Array
(
[count_posts] => 6
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjYwNTMyO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 155302
[content] =>
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány évente szervez művészeti, sport, néptánc és népzenei, irodalmi nyári táborokat. Idén a hagyományaikhoz híven a nyári időszakot a színjátszó táborral indították, amelynek szakmai partnere a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház volt. Az egy hetes tábor színes programot biztosított a fiataloknak. Saját rendezésű színdarabjukat a zárónapon mutatták be. A 29 táborlakót a színjátszás alapjaival a beregszászi színház két fiatal segédszínésze, Cséke Adrienn és Henczel Jázmin ismertette meg. Egy hét rövid idő, viszont elég volt ahhoz, hogy mindenki kibontakoztassa tehetségét. Emellett fontos a közösségi élmény is, hiszen ez alatt rövid idő alatt egy csapattá formálódott a társaság, akik a színház Ficseri ifjúsági csoportjában folytathatják a közös munkát. A színjátszó tábor évek óta nagyon népszerű a fiatalok között és természetesen vannak visszajárók is, mint például Lukovics Daniella Makkosjánosiból, aki már negyedik alkalommal jelentkezett a táborba. A színjátszó tábornak, az előző évekhez hasonlóan idén is a Rákóczi Főiskola, valamint alkalmanként a Beregszászi Színház adott otthont.
[type] => post
[excerpt] => A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány évente szervez művészeti, sport, néptánc és népzenei, irodalmi nyári táborokat. Idén a hagyományaikhoz híven a nyári időszakot a színjátszó táborral indították, amelynek szakmai partnere a Kárpátaljai Magyar Drám...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1690135800
[modified] => 1690133883
)
[title] => Közös előadással zárult a VIII. Színjátszó tábor (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=155302&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 155302
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 155305
[image] => Array
(
[id] => 155305
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/b-9.jpg
[original_lng] => 159713
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/b-9-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/b-9-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/b-9-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/b-9-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/b-9.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/b-9.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/b-9.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1690123084:14
[_oembed_1147f33bcc5946aca1f6b147795e0c36] =>
[_oembed_time_1147f33bcc5946aca1f6b147795e0c36] => 1690122956
[_thumbnail_id] => 155305
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2226
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] =>
[_oembed_time_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] => 1690125007
[_oembed_a28312b7ee707d1e96b496ed449bf07f] =>
[_oembed_time_a28312b7ee707d1e96b496ed449bf07f] => 1690125007
[_oembed_18507d41e28001f067988fd0a819442f] =>
[_oembed_time_18507d41e28001f067988fd0a819442f] => 1690125007
[_oembed_0ebd49178fdd0e3400ef1d2cdcb0339f] =>
[_oembed_time_0ebd49178fdd0e3400ef1d2cdcb0339f] => 1690125007
[_oembed_d48115b01427d40033a6800c5a6178f4] =>
[_oembed_time_d48115b01427d40033a6800c5a6178f4] => 1690125007
[_oembed_c7eb9b2f7062972aecb1f58b6d192b2a] =>
[_oembed_time_c7eb9b2f7062972aecb1f58b6d192b2a] => 1690125852
[_oembed_635eb5eeb9ec7c47dd9bdddd515410de] =>
[_oembed_time_635eb5eeb9ec7c47dd9bdddd515410de] => 1690451078
[_oembed_5b79824bafb6fc7d5a5493d5afc54a5e] =>
[_oembed_time_5b79824bafb6fc7d5a5493d5afc54a5e] => 1692330061
[_oembed_bb8d8a2356922318c2fdb0172a8074a3] =>
[_oembed_time_bb8d8a2356922318c2fdb0172a8074a3] => 1695215905
[_oembed_da0e05fb05ce67178efa4c30fd08634e] =>
[_oembed_time_da0e05fb05ce67178efa4c30fd08634e] => 1697278497
[_oembed_714e92e300759e74aa9c2654368e8458] =>
[_oembed_time_714e92e300759e74aa9c2654368e8458] => 1697278497
[_oembed_609ffb4935b11a220f9fe389ffa2287e] =>
[_oembed_time_609ffb4935b11a220f9fe389ffa2287e] => 1697823878
[_oembed_3c40fcc7e3142ee21bf6bcdd399275cb] =>
[_oembed_time_3c40fcc7e3142ee21bf6bcdd399275cb] => 1698507682
[_oembed_661cba3611af96c83380ef66ccbb5ea3] =>
[_oembed_time_661cba3611af96c83380ef66ccbb5ea3] => 1705848252
[_oembed_e6ed107f6bea4ca1c739a4e9227291ec] =>
[_oembed_time_e6ed107f6bea4ca1c739a4e9227291ec] => 1714651562
[_oembed_03dec294e40419ec5041e15efa870d11] => {{unknown}}
[_oembed_241c81da28211822f20712f34ac60905] => {{unknown}}
[_oembed_fd1f4283b9a2e6cda0143e4f646e219d] => {{unknown}}
[_oembed_e6e21bb6acbaa386a519e96d51a7e4a6] =>
[_oembed_time_e6e21bb6acbaa386a519e96d51a7e4a6] => 1719748785
[_oembed_a09679b00ac36038310797b27b1a3f9b] => {{unknown}}
[_oembed_1a93885a42e2b3e77ce34f279593be46] => {{unknown}}
[_oembed_effb4893005e06ce37dd96cbcb2127bd] => {{unknown}}
[_oembed_9dabc856860747cbd86522fa1840b578] =>
[_oembed_time_9dabc856860747cbd86522fa1840b578] => 1721235426
[_oembed_d49eae6b86befc922ac8afd67a73d090] =>
[_oembed_time_d49eae6b86befc922ac8afd67a73d090] => 1723059504
[_oembed_e2bd3b13b2766f75b7087e625647eee5] =>
[_oembed_time_e2bd3b13b2766f75b7087e625647eee5] => 1723059504
[_oembed_39cba78706542d231e05e42eac2b9292] =>
[_oembed_time_39cba78706542d231e05e42eac2b9292] => 1723059504
[_oembed_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] =>
[_oembed_time_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] => 1723059504
[_oembed_45db4d69dfb4869dda104912485ffa9d] =>
[_oembed_time_45db4d69dfb4869dda104912485ffa9d] => 1725003216
[_oembed_3c1ff4fc9df8d7ad0589a11c2c1756e8] =>
[_oembed_time_3c1ff4fc9df8d7ad0589a11c2c1756e8] => 1736383759
[_oembed_680cccc2ef51e924ae5d01f3ab828b15] =>
[_oembed_time_680cccc2ef51e924ae5d01f3ab828b15] => 1737355557
[_oembed_35847a56ea94f5379fd386595a8f3b7d] =>
[_oembed_time_35847a56ea94f5379fd386595a8f3b7d] => 1737355557
[_oembed_e10935e7d5c1fb73a848970efe621257] =>
[_oembed_time_e10935e7d5c1fb73a848970efe621257] => 1737847411
[_oembed_fea0225320908f4a6a3d77af72deb20a] =>
[_oembed_time_fea0225320908f4a6a3d77af72deb20a] => 1739818041
[_oembed_8c01661365c39488c3738aa1054fc196] =>
[_oembed_time_8c01661365c39488c3738aa1054fc196] => 1743425908
[_algolia_sync] => 1202930061001
[_oembed_0d39d2b1ec69344a2069cb21bb66dbb3] =>
[_oembed_time_0d39d2b1ec69344a2069cb21bb66dbb3] => 1747053210
[_oembed_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] =>
[_oembed_time_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] => 1747053211
[_oembed_07d558da9e007b92d4916332c959849b] =>
[_oembed_time_07d558da9e007b92d4916332c959849b] => 1754876135
[_oembed_e4414b3d751f4ace3fdb4160fd66fd2f] =>
[_oembed_time_e4414b3d751f4ace3fdb4160fd66fd2f] => 1755571102
[_oembed_a48ab943c6c97644cbe25247953f1cdd] =>
[_oembed_time_a48ab943c6c97644cbe25247953f1cdd] => 1755571102
[_oembed_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] =>
[_oembed_time_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] => 1756618744
[_oembed_de7c90e6cf4317031018045ec9ab91a6] =>
[_oembed_time_de7c90e6cf4317031018045ec9ab91a6] => 1756618744
[_oembed_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] =>
[_oembed_time_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] => 1756808781
[_oembed_342e66430f774ba176681431d2997ce5] =>
[_oembed_time_342e66430f774ba176681431d2997ce5] => 1756808781
[_oembed_c2f59a9189e5024ec6b3a15f85afcbbb] =>
[_oembed_time_c2f59a9189e5024ec6b3a15f85afcbbb] => 1756808781
[_oembed_ee54b388b08051bed460a2a5ce1bebbd] =>
[_oembed_time_ee54b388b08051bed460a2a5ce1bebbd] => 1758695701
[_oembed_18f8b15da7f473bf430445019f4effc7] =>
[_oembed_time_18f8b15da7f473bf430445019f4effc7] => 1759212792
[_oembed_306fe688f3813544a7b9731fc590ed89] =>
[_oembed_time_306fe688f3813544a7b9731fc590ed89] => 1764924705
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 596
[3] => 49
[4] => 31
[5] => 271
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Érdekes
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
[5] => Kultúra
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 184606
[1] => 178813
[2] => 543173
[3] => 60532
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Genius Jótékonysági Alapítvány
[1] => Kárpátaljai Magyar Drámai Színház
[2] => Közös előadás
[3] => színjátszó tábor
)
)
[1] => Array
(
[id] => 154766
[content] =>
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány évente szervez művészeti, sport, néptánc és népzenei, irodalmi nyári táborokat. Idén a hagyományaikhoz híven a nyári időszakot a színjátszó táborral indították, amelynek szakmai partnere a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház. A tábor öt napja alatt, a 30 résztvevő megismerkedhet a színjátszás alapjaival. Elsőként kulisszajáráson vehettek részt a fiatalok. A foglalkozásokon a fiatalok megismerkedhetnek a beszédtechnika alapjaival, valamint elkészíthetik saját darabjukat is a beregszászi társulat segédszínészeinek segítségével. A színjátszó tábor helyszínét az előző évekhez hasonlóan idén is a Rákóczi Főiskola, valamint a szakmai részeknél a Beregszászi Színház biztosítja, ahol a záró napon be is mutathatják majd a hét folyamán szerzett tudásukat a résztvevők.
