Ukrajnában a katonai orvosi bizottságok (VLK) döntik el, hogy a rosszindulatú vagy jóindulatú daganattal élő személyek mennyire alkalmasak katonai szolgálatra. A döntés a betegség típusától és állapotától függ – ebből határozzák meg, hogy az illetőt mozgósítják-e, és ha igen, milyen egységekben szolgálhat. Bizonyos rákos megbetegedések tehát nem zárják ki a katonai szolgálatot, akár a hátországban, akár a harci övezetekben.
Ezt az ukrán védelmi minisztérium 402. számú rendelete szabályozza.
Kik mozgósíthatók az ukrán fegyveres erőkbe rákbetegség esetén is?
A rendelet három kategóriát különböztet meg: „a”, „b” és „c”.
A „a” kategóriába tartoznak azok, akiknek aktív vagy kiújuló rosszindulatú daganata, áttétei, súlyos idegrendszeri következményei vannak az agyi vagy gerincvelői tumorok miatt, illetve akik súlyos vérképzőszervi betegségekkel küzdenek, és nincs tartós remissziójuk.
Ha a betegség ellenőrzés alatt áll, a kezelés következményei nem okoznak funkcionális zavarokat, és a daganat nem aktív, a VLK „b” kategóriát állapíthat meg.
Ez azt jelenti, hogy az illető szolgálhat nem harci beosztásban – például a katonai toborzóközpontokban, kiképző- vagy egészségügyi egységekben, illetve logisztikai, kommunikációs, műveleti támogatási vagy őrzési feladatokat láthat el.
Ide tartoznak többek között:
a bőrrák vagy az ajakdaganat radikális kezelésén átesett személyek;
azok, akik a műtéti, kemo- vagy sugárkezelés után nem szenvednek súlyos légzési, nyelési vagy beszédzavarban;
a Hodgkin- és non-Hodgkin-limfóma I–II. stádiumából felgyógyult betegek, illetve a krónikus mieloid leukémiában, esszenciális trombocitémiában vagy policitémiában szenvedők (komplikációk nélkül);
a kezdeti stádiumú rosszindulatú daganatokban szenvedők, akik már nem igényelnek speciális kezelést.
Az ilyen személyeket nem osztják be harcoló egységekbe, deszantos vagy különleges alakulatokba, csak támogató struktúrákba.
Ha a rákos betegség teljes kezelése után legalább három év tartós remisszió áll fenn, és nincs funkcionális károsodás, a bizottság teljesen alkalmasnak nyilváníthatja a személyt katonai szolgálatra.
Ez vonatkozik azokra a jóindulatú daganatokra is, amelyek nem befolyásolják az általános egészségi állapotot és nem akadályozzák a szolgálat ellátását.
Fontos tudnivalók
A kezelés befejezése után minden, daganatos betegségen átesett hadkötelesnek át kell esnie a VLK vizsgálatán, amely meghatározza az alkalmassági kategóriát.
Ha az illető még kezelés alatt áll (kemoterápia, célzott, immun- vagy sugárkezelés), általában ideiglenesen alkalmatlannak minősítik, és 6–12 hónap múlva újra vizsgálaton kell átesnie.
Több mint 35 millióra emelkedhet az új rákos megbetegedések száma 2050-re a Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint. Mivel a szervezet 2022-ben 20 millió új rákos megbetegedést prognosztizált, a mostani 35 millió ehhez képest 77 százalékos növekedést jelent.
Az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Rákkutatási Ügynöksége (IARC) csütörtökön kiadott közleménye szerint az új esetek számának ugrásszerű növekedése mögött a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az elhízás és a légszennyezés áll.
Mivel a WHO2022-ben 20 millió új rákos megbetegedést prognosztizált, a mostani 35 millió ehhez képest 77 százalékos növekedést jelent.
Mindez „egyaránt tükrözi a népesség elöregedését és növekedését, valamint az emberek kockázati tényezőknek való kitettségének változásait” – idézi a WHO közleményét a The Straits Times.
„A dohányzás, az alkohol és az elhízás kulcsfontosságú tényezők a rákos megbetegedések növekvő gyakorisága mögött, a környezeti kockázati tényezők közül pedig továbbra is a légszennyezés a legfontosabb tényező” – áll a dokumentumban.
A WHO azt is megjegyzi, hogy a legnagyobb növekedés a legfejlettebb országokban várható, 4,8 millió új megbetegedéssel. Százalékos arányban kifejezve azonban az ENSZ által használt humán fejlettségi index (HDI) szerinti legkevésbé fejlett országokban lesz a legnagyobb arányú – 142 százalékos – a növekedés.
