Tudományos kötetet adott ki a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontja, illetve Történelem és Társadalomtudományi Tanszéke az intézmény egykori rektorára, Soós Kálmánra emlékezve születésének hatvanadik évfordulója alkalmából. A Soós Kálmán kandidátusi értekezése alapján szerkesztett Belpolitikai harc a Magyar Királyságban a XVII. század 60-as éveiben című kötettel a szerkesztők az egykori rektor munkásságát és szellemiségét szerették volna méltatni és továbbörökíteni. A könyvbemutatóra online került sor június 14-én, az egykori rektor születésnapján.
Az online esemény során dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke elmondta: „Örömteli, hogy a főiskola úgy emlékezik meg az egykori rektorról, kisebbségi politikusról, hogy megjelenik egy ilyen kötet az ő tudományos munkájáról. Kálmánt az egyetemről ismerve elmondhatom, hogy már akkor is teljes mértékben elkötelezett volt a magyar történelemtudományok iránt. Történészi pályára készült, azonban nem volt lehetősége Ungváron felvételizni doktori iskolába, így nekivágott szerencsét próbálni Moszkvában. Minden nehézség ellenére sikerült befejezni és megvédeni munkáját. Örvendetes, hogy ezt a munkát sikerült megszerezni és lefordítani a szerkesztőknek” – fogalmazott a KMKSZ elnöke.
Prof. Csernicskó István, a II. RF KMF rektora köszöntőjében kiemelte: aki ismerte Soós Kálmánt, azt tudja, hogy nem volt izgága ember, mégis ott volt minden fontosabb eseménynél. Meghatározó szereplője volt annak a munkának, amely által számos kárpátaljai magyar település visszakaphatta a magyar nevét. Ott volt a főiskola indulásánál, a KMKSZ alakulásánál, a hungarológiai intézet megalakulásánál és még sok fontos eseménynél, melyek a kárpátaljai magyarság megmaradásának ügyét szolgálták. „A közös munka során megtanultam tőle, hogy csak akkor számíthatunk eredményre, ha megtesszük azt, amit kell, és amit lehet. Kálmán tudósként, politikusként és rektorként is megtette mindig azt, amit lehetett. Ez a kötet is mindezt igazolja” – jegyezte meg a rektor.
Dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke köszönetét fejezte ki a szerkesztőknek, hogy a kötet létrejött. „Soós Kálmán számára nem volt könnyű, hogy tudományos karriert fusson be. Azonban volt egy mecénása, Váradi-Sternberg János személyében, aki segítette, hogy magyar témából írhasson szakdolgozatot. Sokan nem támogatták azt, hogy középiskolai tanárként tudományos munkával foglalkozzon, hogy Moszkvába menjen felvételizni. Ő azonban minden nehézség ellenére belevágott a nagy »kalandba«, hogy Moszkvában részt vegyen a foglalkozásokon. Ezt a művet jól ismerem, hiszen a gépelésében én is segíthettem. Köszönet, hogy ezt az ügyet felvállalták egykori tanítványai. Kívánom, hogy szellemisége továbböröklődjön” – zárta szavait az elnök asszony.
Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő videoüzenetben köszöntötte a megjelenteket, majd a köszöntéseket követően prof. emeritus Barta János, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, valamint dr. Tamási Edit történész-főmuzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának főigazgatója mutatta be és értékelte az elkészült kötetet. A szerkesztők nevében dr. Csatáry György, a II. RF KMF Történelem és Társadalomtudomány Tanszékének vezetője mondott köszönetet a lehetőségért, hogy elkészíthették a kötetet, valamint Soós Katalin, az egykori rektor özvegye köszönte meg mindenkinek, hogy tovább éltetik Soós Kálmán munkásságát és szellemiségét.
Az eseményt követően a főiskolán megjelentek megkoszorúzták Soós Kálmán mellszobrát.
Első rektora, Soós Kálmán születésének 60. évfordulóját méltatta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.
A Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont, illetve a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék online konferencia keretében bemutatta a Soós Kálmán kandidátusi értekezése alapján szerkesztett Belpolitikai harc a Magyar Királyságban a XVII. század 60-as éveiben c. kötetet.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán és Szalókán emlékeztek meg a 10 éve fiatalon, mindössze negyvenkilenc éves korában elhunyt dr. Soós Kálmánról, a Rákóczi-főiskola néhai rektoráról, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének elnökéről. A megemlékezés mindkét helyszínén jelen voltak egykori kollégái, tanítványai, KMKSZ-es harcostársai, barátai, családtagjai, rokonai, gyermekei, valamint mindazok, akik tisztelték, szerették és becsülték őt. Soós Kálmán fontos szerepet játszott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola létrehozásában, valamint a KMKSZ közösségünk érdekeiért és jogaiért folytatott politikai küzdelemében, a kárpátaljai magyar nyelvű felsőoktatás és tudományos élet megteremtésében.
A néhai rektor a Tisza-parti Szalóka községben született, és haláláig ott is élt. Nem véletlen, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által szervezett megemlékezésre is az ungvári járási községben került sor.
A XVIII. századi szalókai református templomot teljesen megtöltő emlékező közösségnek Balogh Attila ungi református esperes hirdette Isten igéjét, hangsúlyozva: „A dicsőség nem az országé, nem a hősöké, egyedül az Istené…” Az esperes imájában a mindenható áldását kérte az árván maradt családra, magyar közösségünkre és a főiskolára, annak munkatársaira, diákjaira.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke emlékező beszédét az aznapra kijelölt igeszakasz egy mondatával kezdte: „Lassan tanulunk, de gyorsan felejtünk.” Majd hozzáfűzte: „Ma azért vagyunk itt, hogy ne felejtsünk el egy olyan embert, aki sokat tett a kárpátaljai magyar közösségért, aki Kárpátalján nyomot hagyott maga után.” Orosz Ildikó egykori harcostársa életének legfontosabb fordulópontjait, indíttatását vázolva és az igazság melletti mindenkori kiállását méltatva kiemelte, hogy Soós Kálmán édesanyja 60-as években történt meghurcoltatása miatt választotta a történészi pályát. Kezdetektől az járt a fejében, hogy kutató, történészprofesszor lesz. Nagy lokálpatrióta volt, már egyetemistaként is kiállt azért, hogy a helyi kutatóknak, helyi témákkal kell foglalkoznia. Ő írt elsőként az ateista Szovjetunióban a reformáció kárpátaljai terjedéséről tudományos munkát, amely akkor még csak orosz nyelven jelenhetett meg. Soha nem volt megalkuvó. Jelmondata az volt: „Csak az ügy számít” – jellemezte az elnök asszony a sokunk által nagyra becsült Soós Kálmánt.
Nagydobronyban lett történelemtanár, Moszkvában aspiráns, majd 1989-től az ungvári egyetem tanára, az ungvári Hungarológiai Központ igazgatóhelyettese. Sok kárpátaljai település neki köszönhetően kapta vissza történelmi nevét. Csak az ügy fontossága miatt vállalta, hogy politikus lesz, majd csatlakozott a magyar főiskola megteremtésére szövetkezett csapathoz. Kezdetben főigazgató-helyettesként, majd rektorként folytatta a harcot a beregszászi főiskola és a meghirdetett szakok akkreditációjáért. Lerakta a most már működő főiskolai kutatóintézetek tudományos alapjait, és meghatározó hatást gyakorolt azok szellemiségére – emelte ki Orosz Ildikó.
Sajnos a váratlanul jött betegsége előkészületben lévő, összefoglaló tudományos munkáinak megjelenését meghiúsította, ugyanakkor azért emlékezünk rá, hogy ha eljön vidékünkön az újratervezés lehetősége, legyen kiről példát venni, munkásságából erőt meríteni – hangsúlyozta a főiskola elnöke.
Biró Sándor szalókai községi elöljáró, a település korábbi polgármestere, a néhai rektor rokona Soós Kálmánról, az emberről emlékezett meg, aki mindvégig szülőfalujában lakott, naponta onnan járt be vonattal és busszal előbb Ungvárra, majd a beregszászi főiskolára. Soós Kálmán közvetlensége, embersége és segítőkészsége miatt szülőfalujában is köztiszteletnek örvendett, ezért volt ott sok helybéli is a megemlékezésen. Szerették Szalókán, korai halálával a községben ugyancsak nehezen pótolható űrt hagyott maga után.