[type] => post
[excerpt] => A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány évente szervez művészeti, sport, néptánc és népzenei, irodalmi nyári táborokat.
[autID] => 13
[date] => Array
(
[created] => 1689617040
[modified] => 1689616554
)
[title] => Színjátszó táborral indult a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány nyári programsorozata (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=154766&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 154766
)
[aut] => zsuzsa
[lang] => hu
[image_id] => 154767
[image] => Array
(
[id] => 154767
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/genius.jpg
[original_lng] => 96745
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/genius-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/genius-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/genius-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/genius-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/genius.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/genius.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/genius.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1689605754:5
[_thumbnail_id] => 154767
[_oembed_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] =>
[_oembed_time_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] => 1689604945
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2158
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0dbb8c942264d37362c212673c3ec2fa] =>
[_oembed_time_0dbb8c942264d37362c212673c3ec2fa] => 1689605742
[_oembed_e94ad3c072c3340b4ee1a3e5f2360562] =>
[_oembed_time_e94ad3c072c3340b4ee1a3e5f2360562] => 1689605742
[_oembed_4cb130e4bd68c91a164802502f978999] =>
[_oembed_time_4cb130e4bd68c91a164802502f978999] => 1689605742
[_oembed_e56765e82b2214782fe6603504f2aee7] =>
[_oembed_time_e56765e82b2214782fe6603504f2aee7] => 1689605742
[_oembed_d3d6af70cd9eb84032e67da07118740b] =>
[_oembed_time_d3d6af70cd9eb84032e67da07118740b] => 1690290866
[_oembed_1147f33bcc5946aca1f6b147795e0c36] =>
[_oembed_time_1147f33bcc5946aca1f6b147795e0c36] => 1690388101
[_oembed_01acea299c480a7e515c90e4a5231f0d] =>
[_oembed_time_01acea299c480a7e515c90e4a5231f0d] => 1700073733
[_oembed_5dcfb5c21bd896cb3736d8b9c7bafbe8] =>
[_oembed_time_5dcfb5c21bd896cb3736d8b9c7bafbe8] => 1700506063
[_oembed_635ea0c164e759086ff01ca1ca4ba789] =>
[_oembed_time_635ea0c164e759086ff01ca1ca4ba789] => 1703513501
[_oembed_edd7fc5911a02084221b1aa257fcba8c] =>
[_oembed_time_edd7fc5911a02084221b1aa257fcba8c] => 1703513501
[_oembed_82a165f85c915f1c9d10583473c47303] =>
[_oembed_time_82a165f85c915f1c9d10583473c47303] => 1713078395
[_oembed_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] =>
[_oembed_time_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] => 1716123463
[_oembed_8694dfa671b61bbcda84873754b23330] =>
[_oembed_time_8694dfa671b61bbcda84873754b23330] => 1716311736
[_oembed_ae792c238f1eae67bab1ff35b8951863] =>
[_oembed_time_ae792c238f1eae67bab1ff35b8951863] => 1716311736
[_oembed_098cd45a5d79effe3efb58c440c4be57] =>
[_oembed_time_098cd45a5d79effe3efb58c440c4be57] => 1716726963
[_oembed_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] =>
[_oembed_time_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] => 1718381328
[_oembed_e1d856f3d5e7bb888e4a5eee46a7ee5c] =>
[_oembed_time_e1d856f3d5e7bb888e4a5eee46a7ee5c] => 1718381328
[_oembed_de221da6cd00551c8638d7449b0dc413] => {{unknown}}
[_oembed_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] =>
[_oembed_time_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => 1719742630
[_oembed_a81dca8d538d00bad80d2a8e0ddafe15] =>
[_oembed_time_a81dca8d538d00bad80d2a8e0ddafe15] => 1719742630
[_oembed_2330cfe77ca989f56d53c52f90505250] =>
[_oembed_time_2330cfe77ca989f56d53c52f90505250] => 1719742630
[_oembed_f0951e35375553c474411ef368d5d3cb] =>
[_oembed_time_f0951e35375553c474411ef368d5d3cb] => 1719742630
[_oembed_703625e16cea17b9a34c75b75c845f62] =>
[_oembed_time_703625e16cea17b9a34c75b75c845f62] => 1719742630
[_oembed_a05101975868f04738275f79cc8846cf] =>
[_oembed_time_a05101975868f04738275f79cc8846cf] => 1723372308
[_oembed_abf12dfe05070287795d86909639693a] =>
[_oembed_time_abf12dfe05070287795d86909639693a] => 1723372308
[_oembed_5dcb598a6b480d58147137eed9ea5b57] =>
[_oembed_time_5dcb598a6b480d58147137eed9ea5b57] => 1725004799
[_oembed_35072e1b7817a3c03c2aed2fee9526b1] =>
[_oembed_time_35072e1b7817a3c03c2aed2fee9526b1] => 1725004799
[_oembed_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] =>
[_oembed_time_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] => 1725004799
[_oembed_b88e25d37be0679754503457d938485e] =>
[_oembed_time_b88e25d37be0679754503457d938485e] => 1732069168
[_oembed_0d0181512eab56c12b7d80ef466d9dff] =>
[_oembed_time_0d0181512eab56c12b7d80ef466d9dff] => 1734390965
[_oembed_d644e4e0fcc6a081ceb6733eb3a36ce9] =>
[_oembed_time_d644e4e0fcc6a081ceb6733eb3a36ce9] => 1736073788
[_oembed_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] =>
[_oembed_time_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] => 1736073788
[_oembed_732cd1b1c018ed2d9a7fbf28e868977e] =>
[_oembed_time_732cd1b1c018ed2d9a7fbf28e868977e] => 1736073788
[_oembed_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] =>
[_oembed_time_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] => 1737357402
[_oembed_7f5a896fe2f680a3a3ced88e95d7d81e] =>
[_oembed_time_7f5a896fe2f680a3a3ced88e95d7d81e] => 1740328178
[_algolia_sync] => 1202929710001
[_oembed_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] =>
[_oembed_time_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] => 1747725045
[_oembed_8ca79221b2fee802c79ef42d785bb6e4] =>
[_oembed_time_8ca79221b2fee802c79ef42d785bb6e4] => 1747725045
[_oembed_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] =>
[_oembed_time_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] => 1747725045
[_oembed_06611d39e6b7d80441ba1d5ee9d5453e] =>
[_oembed_time_06611d39e6b7d80441ba1d5ee9d5453e] => 1747725045
[_oembed_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] =>
[_oembed_time_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] => 1748892822
[_oembed_d606655699c132e1dee915fb70326c47] =>
[_oembed_time_d606655699c132e1dee915fb70326c47] => 1750170256
[_oembed_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] =>
[_oembed_time_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] => 1753202723
[_oembed_080b9cbbe2328856d0c21be8578f9cb7] =>
[_oembed_time_080b9cbbe2328856d0c21be8578f9cb7] => 1753202723
[_oembed_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] =>
[_oembed_time_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] => 1754630219
[_oembed_e9ba77a4ac454e9f7209dc5ce716cd85] =>
[_oembed_time_e9ba77a4ac454e9f7209dc5ce716cd85] => 1755032702
[_oembed_083cc8e25d6b09be77a0b1e40e13dcc2] =>
[_oembed_time_083cc8e25d6b09be77a0b1e40e13dcc2] => 1755032703
[_oembed_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] =>
[_oembed_time_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] => 1755032703
[_oembed_39b4cdd3d728789ee7d81a51f9a72485] =>
[_oembed_time_39b4cdd3d728789ee7d81a51f9a72485] => 1755514865
[_oembed_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] =>
[_oembed_time_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] => 1755514865
[_oembed_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] =>
[_oembed_time_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] => 1755514866
[_oembed_fc42af610ce1fd8ea5e4c80b20535d7b] =>
[_oembed_time_fc42af610ce1fd8ea5e4c80b20535d7b] => 1756196890
[_oembed_8c2b6ece14386a6f9873470fda2a0d8c] =>
[_oembed_time_8c2b6ece14386a6f9873470fda2a0d8c] => 1756375082
[_oembed_597be677be9396afee7b5471662feab7] =>
[_oembed_time_597be677be9396afee7b5471662feab7] => 1758694555
[_oembed_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] =>
[_oembed_time_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] => 1758694555
[_oembed_e0c7c39d10525f67fd1e0b9b411fe972] =>
[_oembed_time_e0c7c39d10525f67fd1e0b9b411fe972] => 1758694555
[_oembed_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] =>
[_oembed_time_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] => 1758725698
[_oembed_cece088022e6f353514a8408fb293b80] =>
[_oembed_time_cece088022e6f353514a8408fb293b80] => 1762009547
[_oembed_4246af90177be9f4043fe2d184713a30] =>
[_oembed_time_4246af90177be9f4043fe2d184713a30] => 1762009547
[_oembed_000c019c922c2e57732789ad10ba5cc9] =>
[_oembed_time_000c019c922c2e57732789ad10ba5cc9] => 1762935472
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 600
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1910
[1] => 611369
[2] => 60532
)
[tags_name] => Array
(
[0] => „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány
[1] => nyári programsorozat
[2] => színjátszó tábor
)
)
[2] => Array
(
[id] => 113134
[content] =>
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) által szervezett VII. Színjátszó Tábornak idén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont, ám a próbák helyszínéül a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Hubay-stúdióterme szolgált. A nagy népszerűségnek örvendő nyári táborban a résztvevők így színházi körülmények között gyakorolhatták a színpadi mozgást, a helyes előadásmódot, a drámajátékot, valamint betekintést nyerhettek a színészmesterség sajátosságaiba.

