevételével állították össze a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának módosított felvételi szabályzatát is. A felvételi periódus lezárult és a meghirdetett 120 helyre, 114-en jutottak be.
A fennmaradó helyekre, mint a turizmus, szociális munka, valamint a számvitel és adóügy, a következő héten lehet majd pótfelvételizni.
Felújított épületben kapott helyet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Szakgimnáziuma, valamint az Egán Ede Szakképzési Centrum Beregszászi Képzési Központja, ugyanis 2021-ben a főiskola infrastruktúrája újabb épülettel bővült Beregszászban. Soós Katalint, az intézmény igazgatónőjét az intézmény életében bekövetkezett változásokról és a tanév alakulásáról kérdeztük.
– Kérem, mutassa be a II. RF MF Szakgimnáziumának 2021-es évét.
– Mi, pedagógusok mindig tanévet értékelünk, és nekünk szeptember elseje az új tanév kezdete. A 2021-es naptári év nagyon változatos volt. A január–júliusi időszakban váltották egymást a táv- és jelenléti oktatási formák. Igaz, hogy most már nem ért váratlanul minket ez a váltakozás, és jobban felkészültünk ezekre az időszakokra, mégis mindenkit megviselt, hogy nem tudtunk tervezni. Minden tervnél két változattal kellett készülni, mert sosem tudtuk előre, meddig maradunk az intézményi kontaktoktatásnál, meddig valósíthatjuk meg terveinket a valós térben. Problémásnak bizonyult a végzős diákok szakmai gyakorlatának lebonyolítása is, hiszen ezeknek a gyakorlatoknak a hatékonysága a személyes jelenléten múlik.
A tanáraink hősiesen vették az akadályokat, sokszor emberfeletti küzdelmet folytatva a diákok motivációjának fenntartásáért. A kívülállóknak gyakran úgy tűnhet, hogy egy tanárnak sokkal kevesebb dolga van a távoktatás során, a gyakorlat azonban ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Sokszor ötször annyi munka előkészíteni egy ilyen órát, mint egy jelenlétit. A munkatársaink nagyon lelkiismeretesen végezték munkájukat ezekben az időszakokban is. Nemcsak kiválóan teljesítették a tanórák céljait, de eredményesek is voltak.
A mozgalmas tanév zárását követően egy nagyon sikeres felvételi időszakot tudhatunk magunk mögött. Soha ennyi felvételiző diák nem nyert még hozzánk felvételt: a 120 meghirdetett helyre 118 diákot tudtunk beiskolázni.
A szeptemberi tanévkezdés sem volt izgalommentes, hiszen két nap alatt kellett átköltöznünk egy másik épületbe. Ezt az akadályt is sikeresen vettük, és mostanra, mondhatom, be is laktuk új otthonunkat.
A tanévet jelenléti formában kezdtük. Tantestületünk és a technikai személyzet is 100%-ban megkapta a védőoltást, így semmi sem akadályozott a munkában egy ideig. Néha egy-egy csoport távoktatásra tért át, de a szükség nagy úr, úgyhogy ennek a megszervezését és lebonyolítását is megoldottuk és megoldjuk.
Hangulatos, szép tanévnyitónk volt, bár az éven is csak az elsősök vehettek részt ezen, nem állt módunkban sem a szülők, sem a felsős diákok meghívása. Nehézség, hogy minden rendezvényen csak korlátozott számban vehetnek részt diákjaink. Furcsa például, hogy a gólyaavatón, ahol ismerkedni kellene a felsősökkel, csak az elsősök és néhány felsős diák vehet részt. Ilyen helyzet több is akad, ettől mindig összeszorul az ember gyomra. Mivel a szabályok mindenkire vonatkoznak, ezért minden közösségi rendezvénynél figyelembe kell venni a céljainkat, a vágyainkat és az éppen aktuális járványhelyzetet.
A diákok nagyon vegyesen nyilatkoztak ezekről a váltakozó időszakokról. Voltak, akik alig várták a jelenléti oktatást, a személyes találkozásokat, de voltak olyanok is – persze ők voltak a kevesebben –, akik szerették a távoktatást, és még a tanulmányi eredményeiken is javítottak.
– A szakgimnázium életében milyen változásokat hozott az új épületbe történő átköltözés? Az új környezet milyen lehetőségeket rejt magában az oktatás színvonalát tekintve?
