Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjE3MDE7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 284640
[content] =>

Bár akadt néhány hajtóműprobléma, a SpaceX megarakétája, a Super Heavyvel megtolt Starship V3 jól teljesített a pénteki tesztrepülésén – írja a CNN. Bár a csütörtöki indulást péntekre kellett halasztani, a tényleges teszt jól indult, és az Indiai-óceánban, tűzgolyóként ért véget.
Induláskor mind a 33 Raptor hajtómű felzúgott, és a Starship sikeresen felért az űrbe, ahol kiengedett magából 22 kamuműholdat. Ebből kettőn volt kamera, hogy a SpaceX rá tudjon nézni a Starship hőpajzsára, és fel tudjanak venni egy egészen sci-fibe illő jelenetet.
A visszaút már döcögősebb volt. Egy visszaforduló manőver nem sikerült tökéletesen, és a Starship hat hajtóművéből csak öt gyulladt be. Emiatt nem a várt pályán tért vissza, de továbbra is hibahatáron belül maradt. Emiatt a földi irányítás nem tudta megpróbálni a hajtóművek űrben történő újraindítását.
Végül a tökéletesen irányított leszálláshoz szükséges három hajtóműből csak kettő működött, de a légkörbe való visszatérés és az óceánba való csobbanás simán ment, és végül – ahogy tervezték – megfelelően felrobbant. A SpaceX csapata a csobbanást és a robbanást hangos üdvrivalgással fogadta.
[type] => post
[excerpt] => Bár akadt néhány hajtóműprobléma, a SpaceX megarakétája, a Super Heavyvel megtolt Starship V3 jól teljesített a pénteki tesztrepülésén – írja a CNN. Bár a csütörtöki indulást péntekre kellett halasztani, a tényleges teszt jól indult, és az Indiai-...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1779555900
[modified] => 1779586180
)
[title] => A SpaceX először indította el a Starship V3-at – a történelem legnagyobb teljesítményű rakétáját
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=284640&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 284640
[uk] => 284620
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 284621
[image] => Array
(
[id] => 284621
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-279.png
[original_lng] => 526987
[original_w] => 1080
[original_h] => 719
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-279-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-279-300x200.png
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-279-768x511.png
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-279-1024x682.png
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-279.png
[width] => 1080
[height] => 719
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-279.png
[width] => 1080
[height] => 719
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-279.png
[width] => 1080
[height] => 719
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1779575385:4
[_oembed_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => Splashdown confirmed! Congratulations to the entire SpaceX team on the twelfth flight test of Starship! pic.twitter.com/XXBAtryPpL
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => 1779537960
[_oembed_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => Views of Starship in space from a @Starlink satellite pic.twitter.com/5hfw1n8v1o
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => 1779538020
[_thumbnail_id] => 284621
[_edit_last] => 4
[views_count] => 785
[_oembed_0fc730839b93637a959358de9f9fea1f] => I am offering $500k in $10k grants to paint murals of the face of Iryna Zarutska in prominent US city locations
Please contact katie@eoghan.com for more details
Please also share this message
If you would like to contribute to this fund, please contact Katie also pic.twitter.com/M8OyqfcZlm
— Eoghan McCabe (@eoghan) September 10, 2025
[_oembed_time_0fc730839b93637a959358de9f9fea1f] => 1779545107
[_oembed_eeec908efaca13499c2b755c36f4115e] => Eoghan McCabe autor del graffiti.
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
— Jess Martínez-Bordiú (JB) (@jessbordiu) September 10, 2025
[_oembed_time_eeec908efaca13499c2b755c36f4115e] => 1779545107
[_algolia_sync] => 945741643001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
[4] => 580
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
[4] => ІТ
)
[tags] => Array
(
[0] => 5762
[1] => 1701
[2] => 692291
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Elon Musk
[1] => SpaceX
[2] => Starship
)
)
[1] => Array
(
[id] => 271093
[content] =>
Az amerikai SpaceX elindított egy zavarásálló, továbbfejlesztett GPS-műholdat, amelyet az Egyesült Államok Űrerői egységei számára terveztek. A start a floridai Cape Canaveral űrközpontból történt: a Falcon 9 2026. január 28-án, szerdán, helyi idő szerint 06:53-kor állította pályára a GPS III-SV09 műholdat – írja a Space.com.
Az új GPS III-SV09 a navigációs képességek és a zavarás elleni védelem fokozott lehetőségeivel rendelkező műholdak sorozatába tartozik, részeként az Egyesült Államok stratégiai űrprogramjának.

A GPS III a Lockheed Martinnal együttműködésben készült, és M-Code technológiával van felszerelve, amely javítja a rendszer ellenállóképességét a zavarásokkal szemben az előző generációkhoz képest. Az első műholdat ebből a sorozatból 2018 decemberében indították.
Az SV09 a tíz tervezett műhold közül a kilencedik; a sorozat utolsó darabját az idei év folyamán tervezik pályára állítani.
Eredetileg a United Launch Alliance Vulcan Centaur rakétáját tervezték használni, de az Űrerők végül a SpaceX indítását választották.
[type] => post
[excerpt] => Az amerikai SpaceX elindított egy zavarásálló, továbbfejlesztett GPS-műholdat, amelyet az Egyesült Államok Űrerői egységei számára terveztek. A start a floridai Cape Canaveral űrközpontból történt: a Falcon 9 2026. január 28-án, szerdán, helyi idő...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1769706360
[modified] => 1769701134
)
[title] => A SpaceX elindított egy továbbfejlesztett GPS-műholdat az Egyesült Államok Űrerői számára
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=271093&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 271093
[uk] => 270963
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 270964
[image] => Array
(
[id] => 270964
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/4382248.png
[original_lng] => 336241
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/4382248-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/4382248-300x189.png
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/4382248.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/4382248.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/4382248.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/4382248.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/4382248.png
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1769693945:5
[_thumbnail_id] => 270964
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1477
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_440574682d7908d345f472dfaf912003] => Falcon 9 launches 21 @Starlink satellites to low-Earth orbit from Florida pic.twitter.com/PoDEjGYGSM
— SpaceX (@SpaceX) August 28, 2024
[_oembed_time_440574682d7908d345f472dfaf912003] => 1769693944
[_oembed_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
— Gavin Baker (@GavinSBaker) May 24, 2024
[_oembed_time_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => 1769693945
[_algolia_sync] => 671965836002
[_oembed_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => Splashdown confirmed! Congratulations to the entire SpaceX team on the twelfth flight test of Starship! pic.twitter.com/XXBAtryPpL
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => 1779894875
[_oembed_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => Views of Starship in space from a @Starlink satellite pic.twitter.com/5hfw1n8v1o
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => 1779894876
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 2098684
[3] => 598
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => IT
[3] => Tudomány
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 3708435
[1] => 2597636
[2] => 1701
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Egyesült Államok Űrerői
[1] => GPS
[2] => SpaceX
)
)
[2] => Array
(
[id] => 266955
[content] =>
A SpaceX 2026 év elején indít egy újabb emberes küldetést a Nemzetközi Űrállomásra, és az eredeti tervek szerint az orosz Oleg Artemjev kozmonauta is a fedélzeten utazott volna, ám az űrvállalat most kizárta őt a programból, ugyanis telefonjával érzékeny adatokat fényképezett le.

