Array
(
[count_posts] => 5
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjMyMTk2NDt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 228184
[content] =>
A programok és fejlesztések szempontjából sikeres évet zár az ungvári vár kollektívája és azon belül a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum. Számos projekt Magyarország ungvári főkonzulátusa támogatásával valósult meg. Két rendkívüli tárlat került bemutatásra: az ungvári születésű Ijjász Gyula festőművész munkásságát, valamint a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja tagozatának közreműködésével a népviseleteket bemutató kiállítás. Az ungvári vár területén található Szent György templom romjai feltárásához idén az ungvári főkonzulátus közreműködésével a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szakemberei is csatlakoztak. A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával Ungvárra érkezett dr. Türk Attila, a magyar őstörténet elhivatott kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének, valamint Takács Bendegúz, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem roncsolásmentes régészeti tanszékének munkatársa. Látogatásuk célja az egyedülálló középkori templom rekonstrukciójához szükséges mérések elvégzése volt. November végén egy nagyon értékes rakomány érkezett a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumba: kiállítási vitrinek, valamint a gyűjtemény szakszerű, megbízható tárolására alkalmas szekrények és komódok. Az eszközöket a Nemzeti Múzeum adományozta, a jótékonysági akció Magyarország ungvári főkonzulátusa segítségének és támogatásának köszönhetően valósult meg. Nagyon örülünk a főkonzulátussal való gyümölcsöző kulturális együttműködésnek, hálásak vagyunk a támogatásokért, fogalmazott Olha Sumovszka, a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum igazgatója. A háborús időkben kevés pénz jut a kulturális intézmények fejlesztésére, ezért tartjuk fontosnak a számunkra különös jelentőséggel bíró intézmény támogatását, fogalmazott Bacskai József főkonzul. Magyarország a közel három éve tartó orosz agresszió első napjaitól kezdve nyújt széles körű humanitárius segítséget Ukrajnának. A kultúra támogatása egy háborús időszakban pedig különös jelentőséggel bír, mert nem csupán a múlt értékeinek megőrzésében játszik fontos szerepet, hanem egyben meghatározza a jövőt.
[type] => post
[excerpt] => A programok és fejlesztések szempontjából sikeres évet zár az ungvári vár kollektívája és azon belül a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1735742400
[modified] => 1735741499
)
[title] => Idén számos projekt valósult meg az ungvári várban Magyarország támogatásával (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=228184&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 228184
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 228185
[image] => Array
(
[id] => 228185
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655.jpg
[original_lng] => 110100
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/maxresdefault-2025-01-01t132059655.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1735734300:16
[_oembed_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] =>
[_oembed_time_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] => 1735734127
[_thumbnail_id] => 228185
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1798
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_011f220a896a9d26fe530d85dbfbd57e] =>
[_oembed_time_011f220a896a9d26fe530d85dbfbd57e] => 1735735206
[_oembed_9070c7f350e3a6f3540f96774c1c2b27] =>
[_oembed_time_9070c7f350e3a6f3540f96774c1c2b27] => 1735735206
[_oembed_6e619dda47b6137d138a02e9ffd69622] =>
[_oembed_time_6e619dda47b6137d138a02e9ffd69622] => 1735735206
[_oembed_d7795af9deb1e0681416e82da770860a] =>
[_oembed_time_d7795af9deb1e0681416e82da770860a] => 1735735207
[_oembed_7a51610cfa07a301186e4f26f2c3ddf2] =>
[_oembed_time_7a51610cfa07a301186e4f26f2c3ddf2] => 1735735207
[_oembed_0fd726279c9596ef6a36c46159df46e6] =>
[_oembed_time_0fd726279c9596ef6a36c46159df46e6] => 1735736408
[_oembed_dc1f61194f3c6bef11527c29c1cd7b82] =>
[_oembed_time_dc1f61194f3c6bef11527c29c1cd7b82] => 1736240938
[_oembed_ead1697312a910362b14ec6f5e9b65a4] =>
[_oembed_time_ead1697312a910362b14ec6f5e9b65a4] => 1737744251
[_oembed_e96860eeeea5a2f00fd198d3c342ee9d] =>
[_oembed_time_e96860eeeea5a2f00fd198d3c342ee9d] => 1740154297
[_oembed_c3645f7b810cac574824b0f3d9f715b4] =>
[_oembed_time_c3645f7b810cac574824b0f3d9f715b4] => 1740154297
[_oembed_7ce2831ab7b33137b879169cd99a8254] =>
[_oembed_time_7ce2831ab7b33137b879169cd99a8254] => 1740154297
[_oembed_36a944bd3a62b3c4d2d24b53d67d74a1] =>
[_oembed_time_36a944bd3a62b3c4d2d24b53d67d74a1] => 1740819394
[_oembed_f0e1cb1049d347139a135b4ce7dc4dad] =>
[_oembed_time_f0e1cb1049d347139a135b4ce7dc4dad] => 1741277967
[_oembed_32275ff7c49f65092fb26fb87ebe3746] =>
