Körülbelül 1000 útlevélkezelő sztrájkolt a karácsonyi ünnepek alatt, és újra akarják kezdeni a munkabeszüntetést a szilveszteri hétvégén is. De nem ők az egyetlenek, akik magasabb bérekért tiltakoznak a szigetországban.
A szakszervezetnek májusig van felhatalmazása sztrájkok szervezésére, amennyiben a kormány nem hajlik a megegyezésre – mondta a szakszervezet vezetője.
„Akár hat hónapos is lehet a munkabeszüntetés, ha a kormány nem tárgyal” – hangsúlyozta Mark Serwotka, aki utalt rá, hogy más közalkalmazottak is beszüntethetik a munkát, mert béremelést követelnek a rekordot döntögető infláció miatt.
Rishi Sunak miniszterelnök a fenyegetésre így válaszolt: „csökkentjük az inflációt, amely részben kiváltja a sztrájkokat.” A politikus az is hozzátette azonban: „ő mindent megtett a közszolgálati dolgozók fizetéséért, de a kormány lehetőségei korlátozottak.”
A polgári útlevélkezelők munkáját a sztrájkok idején katonákkal pótolják. A hadsereg bónuszt fizet azoknak, akik a repülőtereken dolgoznak. Napi 20 font jár nekik a karácsonyi, illetve a szilveszteri műszakért.
A legnagyobb repülőtéren, Heathrow-n a csomagkezelő dolgozók szakszervezete lefújta a sztrájkot a szilveszteri hétvégére, mert elfogadta a kormány ajánlatát.
Sztrájkhullám várható
A repülőtéri útlevélkezelők szakszervezetének vezetője nem a levegőbe beszélt, amikor nagyszabású munkabeszüntetéssel fenyegette meg a kormányt. A BBC hosszú listát állított össze azokról a területekről, ahol hosszabb-rövidebb időre sztrájkok várhatók:
a postások és a vasutasok már karácsonykor is beszüntették a munkát, és további akciókat készítenek elő;
a sztrádaellenőrök egy része sem dolgozik tiltakozásul az alacsony bérek miatt;
a mentősök is beszüntetik a munkát Angliában és Walesben, a kórházi nővérek Angliában, Walesben és Észak-Írországban sztrájkolnak;
egyes helyeken a buszsofőrök sem dolgoznak;
Skóciában tanár sztrájk van.
Nagyon nehéz tájékozódni, mert sok szakszervezet van, ezért nem könnyű kiszámítani, hogy a munkabeszüntetés miképp érinti a szolgáltatásokat. A BBC mindenkinek azt tanácsolja, hogy mielőtt útnak indul, alaposan tájékozódjon.
„Nem tudom, hogy feljutok-e a repülőgépre, amely hazavisz Costa Ricából Londonba. A jegyem ugyan nem sztrájknapra szól, de figyelmeztettek, hogy problémák lehetnek, mert a sztrájknapokról sokan tették át a jegyüket olyan napra, amikor nincs munkabeszüntetés a repülőtereken Nagy-Britanniában” – nyilatkozta egy utas a BBC tudósítójának.
Ukrainian tank crews have arrived in the UK to begin training for their continued fight against Russia.
The UK will provide Challenger 2 tanks to Ukraine alongside global partner nations - demonstrating the strength of support for Ukraine, internationally.#StandWithUkrainepic.twitter.com/OLKtllePzN
It was a pleasure to take the first Ukrainian Challenger 2 MBT for a spin. Such tanks, supplied by the United Kingdom, have recently arrived in our country. These fantastic machines will soon begin their combat missions. Thank you, @RishiSunak, @BWallaceMP, and the ?? people. pic.twitter.com/zoCRmKdBnN
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
Five lions rescued from Ukraine have arrived at a new centre in Kent.
Today was the official opening at The Big Cat Sanctuary, joined by their ambassador Paul Hollywood and the Ukrainian Ambassador to the UK, General Valerii Zaluzhnyi.
Több ezren hagyhatják abba 24 órára a munkát március 1-én és 13-án a londoni metró dolgozói közül – írja a Bloomberg. A vasúti, tengeri és szállítmányozási dolgozók szakszervezete (RMT) szerint mintegy tízezren vesznek részt a sztrájkban.