– A nagyon operatív átköltözést követően gyorsan belaktuk a csodálatos, tág terekkel, világos, meleg osztálytermekkel, modern sportteremmel kialakított iskolaépületünket. Azt hozzá kell tennem, hogy a főiskola anyaintézményként nagyon jó körülményeket biztosított a szakképzésben tanuló diákok számára is. Egyszerűen kinőttünk az „óvodáskorból”, kinőttünk a könnyen bejárható, belátható épületünkből. Évről évre több diákunk van, és több szakképzési csoportot is tudunk indítani az Egán Ede-centrumban, ehhez pedig tér, hely kellett.
Az új hely előnyei közé sorolható, hogy minden szaknak van saját épületrésze, illetve saját szakbizottsági irodája. Nincs tanteremhiány, így mód nyílik arra, hogy szaktantermeket szereljünk fel.
Tágas tanári szoba áll a pedagógusok rendelkezésére, ahol mindenkinek megvan a lehetősége a nyugodt munkához. Saját tornatermünket bármikor használhatjuk, ez rugalmasabbá teszi az órarend összeállítását. Diákjaink emellett különböző sportszakkörökön vehetnek részt, elsajátíthatják a néptáncok, báli táncok alapjait is. Az új épület abból a szempontból is komplex, hogy külön kollégiumi szárnnyal is rendelkezik.
Az intézmény egy kis térrendezéssel teljesen európai színvonalú környezetben helyezkedik el. Persze, a színvonalas oktatáshoz kell a tantestület odaadó munkája és a diákok akarata is. Nélkülük az egész csak egy épület.
– Kérem, röviden számoljon be a szakgimnázium választható szakirányairól, a jelenlegi diákok és oktatók számáról.
– Szakgimnáziumunkban a kilencedik osztályt befejező diákok számára öt szakirányban folyik a képzés. A felvételiző diákoknak az óvodapedagógia, szociális munka, számvitel és adóügy, turizmus és alkalmazott matematika szakokat tudjuk ajánlani. Továbbra is dolgozunk a tanítói szak elindításán, remélem, a következő tanévben már meghirdethetjük ezt is. Minden képzésünk négyéves: két év után középiskolai végzettséget ad, amit két év szakmai képzés követ.
Jelenleg 344 diákunk van a négy évfolyamon. A minőségi oktatást 52 tanár, szaktanár biztosítja odaadó munkájával és megfelelő szakmai felkészültségével.
Az Egán Ede Szakképzési Centrumunkban jelenleg 78 diák tanul. Szakács szaktechnikus, cukrász, általános ápoló, okleveles technikus, rehabilitációs terapeuta (gyógymasszőr), fodrász, gépjármű-mechatronikai technikus (autószerelő) szakokon. A képzésekre érettségivel rendelkező fiatalokat várunk. Magyarországi partneriskolákkal közösen zajlik a szakoktatás és a gyakorlatok megvalósítása is. A jövő évben bővíteni kívánjuk szakkínálatunkat: például kozmetikustechnikus és fogászati asszisztens szakokat indítunk. Szeretettel várjuk a szakmát tanulni vágyó fiatalokat az új épületünkbe. Elérhetőségeink: tel.: +380684354471 vagy a beregszasz.szakkepzo@gmail.com e-mail-cím.
– A koronavírus-járvány okozta karanténkorlátozások hogyan érintették a szakgimnázium ez évi működését?
– Ahogy azt már mondtam, nagyban megnehezítette munkánkat. Nem a munka megsokszorozódása miatt volt nehéz, hanem az eredményesség elérése. Mert valljuk be, a 14–16 éves diákok még nem annyira tudatos tanulók, mint az egyetemisták. Ez a korosztály még az érettségire készül, az első szakmai gyakorlatra, szakmai vizsgára, így nagyon fontos a jelenléti oktatás során szerzett tudás, tapasztalat. A különböző órán kívüli foglalkozások, szakmai kirándulások, gyakorlatok megvalósításában is felborultak terveink. Megoldottuk így is a ránk hárult feladatokat, de jobb lenne, ha a jövőben nem kellene alternatív megoldásokat keresni.
Minden technikai eszközünk megvan a zökkenőmentes online oktatáshoz, amit alkalmazunk is, ha szükség van rá.
– Milyen terveik vannak a 2021/2022-es tanév tavaszi félévére?