A közepes tartományba tartozó országok esetében 2050-re közel a duplájára nő – 99 százalékos növekedéssel – a megbetegedések száma a WHO előrejelzése szerint.
Évente Ukrajnában közel 140 ezren szereznek tudomást arról, hogy onkológiai betegségük van. Mindemellett a korai diagnosztika a sikeres kezelés egyik fő tényezője.
Az Egészségügyi Minisztérium június 8-án bejelentette, Ukrajnában a későbbi stádiumban diagnosztizált onkológiai megbetegedés számának növekedése figyelhető meg, ami jelentősen befolyásolja a kezelés hatékonyságát és időtartamát.
A tárcánál megjegyezték, hogy az onkológiai megbetegedések számának jelentős növekedését a hosszú karantén és a háború befolyásolja.
Ugyanakkor figyelembe kell venni a háború a mentális egészségre gyakorolt hatását is, melynek következtében egyes betegségek az átlagosnál 10-15 évvel korábban jelentkezhetnek. Ezt figyelembe véve mindenkinek, aki biztonságos régióban tartózkodik azt ajánljuk, hogy vigyázzon egészségére, és a megelőzés érdekében rendszeresen keresse fel orvosát – közölte mondta Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.
Az egészségügyi minisztérium az onkológiai betegségek korai stádiumban való kimutatását elősegítő vizsgálatok közül az alábbiak elvégzését javasolja:
mammográfia – emlőmirigyek vizsgálata;
hiszteroszkópia – a méh vizsgálata;
esophagogastroduodenoscopy (gasztroszkópia) – a nyelőcső és a gyomor vizsgálata;
kolonoszkópia – a vastagbél vizsgálata;
bronchoscopia – a légcső és a hörgők vizsgálata.
A betegek számára ingyenesen garantált: orvosi konzultáció és kivizsgálás, a leletek elemzése és értelmezése, helyi vagy általános érzéstelenítés hiszteroszkópia, bronchoscopia, esophagogastroduodenoscopia, kolonoszkópia és cisztoszkópia során.
„A vizsgálatok a házi- vagy a szakorvos beutalójával ingyenesek” – pontosította az Egészségügyi Minisztérium.
Az egészségügyi tárcánál hozzátették, a diagnosztikai vizsgálatokra korhatárt határoztak meg: a mammográfiát és a kolonoszkópiát a 40 éven felüli, a hiszteroszkópiát, a gyomortükrözést, a cisztoszkópiát, a bronchoszkópiát pedig 50 éven felüli személyeknek írják elő.
„Az ilyen korú páciensek orvosi beutalóval térítésmentesen kivizsgálhatók azokban az egészségügyi intézményekben, amelyek az érintett szakágban szerződést kötöttek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral”, hangsúlyozták ki a minisztériumban.
Fiatal korú páciensek esetében az orvos akkor írhatja elő a vizsgálatokat, ha daganatra gyanakszik. Ebben az esetben a kivizsgálás költségeit az Ukrán Nemzeti Egészségügyi Szolgálat biztosítja.
Korábban arról számoltak be, hogy az Egyesült Államok kifejlesztett egy gyógyszert a rák kezelésére. A laboratóriumi kísérletek a termék 100%-os hatékonyságát állapították meg.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy konferencián közölte, hogy az Ukrajnában folyó teljes körű orosz invázió és háború következtében teljesen leállt a rákos betegek kezelése – adta hírül az rbc.ua hírportál pénteken az elnök felszólalására hivatkozva.
A tudósítás szerint Zelenszkij a Brave Ukraine elnevezésű konferencián mondott beszédében kijelentette, hogy Oroszország katonai agressziója miatt nagyon komoly problémákkal szembesült Ukrajna egészségügyi rendszere. „Különösen most, hogy hazánkban nem kezelik a rákos betegeket” – tette hozzá. Megjegyezte, hogy ráadásul Ukrajnában gondok vannak az inzulinhoz való hozzáféréssel, és hiány van antibiotikumokból is.
Az elnök emlékeztetett arra, hogy Oroszország olyan problémákat okozott Ukrajnának, Európának, amelyeket néhány hónapja még elképzelni sem tudtak. „Ilyen a daganatos betegek kezelésének szinte teljes hiánya. Rendkívül bonyolult a cukorbetegek számára az inzulinhoz való hozzáférés, a készítményből nagy a hiány. Lehetetlen sebészeti beavatkozásokat végezni” – mondta. Kiemelte, hogy még antibiotikumokból is hiánya van. „Mindez az orosz megszállás következménye területünk és lakosságunk egy része számára, amelyeket fel kell szabadítanunk a megszállás alól” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
A message from President of Ukraine Volodymyr Zelenskyy was just played on the big screens at The Other Stage, shortly before The Libertines’ stage-opening set. #Glastonbury2022pic.twitter.com/LuXf2FfEBf
Talked to @Pontifex_it. Briefed him on RF aggression against ??, its horrible crimes. Grateful to the pontiff for his prayers for ??. Our people need support of world spiritual leaders who should convey to the world the truth about acts of horror committed by the aggressor in ??.