A tehetséggondozó programra előzetesen vidékünk 19 településének 20 oktatási intézményéből összesen 57, a színjátszás iránt érdeklődő 7–16 év közötti fiatal jelentkezett, akik közül végül 35-en vettek részt a táborban.

A tábor utolsó délutánján a gyerekek a beregszászi teátrum egyik színpadán mutatták be a héten tanultakat. A Petőfi-emlékévhez igazodva a táborozók a János vitéz című elbeszélő költeményt vitték színpadra: a gyerekek – akik ezúttal szövegkönyvvel is dolgozhattak – János vitéz személyiségét és történetét járták körbe, a főhős nehézségeit, férfivá válását, megküzdési stratégiáit, az igaz úton való haladást mutatták be. Az előadás elkészítése alatt a fiatalok nemcsak a színjátszás alapvető elemeit tanulhatták meg, hanem képesek voltak kitartó, kreatív munkára, melynek egyik legfontosabb eleme az, hogy egy egymást megértő, összetartó csapat kovácsolódott össze.


Váradi Natália, a „GENIUS” JA irodaigazgatója az előadást követően leszögezte, a bemutató színvonala azt igazolja, hogy az iskolások az oktatók segítségével komoly munkát és energiát fektettek színészi képességeik fejlesztésébe: „Az a teljesítmény, amelyet ma bemutattak, igazi színészetre is vall. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, amiért ekkora fegyelemmel, komolysággal és odaadó munkával teljesítették az elvárásokat. Tele vannak élménnyel, boldogok, mesélnek, s talán az egyik legfontosabb feladata volt ennek a hétnek, hogy elfelejtsék a körülöttük lévő zajt. Az igaz, hogy a légiriadó-szirénákat nem sikerült még kikapcsolni, de a körülöttük lévő zajt, fájdalmat, azt ki lehetett egy időre, s megélhették önmagukat, közösségüket, kiadhatták azokat a gondolatokat, fájdalmakat, örömöket, amelyek felgyülemlettek bennük” – fogalmazott.

A felkészülést három szakember segítette: Gál Natália és Orosz Ibolya, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművészei és Mónus Dóra segédszínész.
„Minden éven a színjátszás alapjaival kezdünk a közösségépítő játékokon túl, idén viszont bedobtuk őket a mélyvízbe, hiszen volt egy konkrét téma, amelyet érintenünk kellett. Petőfi-emlékév van, így aztán szükség volt arra, hogy egy kész darabot készítsünk el, méghozzá Petőfi tollából” – emelte ki Gál Natália, hozzátéve: „Eleinte megpróbáltuk összekovácsolni a csapatot, hogy tudjanak együtt játszani, együtt dolgozni, azután pedig kihagytuk az alapdolgokat – azokat az etapokat, melyek hozzásegítik a gyerekeket ahhoz, hogy a színpadon megtalálják önmagukat –, mivel rövid volt az idő. Így aztán rögtön megkapták a kész darabot, és felmértük, hogy kiben mi rejtezik, és kinek milyen szerepet tudunk osztani.” A színésznő aláhúzta: mindegyik gyerek tele van tehetséggel, s szükség van az ilyen programokra ahhoz, hogy megerősítsék őket abban, hogy értékesek, tehetségesek, előttük az élet, s ha kitűzik a céljaikat és fektetnek bele elég erőt, energiát, akkor bármit elérhetnek.

„Nagyon örültem a felkérésnek, hiszen sokat tanultam a gyerekektől. Én felnőtt színészként nagyon meghatónak látom azt az őszinteséget, ahogyan ők léteznek, mert még nincsenek »elrontva«, nincsenek megtanítva, és szívüket-lelküket beleteszik” – mondta Orosz Ibolya színésznő, aki első alkalommal vett részt a „GENIUS” JA színjátszó táborában, s elmondása szerint hatalmas élményként élte meg az elmúlt napokat. „A résztvevők most először próbálhatták ki magukat itt, a színház színpadán, ami nagy élmény nekik is. Ez egy remek előadás, mert először történt meg az, hogy kötött szöveggel dolgozunk, s egyik napról a másikra kellett, hogy szöveget tanuljanak, és jeleneteket rendezzünk meg. Azt érzem, hogy ez után a tábor után nagyon sok kollégával bővülhet majd a színház a jövőben” – fűzte hozzá.
Az ötnapos felkészülést csapatépítő játékok, mozgásgyakorlatok is színesítették. A tábor oktatói külön figyelmet fordítottak a fiatalok interakciós viselkedésére, illetve az általuk megformált karakterek hiteles megjelenítésére is, és játékos feladatokkal segítették elő azt, hogy az ifjú színészek nyissanak egymás felé. Erről Mónus Dóra segédszínész beszélt újságírónknak: „Foglalkoztunk azzal, hogy meg tudjanak nyílni egymás előtt. Ez azért volt fontos, mert ha mernek magukról beszélni, akkor sokkal bátrabbak lesznek egy színpadi szituációban is, amikor a szerepek védelmében játszanak. Drámán belül mindig a szerepek védelmében játszunk, mindenkinek megvan a saját karaktere, és igyekeztünk azt is elhitetni velük, hogy amikor ők állnak a színpadon, akkor igazából a szerepük az, amire gondolniuk kell.”

A színjátszó tábor évről évre kitűnő alkalmat biztosít az ismerkedésre, a kapcsolat- és közösségépítésre, emellett maradandó élményt jelent mind az évek óta visszajáró, mind a színjátszást testközelből első alkalommal megtapasztaló gyerekek számára egyaránt.