Balogh Lívia, a KMKSZ Középszintű Szervezetének elnöke kárpátaljai magyar közösségünk ikonjának, példaképének nevezte a néhai Soós Kálmánt, aki egy személyben volt a főiskola rektora és tanára, KMKSZ-es vezető, a járási tanács frakcióvezetője, történész, kutató, vadász és nem utolsó sorban férj és családapa. „Mert ha valamire ma maroknyi magyar közösségünknek itt, Kárpátalján szüksége van, az a hiteles ember, az útmutató vezető, az elvhű patrióta. Olyan ember, aki tudja és nem felejti, honnan jött és hová tart. Akinek vannak elképzelései az útról, amin másokat vezetni kell, de tudja, ezt a Mindenható jóvoltából járhatjuk csak be…” – mondta el Balogh Lívia rámutatva, hogy ilyen ember volt Soós Kálmán, akinek küldetése volt közöttünk, hogy világítótorony legyen életében és azt követően is.
A templomi megemlékezés után a jelenlévők a Szalókai Kultúrházban megtekintették a TV21 Ungvár munkatársai, K. Debreceni Mihály és Vass Tamás által készített In Memoriam Soós Kálmán című emlékfilmet, majd a községi temetőkertben megkoszorúzták a néhai rektor sírját. Közben a Szalókai Református Gyülekezet Banga Melánia vezette énekkara szolgált, a helyi vadásztársaság tagjai pedig sortűzzel tisztelegtek egykori vadásztársuk, a kárpátaljai magyar közélet kimagasló alakjának emléke előtt. Nyugodjon békében!
#Niagara Falls illuminated ?⚪️? into Hungarian National colours on the occasion of 65th anniversary of the 1956 Hungarian Revolution and Freedom Fight. Touching moments w @Dr_Ferenc_Dancs and Amb @vassmari honouring our brave heroes who fought for our country’s independence???? pic.twitter.com/uEZKuR3vdi
10 éve hunyt el dr. Soós Kálmán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola néhai rektora, aki jelentős szerepet vállalt az intézmény létrehozásában Beregszászon.
A Rákóczi-főiskola Soós Kálmán emléke előtt tisztelegve, a halálának évfordulóján nagyszabású megemlékezést szervezett. Ennek keretében koszorút helyeztek el mellszobránál a főiskolán, valamint sírjánál szülőfalujában, Szalókán.
#Niagara Falls illuminated ?⚪️? into Hungarian National colours on the occasion of 65th anniversary of the 1956 Hungarian Revolution and Freedom Fight. Touching moments w @Dr_Ferenc_Dancs and Amb @vassmari honouring our brave heroes who fought for our country’s independence???? pic.twitter.com/uEZKuR3vdi
Soós Kálmán fontos közéleti és politikai szerepet játszott a kárpátaljai magyar kisebbség rendszerváltozást megelőző és követő életében. A KMKSZ megalakulásától kezdve azonosult annak céljaival és meggyőződéssel, szívvel-lélekkel segítette a szövetség tevékenységét, vezető szerepet vállalva a munkájában.
Neki is köszönhető, hogy ma Beregszászon működik a főiskola, Kárpátalján pedig még van magyar nyelvű oktatás. Tudós emberként nem tűrte a Kárpátaljával kapcsolatos csúsztatásokat, a történelemhamisítást. Arc poeticája az volt, hogy csak az „ügy maga a fontos”.
From new releases like season 2 of #She on @NetflixIndia to older shows still going strong like #Aashram on @MXPlayer, here’s a list of the most-viewed shows and movies from the Indian streaming space of last week.https://t.co/bh08GncZ0J
Soós Kálmán születésének évfordulója és távozásának 10. éve alkalmából ideje van az emlékezésnek. Gondoljunk egy olyan Ember életére, aki a kárpátaljai magyarság példaképévé vált, és akiben közösségünk fáradhatatlan harcosát tisztelhettük. Életét és munkásságát elvbarátai sohasem hagyják feledésbe merülni. Az ungvári Hungarológiai Központ helyettes igazgatójaként, egyetemi tanárként, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola prorektoraként és rektoraként példaértékű életpályát mondhatott magáénak, egyúttal mércét állított mindannyiunk elé, amely szinte felülmúlhatatlan.