[_oembed_time_32275ff7c49f65092fb26fb87ebe3746] => 1741710508
[_oembed_d646218e240526d44cdc516fe5fcc48a] =>
[_oembed_time_d646218e240526d44cdc516fe5fcc48a] => 1741710509
[_oembed_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] =>
[_oembed_time_77e97cfd3ed1391852f4b9443f115b2d] => 1742929922
[_oembed_c7d63c40922d06c03bc47b8e5e461997] =>
[_oembed_time_c7d63c40922d06c03bc47b8e5e461997] => 1742929922
[_algolia_sync] => 1203087218001
[_oembed_52c2cf56a37b104c2001f8ad90e7bda8] =>
[_oembed_time_52c2cf56a37b104c2001f8ad90e7bda8] => 1744969937
[_oembed_49ac2c2096572b4325cb5185049a1bb5] =>
[_oembed_time_49ac2c2096572b4325cb5185049a1bb5] => 1744969937
[_oembed_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] =>
[_oembed_time_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] => 1745433281
[_oembed_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] =>
[_oembed_time_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] => 1748421066
[_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] =>
[_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1748421066
[_oembed_12de1aef6788492106c8bb3435c31bcd] =>
[_oembed_time_12de1aef6788492106c8bb3435c31bcd] => 1750175393
[_oembed_42a0fd91584cf32b43ce17eb2f701b33] =>
[_oembed_time_42a0fd91584cf32b43ce17eb2f701b33] => 1751208148
[_oembed_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] =>
[_oembed_time_d024cb181b1cbd9ff761cedcd3b8116d] => 1751208148
[_oembed_4742a32ded6f9f8844c38e32b5658a74] =>
[_oembed_time_4742a32ded6f9f8844c38e32b5658a74] => 1753349752
[_oembed_bc793333b4b369c939717ad7c04adf41] =>
[_oembed_time_bc793333b4b369c939717ad7c04adf41] => 1753349752
[_oembed_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] =>
[_oembed_time_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] => 1758044207
[_oembed_ab99f9a51114c1f71f80de7439b45d61] =>
[_oembed_time_ab99f9a51114c1f71f80de7439b45d61] => 1758605753
[_oembed_8bd1dedd0129b71166b2f4a301352dde] =>
[_oembed_time_8bd1dedd0129b71166b2f4a301352dde] => 1760802828
[_oembed_6d96f7657d2179e50fe3bba19e82157b] =>
[_oembed_time_6d96f7657d2179e50fe3bba19e82157b] => 1761580057
[_oembed_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] =>
[_oembed_time_b4fc96662b09423a6df2ebf90e5f0653] => 1762455510
[_oembed_735f8c63487586435246bfcced50f636] =>
[_oembed_time_735f8c63487586435246bfcced50f636] => 1762509259
[_oembed_4929fc72da9d714234db49444de017a5] =>
[_oembed_time_4929fc72da9d714234db49444de017a5] => 1762719743
[_oembed_d7823490c39aae4f8087c988e8c6cf9a] =>
[_oembed_time_d7823490c39aae4f8087c988e8c6cf9a] => 1762719743
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 70755
[1] => 1177222
[2] => 1585875
[3] => 49530
[4] => 1999
[5] => 1585876
[6] => 1413582
[7] => 321964
[8] => 1177225
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bacskai József
[1] => dr. Türk Attila
[2] => Ijjász Gyula festőművész
[3] => Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum
[4] => Magyarország Ungvári Főkonzulátusa
[5] => Olha Sumovszka
[6] => Pázmány Péter Katolikus Egyetem
[7] => Szent György templom
[8] => Takács Bendegúz
)
)
[1] => Array
(
[id] => 209190
[content] =>
Az ungvári vár területén található Szent György templom romjai feltárását 2018-ban kezdték meg az Ungvári Nemzeti Egyetem régészei. A szentély építése feltehetően a XIII. században kezdődött, majd egy 1728-ban bekövetkezett tűzvész során gyakorlatilag elpusztult. Újjáépítésére a továbbiakban nem került sor. A feltárásba bevonták az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem és nemzetközi kapcsolatok kara hallgatóit is, akik régészeti szakmai gyakorlatukat a terepen töltötték. Az expedíciót több évre felfüggesztették, majd tavaly újra indultak a munkálatok. Idén, az ungvári vár vezetése és az UNE régészei megkeresésére a rendkívül unikális régészeti expedícióhoz a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szakemberei is csatlakoztak. A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával Ungvárra érkezett dr. Türk Attila, a magyar őstörténet elhivatott kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének, valamint Takács Bendegúz, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem roncsolásmentes régészeti tanszékének munkatársa. Látogatásuk célja az egyedülálló középkori templom rekonstrukciójához szükséges mérések elvégzése volt. A magyarországi régészeket Olha Sumovszka, a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum igazgatója kérte fel, hogy csatlakozzanak a projekthez és segítsenek az egyedülálló szakrális műemlék feltárásában és megőrzésében. A projekt résztvevői bíznak a Külgazdasági és Külügyminisztérium további támogatásában, mivel a régészeti expedíció célja – az ungvári vár területén található egyedülálló középkori templom professzionális műszerekkel való maximális feltárása, kutatása és bemutathatóvá tétele.