– Azt tervezzük a tavaszi félévre, hogy megvalósítjuk az összes eltervezett rendezvényünket, teljesítünk minden tantervet, minden szakmai gyakorlatot, a tantestületünk minden tagja részt vesz szakmai továbbképzéseken, hogy még jobb minőségben tudjuk folytatni az elkezdett és felvállalt feladatokat. Minden végzős diák megkapja a megérdemelt oklevelét, amit személyesen vehet át. Végigcsinálunk egy sikeres felvételi időszakot, és még több tervvel, több diákkal, több energiával vágunk bele a következő tanévbe.
Ünnepélyes keretek között, a beregszászi római katolikus templomban tartották a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának tanévnyitó ünnepségét.
Az oktatási intézményben 118 elsős diák kezdte meg tanulmányait. A szakgimnáziumban összesen 345 diák tanul. A legnépszerűbb szakok közé a turizmus és az óvoda pedagógia tartoznak. Soós Katalin igazgató kiemelte: a cél a 9. osztályt elvégző fiatalokat bevonni egy olyan képzési rendszerbe, amely egyrészt szakmát ad, másrészt felkészíti őket a felsőoktatásra.
A szakmunkások és a szakmával rendelkező fiatalok rendkívül fontos szerepet töltenek be a modern társadalomban. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) elengedhetetlennek tartja a fiatalok szakmai képzését, ezért jött létre korábban a II. RF KMF Felsőfokú Szakképző Intézete, amely ma már Szakgimnázium néven képzi az ifjú szakembereket.
Július 9-én 66 diák vehette át a három, illetve némelyek számára négy évig tartó szorgalmas és kitartó munka gyümölcsét, a diplomát.
A megjelent vendégek köszöntése után Csernicskó István rektor szólt az ünnepelt fiatalokhoz és a jelenlévőkhöz: „Nem a diplomákat és nem is azok megszerzését ünnepeljük ma, hanem azokat a fiatalokat, akik kiérdemelték az átadásra váró okleveleket.” Elmondása szerint a ma diplomáikat átvevő fiatalok megérdemlik az elismerést, hiszen sikeresen elérték a néhány évvel korábban maguk elé kitűzött célt. „A diploma átvétele után is legyen bennetek erő, bátorság, kitartás és persze szorgalom ahhoz, hogy a jövőbeli terveiteket is elérjétek” – kívánta a végzősök számára Csernicskó István.
Soós Katalin, a II. RF KMF Szakgimnáziumának igazgatója évértékelő beszámolójában kitért az elmúlt év történéseire, különlegességére, a sikeresen teljesített feladatokra, érettségikre, lebonyolított eseményekre, vetélkedőkön való részvételre és minden egyéb tanévi történésre a szakgimnázium falain belül. Elmondása szerint büszkeséggel tölti el az, hogy az idén rekordnak számító, nyolc kitüntetéses oklevelet adnak át. „Ti még nem tudjátok, de az út még csak most kezdődik” – szólította meg a végzős diákokat az igazgató. „Hátatok mögött van számos vizsga, beszámoló, záróvizsga, évfolyammunka, védés, s mindez rengeteg munkával járt, ezért elismerésemet szeretném kifejezni a számotokra teljesítésükért” – dicsérte meg a tehetséges diákokat Soós Katalin, majd köszönetét fejezte ki minden olyan személy számára, akik segítették a tanév sikerességét. „Legyen hittel és reménnyel teli életutatok, melyhez sok sikert kívánok” – zárta szavait az igazgató.
„A 2014-től működő szakgimnázium az egyetlen olyan magyar nyelvű szakgimnázium Kárpátalján, amely nemcsak érettségit ad, hanem okleveles szakembereket is képez, ezáltal pedig fontos szerepet játszik a kárpátaljai fiatalok előtti kapunyitásban a felsőoktatási intézmények felé, továbbá megteremti a lehetőséget, hogy a végzősök a munka világában is megtalálják a helyüket” – kezdte ünnepi beszédét Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul. Bizodalmát fejezte ki, hogy az eddig elsajátított tudás biztos alapot nyújt majd a diákok számára a további tanulmányaik folytatásában, illetve a jövőbeli elhelyezkedésük szempontjából is. „Legyenek sikeresek itt, Kárpátalján!” – zárta szavait a főkonzul.