Életútjának számos állomása ismert, de a letűnt tíz év távlatából most felidézzük annak fontosabb állomásait. Soós Kálmán Szalókán született 1962. június 14-én. A szomszédos Eszeny község középiskolájában érettségizett. Az Ungvári Állami Egyetem történelem szakára jelentkezett, ami egy magyar környezettben nevelkedett fiatalember számára nagy kihívásnak számított. Először kutatási témájával tűnt ki, tudniillik a reformáció terjedésének részleteivel foglalkozott, ami a vallásellenes Szovjetunióban merész vállalkozásnak számított. Munkásságát a Nagydobronyi Középiskolában kezdte mint történelemtanár, miközben kereste a lehetőséget a továbbtanulásra.
Rövidesen a Magyar Köztársaság anyagi támogatásával létrejött ungvári Hungarológiai Központ tudományos munkatársa lett, ahol 1995-ig dolgozott. Történelmet oktatott az Ungvári Állami Egyetem magyar szakán, óráira más karokról, szakokról is bejártak a hallgatók. Lelkesen vállalt részt az első kárpátaljai Magyarország története című iskolai tankönyv megírásában. Erőfeszítéseket tett azért, hogy a Hungarológiai Központban szakítsanak a szovjet hagyományokkal a történetírásban. Az ő támogatásával kezdődött a települések történelmi neveinek visszaadása, de az eredmények láttán a hatalom emberei megvonták tőle ezt a feladatot. Részben ezért 1995-ben tevékenységét ellehetetlenítették. Az ellene indított eljárásokban megvédte ugyan magát, de a kialakult légkör miatt szakított az intézménnyel, vállalva inkább a létbizonytalanságot.
A munkahelyi támadások ellenére akadtak támogatói, akik tehetséget láttak benne. Váradi-Sternberg János egyetemi tanártól kapott a legtöbbet, ami segítette őt a tudomány művelésében. Az aspirantúrát már tanárként elkezdte ösztöndíj vagy egyéb anyagi támogatás nélkül. Tudományos fokozatát az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai és Balkanisztikai Intézetében szerezte meg 1993-ban. Kandidátusi disszertációját Politikai harc Magyarországon a 17. század második felében címmel írta. Kutatásai számos területen váltak ismertté, a legtöbb időt a helytörténeti kutatásoknak szentelte. 1996-tól a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola (ma a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola) főigazgató-helyettese, majd 2000 novemberétől az intézmény rektora lett.
A főiskola megalapításától kezdve teljes erejével az intézmény építésén-fejlesztésén fáradozott. A főiskolát képviselte a magyar és ukrajnai, valamint más külföldi fórumokon. Nevéhez fűződik nemcsak a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék, hanem más tanszékek szakembergárdájának a kialakítása és erősítése is. 1999-től a Limes Társadalomkutató Intézetet, majd a Lehoczky Tivadar Intézetet vezette. Tanítványai magyarországi és ukrajnai felsőoktatási intézményekben is megállták helyüket, egyetemi tudományos tanácsokban volt megbecsült tag. Sokrétű közéleti tevékenységet vállalt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetében (KMKSZ UKSZ), az Ungvári Járási Tanács képviselőjeként. Élete során számos állami kitüntetésben volt része. 2011 tavaszán gyógyíthatatlan betegség lett úrrá rajta, és röviddel ezután, július 5-én elveszítettük.
Engedjék meg, hogy e mostani évfordulók apropóján megosszam Önökkel a Kálmánhoz fűződő személyes és szakmai élményeimet. Soós Kálmánt a 80-as évek közepén ismertem meg Váradi-Sternberg János környezetében. Én évfolyammunkáim és első újságcikkeim javítása és publikálása ügyében jártam a professzor úrnál, Kálmán pedig mint fiatal kutató a tanulmányait megbeszélni. A közös érdeklődés és a forrásokkal való munkálkodásaink tettek minket nagyon hamar baráttá. Elmondta, hogy szülőfaluja történetével és a református egyház múltjával foglalkozik. Később sokat találkoztunk a levéltárban, segítettük egymást a forráskutatás érdekes és sokszínű feladataiban. Kutatóként szinte minden téma érdekelte. Egyszer megjegyezte, hogy milyen eredményesen kutatott a Magyar Országos Levéltárban, de figyelmeztetett, hogy könnyen el lehet veszni a sok értékes forrás sokaságában, ezért szigorú kutatási tervet dolgozott ki magának, és nekem is ezt ajánlotta. Megszívleltem tanácsát, mivel kutatóként én is szinte mindenről írtam, Rákóczi-szabadságharcról, 48-as forradalomról, várostörténetről, levéltárügyről, de mai napig nehéz ellenállni a kísértésnek. Figyelmeztetett, hogy energiánkat összpontosítani kell egy konkrét témára, többször tanácsolta, hogy publikálásaimmal készítsem elő a kandidátusi disszertációmat.
