Az ukránok 70%-ának vannak 2024 márciusában a rokonai között olyanok, akik 2022. február 24 után a fronton harcoltak vagy jelenleg is harcolnak – derült ki a Rating Szociológiai Csoport frissen végzett felméréséből, számolt be szerdán az rbc.ua hírportál.
Mint a kutatásból kiderült, a korábbi felmérésekhez képest növekszik azoknak a száma, akiknek a rokonai ma a fronton harcolnak. 2023 szeptemberében ilyen a megkérdezettek 65%-ának volt. Ezenkívül a válaszadók 55%-a megjegyezte, hogy a rokonaik és barátaik között vannak olyanok, akik 2014 és 2021 között hadműveletekben vettek részt Ukrajna területén.
Ugyanakkor a válaszadók 41%-a feltételezi, hogy a jövőben veterán lehet, 53%-uk pedig ezzel ellentétes véleményt vallott. Leggyakrabban a nyugati régiók lakosai, a legfiatalabb válaszadók és férfiak tartották lehetőségesnek a veteránná válást, akiknek olyan rokonai, barátai vannak, akik 2014 után harcoltak, és most is harcolnak a leggyakrabban.
A Rating Szociológiai Csoport a felmérését 2024. március 2-5-én végezte 1000 válaszadó bevonásával minden régióban, kivéve az ideiglenesen megszállt Krím és Donbász területeit, valamint azokat a területeket, ahol nem volt ukrán mobilkommunikáció. A 0,95-ös megbízhatósági valószínűségű vizsgálat mintavételi hibahatára legfeljebb 3,1%.
Today, I held a meeting with almost everyone on our team who works on freeing prisoners and providing them with assistance. There were representatives from the Headquarters, the services involved in the exchanges, the Office team, and our people who were released from Russian… pic.twitter.com/qeTifLkU8L
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 28, 2025
Az ukrajnai mozgósítás során a behívók bárhol kézbesíthetők: utcán, szállodákban, bevásárlóközpontokban és így tovább, de van egy fontos momentum: az adott személynek személyesen kell átvennie azt, és a kézhezvétel után alá kell írnia – jelentette ki szombaton Anton Marinics, a Nota Group ügyvédje és vezető jogi tanácsadója az rbc.ua hírportál érdeklődésére.
Marinics hangsúlyozta, hogy a törvény nem írja elő a katonai behívók kézbesítését a hadköteleseknek a hozzátartozókon keresztül. A védelemre, a mozgósítás előkészítésére és a mozgósításra vonatkozó jogszabály egyértelmű követelményeket fogalmaz meg a behívók formájára, a kézbesítés helyére és az annak kézbesítésére jogosult személyek körét illetően – mutatott rá az ügyvéd.
„Az ukrán miniszteri kabinet 2022. december 30-i 1487. számú határozata A hadkötelesek, sorkatonák és tartalékosok katonai nyilvántartásának szervezésére és vezetésére vonatkozó eljárás jóváhagyásáról meghatározza a behívók kézbesítésére felhatalmazott személyek körét. Ugyanakkor a hadköteles hozzátartozóira vagy rokonaira ilyen kézbesítési kötelezettség nem hárul” – mutatott rá a jogász.
A szakember ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy külön követelmények vonatkoznak a sorkötelesekre. Ugyanis attól függetlenül, hogy a behívót kézhez vették-e, a sorköteles személy a behívási időszak kihirdetésének napjától számítva tíz napon belül köteles megjelenni a sorkatonai szolgálatra történő sorozás helyszínén megjelenni.
„A jogalkotó elfogadta a Hadkötelezettségről és a katonai szolgálatról szóló ukrán törvény módosításait, amelyek értelmében a hadiállapot ideje alatt nincs behívás sorkatonai szolgálatra” – hangsúlyozta Anton Marinics.