[type] => post
[excerpt] => Az ungvári vár területén található Szent György templom romjai feltárását 2018-ban kezdték meg az Ungvári Nemzeti Egyetem régészei. A szentély építése feltehetően a XIII. században kezdődött, majd egy 1728-ban bekövetkezett tűzvész során gyakorlat...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1722096600
[modified] => 1722097044
)
[title] => Magyarországi szakemberekkel folytatódik az ungvári vártemplom feltárása (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=209190&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 209190
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 209192
[image] => Array
(
[id] => 209192
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10.jpg
[original_lng] => 215924
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/1-10.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1722088277:12
[_oembed_c737ca22d8be9d118c981ee392394766] =>
[_oembed_time_c737ca22d8be9d118c981ee392394766] => 1722085118
[views_count] => 1618
[_thumbnail_id] => 209192
[_edit_last] => 14
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_78fdca086a806c9545f4532f8281e38c] =>
[_oembed_time_78fdca086a806c9545f4532f8281e38c] => 1722085419
[_oembed_6bb4c84c4205cec1feaad9ebd1cf1e63] => {{unknown}}
[_oembed_a537c6fbb6f89dd0fac17dc72c33db7c] => {{unknown}}
[_oembed_1acdb885d39d9ea1c38641136b16cd39] => {{unknown}}
[_oembed_916bdb771894595eeecd99ba02465d9d] => {{unknown}}
[_oembed_26bc76aa9b8ef634f7a3d6cc8d7c50f6] => {{unknown}}
[_oembed_1ca374c044b075163029c87c44298776] =>
[_oembed_time_1ca374c044b075163029c87c44298776] => 1722087347
[_oembed_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] =>
[_oembed_time_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] => 1722087347
[_oembed_41ed90c779fd444195a48b5434633753] =>
[_oembed_time_41ed90c779fd444195a48b5434633753] => 1727806447
[_oembed_c9a8d3fdf659104638cbfab85915a472] =>
[_oembed_time_c9a8d3fdf659104638cbfab85915a472] => 1727806447
[_oembed_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] =>
[_oembed_time_e4fe21ad8ada5bf5178c8991c92e7f8d] => 1727806447
[_oembed_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] =>
[_oembed_time_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] => 1737389509
[_algolia_sync] => 508472722000
[_oembed_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] =>
[_oembed_time_725f971a0d72378378d23c9aaccb31b6] => 1746037370
[_oembed_d2739f291b1babed96dc41e17ec07c42] =>
[_oembed_time_d2739f291b1babed96dc41e17ec07c42] => 1752999548
[_oembed_bc793333b4b369c939717ad7c04adf41] =>
[_oembed_time_bc793333b4b369c939717ad7c04adf41] => 1752999548
[_oembed_061b1d6f8c02b4c493309c7a0d0c18fb] =>
[_oembed_time_061b1d6f8c02b4c493309c7a0d0c18fb] => 1752999548
[_oembed_5c4d5719cd089e1d2520e9dea2f6c79e] =>
[_oembed_time_5c4d5719cd089e1d2520e9dea2f6c79e] => 1757853177
[_oembed_7debc10f66fcd1afb2125ca2a4922f50] =>
[_oembed_time_7debc10f66fcd1afb2125ca2a4922f50] => 1759067060
[_oembed_94f9e2901c9fffa0bab7496ea5059936] =>
[_oembed_time_94f9e2901c9fffa0bab7496ea5059936] => 1759809979
[_oembed_fb607ce5927baa87fe57a649595b91e8] =>
[_oembed_time_fb607ce5927baa87fe57a649595b91e8] => 1760002117
[_oembed_d0a8929294cddf5e2bacfd8e4b778e3a] =>
[_oembed_time_d0a8929294cddf5e2bacfd8e4b778e3a] => 1760184950
[_oembed_bc61202040eddf825baf24594ac87ea9] =>
[_oembed_time_bc61202040eddf825baf24594ac87ea9] => 1762275664
[_oembed_da05c99ddd1229ad6dee3e271b087492] =>
[_oembed_time_da05c99ddd1229ad6dee3e271b087492] => 1763725190
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
)
[tags] => Array
(
[0] => 626778
[1] => 5898
[2] => 321964
[3] => 34729
)
[tags_name] => Array
(
[0] => magyarországi szakemberek
[1] => régészeti feltárás
[2] => Szent György templom
[3] => ungvári vár
)
)
[2] => Array
(
[id] => 208834
[content] =>
Az ungvári vár területén található Szent György templom romjai feltárását 2018-ban kezdték meg az Ungvári Nemzeti Egyetem régészei. A szentély építése feltehetően a XIII. században kezdődött, majd egy 1728-ban bekövetkezett tűzvész során gyakorlatilag elpusztult. Újjáépítésére a továbbiakban nem került sor. A feltárásba bevonták az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem és nemzetközi kapcsolatok kara hallgatóit is, akik régészeti szakmai gyakorlatukat a terepen töltötték. A feltárás folyamatát a pandémia és egyéb okok miatt több évre felfüggesztették, majd újra indultak a munkálatok. Idén, az ungvári vár vezetése és az UNE régészei megkeresésére a rendkívül unikális régészeti expedícióhoz magyarországi szakemberek is csatlakoztak. A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával Ungvárra érkezett dr. Türk Attila, a magyar őstörténet elhivatott kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének, valamint Takács Bendegúz, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem roncsolásmentes régészeti tanszékének munkatársa. Látogatásuk célja az egyedülálló középkori templom rekonstrukciójához szükséges mérések elvégzése volt.
[type] => post
[excerpt] => Az ungvári vár területén található Szent György templom romjai feltárását 2018-ban kezdték meg az Ungvári Nemzeti Egyetem régészei.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1721745547
[modified] => 1721745548
)
[title] => Anyaországi támogatással folytatódik az ungvári vártemplom feltárása (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=208834&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 208834
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 208835
[image] => Array
(
[id] => 208835
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6.jpg
[original_lng] => 131228
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-6-6.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1721734617:16
[_oembed_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] =>
[_oembed_time_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] => 1721734678
[views_count] => 1613
[_thumbnail_id] => 208835
[_edit_last] => 16
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_30a4120dd1b1aa627360c2ac2a3a93a4] => {{unknown}}
[_oembed_e0c596f941367311295f4f12baf7ad59] => {{unknown}}
[_oembed_c737ca22d8be9d118c981ee392394766] =>
[_oembed_time_c737ca22d8be9d118c981ee392394766] => 1722153544
[_oembed_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] =>
[_oembed_time_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] => 1737810702
[_algolia_sync] => 508472509000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1177222
[1] => 1177223
[2] => 1177226
[3] => 321964
[4] => 1177225
[5] => 1177220
[6] => 1177219
)
[tags_name] => Array
(
[0] => dr. Türk Attila
[1] => Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézet
[2] => Pázmány Péter Katolikus Egyetem roncsolásmentes régészeti tanszék
[3] => Szent György templom
[4] => Takács Bendegúz
[5] => Ungvári Nemzeti Egyetem régészei
[6] => ungvári vártemplom
)
)
[3] => Array
(
[id] => 131909
[content] =>
Szentmise az Ungvári Szent György templomban.