Bujdosó János, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője ünnepi beszédében Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának köszöntését tolmácsolta. „Napjainkban a Rákóczi-főiskola és intézményei nem csupán a kárpátaljai magyarság anyanyelvi felsőoktatásában játszanak kiemelkedő szerepet, de fölvállalják a magyarság kultúrájának, hagyományainak és örökségeinek az ápolását, megőrzését. Olyan oktatási és közösségi teret sikerült itt teremteni, melyet a kárpátaljai magyarság a magáénak érez” – szólt a jelenlévőkhöz a főosztályvezető. Elmondása szerint az intézmény egyedülállónak tekinthető abból a szempontból, hogy az itt végzett fiatalok nem csupán az általuk kiválasztott szakmákra készültek fel a tanulmányaik ideje alatt, hanem a közösségi életben betöltendő szerepeikre is.
A II. RF KMF Szakgimnáziuma a 2018–2019-es tanévben indította útjára az Év diákja című kezdeményezést. A díjat olyan második, harmadik vagy negyedik évfolyamos diák nyerheti el, aki az intézményben és a társai körében is pozitív példával jár élen, tanulmányait jól vagy jelesen végzi, szorgalma jó vagy példás, társai közül emberi magatartásával, társaihoz, tanáraihoz való jó viszonyával, segítőkészségével emelkedik ki. Társadalmi szempontból aktív, körültekintő, szociálisan érzékeny, magas érzelmi és értelmi intelligenciával rendelkezik. A 2020–2021-es tanévben 23 diákot jelöltek erre a címre, akik közül Svec Antal negyedik évfolyamos alkalmazott matematika szakos diák bizonyult a legjobbnak.
Ezt követően a végzős diákok köszönetnyilvánítására került sor. Elsősorban a III. évfolyamos óvodapedagógia szakosok adták elő a Szabadnak születtél című dalt, majd Simon István alkalmazott matematika, Mátyus Boglárka óvodapedagógia és Tóth Bianka szociális munka szakos diákok mondtak köszönetet a tanároknak, diáktársaiknak és szüleiknek. Legvégül pedig Heé Dominika óvodapedagógia, valamint Vascsák Zoltán számvitel és adóügy szakon végzett diákok szavaltak verset az ünneplő közönség számára.
Nem maradhatott el a hagyományos fogadalomtétel sem, amelynek szövegét Bátori Vivien III. évfolyamos számvitel és adóügy szakos végzős diák olvasott fel.
A fogadalomtételt a várva várt diplomák átadása követte, melyeket Csernicskó István rektor és Soós Katalin igazgató adott át a 66 végzős diák számára.
Az útravalókat a II–III. évfolyamos diákok adták át végzős diáktársaiknak: Hete János Ábel Aranyosi Ervin Útravaló az élethez című versét adta elő, köszöntőt pedig Szabó Krisztina mondott.
„Most biztos azt érzik, hogy mindent megnyertek, győztek, túl vannak mindenen. Ez így is van, hisz sikeresen teljesítették a központi emelt szintű érettségit (ZNO – a szerk.), a szakvizsgákat, és megszerezték az első diplomáikat is” – gratulált a végzős diákoknak dr. Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke. Tudatos lépésekre, önálló döntésekre és életre szólította fel a felnőtté vált diákokat, de emlékeztette is őket arra, hogy az intézmény, a tanárok és legelsősorban a szülők mindig ott lesznek, hogy támogassák őket ezekben a döntésekben. „Ne feledjék, a cél nélküli döntések és hódítások jelentéktelenek maradnak, ezért a jövőben gondolkodjanak el azon, hogy mivel érik el azt, hogy megjegyezzék Önt, de ne csak gondolkodjanak ezen, hanem tegyenek is ennek érdekében” – mondta ünnepi beszéde végén az elnök asszony.
Átadásra került a Mutasd meg, mit jelent főiskolásnak lenni! című pályázat díja is, amelyet idén Frankovics István második évfolyamos számvitel és adóügy szakos hallgató vihetett haza.
Végezetül a történelmi egyházak vezetőinek áldása következett Molnár János, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöki helynöke, a Beregszászi Római Katolikus Egyházközösség plébánosa, Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkipásztora és Marosi István görögkatolikus parochus tolmácsolásában.
Az ünnepség a Szózat közös eléneklésével ért véget.