A SpaceX állítása szerint Oleg telefonjával fényképezte le a vállalat korlátozott hozzáférésű dokumentációját, valamint a hajtóművek terveit és más érzékeny részleteket a cég kaliforniai Hawthorne-i központjában tett kiképzőlátogatása során. Emiatt a kozmonautát kizárták a küldetésből, helyét pedig Andrej Fegyajev fogja átvenni.
A SpaceX Crew-12 küldetés egy négyfős indítás lesz, amelyre valamikor 2026 februárja körül kerülne sor. Az orosz Roszkoszmosz tisztviselői kezdetben azt nyilatkozták, hogy Artemjevet áthelyezik és ezért vették ki a programból, de ez ellentmond annak, amit a The Insider derített ki a közelmúltban. Ha tényleg igaz a hír, miszerint érzékeny adatokat akart lopni a kozmonauta, az azt jelentené, hogy megsértették a Nemzetközi Fegyverkereskedelem Szabályozásáról szóló törvényt.
[type] => post
[excerpt] => A SpaceX 2026 év elején indít egy újabb emberes küldetést a Nemzetközi Űrállomásra, és az eredeti tervek szerint az orosz Oleg Artemjev kozmonauta is a fedélzeten utazott volna, ám az űrvállalat most kizárta őt a programból, ugyanis telefonjával é...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1766528760
[modified] => 1766527204
)
[title] => Kémkedés miatt kizártak egy orosz űrhajóst a SpaceX következő küldetéséből
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=266955&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 266955
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 266959
[image] => Array
(
[id] => 266959
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/orosz-urhajos.jpg
[original_lng] => 644292
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/orosz-urhajos-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/orosz-urhajos-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/orosz-urhajos-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/orosz-urhajos-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/orosz-urhajos-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/orosz-urhajos.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/orosz-urhajos.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1766520014:12
[_thumbnail_id] => 266959
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1135
[_oembed_c591412c7cb723a6e5da08bab0c880ee] =>
[_oembed_time_c591412c7cb723a6e5da08bab0c880ee] => 1766520015
[_oembed_33d273acb8218a869c13835cbd91a841] =>
[_oembed_time_33d273acb8218a869c13835cbd91a841] => 1766520016
[_oembed_213d19d4947b81d6b9a00cb220952fec] => {{unknown}}
[_oembed_440574682d7908d345f472dfaf912003] => Falcon 9 launches 21 @Starlink satellites to low-Earth orbit from Florida pic.twitter.com/PoDEjGYGSM
— SpaceX (@SpaceX) August 28, 2024
[_oembed_time_440574682d7908d345f472dfaf912003] => 1766520016
[_oembed_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
— Gavin Baker (@GavinSBaker) May 24, 2024
[_oembed_time_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => 1766520016
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 636256373000
[_oembed_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => Splashdown confirmed! Congratulations to the entire SpaceX team on the twelfth flight test of Starship! pic.twitter.com/XXBAtryPpL
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => 1780413122
[_oembed_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => Views of Starship in space from a @Starlink satellite pic.twitter.com/5hfw1n8v1o
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => 1780413122
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 598
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Tudomány
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4831
[1] => 3270047
[2] => 81319
[3] => 1701
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kémkedés
[1] => Oleg Artemjev
[2] => orosz űrhajós
[3] => SpaceX
)
)
[3] => Array
(
[id] => 225319
[content] =>
A SpaceX céget szerződéses megbízásban részesítette az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma, hogy bővítse Ukrajna hozzáférését a Starshieldhez, ami biztonságosabb és militarizált verziója a Starlink műholdas hálózatnak. Ezt a Bloomberg írta a NASA Űrkutatási Parancsnoksága kereskedelmi műholdas irodájának nyilatkozata alapján.
A szerződés értelmében az Ukrajnában már működő 2500 Starlink terminál hozzáférhet a Starshieldhez, amely titkosított és védettebb jelet biztosít, amelyet nehezebb feltörni vagy megzavarni, mint a hagyományos Starlink hálózatot.

A szerződések célja, hogy „segítsenek az internet-hozzáférés biztosításában Ukrajnában”, és a szolgáltatásokat 2025-ben fogják biztosítani.
A Védelmi Minisztérium Űrkutatási Parancsnoksága megtagadta a szerződés pontos értékének nyilvánosságra hozatalát, de a korábbi, 500 terminálra vonatkozó megállapodás körülbelül 40 millió dollárba került.
[type] => post
[excerpt] => A SpaceX céget szerződéses megbízásban részesítette az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma, hogy bővítse Ukrajna hozzáférését a Starshieldhez, ami biztonságosabb és militarizált verziója a Starlink műholdas hálózatnak.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1733750820
[modified] => 1733742185
)
[title] => A SpaceX szerződést kapott a Pentagontól, hogy bővítse Ukrajna hozzáférését a Starlink védettebb változatához
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=225319&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 225319
[uk] => 225203
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 169620
[image] => Array
(
[id] => 169620
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/spacex-p-kcm6xb9i-unsplash-1200x800-1.webp
[original_lng] => 26052
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/spacex-p-kcm6xb9i-unsplash-1200x800-1-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/spacex-p-kcm6xb9i-unsplash-1200x800-1-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/spacex-p-kcm6xb9i-unsplash-1200x800-1-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/spacex-p-kcm6xb9i-unsplash-1200x800-1-1024x683.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/spacex-p-kcm6xb9i-unsplash-1200x800-1.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/spacex-p-kcm6xb9i-unsplash-1200x800-1.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/spacex-p-kcm6xb9i-unsplash-1200x800-1.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1733734986:5
[_thumbnail_id] => 169620
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3941
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_3b13d6cc45fe56bf6f6a7db2d41c938d] =>
[_oembed_time_3b13d6cc45fe56bf6f6a7db2d41c938d] => 1733743627
[_oembed_3a2119fd25000d7e3a847b1e521c7581] =>
[_oembed_time_3a2119fd25000d7e3a847b1e521c7581] => 1733935260
[_oembed_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] =>
[_oembed_time_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] => 1737482015
[_oembed_9ce71ea19a3fec34df7e9ddaa698d0bc] =>
[_oembed_time_9ce71ea19a3fec34df7e9ddaa698d0bc] => 1737482015
[_oembed_d229067efa66045f2677f0c6113fca67] =>
[_oembed_time_d229067efa66045f2677f0c6113fca67] => 1738952522
[_oembed_286365e0c66ec741f90b32f9fc5c81e1] =>
[_oembed_time_286365e0c66ec741f90b32f9fc5c81e1] => 1739720727
[_oembed_9c78e307a8243e5aadc68a5a326417f4] =>
[_oembed_time_9c78e307a8243e5aadc68a5a326417f4] => 1739720727
[_oembed_36a944bd3a62b3c4d2d24b53d67d74a1] =>
[_oembed_time_36a944bd3a62b3c4d2d24b53d67d74a1] => 1740310979
[_oembed_73afd8b3bc03d1a4035ec758017bbdac] =>
[_oembed_time_73afd8b3bc03d1a4035ec758017bbdac] => 1741619707
[_oembed_5407d5422500c7dcf5759c040d83a26d] =>
[_oembed_time_5407d5422500c7dcf5759c040d83a26d] => 1741619708
[_oembed_1845ab3e8da9917148d0a757fba4378a] =>
[_oembed_time_1845ab3e8da9917148d0a757fba4378a] => 1741619708
[_algolia_sync] => 508518799000
[_oembed_b01c81edd2e71a3deec070e4186f8a3e] =>
[_oembed_time_b01c81edd2e71a3deec070e4186f8a3e] => 1744980567
[_oembed_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] =>
[_oembed_time_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] => 1744980567
[_oembed_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] =>
[_oembed_time_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] => 1746011374
[_oembed_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] =>
[_oembed_time_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] => 1748950664
[_oembed_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] =>
[_oembed_time_0436b7301fb5b74965236c0029018bd3] => 1748950664
[_oembed_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] =>
[_oembed_time_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] => 1749477866
[_oembed_80a93c513f8b1c6784b3576712c96ab2] =>
[_oembed_time_80a93c513f8b1c6784b3576712c96ab2] => 1750768560
[_oembed_c6f5870c9cb97a96953c011e304263d9] =>
[_oembed_time_c6f5870c9cb97a96953c011e304263d9] => 1750768560
[_oembed_c943aa263dd51014d68e39c7ff4b481a] =>
[_oembed_time_c943aa263dd51014d68e39c7ff4b481a] => 1751386837
[_oembed_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
— Andrii Sybiha 🇺🇦 (@andrii_sybiha) July 31, 2025
[_oembed_time_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => 1754635645
[_oembed_6a96a4701ec6557c621760d6a9819ed2] =>
[_oembed_time_6a96a4701ec6557c621760d6a9819ed2] => 1758819489
[_oembed_9159044988ee69382db17354f612de85] =>
[_oembed_time_9159044988ee69382db17354f612de85] => 1758819489
[_oembed_e92057ce05c2bc8f492c39cdd9074a7f] =>
[_oembed_time_e92057ce05c2bc8f492c39cdd9074a7f] => 1764767840
[_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] =>
[_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1764767840
[_oembed_185b231847d42c144c727f34f667cbdf] => The death of 28 year old Lance Corporal George Hooley in Ukraine is a brutal reminder of how deeply the UK is entangled in this war while politicians pretend the risks are distant.