(Csuha Alexandra/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) által szervezett VII. Színjátszó Tábornak idén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont, ám a próbák helyszínéül a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Hubay-stúdióterme sz...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1659363960
[modified] => 1659363615
)
[title] => Sikert aratott a VII. Színjátszó Tábor záró előadása
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=113134&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 113134
[uk] => 113233
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 113096
[image] => Array
(
[id] => 113096
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/dsc-1273-4k-scaled.jpg
[original_lng] => 413160
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/dsc-1273-4k-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/dsc-1273-4k-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/dsc-1273-4k-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/dsc-1273-4k-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/dsc-1273-4k-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/dsc-1273-4k-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/dsc-1273-4k-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1659444172:2
[_thumbnail_id] => 113096
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 3549
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_02eeda35b53b78b89d2f78b87864aecb] =>
[_oembed_time_02eeda35b53b78b89d2f78b87864aecb] => 1659353234
[_oembed_8d305abc28ced792a97087bbf1b69a69] =>
[_oembed_time_8d305abc28ced792a97087bbf1b69a69] => 1659353235
[_oembed_c4a500a178678a2afa427ffbd6307ff4] =>
[_oembed_time_c4a500a178678a2afa427ffbd6307ff4] => 1659353235
[_oembed_1104c6a2c86864fd934c81857d8cb7ee] =>
[_oembed_time_1104c6a2c86864fd934c81857d8cb7ee] => 1659353235
[_oembed_a0e1ac10498183c59edac4f1c96ded93] =>
[_oembed_time_a0e1ac10498183c59edac4f1c96ded93] => 1659353235
[_oembed_7c9aef5c8f8c52e14d20ed28b6176fcd] =>
[_oembed_time_7c9aef5c8f8c52e14d20ed28b6176fcd] => 1659353236
[_oembed_47fea039040e77701f366fcee9e618a9] =>
[_oembed_time_47fea039040e77701f366fcee9e618a9] => 1659353236
[_oembed_51630243220218099ea4d42f2393917f] =>
[_oembed_time_51630243220218099ea4d42f2393917f] => 1659353236
[_oembed_d48115b01427d40033a6800c5a6178f4] =>
[_oembed_time_d48115b01427d40033a6800c5a6178f4] => 1660115302
[_oembed_0ebd49178fdd0e3400ef1d2cdcb0339f] =>
[_oembed_time_0ebd49178fdd0e3400ef1d2cdcb0339f] => 1662064949
[_oembed_18507d41e28001f067988fd0a819442f] =>
[_oembed_time_18507d41e28001f067988fd0a819442f] => 1668890781
[_oembed_c7eb9b2f7062972aecb1f58b6d192b2a] =>
[_oembed_time_c7eb9b2f7062972aecb1f58b6d192b2a] => 1687071484
[_oembed_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] =>
[_oembed_time_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] => 1690655650
[_oembed_635eb5eeb9ec7c47dd9bdddd515410de] =>
[_oembed_time_635eb5eeb9ec7c47dd9bdddd515410de] => 1691173337
[_oembed_1147f33bcc5946aca1f6b147795e0c36] =>
[_oembed_time_1147f33bcc5946aca1f6b147795e0c36] => 1691173337
[_oembed_5b79824bafb6fc7d5a5493d5afc54a5e] =>
[_oembed_time_5b79824bafb6fc7d5a5493d5afc54a5e] => 1692782002
[_oembed_bb8d8a2356922318c2fdb0172a8074a3] =>
[_oembed_time_bb8d8a2356922318c2fdb0172a8074a3] => 1695836518
[_oembed_714e92e300759e74aa9c2654368e8458] =>
[_oembed_time_714e92e300759e74aa9c2654368e8458] => 1696860839
[_oembed_da0e05fb05ce67178efa4c30fd08634e] =>
[_oembed_time_da0e05fb05ce67178efa4c30fd08634e] => 1696868638
[_oembed_609ffb4935b11a220f9fe389ffa2287e] =>
[_oembed_time_609ffb4935b11a220f9fe389ffa2287e] => 1698600020
[_oembed_3c40fcc7e3142ee21bf6bcdd399275cb] =>
[_oembed_time_3c40fcc7e3142ee21bf6bcdd399275cb] => 1698943957
[_oembed_661cba3611af96c83380ef66ccbb5ea3] =>
[_oembed_time_661cba3611af96c83380ef66ccbb5ea3] => 1706367410
[_oembed_709945880edf934e9424869f9c3389ed] =>
[_oembed_time_709945880edf934e9424869f9c3389ed] => 1719079886
[_oembed_9dabc856860747cbd86522fa1840b578] =>
[_oembed_time_9dabc856860747cbd86522fa1840b578] => 1720176750
[_oembed_a09679b00ac36038310797b27b1a3f9b] => {{unknown}}
[_oembed_03dec294e40419ec5041e15efa870d11] => {{unknown}}
[_oembed_1a93885a42e2b3e77ce34f279593be46] => {{unknown}}
[_oembed_241c81da28211822f20712f34ac60905] => {{unknown}}
[_oembed_fd1f4283b9a2e6cda0143e4f646e219d] => {{unknown}}
[_oembed_2789389223ea5584e96513a17b0e6695] => {{unknown}}
[_oembed_39cba78706542d231e05e42eac2b9292] =>
[_oembed_time_39cba78706542d231e05e42eac2b9292] => 1721382547
[_oembed_d49eae6b86befc922ac8afd67a73d090] =>
[_oembed_time_d49eae6b86befc922ac8afd67a73d090] => 1723275520
[_oembed_e2bd3b13b2766f75b7087e625647eee5] =>
[_oembed_time_e2bd3b13b2766f75b7087e625647eee5] => 1723275520
[_oembed_b198f0e362488bbf6386e2e85677e8fd] =>
[_oembed_time_b198f0e362488bbf6386e2e85677e8fd] => 1733470626
[_oembed_35847a56ea94f5379fd386595a8f3b7d] =>
[_oembed_time_35847a56ea94f5379fd386595a8f3b7d] => 1733470626
[_oembed_3c1ff4fc9df8d7ad0589a11c2c1756e8] =>
[_oembed_time_3c1ff4fc9df8d7ad0589a11c2c1756e8] => 1735339582
[_oembed_680cccc2ef51e924ae5d01f3ab828b15] =>
[_oembed_time_680cccc2ef51e924ae5d01f3ab828b15] => 1737101787
[_oembed_fea0225320908f4a6a3d77af72deb20a] =>
[_oembed_time_fea0225320908f4a6a3d77af72deb20a] => 1738834444
[_oembed_e10935e7d5c1fb73a848970efe621257] =>
[_oembed_time_e10935e7d5c1fb73a848970efe621257] => 1738834444
[_oembed_8c01661365c39488c3738aa1054fc196] =>
[_oembed_time_8c01661365c39488c3738aa1054fc196] => 1744055318
[_algolia_sync] => 831668979002
[_oembed_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] =>
[_oembed_time_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] => 1746529185
[_oembed_0d39d2b1ec69344a2069cb21bb66dbb3] =>
[_oembed_time_0d39d2b1ec69344a2069cb21bb66dbb3] => 1746790351
[_oembed_a48ab943c6c97644cbe25247953f1cdd] =>
[_oembed_time_a48ab943c6c97644cbe25247953f1cdd] => 1754582177
[_oembed_07d558da9e007b92d4916332c959849b] =>
[_oembed_time_07d558da9e007b92d4916332c959849b] => 1754582177
[_oembed_a403d90d6a21dc2f9dd102ae98f4e9db] =>
[_oembed_time_a403d90d6a21dc2f9dd102ae98f4e9db] => 1754582178
[_oembed_0f9f47bea1ffd6c5c5549d2c188cf805] =>
[_oembed_time_0f9f47bea1ffd6c5c5549d2c188cf805] => 1754582178
[_oembed_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] =>
[_oembed_time_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] => 1754582178
[_oembed_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] =>
[_oembed_time_fc0a4d3cc5ca48edec9498e7772c83fd] => 1756581827
[_oembed_de7c90e6cf4317031018045ec9ab91a6] =>
[_oembed_time_de7c90e6cf4317031018045ec9ab91a6] => 1756581827
[_oembed_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] =>
[_oembed_time_ac7374942e3b085d83d04f9dcde5cc5c] => 1756987113
[_oembed_e4414b3d751f4ace3fdb4160fd66fd2f] =>
[_oembed_time_e4414b3d751f4ace3fdb4160fd66fd2f] => 1756987113
[_oembed_c2f59a9189e5024ec6b3a15f85afcbbb] =>
[_oembed_time_c2f59a9189e5024ec6b3a15f85afcbbb] => 1756987114
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 184606
[1] => 15526
[2] => 60532
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Genius Jótékonysági Alapítvány
[1] => színjátszás
[2] => színjátszó tábor
)
)
[3] => Array
(
[id] => 112939
[content] =>
A színpadi mozgást és a beszédtechnikát is gyakorolhatták a fiatalok a „Genius” Jótékonysági Alapítvány 7. színjátszó táborában. Az ötnapos programnak idén a II. RF KMF adott otthont, de a jelentkezőknek lehetőségük nyílt arra is, hogy kipróbálják magukat a Beregszászi Színház pódiumán. A Petőfi emlékévhez igazodva a táborozók a János vitéz című elbeszélő költeményt vitték színpadra. A felkészülésüket három szakember segítette. Az oktatók nagy hangsúlyt fektettek a fiatalok kapcsolatteremtő képességeinek fejlesztésére, valamint az általuk megformált karakterek hiteles megjelenítésére is. Az elkészült produkciót a tábor záró napján a Beregszászi Színházban adták elő a fiatalok. Váradi Natália, a „Genius” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója elmondta, a bemutató színvonala azt mutatja, hogy az iskolások az oktatók segítségével komoly munkát és energiát fektettek színészi képességeik fejlesztésébe. A magyar kormány támogatással megvalósuló programon 35 gyerek vett részt, akik Kárpátalja 19 településéről érkeztek. Az idei tábor nagy élményt jelentett mind az ide évek óta visszajáró, mind a színjátszást első alkalommal kipróbáló gyerekek számára. A színjátszó tábor minden évben jó alkalmat biztosít az ismerkedésre, valamint a közösségépítésre is. A szervezők reményei szerint a programon részt vevő fiatalok közül a későbbiekben többen választják majd a színészi pályát hivatásul.