[type] => post
[excerpt] => Szentmise az Ungvári Szent György templomban.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1672426500
[modified] => 1672424106
)
[title] => Szentmise az Ungvári Szent György templomban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=131909&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 131909
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 131911
[image] => Array
(
[id] => 131911
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32.jpg
[original_lng] => 319297
[original_w] => 1527
[original_h] => 852
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32-300x167.jpg
[width] => 300
[height] => 167
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32-768x429.jpg
[width] => 768
[height] => 429
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32-1024x571.jpg
[width] => 1024
[height] => 571
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32.jpg
[width] => 1527
[height] => 852
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32.jpg
[width] => 1527
[height] => 852
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/nevtelen-32.jpg
[width] => 1527
[height] => 852
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1672416907:14
[_oembed_286fc24cc015c852077ee7719880d0b9] =>
[_oembed_time_286fc24cc015c852077ee7719880d0b9] => 1672416805
[_thumbnail_id] => 131911
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2090
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f37fe3c413bbb005e4490e734db4b4cd] =>
[_oembed_time_f37fe3c413bbb005e4490e734db4b4cd] => 1672419309
[_oembed_41b58e44f889ee7d5cbdf55f2022667d] =>
[_oembed_time_41b58e44f889ee7d5cbdf55f2022667d] => 1672419309
[_oembed_481cb4155ac1ca03983111f2acbaaeb0] =>
[_oembed_time_481cb4155ac1ca03983111f2acbaaeb0] => 1672419309
[_oembed_bd5a9152ce77f3a36c88466f3f0176bb] =>
[_oembed_time_bd5a9152ce77f3a36c88466f3f0176bb] => 1672419309
[_oembed_09d0c055d11d9d45c915a2f0d6bb81e6] =>
[_oembed_time_09d0c055d11d9d45c915a2f0d6bb81e6] => 1672419310
[_oembed_9d2aa59c4d706f1af3977f98b8ea9826] =>
[_oembed_time_9d2aa59c4d706f1af3977f98b8ea9826] => 1672419310
[_oembed_5f5e3a17605cc4468b332a05460cc95f] =>
[_oembed_time_5f5e3a17605cc4468b332a05460cc95f] => 1672419310
[_oembed_ea9fe76dbb92f5130e5c96cf7f25a7d6] =>
[_oembed_time_ea9fe76dbb92f5130e5c96cf7f25a7d6] => 1672572126
[_oembed_e722eb3b9e2605cfea9ff1a8a436b335] =>
[_oembed_time_e722eb3b9e2605cfea9ff1a8a436b335] => 1672990122
[_oembed_019626ec3b954a62eafc44a835ca593e] =>
[_oembed_time_019626ec3b954a62eafc44a835ca593e] => 1673426199
[_oembed_15ebdc061bcd97e5473310f8be636999] =>
[_oembed_time_15ebdc061bcd97e5473310f8be636999] => 1673466705
[_oembed_0d1ced22a624cc4b2672ac881b4c542e] =>
[_oembed_time_0d1ced22a624cc4b2672ac881b4c542e] => 1673526694
[_oembed_6c6c8a19fac0f4b0ffa3a4b0f6a0b037] =>
[_oembed_time_6c6c8a19fac0f4b0ffa3a4b0f6a0b037] => 1673526695
[_oembed_ea31ee0710309c55433edb3c40da2526] =>
[_oembed_time_ea31ee0710309c55433edb3c40da2526] => 1673526695
[_oembed_19fe4087fc32e4b5359cf692b474c9aa] =>
[_oembed_time_19fe4087fc32e4b5359cf692b474c9aa] => 1673526695
[_oembed_4ed0f2e495913e201d62fdaa62e2ca9b] =>
[_oembed_time_4ed0f2e495913e201d62fdaa62e2ca9b] => 1674214772
[_oembed_7cd2fdf3aa197db3fd95f9ed8d653600] =>
[_oembed_time_7cd2fdf3aa197db3fd95f9ed8d653600] => 1674214772
[_oembed_f03e3a85db452c06682fcbe9af51ff33] =>
[_oembed_time_f03e3a85db452c06682fcbe9af51ff33] => 1674214773
[_oembed_67167b384421b96f95d362e289dbd0aa] =>
[_oembed_time_67167b384421b96f95d362e289dbd0aa] => 1674214773
[_oembed_76ba376b20015f02473cc6415048544f] =>
[_oembed_time_76ba376b20015f02473cc6415048544f] => 1674545371
[_oembed_b14b52f7c3bdbf6ca95399a241567771] =>
[_oembed_time_b14b52f7c3bdbf6ca95399a241567771] => 1674647413
[_oembed_891ca7ae9326aa45fb565e6929c85cc0] =>
[_oembed_time_891ca7ae9326aa45fb565e6929c85cc0] => 1674647413
[_oembed_81e363e687909791028c97573a120a89] =>
[_oembed_time_81e363e687909791028c97573a120a89] => 1674647413
[_oembed_4d646f7c748344c6fad9ff66c7a13136] =>
[_oembed_time_4d646f7c748344c6fad9ff66c7a13136] => 1674647414
[_oembed_a19b262c0540bc838b806c110d8d3d1d] =>
[_oembed_time_a19b262c0540bc838b806c110d8d3d1d] => 1674647414
[_oembed_81896a74ed5cdebc3b51b7aa6cea0cf8] =>
[_oembed_time_81896a74ed5cdebc3b51b7aa6cea0cf8] => 1675011569
[_oembed_f36e04425fa2d907c1737c04b02fd222] =>
[_oembed_time_f36e04425fa2d907c1737c04b02fd222] => 1675011569
[_oembed_86380483c13e771b14f0bb6444a10936] =>
[_oembed_time_86380483c13e771b14f0bb6444a10936] => 1675011570