He is the first confirmed serving British soldier killed on the ground since 2022 and that alone… pic.twitter.com/l4LaVSVfnR
— TheCommonVoice (@MaxRumbleX) December 10, 2025
[_oembed_time_185b231847d42c144c727f34f667cbdf] => 1766236948
[_oembed_e121d68a703e11ff2200edfa734005c3] =>
[_oembed_time_e121d68a703e11ff2200edfa734005c3] => 1766410098
[_oembed_bf0b0c88c41a6dde86b8a9403afd6002] =>
[_oembed_time_bf0b0c88c41a6dde86b8a9403afd6002] => 1766680107
[_oembed_2fd76521e859f1c91216aca3327659c9] =>
[_oembed_time_2fd76521e859f1c91216aca3327659c9] => 1767471560
[_oembed_445b48dab4569c9ff874c1d342d1d5d2] =>
[_oembed_time_445b48dab4569c9ff874c1d342d1d5d2] => 1769157130
[_oembed_778e7c7ba27c798b9860144c61561362] =>
[_oembed_time_778e7c7ba27c798b9860144c61561362] => 1770999498
[_oembed_c11cc525af52712570f3af76eef75676] =>
[_oembed_time_c11cc525af52712570f3af76eef75676] => 1770999498
[_oembed_1111f7453778efc3cefce0de213aa14c] =>
[_oembed_time_1111f7453778efc3cefce0de213aa14c] => 1771081587
[_oembed_17426a0b4127b5c160c7ff6feb1d1815] =>
[_oembed_time_17426a0b4127b5c160c7ff6feb1d1815] => 1771081587
[_oembed_f844c9e7bb72c14d47201a5cf947835a] =>
[_oembed_time_f844c9e7bb72c14d47201a5cf947835a] => 1778756788
[_oembed_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => Splashdown confirmed! Congratulations to the entire SpaceX team on the twelfth flight test of Starship! pic.twitter.com/XXBAtryPpL
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => 1780501593
[_oembed_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => Views of Starship in space from a @Starlink satellite pic.twitter.com/5hfw1n8v1o
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => 1780501593
[_oembed_66e14af80d92cfb8254a6a5344c17b03] =>
[_oembed_time_66e14af80d92cfb8254a6a5344c17b03] => 1781021168
[_oembed_348cf3dd26d4e5f980fe0ad9be914f1f] =>
[_oembed_time_348cf3dd26d4e5f980fe0ad9be914f1f] => 1781021168
[_oembed_25e041bbbd6b2efdbaf925aa4ca1414c] =>
[_oembed_time_25e041bbbd6b2efdbaf925aa4ca1414c] => 1782127794
[_oembed_602e429f0573ac0d1cf9e50329ad21dc] =>
[_oembed_time_602e429f0573ac0d1cf9e50329ad21dc] => 1784481749
[_oembed_7125a1bb5b5334a5fa6e01ddbad1c24e] =>
[_oembed_time_7125a1bb5b5334a5fa6e01ddbad1c24e] => 1784481749
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 590
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => IT
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 31842
[1] => 1701
[2] => 15324
[3] => 291
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Pentagon
[1] => SpaceX
[2] => Starlink
[3] => Ukrajna
)
)
[4] => Array
(
[id] => 223020
[content] =>
November 18-án az amerikai SpaceX cég felbocsátotta a következő 20 darab Starlink internetes műholdat. A hírt a Space.com közölte.
Hétfőn, kijevi idő szerint 07:53-kor indult a kaliforniai Vandenberg légibázisról egy Falcon 9 rakéta, amely húsz Starlink műholdat szállít, amelyek közül 13 rendelkezik közvetlen kommunikációs funkcióval.

A SpaceX hangsúlyozza, hogy ez volt a 20. kilövése és leszállása ennek a hordozórakétának. E repülések közül tizenhármat Starlink műholdak felbocsátására hajtottak végre.
2024-ben a SpaceX több mint száz Falcon 9 küldetést indított az űrbe, ezeknek körülbelül kétharmadát a Starlink műholdhálózat kiépítésére szánták.
[type] => post
[excerpt] => Az amerikai SpaceX cég felbocsátotta a következő 20 darab Starlink internetes műholdat.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1732120920
[modified] => 1732102854
)
[title] => A SpaceX további 20 Starlink műholdat bocsátott ki az űrbe
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=223020&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 223020
[uk] => 222834
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 222835
[image] => Array
(
[id] => 222835
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starlink.jpg
[original_lng] => 300659
[original_w] => 750
[original_h] => 497
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starlink-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starlink-300x199.jpg
[width] => 300
[height] => 199
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starlink.jpg
[width] => 750
[height] => 497
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starlink.jpg
[width] => 750
[height] => 497
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starlink.jpg
[width] => 750
[height] => 497
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starlink.jpg
[width] => 750
[height] => 497
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starlink.jpg
[width] => 750
[height] => 497
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1732095654:5
[_thumbnail_id] => 222835
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3864
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_440574682d7908d345f472dfaf912003] => Falcon 9 launches 21 @Starlink satellites to low-Earth orbit from Florida pic.twitter.com/PoDEjGYGSM
— SpaceX (@SpaceX) August 28, 2024
[_oembed_time_440574682d7908d345f472dfaf912003] => 1732095656
[_oembed_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
— Gavin Baker (@GavinSBaker) May 24, 2024
[_oembed_time_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => 1732095656
[_algolia_sync] => 1203086682001
[_oembed_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => Splashdown confirmed! Congratulations to the entire SpaceX team on the twelfth flight test of Starship! pic.twitter.com/XXBAtryPpL
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => 1780506463
[_oembed_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => Views of Starship in space from a @Starlink satellite pic.twitter.com/5hfw1n8v1o
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => 1780506463
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 590
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => IT
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 176896
[1] => 1701
[2] => 15324
)
[tags_name] => Array
(
[0] => műholdak
[1] => SpaceX
[2] => Starlink
)
)
[5] => Array
(
[id] => 212789
[content] =>
A Szövetségi Légiközlekedési Hivatal (FAA) felfüggesztette a Falcon 9 rakéták használatát, és vizsgálatot indított a floridai partoknál szerda hajnalban történt baleset után.