[type] => post
[excerpt] => A színpadi mozgást és a beszédtechnikát is gyakorolhatták a fiatalok a „Genius” Jótékonysági Alapítvány 7. színjátszó táborában. Az ötnapos programnak idén a II. RF KMF adott otthont, de a jelentkezőknek lehetőségük nyílt arra is, hogy kipróbálják...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1659195000
[modified] => 1659193427
)
[title] => Megtartotta VII. színjátszó táborát a „Genius” Jótékonysági Alapítvány (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=112939&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 112939
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 112942
[image] => Array
(
[id] => 112942
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mmmmmnnnnnnnnn.jpg
[original_lng] => 552798
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mmmmmnnnnnnnnn-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mmmmmnnnnnnnnn-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mmmmmnnnnnnnnn-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mmmmmnnnnnnnnn-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mmmmmnnnnnnnnn-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mmmmmnnnnnnnnn.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mmmmmnnnnnnnnn.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1659182627:14
[_oembed_02eeda35b53b78b89d2f78b87864aecb] =>
[_oembed_time_02eeda35b53b78b89d2f78b87864aecb] => 1659182495
[_thumbnail_id] => 112942
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2256
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5f1ee335eb7155e468ee6262ba73f72a] =>
[_oembed_time_5f1ee335eb7155e468ee6262ba73f72a] => 1659184207
[_oembed_f5b925b6f815be7678956a517e36f19a] =>
[_oembed_time_f5b925b6f815be7678956a517e36f19a] => 1659185159
[_oembed_8d305abc28ced792a97087bbf1b69a69] =>
[_oembed_time_8d305abc28ced792a97087bbf1b69a69] => 1659186721
[_oembed_b98df8805f5fa74f862c01318340e94e] =>
[_oembed_time_b98df8805f5fa74f862c01318340e94e] => 1659974886
[_oembed_37d7ba9110729fc24553f2481c4aa712] =>
[_oembed_time_37d7ba9110729fc24553f2481c4aa712] => 1660900475
[_oembed_e6228743daa8f677f2dc0746c1c12e34] =>
[_oembed_time_e6228743daa8f677f2dc0746c1c12e34] => 1665248773
[_oembed_00bc36c2a93bd3e65cd7736d11bfe255] =>
[_oembed_time_00bc36c2a93bd3e65cd7736d11bfe255] => 1665248774
[_oembed_b0e1576b10676988b206e4ae410f6d2c] =>
[_oembed_time_b0e1576b10676988b206e4ae410f6d2c] => 1665248774
[_oembed_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] =>
[_oembed_time_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] => 1665248774
[_oembed_f68c6a07831bc10c4da73307ce199f5a] =>
[_oembed_time_f68c6a07831bc10c4da73307ce199f5a] => 1667068214
[_oembed_d021ec403c2e3dce8d9c748f081efb9b] =>
[_oembed_time_d021ec403c2e3dce8d9c748f081efb9b] => 1667232582
[_oembed_6a1089f479434c463e9591f5545e232f] =>
[_oembed_time_6a1089f479434c463e9591f5545e232f] => 1669996811
[_oembed_d0da67607356de3b4397af62dbc0f526] =>
[_oembed_time_d0da67607356de3b4397af62dbc0f526] => 1671174038
[_oembed_3286fc3d03ccb699731d4a7be57bd0ed] =>
[_oembed_time_3286fc3d03ccb699731d4a7be57bd0ed] => 1671174038
[_oembed_6a0694dce551fd3ae92a9036c35f2b7f] =>
[_oembed_time_6a0694dce551fd3ae92a9036c35f2b7f] => 1671174039
[_oembed_9ecad4d4091b13a0f8a3d3849652db8f] =>
[_oembed_time_9ecad4d4091b13a0f8a3d3849652db8f] => 1671174039
[_oembed_c5560f1c936b708703af4c478e9ff4e3] =>
[_oembed_time_c5560f1c936b708703af4c478e9ff4e3] => 1672403755
[_oembed_36019d64ffe347409e7439b19ade67ae] =>
[_oembed_time_36019d64ffe347409e7439b19ade67ae] => 1672403756
[_oembed_737609b6b95924cfe58895343f51f5aa] =>
[_oembed_time_737609b6b95924cfe58895343f51f5aa] => 1672403756
[_oembed_f36e04425fa2d907c1737c04b02fd222] =>
[_oembed_time_f36e04425fa2d907c1737c04b02fd222] => 1676023793
[_oembed_648c44a67c946ed4b34139953b4d112c] =>
[_oembed_time_648c44a67c946ed4b34139953b4d112c] => 1679738152
[_oembed_94d03655970574b3ca2606358af8c309] =>
[_oembed_time_94d03655970574b3ca2606358af8c309] => 1683875698
[_oembed_6d24b196286b513722fb576bf774bb8a] =>
[_oembed_time_6d24b196286b513722fb576bf774bb8a] => 1684083069
[_oembed_5102c8be1fed55fa7b5fceefc9b01e65] =>
[_oembed_time_5102c8be1fed55fa7b5fceefc9b01e65] => 1684821758
[_oembed_e94ad3c072c3340b4ee1a3e5f2360562] =>
[_oembed_time_e94ad3c072c3340b4ee1a3e5f2360562] => 1685864117
[_oembed_4cb130e4bd68c91a164802502f978999] =>
[_oembed_time_4cb130e4bd68c91a164802502f978999] => 1685864117
[_oembed_0dbb8c942264d37362c212673c3ec2fa] =>
[_oembed_time_0dbb8c942264d37362c212673c3ec2fa] => 1686157764
[_oembed_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] =>
[_oembed_time_ae476a98aa399b52e77dc2415db6f94d] => 1687357438
[_oembed_8e26a96b1cb318c50a682adc49b50cd2] =>
[_oembed_time_8e26a96b1cb318c50a682adc49b50cd2] => 1688408991
[_oembed_1147f33bcc5946aca1f6b147795e0c36] =>
[_oembed_time_1147f33bcc5946aca1f6b147795e0c36] => 1690558889
[_oembed_d3d6af70cd9eb84032e67da07118740b] =>
[_oembed_time_d3d6af70cd9eb84032e67da07118740b] => 1690558889
[_oembed_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] =>
[_oembed_time_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] => 1690558889
[_oembed_d083b55aab5de7b8453e8d441118a279] =>
[_oembed_time_d083b55aab5de7b8453e8d441118a279] => 1696157728
[_oembed_13233715d2c7847f3979eab3ad91d263] =>
[_oembed_time_13233715d2c7847f3979eab3ad91d263] => 1700260501
[_oembed_5dcfb5c21bd896cb3736d8b9c7bafbe8] =>
[_oembed_time_5dcfb5c21bd896cb3736d8b9c7bafbe8] => 1700533353
[_oembed_01acea299c480a7e515c90e4a5231f0d] =>
[_oembed_time_01acea299c480a7e515c90e4a5231f0d] => 1700533353
[_oembed_b8acb6d0e256ba103de2213d97afff1f] =>
[_oembed_time_b8acb6d0e256ba103de2213d97afff1f] => 1700533353
[_oembed_635ea0c164e759086ff01ca1ca4ba789] =>
[_oembed_time_635ea0c164e759086ff01ca1ca4ba789] => 1702586379
[_oembed_edd7fc5911a02084221b1aa257fcba8c] =>
[_oembed_time_edd7fc5911a02084221b1aa257fcba8c] => 1702586379
[_oembed_f58bdeb7b71f321626e17b9057e852aa] =>
[_oembed_time_f58bdeb7b71f321626e17b9057e852aa] => 1703531089
[_oembed_82a165f85c915f1c9d10583473c47303] =>
[_oembed_time_82a165f85c915f1c9d10583473c47303] => 1713706346
[_oembed_5fe75ea02dc163de82a582b74268b0ee] => {{unknown}}
[_oembed_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] =>
[_oembed_time_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] => 1716388350
[_oembed_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] =>
[_oembed_time_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] => 1718009925
[_oembed_e1d856f3d5e7bb888e4a5eee46a7ee5c] =>
[_oembed_time_e1d856f3d5e7bb888e4a5eee46a7ee5c] => 1718009925
[_oembed_098cd45a5d79effe3efb58c440c4be57] =>
[_oembed_time_098cd45a5d79effe3efb58c440c4be57] => 1718009925
[_oembed_8694dfa671b61bbcda84873754b23330] =>
[_oembed_time_8694dfa671b61bbcda84873754b23330] => 1718009925
[_oembed_ae792c238f1eae67bab1ff35b8951863] =>
[_oembed_time_ae792c238f1eae67bab1ff35b8951863] => 1718009926
[_oembed_c663d28041f028dca7ba7b4850566684] => {{unknown}}
[_oembed_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] =>
[_oembed_time_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => 1719515934