Kóré Dórát, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma Felvételi Bizottságának titkárát arra kértük, foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat azok számára, akik a Rákóczi-főiskola Szakgimnáziumába szeretnének felvételizni.
– Milyen szakokra és kiket várnak a Szakgimnáziumba?
– A Rákóczi-főiskola Szakgimnáziuma négyéves emelt szintű szakképzésre (фахова передвища освіта – fahova peredviscsa oszvita) hirdet felvételt. Idén öt szak közül választhatnak a jelentkezők: óvodapedagógia, szociális munka, számvitel és adóügy, alkalmazott matematika, valamint turizmus. Képzéseinkre egyaránt jelentkezhetnek az általános iskolát befejező, vagyis a 9. osztályt elvégzett diákok és a középiskolai (11 osztályos) végzettséggel rendelkezők.
– Lássuk előbb, mire készüljenek azok, akik az általános iskola befejezése után felvételiznek!
– Az általános iskolai végzettséggel rendelkezők, vagyis azok a jelentkezők, akik befejezték a 9. osztályt, június 29. és július 13. között nyújthatják be jelentkezésüket hétköznapokon (helyi idő szerint) 8.00 és 17.00 óra, szombaton 8.00 és 12.00 óra között Beregszászban, Kossuth tér 6. szám alatti felvételi irodánkban. A felvételi kérelmeket személyesen, papíralapon lehet benyújtani.
A jelentkezéshez a következő okiratokra, illetve ezek másolataira lesz szükség:
1. személyi igazolvány (azoktól a jelentkezőktől, akik 2021. április 1-je után töltik be a 14. életévüket, a keresztlevelet is elfogadjuk);
2. hadkötelesek esetében katonakönyv vagy sorkötelesi könyvecske a hadkiegészítő parancsnokságról;
3. a már megszerzett végzettséget igazoló okmányok, melyek alapján a jelentkezés történik, és azok melléklete;
4. 4 db 3 x 4 cm-es színes okmányfotó.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy egy jelentkező beadhatja jelentkezési kérelmét akár az összes általunk meghirdetett szakra, ebben az esetben annyi dokumentumcsomagot kell előkészíteni, ahány szakra jelentkezik a diák.
– Mikor kezdődnek a felvételi vizsgák az általános iskolai végzettség alapján jelentkezők számára?
– A felvételi vizsgákra július 14–24. között kerül sor. A jelentkezőknek két felvételi vizsgán kell megfelelniük: az egyik megmérettetés minden szak esetében tollbamondás ukrán nyelvből, a másik vizsgát egy közismereti tárgyból kell tenni, amelyet a felvételiző által választott szaktól függően intézményünk határoz meg. A számvitel és adóügy, valamint az alkalmazott matematika szakok esetében ez a tárgy a matematika, a turizmus szakon a földrajz, a szociális munka, valamint az óvodapedagógia szakokra jelentkezőknél pedig a magyar és világirodalom. A felvételi vizsgatárgyak követelményei és a mintafeladatok elérhetők honlapunkon: www.kmf.uz.ua.
– Mi az eljárás azok esetében, akik a középiskola elvégzése után szeretnének jelentkezni a meghirdetett szakokra?
– Az érettségivel, vagyis a 11. osztály befejezése után jelentkezők a második évfolyam megüresedett helyein kezdhetik meg tanulmányaikat a Szakgimnáziumban. Nekik a 2021. évi külső független értékelésen (ZNO) szerzett két tanúsítvány (szertifikát) benyújtásával lehet jelentkezni az óvodapedagógia, szociális munka, alkalmazott matematika, valamint számvitel és adóügy szakokra. Valamennyi szak esetében kötelező jelentkezési feltétel az ukrán nyelvből és irodalomból szerzett tanúsítvány. A másik szertifikátot az intézményünk által az adott szakra meghatározott közismereti tárgyból kell megszereznie a jelentkezőnek.
Felhívom a figyelmet arra, hogy a második évfolyam megüresedett helyeire csak elektronikusan lehet jelentkezni, azaz a felvételizőknek július 1-jétől regisztrálniuk kell felhasználói fiókjukat az országos elektronikus jelentkezési rendszerben, a http://ez.osvitavsim.org.ua című honlapon.
– Milyen adatokat szükséges megadni a felhasználói fiók regisztrációjához?