A Hungarológiai Központ falai között írtuk meg első pályázatunkat a Nemzeti Kulturális Alaphoz Balogh Lajos budapesti vendégtanár tanácsára. Természetesen csak munka után volt erre lehetőség, mivel a Központban nem folytathattak a munkatársak egyéni kutatásokat. A pályázatunk sikerült, amelyet utána többször is megismételtünk. Szemtanúi voltunk a Hungarológiai Központban folytatott szélmalomharcának a kutatóintézet vezetőségével, mivel ott inkább gátolták kutatói tehetségének kibontakozását, minthogy támogatták volna.
Kutató jellem volt, nem törekedett babérokra, csak a szakma becsületét szerette volna menteni elsősorban a történelemhamisítással szemben. Tudomásom szerint ő volt Kárpátalján az egyetlen történész, aki szakszerűen, Veszélyes történelemórák címmel elkezdte írni vidékünk kritikai történetét, úgymond felülvizsgálni a téves, alaptalan állításokat, rámutatva a hiányosságokra, de főképpen a csúsztatásokra és a hamisításokra. Nagy gonddal készítette ezt a tanulmánysorozatot, melyet ha befejezett volna, ma útmutatóul szolgálna szűkebb pátriánk történetírásához. Valahol a középkor táján fejezte be, valahol ott, ahol élete is derékba tört, éppen a közepén. Szakmai körökben úgy tartják, hogy egy történész 50 éves kora körül érik meg nagyobb művek elkészítésére. A Mindenható épp ebben a termékeny időszakban szólította el tőlünk. Elmondása szerint – egyéb elfoglaltságai miatt – az említett kézirat folytatására már nem volt elég ideje. Úgy gondolta, hogy a Főiskolával kapcsolatos rektori tennivalók fontosabbak. Orosz Ildikóval, az intézmény elnökével és Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány vezetőjével heroikus küzdelmet folytattak a Főiskola és egyben magyarságtudatunk megmaradásáért. Ez az intézmény ma is meghatározza kisebbségi létünket itt, a Kárpátok alján, amely szellemiségének kialakításában fontos szerepet vállalt Kálmán.
Több terve volt, amelyeket csak részben sikerült megvalósítania. Ezek egyike a kárpátaljai magyarság temetőinek a felkutatása, amit a 90-es évek közepén az ungvári Kálvária temetőben kezdtünk el, s amely munka a későbbiekben beilleszkedett az általa vezetett Lehoczky Tivadar Kutatóintézet szakmai munkájába. Magyar közéleti személyiségek sírhelyeit kerestük, párhuzamosan megrajzoltuk a temető tervrajzát, egyes sírok elérhetőségét, 48-as honvédsírokat azonosítottunk be. Ekkor még szakszerű kérdőívek híján, csupán saját jegyzeteinkbe rögzítettük az adatokat. Ezt a gyakorlati tapasztalatot a későbbiekben felhasználta a részletesen megszerkesztett adatfelvételi lapok kidolgozásánál.
A levéltárban szülőfaluja múltját és annak egyháztörténetét rendszeresen kutatta, jelentős iratgyűjteménye volt ezekből a témákból. Tervezte megírni szülőfaluja történetét, amihez nagy alázattal kezdett hozzá, részleteket, kapcsolódó összefüggéseket keresett több-kevesebb sikerrel.
