A bécsi muszlim szervezetek azt követelik, hogy a március 10-én kezdődő ramadán alatt legyenek feldíszítve a közterek muszlim jelképekkel, csillagokkal és félholdakkal. Szerintük szép szimbóluma lenne az egymás mellett élésnek, ha a Bécsben élő 285 ezer muszlim megfelelő körülmények között ünnepelhetné az iszlám böjtöt. A kérdés megosztja az osztrákokat, az Osztrák Szabadságpárt kerületi elnöke szerint ez felérne az önfeladással.
„Miután az Osztrák Néppárt és az Osztrák Szabadságpárt is elhatárolódott ettől a kérdéstől, Susanne Raab integrációs miniszter is a korábban Twitternek nevezett X platformon megnyilvánult ebben a kérdésben. Úgy fogalmazott, hogy gyakorlatilag fordítva ülünk a lovon, hogyha engedünk ennek a kérésnek, hiszen a hozzánk érkezőknek, és a velünk együtt élőknek kell a mi értékrendünkhöz alkalmazkodniuk, és nem fordítva” – mondta el az M1 kismartoni tudósítója.
[type] => post
[excerpt] => A bécsi muszlim szervezetek azt követelik, hogy a március 10-én kezdődő ramadán alatt legyenek feldíszítve a közterek muszlim jelképekkel, csillagokkal és félholdakkal.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1709996520
[modified] => 1709964330
)
[title] => A bécsi muszlimok követeléssel álltak elő a ramadán előtt, a kérés megosztja az osztrákokat
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=180535&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 180535
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 180536
[image] => Array
(
[id] => 180536
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria.jpg
[original_lng] => 319985
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1709957130:12
[_thumbnail_id] => 180536
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2830
[_oembed_0bea2139a0d9badfb978ef41e2f7d9ab] =>
🚨 PROTEST VOR SCHLOSS SCHÖNBRUNN 🚨
🚧 Bei der Station Hietzing und vorm Schloss Schönbrunn bringen wir den Verkehr friedlich zum Stillstand.
‼️ Wir alle sind die letzte Generation, die eine Klimahölle noch verhindern kann – wenn wir jetzt entschlossen handeln. #Tempo100pic.twitter.com/BaPyWMIIeC
Die private Wohnsituation der geflüchteten Menschen aus der Ukraine spitzt sich zu. Jetzt sollen 350 Frauen und Kinder im Hotel de France Platz finden.https://t.co/S4zosgLD5fpic.twitter.com/oTCNeWWVnH
🚧 Bei der Station Hietzing und vorm Schloss Schönbrunn bringen wir den Verkehr friedlich zum Stillstand.
‼️ Wir alle sind die letzte Generation, die eine Klimahölle noch verhindern kann – wenn wir jetzt entschlossen handeln. #Tempo100pic.twitter.com/BaPyWMIIeC
Die private Wohnsituation der geflüchteten Menschen aus der Ukraine spitzt sich zu. Jetzt sollen 350 Frauen und Kinder im Hotel de France Platz finden.https://t.co/S4zosgLD5fpic.twitter.com/oTCNeWWVnH
Recep Tayyip Erdogan török elnök Isztambulban jelentette be hétfőn, hogy Törökországban május 23-tól 26-ig, a muszlim szent böjti hónapot, a ramadánt lezáró ünnepet is magába foglaló országos kijárási tilalom lesz a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében.
Általánosságban az ünnep arab elnevezése, az íd al-fitr
terjedt el, de Törökországban „ramadán ünnepnek” (Ramazan Bayrami) vagy
ritkábban cukorünnepnek (Seker Bayrami) hívják. A jeles napokon az idősebb
családtagoknál sereglik össze a széles rokonság, éljenek bármily távol is
egymástól. A háromnapos ünnep 24-én, vasárnap kezdődik, míg a lakhelyelhagyási
korlátozás már szombaton, ami összhangban áll a legnépesebb török városokban
immár hetek óta érvényben lévő hétvégi kijárási tilalmakkal.
A török államfő a kormányzat videokapcsolaton keresztül
tartott ülését követő beszédében egyúttal közölte: döntést hoztak az idei tanév
lezárásáról is, így az iskolai oktatás már csak szeptembertől indul újra.
