Az Egyesült Államok több államában is felháborodást váltott ki a Starbucks új öltözködési szabályzata, ami a dolgozók szerint aránytalan terheket ró rájuk. A kávézólánc munkatársai közül többen kollektív keresetet nyújtottak be Colorado és Illinois államban, miután az új előírások miatt saját zsebükből kellett közel 150 dollárt költeniük megfelelő ruházatra, különben nem engedték volna őket dolgozni.
A Starbucks Workers United nevű érdekvédelmi csoport, ami már korábban is több száz panaszt nyújtott be a vállalat ellen tisztességtelen gyakorlatok miatt, áprilisban hivatalos beadványt tett az új dresszkód ügyében.
A szabályzat 2024. május 12-én lépett életbe, és előírja, hogy minden dolgozónak egyszínű fekete színű rövid- vagy hosszú ujjú pólót kell viselnie, ami eltakarja a vállat, a hasat és a hónaljat. Ez azt jelenti, hogy crop topok, szakadt pólók és edzőtrikók nem megengedettek. Az alkalmazottak fekete vagy bézs színű nadrágot, fekete vagy kék farmert hordhatnak, amennyiben azok nem szakadtak, illetve egyszínű fekete ruhát vagy szoknyát, amely legfeljebb tíz centiméterrel lehet a térd fölött – számolt be róla a Metro.
A cipőkre is van előírás A cipőknek lapos talpúnak, vízállónak és fekete, szürke, sötétkék, barna, bézs vagy fehér színűnek kell lenniük. A zokniknak visszafogott mintázatúnak kell lenniük, hogy „ne vonják el a figyelmet”.
A korábbi szabályok ennél jóval rugalmasabbak voltak: 2016-ban például engedélyezték a színes, mintás felsőket is, hogy a dolgozók jobban kifejezhessék egyéniségüket. A kaliforniai Davisben dolgozó Brooke Allen, aki egyetemista és részmunkaidőben dolgozik a Starbucksnál, júliusban Crocs papucsban jelent meg a műszakjára, de a menedzsere figyelmeztette, ha nem cseréli le a cipőjét, másnap nem dolgozhat. Allen három boltban keresett megfelelő lábbelit, végül 60 dollárt (kb. 22 ezer forintot) költött egy párra. Emellett további 86,95 dollárt (kb. 32 ezer forintot) fordított fekete színű pólókra és farmerekre, hogy megfeleljen az előírásoknak.
„Szerintem rendkívül érzéketlen a cég részéről elvárni, hogy a dolgozók teljesen átalakítsák a ruhatárukat bármiféle kompenzáció nélkül” – mondta Allen. „Sokan közülünk már most is egyik fizetéstől a másikig élünk.” A kereset szerint a Starbucks megsérti az állami törvényeket, amelyek előírják, hogy a munkáltatóknak meg kell téríteniük az alkalmazottak munkavégzéshez szükséges kiadásait.
5 év pereskedés után 50 millió dollár kártérítést ítéltek meg annak a férfinak, akire még 2020-ban ömlött rá a forró kávé az egyik amerikai Starbucksban. A vállalat együttérez az áldozattal, de nem ért egyet az ítélettel, ezért fellebbez.
Egy kaliforniai bíróság arra kötelezte a Starbucksot, hogy 50 millió dollárt fizessen egy korábbi vendégének, akit még öt éve forrázott le a cég forró kávéja – adta hírül a CNN.
Az ügy felperese egy Los Angeles-i autós, Michael Garcia, aki még 2020-ban vásárolt 3 kávét. Az italok közül az egyiket nem tolták be megfelelően az elviteles tálcába, amikbe ilyenkor szokás kiadni, hogy a vásárló könnyebben el tudjon vinni többet egyszerre. Mikor a barista kiadta a rendelést, a pohár kiesett, és leforrázta Garciát.
A benyújtott kereset szerint a férfi „súlyos égési sérüléseket, eltorzulást és idegsérülést szenvedett a nemi szervében, amire végül a forró ital ömlött”.
A CNN megjegyzi, hogy a perről készült felvételek alapján az ítéletben szerepet játszott többek között a férfi által elszenvedett fizikai fájdalom, lelki gyötrelmek, az élet élvezetének elvesztése, a megaláztatás, kényelmetlenség, testi károsodás és a szorongás.
A Starbucks bejelentette, hogy fellebbezni kíván az ítélet ellen.
„Együttérzünk Mr. Garciával, de nem értünk egyet az esküdtszék azon döntésével, amely szerint mi voltunk a hibásak ebben az incidensben, és úgy gondoljuk, hogy a megítélt kártérítés túlzott mértékű” – nyilatkozta a cég szóvivője, aki azt is hozzátette, hogy „üzleteinkben mindig is elköteleztük magunkat a legmagasabb biztonsági előírások mellett, beleértve a forró italok kezelését is”.
[type] => post
[excerpt] => 5 év pereskedés után 50 millió dollár kártérítést ítéltek meg annak a férfinak, akire még 2020-ban ömlött rá a forró kávé az egyik amerikai Starbucksban. A vállalat együttérez az áldozattal, de nem ért egyet az ítélettel, ezért fellebbez.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1742143680
[modified] => 1742125251
)
[title] => 50 millió dollár kártérítésre kötelezték a Starbucksot, túl forró volt a kávé
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=235512&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 235512
[uk] => 235675
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 224201
[image] => Array
(
[id] => 224201
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starbucks.webp
[original_lng] => 45834
[original_w] => 760
[original_h] => 507
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starbucks-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starbucks-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starbucks.webp
[width] => 760
[height] => 507
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starbucks.webp
[width] => 760
[height] => 507
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starbucks.webp
[width] => 760
[height] => 507
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starbucks.webp
[width] => 760
[height] => 507
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/starbucks.webp
[width] => 760
[height] => 507
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1742216414:3
[_thumbnail_id] => 224201
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 2438
[translation_required_done] => 1
[_oembed_db6134076064675bf0e2ea6a7ab1e9c6] =>
[_oembed_time_db6134076064675bf0e2ea6a7ab1e9c6] => 1742136487
[_algolia_sync] => 508519364000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 724962
[1] => 1522667
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kártérítések kifizetése
[1] => Starbucks
)
)
[2] => Array
(
[id] => 224199
[content] =>
A Starbucks amerikai vállalat pénteken egy dél-koreai határmegfigyelő központban, a két Koreát elválasztó demilitarizált övezet közelében nyitotta meg legújabb kávézóját.
A dél-koreai Gimpo város közelében létesített üzletből egy csendes észak-koreai hegyi falut is megfigyelhetnek a vendégek, ehhez mindössze egy katonai ellenőrző ponton kell áthaladniuk.
Kim Bjungszu, Gimpo polgármestere az új kávézó ünnepélyes megnyitója után újságíróknak azt mondta, hogy a Starbucks ismertségével megváltoztathatja a koreai határvidékről alkotott „sötét és lehangoló” képet.
Ez a hely most fiatalosnak, sugárzónak és bensőségesnek tűnik, és mivel világszerte felfigyelnek rá, a biztonság és a béke jegyében kiemelt turisztikai célponttá is válhat
– fogalmazott.
Az önkormányzat közleménye szerint a Starbucks befogadása a határ menti dél-koreai létesítmények turisztikai fejlesztésének a része, a világ legnagyobb kávéházlánca mint ikonikus kapitalista márka pedig a Koreai-félsziget szilárd biztonságát szimbolizálja.