Júliusban az FAA engedélyezte a rakéták használatát, most azonban, a szerdán történt eset miatt ismét vizsgálatot rendeltek el. Nem ez az első probléma a héten a SpaceX-nél, a napokban jelent meg egy hír, hogy egy korábban észlelt hiba miatt került átütemezésre az első privát űrséta küldetésük. Korai lenne megmondani, hogy az események mekkora hatással lesz a SpaceX közelgő repüléseire.
A rakéta a Cape Canaveral űrrepülőtérről indult, és mind a 21 Starlink internetes műholdat pályára juttatta. Az első fokozatú hordozórakéta azonban pillanatokkal azután, hogy leszállt egy óceáni platformra, tűzgolyó formájában felborult, ami évek óta az első ilyen baleset volt. Ez volt a 23. alkalom, amikor ez a bizonyos hordozórakéta elindult, ami rekordot jelent a SpaceX számára.
Az FAA kijelentette, hogy jóvá kell hagynia a SpaceX megállapításait a balesettel kapcsolatban, valamint ellenőrizniük kell a korrekciós intézkedéseket, mielőtt a vállalat folytathatja a Falcon 9-esek használatát.
Jon Edwards, a SpaceX alelnöke elmondta, hogy a cég „a lehető leggyorsabban” azon dolgozik, hogy megértse, mi okozta a hibát.
„Egy booster elvesztése mindig szomorú. Mindegyiknek egyedi története és karaktere van. Szerencsére ez nem gyakran fordul elő” – tette hozzá Edwards az X-en.
Privát űrrepülés mellett a SpaceX a jövő hónap végén a NASA számára nyújtana segítséget. A cég két helyet biztosít annak a két űrhajósnak, akik júniusban indultak útnak a Boeing új Starliner kapszuláján, amelyet a NASA nem talált biztonságosnak a visszatéréshez.
Több halasztás után a Boeing által tervezett űrhajó, fedélzetén két űrhajóssal, június 5-én indult a világűrbe a floridai Kennedy Űrközpontból, és 24 órás repülés után csatlakozott az ISS-hez. Tervek szerint Butch Wilmore és Suni Williams egy hetet töltöttek volna az űrállomáson.
A visszatérést azonban először június 18-ára, majd június 28-ára halasztották, mert meghibásodott a manőverezést segítő 28 hajtómű közül öt, és kisebb héliumszivárgást is észleltek.
[type] => post
[excerpt] => A Szövetségi Légiközlekedési Hivatal (FAA) felfüggesztette a Falcon 9 rakéták használatát, és vizsgálatot indított a floridai partoknál szerda hajnalban történt baleset után.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1724951340
[modified] => 1724930613
)
[title] => Egy súlyos baleset miatt felfüggesztik a SpaceX rakéták kilövéseit
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=212789&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 212789
[uk] => 212938
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 48272
[image] => Array
(
[id] => 48272
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/spacex-1-800x445-1.jpg
[original_lng] => 43716
[original_w] => 800
[original_h] => 445
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/spacex-1-800x445-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/spacex-1-800x445-1-300x167.jpg
[width] => 300
[height] => 167
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/spacex-1-800x445-1-768x427.jpg
[width] => 768
[height] => 427
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/spacex-1-800x445-1.jpg
[width] => 800
[height] => 445
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/spacex-1-800x445-1.jpg
[width] => 800
[height] => 445
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/spacex-1-800x445-1.jpg
[width] => 800
[height] => 445
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/spacex-1-800x445-1.jpg
[width] => 800
[height] => 445
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1725013502:3
[_oembed_440574682d7908d345f472dfaf912003] => Falcon 9 launches 21 @Starlink satellites to low-Earth orbit from Florida pic.twitter.com/PoDEjGYGSM
— SpaceX (@SpaceX) August 28, 2024
[_oembed_time_440574682d7908d345f472dfaf912003] => 1724919528
[_thumbnail_id] => 48272
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2681
[_oembed_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
— Gavin Baker (@GavinSBaker) May 24, 2024
[_oembed_time_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => 1724919815
[translation_required_done] => 1
[_oembed_273975bb088f4d85fb50260c557daba5] => Congratulations to the @SpaceX and @NASA teams for another safe astronaut return!
Thank you to @POTUS for prioritizing this mission! https://t.co/KknFDbh59s
— Elon Musk (@elonmusk) March 18, 2025
[_oembed_time_273975bb088f4d85fb50260c557daba5] => 1743188744
[_algolia_sync] => 1203085676001
[_oembed_49f4185d315233c75548f2d327f4df59] =>
[_oembed_time_49f4185d315233c75548f2d327f4df59] => 1744265171
[_oembed_0b0cc652990099d1ddcd819a1c571548] =>
[_oembed_time_0b0cc652990099d1ddcd819a1c571548] => 1773769234
[_oembed_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => Splashdown confirmed! Congratulations to the entire SpaceX team on the twelfth flight test of Starship! pic.twitter.com/XXBAtryPpL
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => 1780667449
[_oembed_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => Views of Starship in space from a @Starlink satellite pic.twitter.com/5hfw1n8v1o
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => 1780667450
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 7
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Uncategorized
)
[tags] => Array
(
[0] => 1701
[1] => 15324
[2] => 2184
)
[tags_name] => Array
(
[0] => SpaceX
[1] => Starlink
[2] => Űrkutatás
)
)
[6] => Array
(
[id] => 188524
[content] =>
A SpaceX jelentős erőforrásokat fordít arra, hogy megakadályozza Oroszország azon kísérleteit, hogy zavarják a Starlink műholdas kommunikációját Ukrajnában, írta Elon Musk, a cég tulajdonosa X közösségi oldalán.
„A SpaceX jelentős erőforrásokat költ az oroszok a kommunikációt zavaró erőfeszítései leküzdésére” – írta Musk.
Elmondása szerint ez egy bonyolult probléma, de az oroszoknak nem sikerült leállítaniuk a Starlink rendszereket.
„A Starlink kivételével minden kommunikációs rendszert sikerült lekapcsolniuk” – jegyezte meg a milliárdos.
