Leszedte a polcokról az új Winnetou-könyveket a német Ravensburger kiadó, mivel a közösségi médiában rasszizmussal, sztereotípiák terjesztésével vádolták meg miattuk. Az eltörléskultúrának ez az újabb győzelme azonban ezúttal sokaknál kiverte a biztosítékot.
Mint a bölények a prériről, eltűnnek a Winnetou-könyvek a német könyvesboltok polcairól: két róla szóló új könyvet visszavont a Ravensburger kiadó, mert a közösségi médiában rasszista sztereotípiák terjesztésével vádolták meg miattuk.
A Karl May-könyvek sok generáció óta népszerű apacs hőséről szóló könyvek „A kis Winnetou” (Der junge Häuptling Winnetou) című új német családi westernfilm mellé jelentek meg. A Ravensburger azzal mentegetődzött, hogy soha nem kívánta megsérteni mások érzéseit, és a kulturális érzékenységek megsértése összeegyeztethetetlenek az értékeivel.
Ezzel a magyarázattal és egyáltalán a könyvek visszavonásával Németországban sem mindenki ért egyet – írta a brit The Times, amely azzal kezdi cikkét, hogy az elmúlt 150 évben sem a kajovák, sem a haramiák, sem két totalitariánus rezsim cenzorai nem tudtak végezni a nagyszívű apacs főnökkel – a XXI. századi identitáspolitikának azonban úgy néz ki, sikerül.
Az ugyancsak jobbra hajló német Bild így kommentált: „A cenzor cimboráknak köszönhetően a gyerekkori hősünket máglyán égetik el.”
A kiadó döntése még a liberális Szabaddemokraták alelnökének, Wolfgang Kibickinak sem tetszett, aki így reagált: „Ha minden alkalommal engedményt teszünk, amikor valakit kulturálisan letaglóz a raszta frizura, vagy az ártalmatlan gyerektörténetek, akkor egy ponton túl már folyton csak engedményeket kell tennünk.”
[type] => post
[excerpt] => Leszedte a polcokról az új Winnetou-könyveket a német Ravensburger kiadó, mivel a közösségi médiában rasszizmussal, sztereotípiák terjesztésével vádolták meg miattuk. Az eltörléskultúrának ez az újabb győzelme azonban ezúttal sokaknál kiverte a bi...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1661374320
[modified] => 1661368055
)
[title] => A németek szerint rasszista a Winnetou és levették a polcokról
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=115788&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115788
[uk] => 115948
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 115790
[image] => Array
(
[id] => 115790
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/wintetoo1.jpg
[original_lng] => 188561
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/wintetoo1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/wintetoo1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/wintetoo1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/wintetoo1-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/wintetoo1.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/wintetoo1.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/wintetoo1.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1661428644:2
[_thumbnail_id] => 115790
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3054
[translation_required_done] => 1
[_oembed_61b335edea0d6677dd434a056156dc4d] =>
??? It's official! The world’s first #hydrogen train, our Alstom Coradia iLint, has reached yet another historical #milestone today in #Germany. It is now in passenger operation with our partners #LNVG, @evb_ElbeWeser and @Lindeplc.
Eine Maß?kostet auf dem #Oktoberfest in diesem Jahr zwischen 12,60 und 14,90 Euro. 1970 wurde der Bierpreis von der Stadt #München festgelegt. Seit dem Jahr 2000 hat sich der Bierpreis mehr als verdoppelt.?? pic.twitter.com/qSzJRQbi30
Unsere Welt in Unordnung und wir mittendrin. Seit dem Terror-Angriff der Hamas auf Israel erleben wir in unserem Land eine neue Dimension des Hasses – auf unsere Werte, die Demokratie, auf Deutschland.
Wo bleibt der Aufschrei? Und wann wird dieser Betrug unterbunden? Vermeintlich Schutzbedürftige aus Syrien, Afghanistan und sonstwo kassieren bei uns Asyl und machen dann entspannt Urlaub in der Heimat, wo sie angeblich verfolgt werden. pic.twitter.com/EKtyCzYu4u (RTL)