[_oembed_bf44d8d606038196117936a5f469acc0] =>
[_oembed_time_bf44d8d606038196117936a5f469acc0] => 1675011570
[_oembed_404ada3864b4fa4a9d18abd3ca03abb4] =>
[_oembed_time_404ada3864b4fa4a9d18abd3ca03abb4] => 1675011570
[_oembed_12ee218d4e32d33c483877523c84bc20] =>
[_oembed_time_12ee218d4e32d33c483877523c84bc20] => 1675011570
[_oembed_859ae9211bf0a5d649b05c8e83035204] =>
[_oembed_time_859ae9211bf0a5d649b05c8e83035204] => 1675011570
[_oembed_4f6154ab76a50fdeadd0024daeb77611] =>
[_oembed_time_4f6154ab76a50fdeadd0024daeb77611] => 1675669890
[_oembed_a7d906bb047da332a94e5f890a0ac6b3] =>
[_oembed_time_a7d906bb047da332a94e5f890a0ac6b3] => 1675669890
[_oembed_1f70fe77fbd2ce072913294c202d8187] =>
[_oembed_time_1f70fe77fbd2ce072913294c202d8187] => 1675669890
[_oembed_11a7f7394e73f4bef20278f58626c5c6] =>
[_oembed_time_11a7f7394e73f4bef20278f58626c5c6] => 1675669890
[_oembed_04529f7bd32535c155ac37187b16b36a] =>
[_oembed_time_04529f7bd32535c155ac37187b16b36a] => 1675669890
[_oembed_f7a5dc2ba741467657f8986596674090] =>
[_oembed_time_f7a5dc2ba741467657f8986596674090] => 1675669890
[_oembed_d8a77eddf7c358d13339fba3c7d0c228] =>
[_oembed_time_d8a77eddf7c358d13339fba3c7d0c228] => 1675669891
[_oembed_c7cd03aac111da8480df957643723232] =>
[_oembed_time_c7cd03aac111da8480df957643723232] => 1675669891
[_oembed_967938cf877ffdd6bf0bfeac1c264759] =>
[_oembed_time_967938cf877ffdd6bf0bfeac1c264759] => 1676556555
[_oembed_fedd11788b4aaa840559e834225ded12] =>
[_oembed_time_fedd11788b4aaa840559e834225ded12] => 1676556556
[_oembed_98dc270582102a4119d3aaa6c5513e33] =>
[_oembed_time_98dc270582102a4119d3aaa6c5513e33] => 1676556556
[_oembed_981ff74465c602904e358ccfd975ea0e] =>
[_oembed_time_981ff74465c602904e358ccfd975ea0e] => 1676556556
[_oembed_ce98ffce1bf3eb404b088aeb6a12386d] =>
[_oembed_time_ce98ffce1bf3eb404b088aeb6a12386d] => 1676556556
[_oembed_0322ad80c580faca9e5c856a3065d9b8] =>
[_oembed_time_0322ad80c580faca9e5c856a3065d9b8] => 1676634972
[_oembed_d637012ef541f1af280f8f375e95e7b4] =>
[_oembed_time_d637012ef541f1af280f8f375e95e7b4] => 1677596489
[_oembed_614a6f231d206d6fcc9f2da1b33c125f] =>
[_oembed_time_614a6f231d206d6fcc9f2da1b33c125f] => 1677596489
[_oembed_1a07bf722e39c66228bcbbe463651f0e] =>
[_oembed_time_1a07bf722e39c66228bcbbe463651f0e] => 1677681308
[_oembed_a688fba82295de858683cf831808cadc] =>
[_oembed_time_a688fba82295de858683cf831808cadc] => 1677681309
[_oembed_04b1fdb7c291fe927a472a7973a3d245] =>
[_oembed_time_04b1fdb7c291fe927a472a7973a3d245] => 1677681309
[_oembed_03f19216540bf99c0753f8563d70da06] =>
[_oembed_time_03f19216540bf99c0753f8563d70da06] => 1677681309
[_oembed_1b3714f12c233abeab2ee5fdc1fb16ce] =>
[_oembed_time_1b3714f12c233abeab2ee5fdc1fb16ce] => 1678791046
[_oembed_4e85855e0b2ca50eae2177d3af191f3f] =>
[_oembed_time_4e85855e0b2ca50eae2177d3af191f3f] => 1678791047
[_oembed_f7c47e045e166b6e4b4de79dd21313e8] =>
[_oembed_time_f7c47e045e166b6e4b4de79dd21313e8] => 1678791047
[_oembed_77224a8d7cd2e4b6719a192eddafca4f] =>
[_oembed_time_77224a8d7cd2e4b6719a192eddafca4f] => 1678791047
[_oembed_d25304805b82ac7c02092bc1974b6eff] =>
[_oembed_time_d25304805b82ac7c02092bc1974b6eff] => 1678791047
[_oembed_fdb392774a4d3640ed336a8c6b1346d8] =>
[_oembed_time_fdb392774a4d3640ed336a8c6b1346d8] => 1678791047
[_oembed_3721442cc4a56732e5b58e92fe3d40a9] =>
[_oembed_time_3721442cc4a56732e5b58e92fe3d40a9] => 1678791047
[_oembed_e5726074d892a1e23bdc7c2eaa0af505] =>
[_oembed_time_e5726074d892a1e23bdc7c2eaa0af505] => 1680371913
[_oembed_af0930b621818c9cce3661b1ccdc587c] =>
[_oembed_time_af0930b621818c9cce3661b1ccdc587c] => 1681115352
[_oembed_9fff80fbe17c0b1c239868ae3a29fa41] =>
[_oembed_time_9fff80fbe17c0b1c239868ae3a29fa41] => 1681115352
[_oembed_f7a8081f82868cf9d17bd157f3dda26b] =>
[_oembed_time_f7a8081f82868cf9d17bd157f3dda26b] => 1681460645
[_oembed_6b3916a7b8b567e2f5093495aad95f14] =>
[_oembed_time_6b3916a7b8b567e2f5093495aad95f14] => 1681460645
[_oembed_e74a9a555620174d9c188dd4350b5463] =>
[_oembed_time_e74a9a555620174d9c188dd4350b5463] => 1681735138
[_oembed_94a73dd0e7871f7ab394ea899f9dc19e] =>
[_oembed_time_94a73dd0e7871f7ab394ea899f9dc19e] => 1682662220
[_oembed_0f684e00e0c8010f06eb82283462cf16] =>
[_oembed_time_0f684e00e0c8010f06eb82283462cf16] => 1682662220
[_oembed_2b5375d2ad6e2006e2874556b0862e92] =>
[_oembed_time_2b5375d2ad6e2006e2874556b0862e92] => 1683203452
[_oembed_d79e5d92277e66782e4ece7d7f3ec0b3] =>
[_oembed_time_d79e5d92277e66782e4ece7d7f3ec0b3] => 1683203452
[_oembed_5bc1d38f484c7725a6eee63f1ba37349] =>