Első közös nemzetközi konferenciánk 1990-ben Veszprémben volt, ekkor összefoglaló tanulmányt írt vidékünk kézművesipar-történeti kutatásairól. A konferencián kijelentette, hogy számos témakörben nálunk még az alapkutatások is hiányoznak. Itt döntöttük el, hogy a kárpátaljai hiteles történetírás érdekében levéltári alapkutatásokat fogunk végezni. Elmondása szerint nem lehetnek komolyak azok a közép- és újkorra vonatkozó tanulmányok, amelyek mellőzik a levéltári forrásokat. A Nariszi isztoriji Zakarpattya ukrán nyelvű Kárpátalja-történet megjelenésekor együtt számoltuk meg a levéltári hivatkozások számát a középkorra vonatkozóan: nem volt nehéz dolgunk, mindössze két hiteles utalást találtunk a korszakra vonatkozóan. Összehasonlította a szerencsésebb sorsú régiókkal vidékünket, ahol már kidolgozott monográfiák jelenhettek meg. Az idő sürgetése ellenére az alapos forrásvizsgálat híve volt. Hodinka Antallal kapcsolatos kutatásai több hónap rendszeres levéltári munkájának volt az eredménye. Elmondta, hogy Lucskay Mihállyal kapcsolatos kutatásai csak egy mellékvágányt jelentettek, amelyből aztán szintén értékes tanulmány született.
Külön egyhetes ösztöndíjjal kutathattunk Egerben a Megyei és a Püspöki Levéltárban a Hatodik Síp folyóirat jóvoltából. A kutatási lehetőséget Kálmán annak ellenére kihasználta, hogy közeledett házasságának napja, ezért ő néhány nappal hamarabb tért haza, mint jómagam.
A magyar történelem hiteles tanulmányozása számára lételem volt, hallottam érveléseit egy a Hungarológiai Központban szervezett konferencián még a Szovjetunióban. Itt vidékünk történelmének vitás kérdései is szóba kerültek. Nem fogadta el
– az ún. fehér horvát elméletet;
– a 40 ezer ruszin betelepítését a Munkácsi uradalomba a XIV. század végén;
– azt, hogy Kárpátalja mai határait rávetítik a középkori és újkori térképekre;
– többször cáfolta a „kárátaljai nép” fogalmát, melyet történelmietlennek ítélt.
Még folytathatnám a sort, de már ebből is kitűnik, hogy helyesen gondolkozott múltunk felől. Az ilyen tudományos véleménynyilvánítások, amelyek nem illettek bele a központi történetírás vezérvonalába, akkoriban ritkaságszámba ment, de ő vállalta. Elvei mellett többször is kiállt. Emlékszem, hogy amikor bevezetőt írt Váradi-Sternberg János műveinek bibliográfiájához, említette a szétszakított magyar haza fogalmát, ami felháborodást váltott ki az ungvári tanár urak körében. Ő azonban nem hátrált meg, és feltételül szabta, hogy ha ez a gondolat nem szerepelhet írásában, akkor visszavonja a cikkét. Végül a tanulmány az eredeti formában jelent meg.
Emlékszem arra is, mikor a Hungarológiai Intézet megbízott vezetőjeként (mivel a főnök éppen szabadságon volt) szentesítette több magyar falu eredeti, történelmi nevének visszaállítását, amivel kivívta elvbarátai tiszteletét, ugyanakkor az intézet vezetőjének haragját is. Harcolt azért, hogy az intézetben heti egy kutatónapot kapjanak a tudományos munkatársak, abszurdum volt számára, hogy egy kutatóintézetben nincs kutatónap, amit végül neki köszönhetően vezettek be. Ezek voltak az Ő harcai, melyeket a magyar közösség, mindannyiunk érdekében folytatott.
A KMKSZ megalakulásától kezdve azonosult annak céljaival, és meggyőződéssel, szívvel-lélekkel segítette annak tevékenységét, vezető szerepet vállalva a munkájában.
Rektori elfoglaltságai idején többször elmondta, hogy bár több ideje lehetne a kutatásra, s hogy szeretne erre több időt fordítani. Ennek ellenére a magyar közösség érdekeit tartotta fontosabbnak, a Főiskola szervezésével, a hallgatók nevelésével foglalkozott, amely munkának már rég megszülettek az eredményei. A mai Történelem- és Társadalomtörténeti Tanszék több fiatal tanárát Ő indított el a nem könnyű kutatói pályán. Élete és kutatói vénájának gyümölcsei mindörökké példaértékűek maradnak mindannyiunk számára, és nem utolsósorban a fiatal kutatók gyarapodására szolgál ma is.