[type] => post
[excerpt] => A SpaceX jelentős erőforrásokat fordít arra, hogy megakadályozza Oroszország azon kísérleteit, hogy zavarják a Starlink műholdas kommunikációját Ukrajnában, írta Elon Musk, a cég tulajdonosa X közösségi oldalán.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1716911340
[modified] => 1716879197
)
[title] => Musk: a SpaceX jelentős erőforrásokat fordít a Starlink megzavarására irányuló orosz kísérletek leküzdésére
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=188524&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 188524
[uk] => 188374
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 188375
[image] => Array
(
[id] => 188375
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/1715958259-1712-large.webp
[original_lng] => 11420
[original_w] => 750
[original_h] => 497
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/1715958259-1712-large-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/1715958259-1712-large-300x199.webp
[width] => 300
[height] => 199
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/1715958259-1712-large.webp
[width] => 750
[height] => 497
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/1715958259-1712-large.webp
[width] => 750
[height] => 497
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/1715958259-1712-large.webp
[width] => 750
[height] => 497
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/1715958259-1712-large.webp
[width] => 750
[height] => 497
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/1715958259-1712-large.webp
[width] => 750
[height] => 497
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1716868398:12
[_oembed_36ec9138fddae0d705fb974bcbbce5fe] => A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
— Gavin Baker (@GavinSBaker) May 24, 2024
[_oembed_time_36ec9138fddae0d705fb974bcbbce5fe] => 1716868239
[_thumbnail_id] => 188375
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3647
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
— Gavin Baker (@GavinSBaker) May 24, 2024
[_oembed_time_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => 1719489906
[_oembed_440574682d7908d345f472dfaf912003] => Falcon 9 launches 21 @Starlink satellites to low-Earth orbit from Florida pic.twitter.com/PoDEjGYGSM
— SpaceX (@SpaceX) August 28, 2024
[_oembed_time_440574682d7908d345f472dfaf912003] => 1725389300
[_oembed_9ebb3a8147233be445a20fa4d48afa98] =>
[_oembed_time_9ebb3a8147233be445a20fa4d48afa98] => 1732087177
[_algolia_sync] => 831881770002
[_oembed_4c42cf9466ccfd63a339d0dec38f57f4] => Grok now on @Telegram https://t.co/a35Eal9vkj
— Elon Musk (@elonmusk) March 26, 2025
[_oembed_time_4c42cf9466ccfd63a339d0dec38f57f4] => 1745948742
[_oembed_7df909103519d7d7fcb1c9b2fa3e0c20] => The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
— Elon Musk (@elonmusk) June 27, 2025
[_oembed_time_7df909103519d7d7fcb1c9b2fa3e0c20] => 1752516890
[_oembed_bf74bdbe358116af51ab54d4c68ed5ec] => World's first autonomous delivery of a car!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
— Tesla (@Tesla) June 28, 2025
[_oembed_time_bf74bdbe358116af51ab54d4c68ed5ec] => 1752516890
[_oembed_0fc730839b93637a959358de9f9fea1f] => I am offering $500k in $10k grants to paint murals of the face of Iryna Zarutska in prominent US city locations
Please contact katie@eoghan.com for more details
Please also share this message
If you would like to contribute to this fund, please contact Katie also pic.twitter.com/M8OyqfcZlm
— Eoghan McCabe (@eoghan) September 10, 2025
[_oembed_time_0fc730839b93637a959358de9f9fea1f] => 1758629733
[_oembed_eeec908efaca13499c2b755c36f4115e] => Eoghan McCabe autor del graffiti.
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
— Jess Martínez-Bordiú (JB) (@jessbordiu) September 10, 2025
[_oembed_time_eeec908efaca13499c2b755c36f4115e] => 1758629733
[_oembed_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => Splashdown confirmed! Congratulations to the entire SpaceX team on the twelfth flight test of Starship! pic.twitter.com/XXBAtryPpL
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => 1779727835
[_oembed_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => Views of Starship in space from a @Starlink satellite pic.twitter.com/5hfw1n8v1o
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => 1779727835
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 598
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Tudomány
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 5762
[1] => 1701
[2] => 15324
[3] => 808180
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Elon Musk
[1] => SpaceX
[2] => Starlink
[3] => zavarás
)
)
[7] => Array
(
[id] => 181405
[content] =>

Ez is a SpaceX és az amerikai hírszerzés egyre mélyülő kapcsolatát bizonyítja.
A SpaceX több száz kémszatellitből álló hálózatot épít egy titkos szerződés keretében egy amerikai hírszerző ügynökséggel – közölte öt, a programot ismerő forrás a Reuters szerint.
A hálózatot a SpaceX Starshield üzletága építi ki egy 2021-ben aláírt, 1,8 milliárd dolláros szerződés alapján a National Reconnaissance Office (NRO) nevű, kémszatellitek kezelésével foglalkozó hírszerző ügynökséggel – írja a hírügynökség a saját értesülései alapján.
Szakértők szerint az Elon Musk cégével kötött megállapodás azt mutatja, hogy a Pentagon egyre komolyabban fektet be olyan hadi technológia fejlesztésébe, amely alacsony Föld körüli pályán keringő műholdas rendszerekkel támogatná az USA szárazföldi haderejét.
Ha a program sikerrel jár, az nagy előrelépést jelenthet az amerikai haderőnek abban, hogy a világon bárhol villámgyorsan beazonosíthassa a célpontjait.
A Wall Street Journal arról már korábban, idén februárban beszámolt, hogy az USA kormánya 1,8 milliárd dollárt különített el a titkos Starshield szerződésre, de akkor még nem lehetett tudni, hogy kivel és milyen célból kötötték a megállapodást.
Arról egyelőre nincs információja a Reutersnek sem, hogy a kémműholdprogram mikor léphet életbe, ahogy azt sem tudni egyelőre, hogy a SapceX milyen alvállalkozókkal dolgozhat együtt a projekten.
[type] => post
[excerpt] => A SpaceX több száz kémszatellitből álló hálózatot épít egy titkos szerződés keretében egy amerikai hírszerző ügynökséggel – közölte öt, a programot ismerő forrás a Reuters szerint.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1710711660
[modified] => 1710692228
)
[title] => Elon Musk űrvállalata kémműholdhálózatot fejleszt az USA-nak
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=181405&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 181405
[uk] => 181604
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 181406
[image] => Array
(
[id] => 181406
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/elon-musk-tunneljpg-scaled.jpg
[original_lng] => 276134
[original_w] => 2560
[original_h] => 1977
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/elon-musk-tunneljpg-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/elon-musk-tunneljpg-300x232.jpg
[width] => 300
[height] => 232
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/elon-musk-tunneljpg-768x593.jpg
[width] => 768
[height] => 593
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/elon-musk-tunneljpg-1024x791.jpg
[width] => 1024
[height] => 791
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/elon-musk-tunneljpg-1536x1186.jpg
[width] => 1536
[height] => 1186
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/elon-musk-tunneljpg-2048x1582.jpg
[width] => 2048
[height] => 1582
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/elon-musk-tunneljpg-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1977
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1710848431:2
[_thumbnail_id] => 181406
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 4172
[translation_required_done] => 1
[_oembed_a21ebdebbfef55e513f39ed272ffa36c] => Yesterday, @elonmusk broke news that the first human patient implanted with Neuralink appears to have fully recovered and is able to control a computer mouse just by thinking.
A major step toward enabling patients with motor impairments to communicate with the world.
Audio: pic.twitter.com/XDcdTZGThD
— Tesla Bot Journal (@TeslaBotJournal) February 20, 2024
[_oembed_time_a21ebdebbfef55e513f39ed272ffa36c] => 1710704467
[_oembed_3f8ef6e2e8c91074a8dbe4d5916ce876] => The first human received an implant from @Neuralink yesterday and is recovering well.
Initial results show promising neuron spike detection.