[_oembed_time_5bc1d38f484c7725a6eee63f1ba37349] => 1683203452
[_oembed_f42385e05a358bdf9e7b23f9129688d0] =>
[_oembed_time_f42385e05a358bdf9e7b23f9129688d0] => 1683203453
[_oembed_22b2e0b0b6843276b72a43313362dd8d] =>
[_oembed_time_22b2e0b0b6843276b72a43313362dd8d] => 1686847529
[_oembed_8c731782bb4673cb2b068f0de7b37099] =>
[_oembed_time_8c731782bb4673cb2b068f0de7b37099] => 1686847529
[_oembed_4301d9bb535ed02bb1f0a0c0cd2da5dd] =>
[_oembed_time_4301d9bb535ed02bb1f0a0c0cd2da5dd] => 1690184250
[_oembed_3575f4e577391228de9ec2ad4ee16960] =>
[_oembed_time_3575f4e577391228de9ec2ad4ee16960] => 1690184250
[_oembed_a32fb56f5c8a303f6a0e497848a42b75] =>
[_oembed_time_a32fb56f5c8a303f6a0e497848a42b75] => 1691827173
[_oembed_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] =>
[_oembed_time_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] => 1691827173
[_oembed_87252255f1a742d4e1eba7aa0c25dccc] =>
[_oembed_time_87252255f1a742d4e1eba7aa0c25dccc] => 1691827174
[_oembed_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] =>
[_oembed_time_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] => 1691827174
[_oembed_bc64ff666fc42eccbd5a470cc9573cb4] =>
[_oembed_time_bc64ff666fc42eccbd5a470cc9573cb4] => 1694283284
[_oembed_47765e22feb8753f0205d83ab216a1a9] =>
[_oembed_time_47765e22feb8753f0205d83ab216a1a9] => 1694283285
[_oembed_8b18c6e5d3b76a673b44a9761b89f226] =>
[_oembed_time_8b18c6e5d3b76a673b44a9761b89f226] => 1694283285
[_oembed_f8eea4020d8ec47e7732e1b8280512f8] =>
[_oembed_time_f8eea4020d8ec47e7732e1b8280512f8] => 1694283285
[_oembed_0cdafe716c20df51755037b2835947aa] =>
[_oembed_time_0cdafe716c20df51755037b2835947aa] => 1694283285
[_oembed_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] =>
[_oembed_time_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => 1694283285
[_oembed_295809f69d0f940be784255704124cf4] =>
[_oembed_time_295809f69d0f940be784255704124cf4] => 1696925622
[_oembed_afccfd9b316e609159d3ff5b90cf8362] =>
[_oembed_time_afccfd9b316e609159d3ff5b90cf8362] => 1696925622
[_oembed_fef5c663cf04de1466023418ca86b98b] =>
[_oembed_time_fef5c663cf04de1466023418ca86b98b] => 1696925622
[_oembed_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] =>
[_oembed_time_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] => 1696925623
[_oembed_497fcedefc097fe4d5fc975716cd90a3] =>
[_oembed_time_497fcedefc097fe4d5fc975716cd90a3] => 1696925623
[_oembed_67295cc11698037e4c5643f756797d9e] =>
[_oembed_time_67295cc11698037e4c5643f756797d9e] => 1696925623
[_oembed_020ab09f74436ffd5577396010c4f4e3] =>
[_oembed_time_020ab09f74436ffd5577396010c4f4e3] => 1699705282
[_oembed_1d511eb6e5651f60dea9a7cd65e6b431] =>
[_oembed_time_1d511eb6e5651f60dea9a7cd65e6b431] => 1699705282
[_oembed_11f4afee8fcdebf59085c75e376367c7] =>
[_oembed_time_11f4afee8fcdebf59085c75e376367c7] => 1699705282
[_oembed_f719b290e601fedac874d77b878f42d2] =>
[_oembed_time_f719b290e601fedac874d77b878f42d2] => 1699705283
[_oembed_f42f6c4141beac770e0cac4fa3122df7] =>
[_oembed_time_f42f6c4141beac770e0cac4fa3122df7] => 1699705283
[_oembed_c381681aa144dcb5a979509493851c45] =>
[_oembed_time_c381681aa144dcb5a979509493851c45] => 1705331176
[_oembed_5d9f16fea0b55a0418976784cb3fa795] =>
[_oembed_time_5d9f16fea0b55a0418976784cb3fa795] => 1705331176
[_oembed_aee01fb7312955aa47e8606c45bd9725] =>
[_oembed_time_aee01fb7312955aa47e8606c45bd9725] => 1705331177
[_oembed_4cda53a6f2387ecc13992cb103106fe4] =>
[_oembed_time_4cda53a6f2387ecc13992cb103106fe4] => 1708076500
[_oembed_01630b905666f94b352671e5c11a14b9] =>
[_oembed_time_01630b905666f94b352671e5c11a14b9] => 1715578339
[_oembed_77192552fd9ddc514470f5b90f1e967b] =>
[_oembed_time_77192552fd9ddc514470f5b90f1e967b] => 1715578339
[_oembed_e6b9e31d5ad9750b314309d8ab3b2d9b] =>
[_oembed_time_e6b9e31d5ad9750b314309d8ab3b2d9b] => 1715578339
[_oembed_99766f3e910869c6649187c5575d862b] =>
[_oembed_time_99766f3e910869c6649187c5575d862b] => 1715578340
[_oembed_49cf886e7b9d7e3bfe929b50fa4af094] =>
[_oembed_time_49cf886e7b9d7e3bfe929b50fa4af094] => 1715578340
[_oembed_151777da5f6254b30e7085317fad73c4] =>
[_oembed_time_151777da5f6254b30e7085317fad73c4] => 1715578340
[_oembed_624209addb1243c2c928b1944b21497c] =>
[_oembed_time_624209addb1243c2c928b1944b21497c] => 1717089591
[_oembed_e98a9cd599d837774bd3e6d03fc3b829] =>
[_oembed_time_e98a9cd599d837774bd3e6d03fc3b829] => 1719162675
[_oembed_373d00b33101fe7a8b6f99b49416c9d5] =>
[_oembed_time_373d00b33101fe7a8b6f99b49416c9d5] => 1719162676