– A felhasználói fiók regisztrációjához meg kell adni a jelentkező e-mail-címét, a megszerzett szertifikátok adatait, a középiskolai végzettséget igazoló oklevél és melléklete adatait, az érettségi bizonyítvány átlageredményét, valamint fel kell tölteni a felhasználói fiókba a végzettséget igazoló oklevél mellékletének és egy 3 x 4 cm-es színes okmányfotónak a szkennelt változatát. Felhívom a felvételizők figyelmét arra, hogy a felhasználói fiók regisztrációjának és az elektronikus jelentkezési kérelmek benyújtásának megkönnyítése érdekében a Rákóczi-főiskola felvételi irodája konzultációs központot hoz létre, ahol a jelentkezők segítséget kaphatnak felhasználói fiókjuk megnyitásához és a felvételi jelentkezéshez szükséges okiratok feltöltéséhez.
– Mikor zárul a felvételi folyamat a Szakgimnáziumba jelentkezők számára?
– Az általános iskolai végzettség alapján, vagyis a 9. osztály befejezése után jelentkezők közül felvételre ajánlottak névsorát július 27-ig kell kihirdetnünk, majd augusztus 5-ig a középiskolai végzettséggel rendelkezők ügyében is megszületik a Felvételi Bizottság döntése.
Befejezésül szeretném felhívni a jelentkezők figyelmét, hogy a felvételi eljárással kapcsolatos bármilyen kérdésben egyedül a Rákóczi-főiskola Szakgimnáziumának 2021. évi felvételi szabályzata (www.kmf.uz.ua) tekinthető minden részletre kiterjedő és az esetleges panaszok, jogorvoslati lehetőségek szempontjából is mérvadó dokumentumnak.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma 2021/2022-es tanévének felvételi eljárására vonatkozó legfrissebb tudnivalóiról Soós Katalin, a szakgimnázium igazgatónője tájékoztatja az érdeklődőket.
– Kérem, mutassa be a szakgimnázium 2021-es felvételi időszakának részleteit!
– A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumába idén is öt szakra hirdettünk felvételt. Továbbra is óvodapedagógia, szociális munka, turizmus, alkalmazott matematika, számvitel és adóügy szakon van lehetőségük tanulni a fiataloknak. Azokat az általános iskolát végzett fiatalokat várjuk, akik érettségit szeretnének szerezni, ugyanakkor jó szakmai felkészítésben és a továbbtanulásra való felkészülésben kívánnak részesülni. A szakgimnáziumban ezt mind egyszerre tehetik. A nemzeti képzési keretrendszerben az intézményünk az 5. szintű képzést biztosítja, ami emelt szintű szakképesítést (фахова передвища освіта) jelent. A diákjaink a diploma mellé megszerzik az érettségit mint mellékletet. Elsajátítják a kiválasztott szakmát, korszerű tudást és tapasztalatokat szereznek a szakmában való elhelyezkedéshez, valamint komoly lehetőséget kapnak a felsőoktatásba való bekerülésre. Minden végzősünknek lehetősége van felvételizni a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola különböző szakjainak második évfolyamára, ahol belső felvételi vizsgát kell tenniük. Ez komoly előny, egyben lehetőség a továbbtanuláshoz, és színvonalas, ösztöndíjas oktatásban részesülhetnek szülőföldünkön, anyanyelven.
A kínált szakirányok nagyon népszerűek és keresettek a munkaerőpiacon. Minden óvodapedagógiát végzett diákunk azonnali munkalehetőséget kap, és folytathatja tanulmányait egyben, minden turizmus szakos végzősünk dolgozik vagy továbbtanul. A számvitel szakos végzőseink már a szakmai gyakorlat idején kapnak munkaajánlatokat, s ugyanígy van ez az alkalmazott matematika végzőseivel, akik rendszergazda vagy bármi más informatikával kapcsolatos munkát el tudnak végezni, de a nagy többségük továbbtanul és fejleszti képességeit.
– A jelentkezni vágyó fiatalok milyen követelményeknek kell, hogy megfeleljenek?