[_oembed_a81dca8d538d00bad80d2a8e0ddafe15] =>
[_oembed_time_a81dca8d538d00bad80d2a8e0ddafe15] => 1719515934
[_oembed_2330cfe77ca989f56d53c52f90505250] =>
[_oembed_time_2330cfe77ca989f56d53c52f90505250] => 1719515934
[_oembed_f0951e35375553c474411ef368d5d3cb] =>
[_oembed_time_f0951e35375553c474411ef368d5d3cb] => 1719515934
[_oembed_703625e16cea17b9a34c75b75c845f62] =>
[_oembed_time_703625e16cea17b9a34c75b75c845f62] => 1719515935
[_oembed_fbf24be1197b3f82e1d4654375cba82e] =>
[_oembed_time_fbf24be1197b3f82e1d4654375cba82e] => 1719515935
[_oembed_abf12dfe05070287795d86909639693a] =>
[_oembed_time_abf12dfe05070287795d86909639693a] => 1721071999
[_oembed_c42ba0899f0e0d6ed357cfbbdae45f59] =>
[_oembed_time_c42ba0899f0e0d6ed357cfbbdae45f59] => 1721071999
[_oembed_a05101975868f04738275f79cc8846cf] =>
[_oembed_time_a05101975868f04738275f79cc8846cf] => 1722440192
[_oembed_5dcb598a6b480d58147137eed9ea5b57] =>
[_oembed_time_5dcb598a6b480d58147137eed9ea5b57] => 1725346111
[_oembed_35072e1b7817a3c03c2aed2fee9526b1] =>
[_oembed_time_35072e1b7817a3c03c2aed2fee9526b1] => 1725346111
[_oembed_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] =>
[_oembed_time_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] => 1725346111
[_oembed_732cd1b1c018ed2d9a7fbf28e868977e] =>
[_oembed_time_732cd1b1c018ed2d9a7fbf28e868977e] => 1731172891
[_oembed_e5d192b386533fea348f080d8e64a1f9] =>
[_oembed_time_e5d192b386533fea348f080d8e64a1f9] => 1731172891
[_oembed_a975dcfa6bc929274b1dfa31aba917b1] =>
[_oembed_time_a975dcfa6bc929274b1dfa31aba917b1] => 1731172891
[_oembed_b88e25d37be0679754503457d938485e] =>
[_oembed_time_b88e25d37be0679754503457d938485e] => 1731172891
[_oembed_0d0181512eab56c12b7d80ef466d9dff] =>
[_oembed_time_0d0181512eab56c12b7d80ef466d9dff] => 1732522445
[_oembed_d644e4e0fcc6a081ceb6733eb3a36ce9] =>
[_oembed_time_d644e4e0fcc6a081ceb6733eb3a36ce9] => 1734860515
[_oembed_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] =>
[_oembed_time_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] => 1734860515
[_oembed_7f5a896fe2f680a3a3ced88e95d7d81e] =>
[_oembed_time_7f5a896fe2f680a3a3ced88e95d7d81e] => 1737725600
[_oembed_91212d3bfdf58a889b601681cfd0bc0e] =>
[_oembed_time_91212d3bfdf58a889b601681cfd0bc0e] => 1737725600
[_oembed_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] =>
[_oembed_time_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] => 1738060429
[_algolia_sync] => 831668732002
[_oembed_284d9a0e06dbc34d6ffbd4d63fcc30e0] =>
[_oembed_time_284d9a0e06dbc34d6ffbd4d63fcc30e0] => 1744911434
[_oembed_06611d39e6b7d80441ba1d5ee9d5453e] =>
[_oembed_time_06611d39e6b7d80441ba1d5ee9d5453e] => 1746034601
[_oembed_be6b31f68d60b9c88bb4c89e945be098] =>
[_oembed_time_be6b31f68d60b9c88bb4c89e945be098] => 1746888894
[_oembed_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] =>
[_oembed_time_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] => 1746888894
[_oembed_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] =>
[_oembed_time_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] => 1748027919
[_oembed_b29ae0bab19e630ef9f8fc8e8f894ad5] =>
[_oembed_time_b29ae0bab19e630ef9f8fc8e8f894ad5] => 1748027919
[_oembed_8ca79221b2fee802c79ef42d785bb6e4] =>
[_oembed_time_8ca79221b2fee802c79ef42d785bb6e4] => 1748027919
[_oembed_4f66c51e3c6a1eb346895f14dcf62cb0] =>
[_oembed_time_4f66c51e3c6a1eb346895f14dcf62cb0] => 1748424228
[_oembed_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] =>
[_oembed_time_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] => 1748779612
[_oembed_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] =>
[_oembed_time_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] => 1752996784
[_oembed_080b9cbbe2328856d0c21be8578f9cb7] =>
[_oembed_time_080b9cbbe2328856d0c21be8578f9cb7] => 1752996784
[_oembed_d606655699c132e1dee915fb70326c47] =>
[_oembed_time_d606655699c132e1dee915fb70326c47] => 1752996784
[_oembed_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] =>
[_oembed_time_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] => 1754508006
[_oembed_c048709fdc6dd4ad99b6e760ee750cda] =>
[_oembed_time_c048709fdc6dd4ad99b6e760ee750cda] => 1756050497
[_oembed_466c0f20d97bdff1aeebfe86bfb2874c] =>
[_oembed_time_466c0f20d97bdff1aeebfe86bfb2874c] => 1756050497
[_oembed_342e66430f774ba176681431d2997ce5] =>
[_oembed_time_342e66430f774ba176681431d2997ce5] => 1756050498
[_oembed_39b4cdd3d728789ee7d81a51f9a72485] =>
[_oembed_time_39b4cdd3d728789ee7d81a51f9a72485] => 1756050498
[_oembed_8c2b6ece14386a6f9873470fda2a0d8c] =>
[_oembed_time_8c2b6ece14386a6f9873470fda2a0d8c] => 1756050498
[_oembed_e9ba77a4ac454e9f7209dc5ce716cd85] =>
[_oembed_time_e9ba77a4ac454e9f7209dc5ce716cd85] => 1756050498
[_oembed_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] =>
[_oembed_time_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] => 1756050498
[_oembed_fc42af610ce1fd8ea5e4c80b20535d7b] =>
[_oembed_time_fc42af610ce1fd8ea5e4c80b20535d7b] => 1756634400
[_oembed_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] =>
[_oembed_time_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] => 1759316840
[_oembed_e0c7c39d10525f67fd1e0b9b411fe972] =>
[_oembed_time_e0c7c39d10525f67fd1e0b9b411fe972] => 1759316840
[_oembed_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] =>
[_oembed_time_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] => 1760020719
[_oembed_597be677be9396afee7b5471662feab7] =>
[_oembed_time_597be677be9396afee7b5471662feab7] => 1760020719
[_oembed_4246af90177be9f4043fe2d184713a30] =>
[_oembed_time_4246af90177be9f4043fe2d184713a30] => 1761668264
[_oembed_000c019c922c2e57732789ad10ba5cc9] =>
[_oembed_time_000c019c922c2e57732789ad10ba5cc9] => 1762764893
[_oembed_cece088022e6f353514a8408fb293b80] =>
[_oembed_time_cece088022e6f353514a8408fb293b80] => 1762764894
[_oembed_c7d0377e7049a864b5e2d33e5b442915] =>
[_oembed_time_c7d0377e7049a864b5e2d33e5b442915] => 1762950329
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 596
[3] => 49
[4] => 31
[5] => 11
[6] => 271
[7] => 592
[8] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Érdekes
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
[5] => Kiemelt téma
[6] => Kultúra
[7] => Társadalom
[8] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1910
[1] => 6067
[2] => 60532
)
[tags_name] => Array
(
[0] => „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány
[1] => beregszászi színház
[2] => színjátszó tábor
)
)
[4] => Array
(
[id] => 112375
[content] =>
A II. RF KMF aulájában, ünnepélyes keretek között nyitották meg a „Genius” Jótékonysági Alapítvány hetedik színjátszó táborát. A programra olyan fiatalok jelentkezését várták, akik érdeklődnek a színház és a színművészet iránt.
Köszöntő beszédében Váradi Natália elmondta, a jótékonysági alapítvány nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minél szélesebb körben biztositsanak fejlődési lehetőséget a fiatalok számára. Ezért is szerveztek 12 különböző tematikájú tábort idén nyáron. A színjátszó tábor iránti érdeklődést mutatja az is, hogy az ötnapos programra mintegy 60 kárpátaljai iskolás jelentkezett.