— Elon Musk (@elonmusk) January 29, 2024
[_oembed_time_3f8ef6e2e8c91074a8dbe4d5916ce876] => 1710704467
[_oembed_36ec9138fddae0d705fb974bcbbce5fe] => A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
— Gavin Baker (@GavinSBaker) May 24, 2024
[_oembed_time_36ec9138fddae0d705fb974bcbbce5fe] => 1717606054
[_oembed_901a43e9f2e43842e5777e18c2bea570] => Yesterday, @elonmusk broke news that the first human patient implanted with Neuralink appears to have fully recovered and is able to control a computer mouse just by thinking.
A major step toward enabling patients with motor impairments to communicate with the world.
Audio: pic.twitter.com/XDcdTZGThD
— The Humanoid Hub (@TheHumanoidHub) February 20, 2024
[_oembed_time_901a43e9f2e43842e5777e18c2bea570] => 1719759936
[_oembed_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
— Gavin Baker (@GavinSBaker) May 24, 2024
[_oembed_time_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => 1720103498
[_oembed_440574682d7908d345f472dfaf912003] => Falcon 9 launches 21 @Starlink satellites to low-Earth orbit from Florida pic.twitter.com/PoDEjGYGSM
— SpaceX (@SpaceX) August 28, 2024
[_oembed_time_440574682d7908d345f472dfaf912003] => 1726169311
[_oembed_9ebb3a8147233be445a20fa4d48afa98] =>
[_oembed_time_9ebb3a8147233be445a20fa4d48afa98] => 1732192528
[_oembed_4c42cf9466ccfd63a339d0dec38f57f4] => Grok now on @Telegram https://t.co/a35Eal9vkj
— Elon Musk (@elonmusk) March 26, 2025
[_oembed_time_4c42cf9466ccfd63a339d0dec38f57f4] => 1743430344
[_algolia_sync] => 831880047002
[_oembed_7df909103519d7d7fcb1c9b2fa3e0c20] => The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
— Elon Musk (@elonmusk) June 27, 2025
[_oembed_time_7df909103519d7d7fcb1c9b2fa3e0c20] => 1752136084
[_oembed_bf74bdbe358116af51ab54d4c68ed5ec] => World's first autonomous delivery of a car!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
— Tesla (@Tesla) June 28, 2025
[_oembed_time_bf74bdbe358116af51ab54d4c68ed5ec] => 1752136085
[_oembed_0fc730839b93637a959358de9f9fea1f] => I am offering $500k in $10k grants to paint murals of the face of Iryna Zarutska in prominent US city locations
Please contact katie@eoghan.com for more details
Please also share this message
If you would like to contribute to this fund, please contact Katie also pic.twitter.com/M8OyqfcZlm
— Eoghan McCabe (@eoghan) September 10, 2025
[_oembed_time_0fc730839b93637a959358de9f9fea1f] => 1759062441
[_oembed_eeec908efaca13499c2b755c36f4115e] => Eoghan McCabe autor del graffiti.
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
— Jess Martínez-Bordiú (JB) (@jessbordiu) September 10, 2025
[_oembed_time_eeec908efaca13499c2b755c36f4115e] => 1759062442
[_oembed_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => Splashdown confirmed! Congratulations to the entire SpaceX team on the twelfth flight test of Starship! pic.twitter.com/XXBAtryPpL
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => 1779998457
[_oembed_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => Views of Starship in space from a @Starlink satellite pic.twitter.com/5hfw1n8v1o
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => 1779998458
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 5762
[1] => 819477
[2] => 1701
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Elon Musk
[1] => kémműholdhálózat építése
[2] => SpaceX
)
)
[8] => Array
(
[id] => 180526
[content] =>
Az amerikai kongresszus képviselőházának demokratái vizsgálatot indítottak Elon Musk cége ügyében SpaceX. Azt akarják tudni, hogy a cég bevezetett-e megfelelő biztosítékokat annak megakadályozására, hogy Oroszország bevesse Starlink műholdas internetszolgáltatását az Ukrajna elleni háborúban.

Jamie Raskin (D-Maryland) és Robert Garcia (D-Kalifornia) levelet küldött a SpaceX-nek, amelyben magyarázatot követeltek a Starlink terminálok állítólagos megszerzésével és használatával kapcsolatos panaszokról, beleértve Ukrajna oroszok által megszállt régióit is. A képviselők aggodalmukat fejezték ki az ukrán hírszerzés állításai miatt, miszerint az orosz erők terminálokat telepítettek Kelet-Ukrajnába, megsértve az amerikai szankciókat.
A törvényhozók figyelmeztették Gwen Shotwell SpaceX elnököt, hogy a Starlink orosz állítólagos használata „komoly veszélyt jelent Ukrajna biztonságára, az ukránok életére és az Egyesült Államok nemzetbiztonságára”. „Aggódunk amiatt, hogy esetleg nem rendelkezik megfelelő biztosítékokkal és politikákkal” – áll a levélben.
A szöveg azt is hangsúlyozza, hogy a Starlink szolgáltatás nagyon fontos az ukrán hadsereg számára. A SpaceX a teljes körű orosz inváziót követően néhány órán belül terminálokat szállított Ukrajnába, és 2023 júniusában a védelmi minisztérium további 400-500 új terminált vásárolt.
Azonban régóta fennállnak az aggodalmak a SpaceX-nek és magának Elon Musknak a konfliktusra gyakorolt széles körű befolyása miatt. Ukrán tisztviselők azt mondták, hogy a Starlink kritikus előnyt jelent a hadsereg számára azáltal, hogy megbízható internetkapcsolatot biztosít, amely lehetővé teszi a katonák számára, hogy válaszoljanak az üzenetekre, adatokat továbbítsanak a drónokról az ellenséges erőkről, és koordinálják a támadásokat. A törvényhozók azonban attól tartanak, hogy a Starlink hasonló előnyhöz juttathatja Oroszországot.
Múlt hónapban ukrán kémek jelentették, hogy az orosz csapatok elkezdték használni a Starlinket, és ez egyre rendszeresebbé válik. Jamie Raskin és Robert Garcia szerint a Starlink rendszerek oroszok általi állítólagos széles körű használata „további kérdéseket vet fel a SpaceX biztosítékainak hatékonyságával, valamint az amerikai szankciók és exportellenőrzések betartásával kapcsolatban”.
Musk szerint azok a jelentések, amelyek szerint a cég Starlink terminálokat ad el Oroszországnak, „kategorikusan hamisak”. „Tudomásunk szerint egyetlen Starlinket sem adtak el sem közvetlenül, sem közvetve Oroszországnak” – mondta Musk egy posztban Twitter. A törvényhozók azonban azt írják, hogy aggódnak amiatt, hogy Oroszország a technológiát a határain túlra is telepítheti. Ukrán tisztviselők azt sugallják, hogy az orosz csapatok a szankciókat megkerülve, illegálisan szerezték meg a terminálokat úgy, hogy a szomszédos országokban lévő közvetítőkön keresztül vásárolták meg azokat.
Ezért a törvényhozók megkérdezték a SpaceX-et, hogy milyen lépéseket tett azon biztonsági rések kiküszöbölésére, amelyeket Oroszország felhasználhatott volna a terminálok megszerzésére, valamint azt, hogy a vállalat hogyan működik együtt más amerikai szabályozókkal a terminálok tiltott kereskedelmének megakadályozása érdekében. A nyomozás még csak most kezdődik, de a törvényhozók már azt tervezik, hogy felveszik a kapcsolatot a Pentagonnal és az illetékes szervekkel. „Továbbra is rendkívül fontos, hogy Oroszországot megfosztsák minden olyan kereskedelemtől, amely növeli hadseregének képességeit” – írják a képviselők.