– A szakgimnáziumba jelentkezőknek 9. osztályos bizonyítvánnyal kell rendelkezniük, személyi igazolvánnyal és ukrán lakcímmel. Minden szakra két felvételi vizsga van meghatározva. Az első vizsga minden szakon a szakmához kapcsolódik. Az alkalmazott matematikán, a számvitel és adóügy szakon ez a matematikavizsga. Az óvodapedagógia és a szociális munka szakon a magyar- és világirodalom-vizsga, míg a turizmus szakon a földrajzvizsga az első. A második vizsga szakválasztástól függetlenül az ukrán nyelvű tollbamondás. Az ukrán iskolát végzett felvételizőknek lehetőségük van az első vizsgát ukrán nyelven tenni, ezt a jelentkezési lapon kell majd jelezniük, a felvételi vizsgán ezt már késő megtenniük. A magyar nyelv ismerete viszont elengedhetetlen, hiszen magyar intézményként a diákjaink magyar nyelvből és irodalomból is érettségiznek.
Már most ajánlatos elkezdeni a felkészülést a felvételi vizsgákra, hogy komoly eséllyel induljanak ezen a megmérettetésen. A felvételi mintafeladatok minden évben felkerülnek a főiskola honlapjára a Felvételi rovatba. Az ukrán tollbamondás szöveggyűjteménye szintén megjelenik a honlapon, így szorgalmas felkészüléssel mindenki egyenlő eséllyel indulhat a felvételi vizsgákon.
Idén a szakgimnázium második évfolyamára is hirdetünk felvételt az érettségivel és ZNO-szertifikátokkal rendelkező fiatalok számára a betöltetlen helyekre. Egy helyet hirdetünk az óvodapedagógia szakra, 13 helyet a szociális munka szakra, 9 helyet az alkalmazott matematikára és 10 helyet a számvitel és adóügy szakra. A jelentkezők a 2018-ban, 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben szerzett szertifikátokkal jelentkezhetnek. Minden szakra két szertifikát szükséges: az ukrán nyelv és irodalom kötelező, valamint egy második, szaktól függően. Az óvodapedagógia szakra a második szertifikát Ukrajna története vagy matematika, vagy tehetnek egy belső magyar nyelv és irodalom felvételi vizsgát. A szociális munka szakra az Ukrajna története vagy matematika, vagy idegennyelv-szertifikát szükséges. Az alkalmazott matematika, valamint a számvitel és adóügy szakra a matematika- vagy Ukrajna története, vagy idegennyelv-szertifikátokra van szükség.
– Milyen határidővel és milyen formában zajlik a felvételi folyamat?
– A felvételi időszak központilag meghatározott az egész ország területén, és nem az intézményünk szabja meg a határidőket. A jelentkezők adatai a központi felvételi rendszerbe kerülnek be, ahonnan mindenki követni tudja az eredményeit, a helyét a felvételi listán a vstupinfo2021 oldalon.
A jelentkezési időszak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumába 2021. június 29. – július 13. között zajlik majd személyesen, szülői kísérettel (mivel a jelentkezők többsége kiskorú).
A jelentkezési lapot figyelmesen kell kitölteni: okvetlenül ki kell választani a felvételi vizsga nyelvét, és hogy igényel-e a felvételiző kollégiumot, illetve vannak-e speciális igényei (fogyatékossággal, rokkantsággal kapcsolatosak) a felvételi vizsgák során, amit orvosi okmányokkal kell igazolni.
A második évfolyamra elektronikus formában történik a jelentkezés 2021. július 1-től az elektronikus kabineteken keresztül, július 14-től pedig már az okmányok és a kérvény benyújtása szükséges.
A felvételi vizsgák időpontja: 2021. július 14–24.
A felvételi vizsgák írásban történnek, betartva a járványügyi követelményeket.
A tavalyi felvételi időszak a járványügyi helyzet miatt nagyon elhúzódott. Végigdolgoztuk a nyarat, és csak augusztusban zárult le a felvételi időszak, miután még pótfelvételi időszakot is hirdettünk. Fontos tudni, hogy érdemes minél több szakra jelentkezni, hiszen így nagyobb az esély a bejutásra, és ha egyik szakra sem nyert felvételt a jelentkező, még mindig ott a remény a pótfelvételikor. A pótfelvételin csak azok vehetnek részt, akik jelentkeztek a felvételi időszakban, de nem érték el a ponthatárokat.
Mindenképp javaslom, hogy figyeljék a felvételi határidőket, mert a járványhelyzetre való tekintettel az bármikor változhat. Kövessenek minket a kmf.uz.ua honlapon vagy az fszi.kmf.uz.ua oldalon.