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
In 6 months, @u24_gov_ua united hundreds of thousands of people from all over the world in helping ??. We are grateful to everyone for supporting our values, for believing in ?? and our victory. We feel that the world is supporting ??, and this gives us strength in our struggle. pic.twitter.com/gNj0ZeCjmz
I congratulate Ukrainians, all Christians celebrating Easter today. At frontline, in our cities & villages. All who celebrate Easter in Europe, the Americas, Africa, Asia, Australia. The world that wants to live freely. World that values life, respect & equality of each person. pic.twitter.com/jMDvdCYms6
President Zelensky with Ukrainian Muslim soldiers, leaders of the Mejlis of the Crimean Tatar people, & representatives of the Muslim clergy, took part in the Iftar, a dinner held during the holy month of Ramadan for Muslims. "We will return to #Crimea." https://t.co/74fHTXuApjpic.twitter.com/Ra3yTuqlqN
Volodymyr #Zelenskyy visited #Iftar together with Muslim soldiers and #CrimeanTatar activists. The President of #Ukraine said that from now on it will become a tradition:
“Today we are starting such a tradition for Ukraine – Iftar at the official level – together with our… pic.twitter.com/6HwjBm0bHh
The warriors of the 45th separate rifle battalion are absolutely heroic. It was an honor for me to visit the defenders in Ivano-Frankivsk who are undergoing treatment there and talk to them. It was an honor to receive a chevron and add it to the chevron board in my office.
Bakhmut direction, advanced positions of the Special Operations Forces. Today, I am here to congratulate our warriors on their professional day, to honor their strength. I heard a commander's report, talked with the warriors. Very powerful, very effective. Thank you!
In the surgical department of the hospital, I talked to children who are undergoing treatment after mine-blast injuries sustained during shelling of the region.
I thank our medics for their great work. For bringing back to life children, who are our future,… pic.twitter.com/qbFPiNXWu0
Concerning the Russian strike on the warriors of the 128th Mountain Assault Brigade.
My condolences go out to the close ones of the fallen warriors. This is a tragedy that could have been avoided. Defense Minister Umerov informed me on all actions taken to determine full… pic.twitter.com/USA1Zcl0jd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 5, 2023
The sacred Hanukkah lights, lit these days, remind us once again that light always prevails over evil. And of the value of life, which is worth fighting for. My best wishes to the Jewish community on Hanukkah! pic.twitter.com/ghoawSdy7b
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 7, 2023
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
⚡️God has a chevron with the Ukrainian flag on his shoulder. With such an ally, life will definitely defeat death - Zelensky's powerful address on Easter.
Germany‼️👇 Rod Stewart showed the Ukrainian flag and a picture of Zelensky,the crowd loudly booed and whistled. People dont buy this Zelensky Bullshit anymore👍 pic.twitter.com/QKkRTUjNVl
Germany‼️👇 Rod Stewart showed the Ukrainian flag and a picture of Zelensky,the crowd loudly booed and whistled. People dont buy this Zelensky Bullshit anymore👍 pic.twitter.com/QKkRTUjNVl
Today, Olena @ZelenskaUa and I visited the National Specialized Children's Hospital “Okhmatdyt”. We spoke with the children who are undergoing treatment.
Despite everything, the institution is resuming its normal operations and rebuilding its strength after the Russian attack. I… pic.twitter.com/iAZGYy2OCG
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 27, 2024
Kharkiv region. I met with the warriors of the 92nd Separate Assault Brigade named after Ivan Sirko. The fighters are holding a difficult section of the front – Lyptsi. I spoke with the commanders. The defense along their line of responsibility, the training of the warriors,… pic.twitter.com/OiOBPjHMxH
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 4, 2025
Február 15-én az ukrán Parlament 297 igen szavazattal jóváhagyta azt a törvényt, amely a súlyos betegek „könyörületes hozzáférését” szabályozza a még vizsgálat alatt álló gyógyszerekhez.
A törvény célja, hogy a súlyos állapotban lévő betegeket (beleértve az onkológiai és ritka betegségekben szenvedőket is) olyan gyógyszerekkel láthassa el, amelyek még klinikai vizsgálat alatt állnak.