[type] => post
[excerpt] => Az amerikai kongresszus képviselőházának demokratái vizsgálatot indítottak Elon Musk cége ügyében SpaceX. Azt akarják tudni, hogy a cég bevezetett-e megfelelő biztosítékokat annak megakadályozására, hogy Oroszország bevesse Starlink műholdas inter...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1709983080
[modified] => 1709935187
)
[title] => Az USA vizsgálatot indított a SpaceX ellen, amiatt, hogy Oroszország Starlink terminálokat használ
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=180526&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 180526
[uk] => 180397
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 180398
[image] => Array
(
[id] => 180398
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/original-2024-03-07t160111701.jpg
[original_lng] => 41576
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/original-2024-03-07t160111701-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/original-2024-03-07t160111701-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/original-2024-03-07t160111701.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/original-2024-03-07t160111701.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/original-2024-03-07t160111701.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/original-2024-03-07t160111701.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/original-2024-03-07t160111701.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1709927988:5
[_thumbnail_id] => 180398
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4162
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => Michigan asks residents to help house, settle migrants amid crisis at border.
Texans have asked me if Texas will mandate this.
NO.
Our focus is securing the border & building barriers, not aiding & supporting Biden's open border policies.https://t.co/GVtgrxb12I #FoxNews
— Greg Abbott (@GregAbbott_TX) February 20, 2024
[_oembed_time_b2babe29cd8621002b4f25080314543c] => 1709975887
[_oembed_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods.
ENOUGH!
pic.twitter.com/HycxcY5AQq
— Rochellemaryn 🌹🕊️ (@RochelleAz) October 1, 2023
[_oembed_time_10bf182bdab550ca341ab64386dcc412] => 1709975887
[_oembed_836be4fbfce22322b3673bc38308e16b] => {{unknown}}
[_oembed_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] => Bag of $30K left on LIRR train reunited with owner thanks to this clue inside https://t.co/ablrC3wGnz pic.twitter.com/JWZv0AlLle
— New York Post (@nypost) February 17, 2024
[_oembed_time_5a0ed5bfbb2ee6d2f2cc3bacc4253a37] => 1709975887
[_oembed_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => Some real antics in Buryatia, where a giant wild boar has voted pic.twitter.com/45HXzvQZAZ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => 1711032989
[_oembed_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => It’s now day two of three in Russia’s election, so I’ll continue where I finished yesterday
In the notoriously rundown city of Chita in Siberia, Soviet dictator Josef Stalin has cast his vote pic.twitter.com/xnHtAI7AuQ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 16, 2024
[_oembed_time_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => 1711032989
[_oembed_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => A robot was turned away from a polling station in the city of Perm https://t.co/UTlQbgQrDv pic.twitter.com/F3iAaOTtpH
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => 1711032989
[_oembed_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => Spiderman has arrived at a polling station in the Siberian coalmining region of Kuzbass pic.twitter.com/AvE5WWxVR3
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => 1711032989
[_oembed_3d7e63d625b87d7786a8690ae29ddd1c] =>
[_oembed_time_3d7e63d625b87d7786a8690ae29ddd1c] => 1714469059
[_oembed_36ec9138fddae0d705fb974bcbbce5fe] => A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
— Gavin Baker (@GavinSBaker) May 24, 2024
[_oembed_time_36ec9138fddae0d705fb974bcbbce5fe] => 1717571911
[_oembed_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
— Gavin Baker (@GavinSBaker) May 24, 2024
[_oembed_time_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => 1720938838
[_oembed_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] =>
[_oembed_time_3cffa26802aa18540defbbaaa10fec49] => 1720968546
[_oembed_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
— (((Tendar))) (@Tendar) August 1, 2024
[_oembed_time_6380ecb5ab7fdd8cd319d72e8a4a8efc] => 1722859254
[_oembed_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => Ankara Esenboğa Havalimanı'nda, MİT koordinesinde Rusya ile ABD arasında mahkum takası gerçekleşti.
Serbest kalanlar arasında WSJ muhabiri Evan Gershkovich ve eski ABD Deniz Piyadesi Paul Whelan da var. pic.twitter.com/vvaudoBNvj
— Sabah (@sabah) August 1, 2024
[_oembed_time_6491d0731bdb26e7ad1a82aa4bc60377] => 1722859254
[_oembed_440574682d7908d345f472dfaf912003] => Falcon 9 launches 21 @Starlink satellites to low-Earth orbit from Florida pic.twitter.com/PoDEjGYGSM
— SpaceX (@SpaceX) August 28, 2024
[_oembed_time_440574682d7908d345f472dfaf912003] => 1726301622
[_oembed_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] =>
[_oembed_time_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => 1730442816
[_oembed_8426432e97c7c015d800bc5016f57ca7] => First bird flu case in a child in the US confirmed by CDC in California https://t.co/uIO57VdhaA pic.twitter.com/tjWqMGDbrR
— New York Post (@nypost) November 23, 2024
[_oembed_time_8426432e97c7c015d800bc5016f57ca7] => 1733469737
[_algolia_sync] => 831849711002
[_oembed_868b1c3b4634182199709c30814e7ab5] => 🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
— UNITED24 Media (@United24media) September 13, 2025
[_oembed_time_868b1c3b4634182199709c30814e7ab5] => 1758456562
[_oembed_bf04c86fd115a452f177e9127172e22e] => BREAKING NEWS
The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
— The Nobel Prize (@NobelPrize) October 7, 2025
[_oembed_time_bf04c86fd115a452f177e9127172e22e] => 1760797435
[_oembed_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] => {{unknown}}
[_oembed_506027632425decde6c4d39f006699c1] => In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
— Frankfurter Allgemeine (@faznet) November 5, 2025
[_oembed_time_506027632425decde6c4d39f006699c1] => 1763321041
[_oembed_8b916f07a27392318f581435c10cb8ee] => Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣
The result is on video.
These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles...
Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7
— Alf Really 🇺🇦🇬🇧🇨🇦🇪🇺🇮🇱🇩🇪🇵🇱 (@vik8867dn) November 11, 2025
[_oembed_time_8b916f07a27392318f581435c10cb8ee] => 1763988782
[_oembed_e92057ce05c2bc8f492c39cdd9074a7f] =>
[_oembed_time_e92057ce05c2bc8f492c39cdd9074a7f] => 1764178007
[_oembed_f7d85fd72314137512b2772cfb65a9d6] => 😱Снежный апокалипсис на Камчатке: в магазинах — пустые полки, на улицах из громкоговорителей предупреждают о возможном сходе лавин с крыш pic.twitter.com/EEcxtxH9no
— СБ. Беларусь Сегодня (@sbbytoday) January 16, 2026
[_oembed_time_f7d85fd72314137512b2772cfb65a9d6] => 1769081557
[_oembed_312d4d30e4c9b1db12a6679903003d09] => {{unknown}}
[_oembed_20eed09bae4d9a1671c9865075b080ab] => {{unknown}}
[_oembed_3a14544d9aa83dc0d84c3aaaf660eb0f] => In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
— CBS News (@CBSNews) February 4, 2026
[_oembed_time_3a14544d9aa83dc0d84c3aaaf660eb0f] => 1772270408
[_oembed_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => Splashdown confirmed! Congratulations to the entire SpaceX team on the twelfth flight test of Starship! pic.twitter.com/XXBAtryPpL
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => 1780424591
[_oembed_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => Views of Starship in space from a @Starlink satellite pic.twitter.com/5hfw1n8v1o
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => 1780424592
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 590
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => IT
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 689
[1] => 1701
[2] => 15324
[3] => 1227
[4] => 805
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Oroszország
[1] => SpaceX
[2] => Starlink
[3] => USA
[4] => vizsgálat
)
)
[9] => Array
(
[id] => 179062
[content] =>
Ukrajna azt kérte az Elon Musk tulajdonolta SpaceX űrvállalattól, hogy akadályozzák meg a Starlink-terminálok orosz használatát a megszállt ukrán területeken – írja a Reuters.