A szakszervezet a munkahelyekkel, fizetéssel, nyugdíjakkal és munkakörülményekkel kapcsolatban szeretne biztosítékokat kapni, mert attól félnek, hogy a kormányzat a londoni tömegközlekedés támogatásán kíván spórolni.
A szakszervezet főtitkára, Mick Lynch elmondta, hogy a londoni metrót érintő pénzügyi válságot a kormány tudatosan hozta létre, hogy a megszorításokat keresztül tudja vinni. Ez azonban a szolgáltatások és a biztonság rovására menne, miközben a dolgozók munkakörülményei romlanának a nyugdíjak csökkenése mellett.
Kiemelte, hogy a sztrájkolni készülő munkások ugyanazok, akiket korábban hősként magasztaltak, amiért a koronavírus-járvány két éve alatt – gyakran komoly személyes kockázatot is vállalva – mozgásban tartották a várost. Hozzátette, hogy a közlekedési dolgozók nem fogják megfizetni a cinikusan létrehozott válság árát és az RMT más szervezetekkel is együttműködik, melyek hasonló fenyegetésekkel néznek szembe.
A londoni közlekedési vállalat részéről Andy Lord működési vezető csalódását fejezte ki a sztrájk bejelentésével kapcsolatban, különösen azért, mert elmondása szerint a nyugdíjakkal vagy épp a munkakörülményekkel kapcsolatos javaslatok még meg sem születtek és nem terveznek leépítéseket sem. Hozzátette azonban, hogy a járvány pusztító hatással bírt a vállalat pénzügyeire, ami sürgős változtatásokat tesz szükségessé, ehhez azonban az RMT együttműködésére van szükség, London kilábalásának megszakítása helyett. Ezért a párbeszédet és a szükségtelen megmozdulást lemondását sürgette.
Go-Ahead’s purple buses that once shuttled passengers between @LDNLutonAirport and the nearby railway station have arrived in Eastern Ukraine after being donated to a charity supporting the Ukrainian war effort.
Az új érdekvédelmi szervezet a macskák és gondozóik jogai fölött fog őrködni. Emellett igény esetén megosztja más múzeumokkal a gyűjtemény rágcsáló elleni védelem terén szerzett gazdag tapasztalatait – közölte csütörtökön az Ermitázs sajtószolgálata.
Marija Haltunen, az Ermitázs szóvivője elmondta, hogy a múzeumi egerek levadászására tartott macskákat megbecsülik és jól bánnak velük. A szakszervezet megalapításával a kezdeményezők éppen ennek az állapotnak a fennmaradását szeretnék biztosítani. A szakszervezet tevékenysége Haltunen szerint hivatalosan májusban, az Ermitázs macskáinak hivatalos napján veszi kezdetét.
A múzeumban persze nagyon sok a macska, az ilyen gazdikereső posztok nem ritkán az Ermitázs közösségi oldalain sem:
A Néva parti világhírű szépművészeti múzeumban, a XVIII. században épült Téli Palota alagsorában a kezdetektől tartanak macskákat az ottani értékek és gyűjtemények védelmére. Az egérfogók legutóbb decemberben kerültek a világ híradásaiba, amikor egy francia férfi rájuk hagyta vagyonának egy részét.
We recently secured a ban on the selling and killing of dogs and cats at Indonesia’s “Tomohon Extreme Market”—but the survivors face uncertain futures unless we act fast!
Please, DONATE to help rescue the surviving animals and protect those who need us the very most:… pic.twitter.com/gUGTuhASAF
— Humane Society International (@HSIGlobal) July 20, 2023
We recently secured a ban on the selling and killing of dogs and cats at Indonesia’s “Tomohon Extreme Market”—but the survivors face uncertain futures unless we act fast!
Please, DONATE to help rescue the surviving animals and protect those who need us the very most:… pic.twitter.com/gUGTuhASAF
— Humane Society International (@HSIGlobal) July 20, 2023
Cats in Tehran are no longer hunting rats as they once did, a municipal official said on Monday, warning that ecological disruption is fuelling a rise in the capital’s rodent population.
“Cats no longer have a desire to hunt mice. In other words, mice reproduce without their… pic.twitter.com/t0JG5yXYLT
— Iran International English (@IranIntl_En) May 26, 2025