[_oembed_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] =>
[_oembed_time_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] => 1719162676
[_oembed_fcff094338ce42f9a388bd82736013da] =>
[_oembed_time_fcff094338ce42f9a388bd82736013da] => 1719319710
[_oembed_99939a1e5a1a0a12ee56bfa17f6b4e41] =>
[_oembed_time_99939a1e5a1a0a12ee56bfa17f6b4e41] => 1719319710
[_oembed_0b415548c45c7119a833401d41fc9318] =>
[_oembed_time_0b415548c45c7119a833401d41fc9318] => 1719319710
[_oembed_30a4120dd1b1aa627360c2ac2a3a93a4] => {{unknown}}
[_oembed_6de4730a60642102556e4feab8ac65a4] =>
[_oembed_time_6de4730a60642102556e4feab8ac65a4] => 1722151866
[_oembed_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] =>
[_oembed_time_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] => 1722151866
[_oembed_7edf85f607932d168a4b486cfc147dc8] =>
[_oembed_time_7edf85f607932d168a4b486cfc147dc8] => 1727893166
[_oembed_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] =>
[_oembed_time_5cceebaf9c57e0e008f25b2ba1ae97de] => 1727893166
[_oembed_4e4f71b71910bf2b146e69d43078d803] =>
[_oembed_time_4e4f71b71910bf2b146e69d43078d803] => 1727893166
[_oembed_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] =>
[_oembed_time_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] => 1727893167
[_oembed_f2a3a5c6e776aa79c731018160686057] =>
[_oembed_time_f2a3a5c6e776aa79c731018160686057] => 1727893167
[_oembed_4610fb88b95d9da7c723f8481c94d110] =>
[_oembed_time_4610fb88b95d9da7c723f8481c94d110] => 1737383167
[_oembed_9b9d023c940f470a22b6e28e3dbc25fb] =>
[_oembed_time_9b9d023c940f470a22b6e28e3dbc25fb] => 1737383167
[_oembed_a02f00362f75aee39628abaef2d83c9a] =>
[_oembed_time_a02f00362f75aee39628abaef2d83c9a] => 1737383167
[_oembed_20f8888ee895d038929dd6c53f46452d] =>
[_oembed_time_20f8888ee895d038929dd6c53f46452d] => 1737383168
[_oembed_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] =>
[_oembed_time_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] => 1737383168
[_oembed_77764e39018f6c9214119a97febd8750] =>
[_oembed_time_77764e39018f6c9214119a97febd8750] => 1740416954
[_algolia_sync] => 831674698002
[_oembed_5c483ea59b377ff1ab95d897a06200b4] =>
[_oembed_time_5c483ea59b377ff1ab95d897a06200b4] => 1749216819
[_oembed_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] =>
[_oembed_time_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] => 1749216819
[_oembed_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] =>
[_oembed_time_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] => 1749216819
[_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] =>
[_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1749216820
[_oembed_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] =>
[_oembed_time_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] => 1749978324
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1749978324
[_oembed_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] =>
[_oembed_time_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] => 1749978324
[_oembed_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] =>
[_oembed_time_055cc61cd697f984f4db6b09da1b8bae] => 1749978324
[_oembed_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] =>
[_oembed_time_939f47fa3c84af59afbf01b5acf22072] => 1749978324
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1749978325
[_oembed_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] =>
[_oembed_time_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] => 1749978325
[_oembed_6653ea9dd73417a2785e80cd114e621d] =>
[_oembed_time_6653ea9dd73417a2785e80cd114e621d] => 1759129896
[_oembed_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] =>
[_oembed_time_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] => 1759129896
[_oembed_0c4e5e8b06f55b176430a04cc29cda88] =>
[_oembed_time_0c4e5e8b06f55b176430a04cc29cda88] => 1759129897
[_oembed_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] =>
[_oembed_time_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] => 1759129897
[_oembed_64befab0b244291153afa907aad8c90d] =>
[_oembed_time_64befab0b244291153afa907aad8c90d] => 1762597309
[_oembed_33b6dbbe8fbf4508ad7fa63f17cf15d5] =>
[_oembed_time_33b6dbbe8fbf4508ad7fa63f17cf15d5] => 1763307925
[_oembed_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] =>
[_oembed_time_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] => 1763307925
[_oembed_372911be62bbdb82d88ad183b622e362] =>
[_oembed_time_372911be62bbdb82d88ad183b622e362] => 1764590838