Elon Musk, a SpaceX űrvállalat tulajdonosa a háború kirobbanása után Ukrajna rendelkezésére állította a Starlink műholdas rendszert. Tavaly a Pentagon szerződést kötött a SpaceX-szel, hogy ők finanszírozzák tovább a Starlink használatát Ukrajnában. Az ukrán kormány szerint tavaly mintegy 42 ezer terminált használtak az ukrán fegyveres erők, kórházak, vállalkozások és segélyszervezetek.

Az ukrán hírszerzés már napokkal ezelőtt közzétette, hogy az orosz erők is Starlink-terminálokat kezdtek használni, amelyeket harmadik országokból szereztek be.
Orosz katonák egy lehallgatott beszélgetése alapján az orosz haderő „arab országokból” jutott a rendszerekhez.
Mind a Kreml, mind Elon Musk tagadta, hogy Oroszország használná a Starlink-rendszert, amely ott nincs is tanúsítva.
Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője a múlt héten úgy nyilatkozott, rendszerszintűvé és tömegessé vált a Starlink-terminálok használata az orosz csapatoknál, amelyek orosz közvetítő cégeken keresztül szerzik be ezeket harmadik országoktól.
Mihajlo Fedorov, Ukrajna digitális átállásért felelős minisztere hétfőn úgy nyilatkozott, az ukrán hatóságok már azelőtt cselekvésre szólították fel a Spacexet a Starlink-terminálok orosz használatát illetően, hogy ez utóbbi nyilvánossá vált volna.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna azt kérte az Elon Musk tulajdonolta SpaceX űrvállalattól, hogy akadályozzák meg a Starlink-terminálok orosz használatát a megszállt ukrán területeken – írja a Reuters.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1708610820
[modified] => 1708587662
)
[title] => Ukrajna kéréssel fordult Elon Musk cégéhez
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=179062&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 179062
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 179063
[image] => Array
(
[id] => 179063
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/starlink-657887.jpg
[original_lng] => 193250
[original_w] => 1500
[original_h] => 844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/starlink-657887-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/starlink-657887-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/starlink-657887-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/starlink-657887-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/starlink-657887.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/starlink-657887.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/starlink-657887.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1708580462:12
[_thumbnail_id] => 179063
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2212
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3f8ef6e2e8c91074a8dbe4d5916ce876] => The first human received an implant from @Neuralink yesterday and is recovering well.
Initial results show promising neuron spike detection.
— Elon Musk (@elonmusk) January 29, 2024
[_oembed_time_3f8ef6e2e8c91074a8dbe4d5916ce876] => 1708603626
[_oembed_782eaf84706cd0f6580cb3956d48a2c8] => What is the status of this American journalist @JoeBiden? https://t.co/KBPCxU0Roa
— Elon Musk (@elonmusk) December 10, 2023
[_oembed_time_782eaf84706cd0f6580cb3956d48a2c8] => 1708603627
[_oembed_a21ebdebbfef55e513f39ed272ffa36c] => Yesterday, @elonmusk broke news that the first human patient implanted with Neuralink appears to have fully recovered and is able to control a computer mouse just by thinking.
A major step toward enabling patients with motor impairments to communicate with the world.
Audio: pic.twitter.com/XDcdTZGThD
— Tesla Bot Journal (@TeslaBotJournal) February 20, 2024
[_oembed_time_a21ebdebbfef55e513f39ed272ffa36c] => 1708857426
[_oembed_36ec9138fddae0d705fb974bcbbce5fe] => A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
— Gavin Baker (@GavinSBaker) May 24, 2024
[_oembed_time_36ec9138fddae0d705fb974bcbbce5fe] => 1718096830
[_oembed_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
— Gavin Baker (@GavinSBaker) May 24, 2024
[_oembed_time_a1f6267cd0c89777fb03f5dcd11a4ee7] => 1719755877
[_oembed_440574682d7908d345f472dfaf912003] => Falcon 9 launches 21 @Starlink satellites to low-Earth orbit from Florida pic.twitter.com/PoDEjGYGSM
— SpaceX (@SpaceX) August 28, 2024
[_oembed_time_440574682d7908d345f472dfaf912003] => 1725384929
[_oembed_9ebb3a8147233be445a20fa4d48afa98] =>
[_oembed_time_9ebb3a8147233be445a20fa4d48afa98] => 1732206999
[_algolia_sync] => 831849373002
[_oembed_4c42cf9466ccfd63a339d0dec38f57f4] => Grok now on @Telegram https://t.co/a35Eal9vkj
— Elon Musk (@elonmusk) March 26, 2025
[_oembed_time_4c42cf9466ccfd63a339d0dec38f57f4] => 1748436828
[_oembed_7df909103519d7d7fcb1c9b2fa3e0c20] => The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
— Elon Musk (@elonmusk) June 27, 2025
[_oembed_time_7df909103519d7d7fcb1c9b2fa3e0c20] => 1752258551
[_oembed_bf74bdbe358116af51ab54d4c68ed5ec] => World's first autonomous delivery of a car!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
— Tesla (@Tesla) June 28, 2025
[_oembed_time_bf74bdbe358116af51ab54d4c68ed5ec] => 1752258551
[_oembed_0fc730839b93637a959358de9f9fea1f] => I am offering $500k in $10k grants to paint murals of the face of Iryna Zarutska in prominent US city locations
Please contact katie@eoghan.com for more details
Please also share this message
If you would like to contribute to this fund, please contact Katie also pic.twitter.com/M8OyqfcZlm
— Eoghan McCabe (@eoghan) September 10, 2025
[_oembed_time_0fc730839b93637a959358de9f9fea1f] => 1758681288
[_oembed_eeec908efaca13499c2b755c36f4115e] => Eoghan McCabe autor del graffiti.
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo
— Jess Martínez-Bordiú (JB) (@jessbordiu) September 10, 2025
[_oembed_time_eeec908efaca13499c2b755c36f4115e] => 1758681288
[_oembed_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => Splashdown confirmed! Congratulations to the entire SpaceX team on the twelfth flight test of Starship! pic.twitter.com/XXBAtryPpL
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_b6b579c13ea2bae0ef50b9677b40c979] => 1780473109
[_oembed_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => Views of Starship in space from a @Starlink satellite pic.twitter.com/5hfw1n8v1o
— SpaceX (@SpaceX) May 22, 2026
[_oembed_time_43b3de19a076c045d98c4e0dc43ed88b] => 1780473109
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 5762
[1] => 1701
[2] => 789601
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Elon Musk
[1] => SpaceX
[2] => Starlink-terminálok
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1701
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1701
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
SpaceX (1 Oldal)