Májusban jelentették be, hogy július 5-től a nagyközönség számára is engedélyezik a fürdőzést a párizsi Szajnában. A hétvégén sokan éltek is a lehetőséggel, és megmártóztak a folyóban, miután végre feloldották a több mint száz éve, 1923-ban bevezetett tilalmat – számolt be a hvg,hu.
A BBC beszámolója szerint szombaton reggel nyolc órakor érkeztek meg az első emberek arra várva, hogy végre beugorhassanak a vízbe. Jelenleg három kijelölt hely van nyilvános fürdőzésre – egy az Eiffel-torony közelében, egy másik a Notre-Dame katedrális közelében, egy harmadik pedig Párizs keleti részén.
A fürdőzőket mindenhol öltözők, zuhanyzók várják, illetve vannak vízimentők is, és ugyan a Szajnában ingyenesen lehet úszni, van korhatár, helyszíntől függően legalább 10-14 évesnek kell lenni, hogy valaki megmerítkezhessen a folyóban, illetve meghatározott időben lehet csak fürdőzni.
Korábbi hírek szerint a fürdőhelyeken is zöld, sárga és vörös zászlókkal jelzik a Szajna vízhozamát és a -minőséget, és Marc Guillaume, a régió közigazgatási vezetője szerint naponta végeznek majd ellenőrzéseket, és esőben felfüggeszthetik a fürdést., illetve bejelentette azt is, hogy a tavalyi kétharmadhoz képest idén 80 százalékban tisztítják a folyó vizét.
Mielőtt a nagyközönség számára is adott lett volna a lehetőség, a 2024-es nyári olimpiai játékok idején a sportolók már úszhattak a Szajnában, és maga Párizs polgármestere is megmártózott a folyóban. Hozzá kell tenni, vízminőségi problémák mellett többször is előfordult, hogy versenyeket kellett elhalasztani.
Anne Hidalgo 2024. július 17-én merült a habokba a Szent-Lajos-szigettel szemben, Tony Estanguet-vel, az olimpia szervezőbizottságának vezetőjével együtt. “Rendkívüli pillanat volt, de az olimpia alkalmából történő úszás nem öncélú volt. A szajnai fürdőzés megteremtése mindenekelőtt alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz, de az életmódváltozáshoz is” – jelentette ki sajtótájékoztatóján.
[type] => post
[excerpt] => Májusban jelentették be, hogy július 5-től a nagyközönség számára is engedélyezik a fürdőzést a párizsi Szajnában. A hétvégén sokan éltek is a lehetőséggel, és megmártóztak a folyóban, miután végre feloldották a több mint száz éve, 1923-ban beveze...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1751810760
[modified] => 1751754660
)
[title] => 100 év után ismét szabad a fürdőzés a Szajnában
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=247398&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 247398
[uk] => 247365
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 247366
[image] => Array
(
[id] => 247366
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/b3b487f2c32a17c8eb7a49b0e3beb1bfba50e433.jpg
[original_lng] => 199633
[original_w] => 960
[original_h] => 540
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/b3b487f2c32a17c8eb7a49b0e3beb1bfba50e433-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/b3b487f2c32a17c8eb7a49b0e3beb1bfba50e433-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/b3b487f2c32a17c8eb7a49b0e3beb1bfba50e433-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/b3b487f2c32a17c8eb7a49b0e3beb1bfba50e433.jpg
[width] => 960
[height] => 540
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/b3b487f2c32a17c8eb7a49b0e3beb1bfba50e433.jpg
[width] => 960
[height] => 540
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/b3b487f2c32a17c8eb7a49b0e3beb1bfba50e433.jpg
[width] => 960
[height] => 540
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/b3b487f2c32a17c8eb7a49b0e3beb1bfba50e433.jpg
[width] => 960
[height] => 540
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1751743761:5
[_oembed_0c538fba3fe252962c8683826ec35669] => {{unknown}}
[_thumbnail_id] => 247366
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1352
[_algolia_sync] => 257583273000
[_oembed_646f375ba463d5083240906bc00fdeed] =>