[type] => post
[excerpt] => A II. RF KMF aulájában, ünnepélyes keretek között nyitották meg a „Genius” Jótékonysági Alapítvány hetedik színjátszó táborát. A programra olyan fiatalok jelentkezését várták, akik érdeklődnek a színház és a színművészet iránt.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1658767860
[modified] => 1658767189
)
[title] => Elindult a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány színjátszó tábora (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=112375&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 112375
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 112376
[image] => Array
(
[id] => 112376
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szinjatszo.jpg
[original_lng] => 182305
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szinjatszo-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szinjatszo-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szinjatszo-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szinjatszo-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szinjatszo.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szinjatszo.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/szinjatszo.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1658756390:10
[_oembed_8d305abc28ced792a97087bbf1b69a69] =>
[_oembed_time_8d305abc28ced792a97087bbf1b69a69] => 1658756374
[_thumbnail_id] => 112376
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2701
[_oembed_5f1ee335eb7155e468ee6262ba73f72a] =>
[_oembed_time_5f1ee335eb7155e468ee6262ba73f72a] => 1658756391
[_oembed_f5b925b6f815be7678956a517e36f19a] =>
[_oembed_time_f5b925b6f815be7678956a517e36f19a] => 1658757068
[_oembed_929f13612e911d4e6be1d7e7952b5831] =>
[_oembed_time_929f13612e911d4e6be1d7e7952b5831] => 1658757069
[_oembed_02eeda35b53b78b89d2f78b87864aecb] =>
[_oembed_time_02eeda35b53b78b89d2f78b87864aecb] => 1659593120
[_oembed_b98df8805f5fa74f862c01318340e94e] =>
[_oembed_time_b98df8805f5fa74f862c01318340e94e] => 1660116182
[_oembed_37d7ba9110729fc24553f2481c4aa712] =>
[_oembed_time_37d7ba9110729fc24553f2481c4aa712] => 1661281250
[_oembed_e6228743daa8f677f2dc0746c1c12e34] =>
[_oembed_time_e6228743daa8f677f2dc0746c1c12e34] => 1665142935
[_oembed_00bc36c2a93bd3e65cd7736d11bfe255] =>
[_oembed_time_00bc36c2a93bd3e65cd7736d11bfe255] => 1665142935
[_oembed_b0e1576b10676988b206e4ae410f6d2c] =>
[_oembed_time_b0e1576b10676988b206e4ae410f6d2c] => 1665142935
[_oembed_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] =>
[_oembed_time_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] => 1665735523
[_oembed_d021ec403c2e3dce8d9c748f081efb9b] =>
[_oembed_time_d021ec403c2e3dce8d9c748f081efb9b] => 1667332922
[_oembed_f68c6a07831bc10c4da73307ce199f5a] =>
[_oembed_time_f68c6a07831bc10c4da73307ce199f5a] => 1667332922
[_oembed_f36e04425fa2d907c1737c04b02fd222] =>
[_oembed_time_f36e04425fa2d907c1737c04b02fd222] => 1677398088
[_oembed_e94ad3c072c3340b4ee1a3e5f2360562] =>
[_oembed_time_e94ad3c072c3340b4ee1a3e5f2360562] => 1685704112
[_oembed_4cb130e4bd68c91a164802502f978999] =>
[_oembed_time_4cb130e4bd68c91a164802502f978999] => 1685704112
[_oembed_e56765e82b2214782fe6603504f2aee7] =>
[_oembed_time_e56765e82b2214782fe6603504f2aee7] => 1685704113
[_oembed_0dbb8c942264d37362c212673c3ec2fa] =>
[_oembed_time_0dbb8c942264d37362c212673c3ec2fa] => 1687093425
[_oembed_1147f33bcc5946aca1f6b147795e0c36] =>
[_oembed_time_1147f33bcc5946aca1f6b147795e0c36] => 1690565569
[_oembed_d3d6af70cd9eb84032e67da07118740b] =>
[_oembed_time_d3d6af70cd9eb84032e67da07118740b] => 1690565570
[_oembed_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] =>
[_oembed_time_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] => 1690565570
[_oembed_5dcfb5c21bd896cb3736d8b9c7bafbe8] =>
[_oembed_time_5dcfb5c21bd896cb3736d8b9c7bafbe8] => 1701606829
[_oembed_01acea299c480a7e515c90e4a5231f0d] =>
[_oembed_time_01acea299c480a7e515c90e4a5231f0d] => 1701606829
[_oembed_635ea0c164e759086ff01ca1ca4ba789] =>
[_oembed_time_635ea0c164e759086ff01ca1ca4ba789] => 1702313647
[_oembed_edd7fc5911a02084221b1aa257fcba8c] =>
[_oembed_time_edd7fc5911a02084221b1aa257fcba8c] => 1702313647
[_oembed_82a165f85c915f1c9d10583473c47303] => {{unknown}}
[_oembed_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] =>
[_oembed_time_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] => 1718265502
[_oembed_dce895336990b10773895fe975292111] => {{unknown}}
[_oembed_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] =>
[_oembed_time_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => 1719741103
[_oembed_a81dca8d538d00bad80d2a8e0ddafe15] =>
[_oembed_time_a81dca8d538d00bad80d2a8e0ddafe15] => 1719741103
[_oembed_2330cfe77ca989f56d53c52f90505250] =>
[_oembed_time_2330cfe77ca989f56d53c52f90505250] => 1719741103
[_oembed_f0951e35375553c474411ef368d5d3cb] =>
[_oembed_time_f0951e35375553c474411ef368d5d3cb] => 1719741103
[_oembed_703625e16cea17b9a34c75b75c845f62] =>
[_oembed_time_703625e16cea17b9a34c75b75c845f62] => 1719741104
[_oembed_a05101975868f04738275f79cc8846cf] =>
[_oembed_time_a05101975868f04738275f79cc8846cf] => 1722251044
[_oembed_abf12dfe05070287795d86909639693a] =>
[_oembed_time_abf12dfe05070287795d86909639693a] => 1722251044
[_oembed_c42ba0899f0e0d6ed357cfbbdae45f59] =>
[_oembed_time_c42ba0899f0e0d6ed357cfbbdae45f59] => 1722251044
[_oembed_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] =>
[_oembed_time_15e81f872651ff684ba4f692ed514098] => 1723546194
[_oembed_5dcb598a6b480d58147137eed9ea5b57] =>
[_oembed_time_5dcb598a6b480d58147137eed9ea5b57] => 1724219178
[_oembed_35072e1b7817a3c03c2aed2fee9526b1] =>
[_oembed_time_35072e1b7817a3c03c2aed2fee9526b1] => 1724219178
[_oembed_732cd1b1c018ed2d9a7fbf28e868977e] =>
[_oembed_time_732cd1b1c018ed2d9a7fbf28e868977e] => 1730814637
[_oembed_e5d192b386533fea348f080d8e64a1f9] =>
[_oembed_time_e5d192b386533fea348f080d8e64a1f9] => 1730814637
[_oembed_b88e25d37be0679754503457d938485e] =>
[_oembed_time_b88e25d37be0679754503457d938485e] => 1730814637
[_oembed_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] =>
[_oembed_time_fd638f4f0491e45a3a6895ab58196421] => 1730814638
[_oembed_0d0181512eab56c12b7d80ef466d9dff] =>
[_oembed_time_0d0181512eab56c12b7d80ef466d9dff] => 1732173245
[_oembed_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] =>
[_oembed_time_e021ea070c8b87bb7c1bd2e6ff3c5f6b] => 1732173245
[_oembed_d644e4e0fcc6a081ceb6733eb3a36ce9] =>
[_oembed_time_d644e4e0fcc6a081ceb6733eb3a36ce9] => 1733470632
[_oembed_b198f0e362488bbf6386e2e85677e8fd] =>
[_oembed_time_b198f0e362488bbf6386e2e85677e8fd] => 1734115713
[_oembed_7f5a896fe2f680a3a3ced88e95d7d81e] =>
[_oembed_time_7f5a896fe2f680a3a3ced88e95d7d81e] => 1738486969
[_oembed_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] =>
[_oembed_time_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] => 1738486969
[_algolia_sync] => 831668377002
[_oembed_06611d39e6b7d80441ba1d5ee9d5453e] =>
[_oembed_time_06611d39e6b7d80441ba1d5ee9d5453e] => 1745652158
[_oembed_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] =>
[_oembed_time_1bb4660e857eae5588b98ef51046500e] => 1747922612
[_oembed_8ca79221b2fee802c79ef42d785bb6e4] =>
[_oembed_time_8ca79221b2fee802c79ef42d785bb6e4] => 1747922612
[_oembed_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] =>
[_oembed_time_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] => 1747922613
[_oembed_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] =>
[_oembed_time_f4b14a61c936e3c0e856e180fd757c89] => 1748436544
[_oembed_080b9cbbe2328856d0c21be8578f9cb7] =>
[_oembed_time_080b9cbbe2328856d0c21be8578f9cb7] => 1752414404
[_oembed_d606655699c132e1dee915fb70326c47] =>
[_oembed_time_d606655699c132e1dee915fb70326c47] => 1752414405
[_oembed_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] =>
[_oembed_time_4600dcc932558304f648f4aa230fece1] => 1753269744
[_oembed_fc42af610ce1fd8ea5e4c80b20535d7b] =>
[_oembed_time_fc42af610ce1fd8ea5e4c80b20535d7b] => 1756648777
[_oembed_39b4cdd3d728789ee7d81a51f9a72485] =>
[_oembed_time_39b4cdd3d728789ee7d81a51f9a72485] => 1756648777
[_oembed_e9ba77a4ac454e9f7209dc5ce716cd85] =>
[_oembed_time_e9ba77a4ac454e9f7209dc5ce716cd85] => 1756648777
[_oembed_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] =>
[_oembed_time_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] => 1756648777
[_oembed_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] =>
[_oembed_time_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] => 1756648777
[_oembed_083cc8e25d6b09be77a0b1e40e13dcc2] =>
[_oembed_time_083cc8e25d6b09be77a0b1e40e13dcc2] => 1756648777
[_oembed_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] =>
[_oembed_time_a1ee8d561c268b641f74778e9d6eade6] => 1756648777
[_oembed_8c2b6ece14386a6f9873470fda2a0d8c] =>
[_oembed_time_8c2b6ece14386a6f9873470fda2a0d8c] => 1757439667
[_oembed_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] =>
[_oembed_time_6af80c5d1c18b25f7c6533a4e28ecc2b] => 1758865505
[_oembed_597be677be9396afee7b5471662feab7] =>
[_oembed_time_597be677be9396afee7b5471662feab7] => 1758865505
[_oembed_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] =>
[_oembed_time_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] => 1758865506
[_oembed_e0c7c39d10525f67fd1e0b9b411fe972] =>
[_oembed_time_e0c7c39d10525f67fd1e0b9b411fe972] => 1758865506
[_oembed_4246af90177be9f4043fe2d184713a30] =>
[_oembed_time_4246af90177be9f4043fe2d184713a30] => 1761828512
[_oembed_c7d0377e7049a864b5e2d33e5b442915] =>
[_oembed_time_c7d0377e7049a864b5e2d33e5b442915] => 1763455995
[_oembed_000c019c922c2e57732789ad10ba5cc9] =>
[_oembed_time_000c019c922c2e57732789ad10ba5cc9] => 1763455995
[_oembed_cece088022e6f353514a8408fb293b80] =>
[_oembed_time_cece088022e6f353514a8408fb293b80] => 1763455995
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 271
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1910
[1] => 15526
[2] => 60532
)
[tags_name] => Array
(
[0] => „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány
[1] => színjátszás
[2] => színjátszó tábor
)
)
[5] => Array
(
[id] => 65526
[content] =>
Hatodik alkalommal szervezett színjátszó tábort a „Genius” Jótékonysági Alapítvány. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképző Centrum Nagydobronyi Képzési Központjában megrendezett képzésrea színjátszás iránt érdeklődő 12 és 16 év közötti fiatalok jelentkezhettek.