A török elnök jelezte azt is, hogy május 29-től egyes
mecsetekben bizonyos feltételekkel ismét lehet majd közösségi imádkozásokat
tartani, bár a napi ötből csak kettőt.
Erdogan beszéde után Fahrettin Koca egészségügyi miniszter a
Twitter-fiókján tudatta a járvánnyal kapcsolatos hétfői mutatókat.
A megosztott táblázatból kiderült, hogy az elmúlt 24 órában
1584 embernél diagnosztizálták az új koronavírust, ami 210-zel kevesebb, mint
vasárnap. A fertőzöttek száma ezzel – a világon kilencedikként – átlépte a 150
ezret, egészen pontosan 150 593-ra nőtt. A kis-ázsiai országban legutóbb
március 26-án volt ilyen „alacsony” a napi új esetek száma, amely április 11-én
egyszer még 5000 fölé is ugrott.
A járvány halálos áldozatainak száma hétfőn 31-gyel 4171-re
emelkedett, ami pedig március 29. óta a legkedvezőbb érték, és 13-mal kevesebb
az előző napi adatnál. A halálozások csúcspontja április 19-én volt, akkor 127
ember vesztette életét.
Az intenzív osztályon fekvők és a lélegeztetőgépre szorulók
száma szintén tovább mérséklődött, előbbi most 914-ről 903-ra, utóbbi 468-ról
463-ra csökkent.
A gyógyultnak minősítettek száma 1615-tel 111 577-re nőtt,
így a gyógyultak teszik ki az összes eset mintegy 74 százalékát.
A 83 milliós országban a kórokozó hivatalos, március 11-ei
megjelenése óta több mint 1,65 millió vírustesztet végeztek el.
Törökország két hete lépett át a járvány elleni védekezés
második fázisába, amely a „kontrollált társadalmi élet” nevet viseli. Az
enyhítések értelmében a 65 évnél idősebbek és a 20 évnél fiatalabbak, akikre
állandó jellegű kijárási tilalom vonatkozott, hetente néhány órára már
kimozdulhatnak otthonaikból, valamint újranyithattak a bevásárlóközpontok, azok
egyes üzletei, továbbá a borbélyok, a fodrászatok, illetve a szépségszalonok. A
hatóságok mindemellett megnyitottak 16-ot a személyforgalom előtt korábban
lezárt 31 tartományból, beleértve a külföldi turisták körében is népszerű
Antalyát, Muglát és Aydint, de zárva maradt többek között Isztambul, Ankara és
Izmir is. A fennmaradó 15 tartományban legalább május végéig a hétvégékre
elrendelt kijárási tilalom is érvényben van.
A közösségi élet és a távolsági közlekedés országszerte még mindig szinte teljesen korlátozott.
This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
Idén április 23-án kezdődött a világ minden táján a muszlimok legnagyobb ünnepe, a Ramadán. Ebben az évben a Ramadán is egybeesett a koronavírus világjárvánnyal, amely nagyban befolyásolja az ünnep hagyományos eseményeit – nyilatkozta az ukrán muszlimok Szellemi vezetősége.
„Például a szokásos kollektív imákat,
amelyeket korábban a mecsetben zajlottak, most otthon tartjuk meg a családtagok
részvételével. Ebben az évben a nehéz helyzet miatt az ukrán muszlimok Szellemi
vezetősége megnövelte az online projektek számát, hogy az ukrán muszlimok még
karanténban is megőrizzék az egység érzetét és kielégítsék lelki
szükségleteiket” – közölte az ukrán muszlimok Szellemi vezetőségének
sajtószolgálata.
Mivel Ramadán idején a muszlimok nappal böjtölnek, az ukrán muszlimok Szellemi vezetősége élelmiszer-készleteket szétosztását szervezte meg, hogy otthon tarthassák mag az iftárokat (esti étkezés a Ramadán hónapjában az esti ima után, helyi idő szerint tartják).
„A világjárvány nem zavarja meg az ukrán
muszlimokat Ramadán ünneplésében, csak a formátum változik meg. Figyelembe
vesszük a karantén intézkedéseket, az iftárok otthoni környezetben zajlanak, ez
a családi kapcsolatok erősödését szolgálja” – kommentálta a helyzetet Katyerina
Jurcsenko, az ukrán muszlimok Szellemi vezetőségének szóvivője.