[_oembed_0a404ee6ad6041c9496794722650e503] =>
[_oembed_time_0a404ee6ad6041c9496794722650e503] => 1764590838
[_oembed_9a0a1947c567c9fab509540429ac7e15] =>
[_oembed_time_9a0a1947c567c9fab509540429ac7e15] => 1764590838
[_oembed_ced20d8efebfbc852588132de946686d] =>
[_oembed_time_ced20d8efebfbc852588132de946686d] => 1764590838
[_oembed_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] =>
[_oembed_time_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] => 1764590838
[_oembed_306fe688f3813544a7b9731fc590ed89] =>
[_oembed_time_306fe688f3813544a7b9731fc590ed89] => 1764590838
[_oembed_ecac46a238025e8304dd681f7642cc35] =>
[_oembed_time_ecac46a238025e8304dd681f7642cc35] => 1764590839
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 854
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => vallás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1030
[1] => 321964
[2] => 97588
[3] => 692
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kárpátalja
[1] => Szent György templom
[2] => szentmise
[3] => Ungvár
)
)
[4] => Array
(
[id] => 123013
[content] =>
Az ungvári Szent György római katolikus templomban tizenkét felnőtt bérmálkozott, vagyis erősítette meg hitét a vasárnapi szentmise keretein belül. A katolikus egyházban a bérmálás olyan szertartás, melynek során kézrátétel vagy felkenés útján közvetítik a Szentlélek ajándékait a bérmálkozó számára. A szertartáson Lucsok Miklós a munkácsi római katolikus egyházmegye püspöke kiemelte, Krisztus élete példaként szolagál minden keresztény ember számára. Az egyházi vezető rámutatott arra is, hogy annak ellenére, hogy a szovjet vallásüldözés rátette bélyegét a kárpátaljai történelmi egyházak műkodésére, az emberek hitét mégsem sikerült megtörni. Az ünnepi szentmise után Petenko Miron plébanos elmondta: ritka és örömteli nap a mai, hiszen a olyan emberek is bérmálkoztak, akik azt a szovjet időkben ezt nem tehették meg.
[type] => post
[excerpt] => Az ungvári Szent György római katolikus templomban tizenkét felnőtt bérmálkozott, vagyis erősítette meg hitét a vasárnapi szentmise keretein belül.
[autID] => 13
[date] => Array
(
[created] => 1666546620
[modified] => 1666545503
)
[title] => Bérmálkozás az ungvári Szent György templomban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=123013&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 123013
)
[aut] => zsuzsa
[lang] => hu
[image_id] => 123014
[image] => Array
(
[id] => 123014
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas.jpg
[original_lng] => 593327
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/bermalkozas.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1666534705:13
[_oembed_8759380134ac7e2871f61506ce0b6b4f] =>
[_oembed_time_8759380134ac7e2871f61506ce0b6b4f] => 1666534682
[_thumbnail_id] => 123014
[_edit_last] => 13
[views_count] => 2107
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_286fc24cc015c852077ee7719880d0b9] =>
[_oembed_time_286fc24cc015c852077ee7719880d0b9] => 1673953760
[_oembed_cf13b6084ed8fddfe82ae3a84dde54dd] =>
[_oembed_time_cf13b6084ed8fddfe82ae3a84dde54dd] => 1681643532
[_oembed_c87d78720285a7cb35e3b5f5544e2c24] =>
[_oembed_time_c87d78720285a7cb35e3b5f5544e2c24] => 1701083337
[_oembed_e0c596f941367311295f4f12baf7ad59] => {{unknown}}
[_oembed_139ea0d3458c6fe27565538c79a5c170] => {{unknown}}
[_oembed_7338db78c063c57c4fe2b17bbb0f1291] => {{unknown}}
[_oembed_30a4120dd1b1aa627360c2ac2a3a93a4] => {{unknown}}
[_oembed_352fa952f4eb1568531f67e4b77df1e4] =>
[_oembed_time_352fa952f4eb1568531f67e4b77df1e4] => 1722151867
[_oembed_c737ca22d8be9d118c981ee392394766] =>
[_oembed_time_c737ca22d8be9d118c981ee392394766] => 1722869294
[_oembed_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] =>
[_oembed_time_f9cc4dabc362eae648fb30a496c976d8] => 1722869294
[_oembed_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] =>
[_oembed_time_7a3239967e70f8c248dc4f5a3ed4fe63] => 1739105610
[_algolia_sync] => 1202855598001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 854
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => vallás
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 321963
[1] => 101079
[2] => 321964
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bérmálkozás
[1] => Lucsok Miklós
[2] => Szent György templom
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 321964
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 321964
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Szent György templom (1 Oldal)