„A dokumentum nagyon fontos – a súlyos betegek számára hozzáférést biztosít olyan innovatív gyógyszerekhez, amelyek megmenthetik életüket. Javasoljuk, hogy az ukrán jogszabályokba vezessenek be egy megfelelő mechanizmust, amely lehetővé teszi az innovatív gyógyszerek alkalmazását a klinikai vizsgálatok szakaszában” – írta Mihajlo Raduckij, a Parlament egészségügyi szakbizottságának elnöke.
A nem törzskönyvezett gyógyszerekhez való kiterjesztett hozzáférésről az egészségügy területén a központi végrehajtó szerv dönt.
A nem regisztrált gyógyszerekhez való kiterjesztett hozzáférést a beteg csak az alábbi feltételek alapján kaphatja meg:
a beteg életveszélyes vagy olyan súlyos állapotban van, amely nem regisztrált gyógyszerrel történő kezelést igényel;
Ukrajna területén a beteg nem fér hozzá alternatív hatékony kezelési módszerekhez és/vagy nem vehet részt klinikai vizsgálatban;
bizonyíték van arra, hogy a gyógyszer mellékhatásai kockázata alacsonyabb szintű, mint a várható pozitív hatás;
a gyógyszer túljutott a klinikai vizsgálatok első szakaszán, amely megerősítette hatékonyságát és biztonságosságát;
nyilvántartásba vannak véve a potenciális betegek valamint becsült száma azon betegeknek, akik megfelelnek a felsorolt feltételeknek.
Ugyanakkor a klinikai vizsgálat befejezése után az alany (beteg) az alábbi feltételek mellett juthat hozzá a vizsgált gyógyszerhez:
a beteg életveszélyes vagy súlyos állapotban van, amely megfelelő klinikai vizsgálatokon átesett gyógyszerrel való folyamatos kezelést igényel;
bizonyíték van arra, hogy a gyógyszer mellékhatásainak kockázata alacsonyabb lesz, mint a várt pozitív hatás;
a beteg részt vett illetve most fejeződik be részvétele a gyógyszer klinikai vizsgálatában;
nyilvántartásba vannak véve a potenciális betegek valamint becsült száma azon betegeknek, akik megfelelnek a felsorolt feltételeknek;
rendelkezésre állnak információk a potenciális betegek számáról (kódjairól) és kezdőbetűiről, amelyeket a klinikai vizsgálat során kaptak.
Fontos megjegyezni, hogy a gyógyszert csak akkor kaphatja meg a beteg, ha a klinikai vizsgálat idején folyamatosan szedte azt és már befejezte. Emellett a beteg csak saját írásos beleegyezése után kaphat nem regisztrált gyógyszert Ukrajnában, hangsúlyozta Mihajlo Raduckij. A „könyörületes hozzáférés” (compassionate use) már engedélyezett az Egyesült Államokban, Kanadában, az Egyesült Királyságban, Japánban, Ausztráliában.
[type] => post
[excerpt] => Február 15-én az ukrán Parlament 297 igen szavazattal jóváhagyta azt a törvényt, amely a súlyos betegek „könyörületes hozzáférését” szabályozza a még vizsgálat alatt álló gyógyszerekhez.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1645376100
[modified] => 1645365700
)
[title] => Ukrajnában a súlyos betegek térítésmentesen kaphatják meg a még klinikai vizsgálat alatt álló gyógyszereket
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=90806&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 90806
[uk] => 90813
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 90807
[image] => Array
(
[id] => 90807
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/gyoygszereka.jpg
[original_lng] => 77191
[original_w] => 755
[original_h] => 503
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/gyoygszereka-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/gyoygszereka-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/gyoygszereka.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/gyoygszereka.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/gyoygszereka.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/gyoygszereka.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/gyoygszereka.jpg
[width] => 755
[height] => 503
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1645359555:8
[_thumbnail_id] => 90807
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3548
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9a9294f81efc1a84bcc5af2d2ddec9a7] =>
[_oembed_time_9a9294f81efc1a84bcc5af2d2ddec9a7] => 1646743622
[_oembed_82eecb7c45c7bdca02c94bd1f8df631c] =>
[_oembed_time_82eecb7c45c7bdca02c94bd1f8df631c] => 1646901217
[_oembed_43d42a8bfc84e6c7e383be92196d2c30] =>
??Ukrainas bruņotajiem spēkiem piegādāti 90 bezpilota lidaparāti, kurus ziedojuši #Latvijas ?? uzņēmumi.
Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukrainepic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L