A hét folyamán a tanulók betekintést nyerhetnek a színészmesterség titkaiba, valamint gyakorlatot szerezhetnek a színpadi mozgás, a beszédkészség- és kommunikáció fejlesztés terén is.
[type] => post
[excerpt] => Hatodik alkalommal szervezett színjátszó tábort a „Genius” Jótékonysági Alapítvány. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképző Centrum Nagydobronyi Képzési Központjában megrendezett képzésrea színjátszás iránt érdeklődő 12...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1627469100
[modified] => 1627463855
)
[title] => Elkezdődött a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány VI. színjátszó tábora Nagydobronyban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=65526&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 65526
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 65527
[image] => Array
(
[id] => 65527
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/tabor-1.jpg
[original_lng] => 175297
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/tabor-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/tabor-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/tabor-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/tabor-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/tabor-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/tabor-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/tabor-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1627453055:10
[_oembed_8ba1db01d1f6c7e8421aa0bec4779ccf] =>
[_oembed_time_8ba1db01d1f6c7e8421aa0bec4779ccf] => 1627453035
[_thumbnail_id] => 65527
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3406
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7abf75a00e18ecd095060f83df34de02] =>
[_oembed_time_7abf75a00e18ecd095060f83df34de02] => 1627453917
[_oembed_54052e749bbfb2e7c9b80d748477a693] =>
[_oembed_time_54052e749bbfb2e7c9b80d748477a693] => 1627453917
[_oembed_6ded1e949d96f0ed62186fba33201329] =>
[_oembed_time_6ded1e949d96f0ed62186fba33201329] => 1627453917
[_oembed_c78922f3f42272c57335ac9b6b6c4b97] =>
[_oembed_time_c78922f3f42272c57335ac9b6b6c4b97] => 1627453917
[_oembed_7b35c8997a58b87cab69d7eaca245d79] =>
[_oembed_time_7b35c8997a58b87cab69d7eaca245d79] => 1627453917
[_oembed_ba884cb73b247a75efdbd52da3a6acce] =>
[_oembed_time_ba884cb73b247a75efdbd52da3a6acce] => 1627453918
[_oembed_6ab542c699ec2610e0646534e82bb6b7] =>
[_oembed_time_6ab542c699ec2610e0646534e82bb6b7] => 1628229652
[_oembed_57ad22762312794dd097aca7300939d9] =>
[_oembed_time_57ad22762312794dd097aca7300939d9] => 1628526271
[_oembed_e1c87bb5f4bf401f9e5dec179facfbaf] =>
[_oembed_time_e1c87bb5f4bf401f9e5dec179facfbaf] => 1629940949
[_oembed_2a7c1dc5e7f46f3997655289b597da4b] =>
[_oembed_time_2a7c1dc5e7f46f3997655289b597da4b] => 1630090346
[_oembed_8b4295e3e4d2d9f918a91b4490457f57] =>
[_oembed_time_8b4295e3e4d2d9f918a91b4490457f57] => 1639695791
[_oembed_09ba7a9f2fb24cb28c01de742367d2a2] =>
[_oembed_time_09ba7a9f2fb24cb28c01de742367d2a2] => 1639872167
[_oembed_e73efb8dbdf842e0b6affedf0eb59c7e] =>
[_oembed_time_e73efb8dbdf842e0b6affedf0eb59c7e] => 1646821079
[_oembed_730c6d24c0e461a9a2a0e2c6236f87a5] =>
[_oembed_time_730c6d24c0e461a9a2a0e2c6236f87a5] => 1647885174
[_oembed_97c3900c33de7acc8bdd4f1df13d9e58] =>
[_oembed_time_97c3900c33de7acc8bdd4f1df13d9e58] => 1650128708
[_oembed_a72ad1e661ea6a890b51070ba03ea715] =>
[_oembed_time_a72ad1e661ea6a890b51070ba03ea715] => 1652369206
[_oembed_b84c7e79fed0b1911e49f376e03f33bf] =>
[_oembed_time_b84c7e79fed0b1911e49f376e03f33bf] => 1655828906
[_oembed_b220fd820a90dff9937416dcb4b48d75] =>
[_oembed_time_b220fd820a90dff9937416dcb4b48d75] => 1656591844
[_oembed_1adbda8ca221248f1b24bf103eabc14a] =>
[_oembed_time_1adbda8ca221248f1b24bf103eabc14a] => 1658253309
[_oembed_a0e1ac10498183c59edac4f1c96ded93] =>
[_oembed_time_a0e1ac10498183c59edac4f1c96ded93] => 1658762153
[_oembed_8d305abc28ced792a97087bbf1b69a69] =>
[_oembed_time_8d305abc28ced792a97087bbf1b69a69] => 1659083192
[_oembed_02eeda35b53b78b89d2f78b87864aecb] =>
[_oembed_time_02eeda35b53b78b89d2f78b87864aecb] => 1659466334
[_oembed_7c559208be16df8a8e38f6d1043aee6d] =>
[_oembed_time_7c559208be16df8a8e38f6d1043aee6d] => 1665765702
[_oembed_321088c111dbff0503369f4b476d3e6c] =>
[_oembed_time_321088c111dbff0503369f4b476d3e6c] => 1673250407
[_oembed_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] =>
[_oembed_time_79bc8bef329958cbd863fa364b00a3e9] => 1690270037
[_oembed_cedc7e586157dd53a7dfc73188d29cf2] =>
[_oembed_time_cedc7e586157dd53a7dfc73188d29cf2] => 1691173349
[_oembed_635eb5eeb9ec7c47dd9bdddd515410de] =>
[_oembed_time_635eb5eeb9ec7c47dd9bdddd515410de] => 1691348427
[_oembed_1147f33bcc5946aca1f6b147795e0c36] =>
[_oembed_time_1147f33bcc5946aca1f6b147795e0c36] => 1691348427
[_oembed_baf35e0f1ab95311c663de005d95222b] =>
[_oembed_time_baf35e0f1ab95311c663de005d95222b] => 1692965767
[_oembed_e695c9956785aadd07c145c34c936dbb] =>
[_oembed_time_e695c9956785aadd07c145c34c936dbb] => 1692965767
[_oembed_a994e3ccdbdb8c742b2886789d3d7146] =>
[_oembed_time_a994e3ccdbdb8c742b2886789d3d7146] => 1692965767
[_oembed_6eef9bbd8799aa6bbf9899fa63bb43bc] =>
[_oembed_time_6eef9bbd8799aa6bbf9899fa63bb43bc] => 1692965767
[_oembed_8b18c6e5d3b76a673b44a9761b89f226] =>
[_oembed_time_8b18c6e5d3b76a673b44a9761b89f226] => 1694014559
[_oembed_a19683dfc3f89eba9254370516111b09] =>
[_oembed_time_a19683dfc3f89eba9254370516111b09] => 1695277667
[_oembed_3f045d546d43a22948de31779b0c65e1] =>
[_oembed_time_3f045d546d43a22948de31779b0c65e1] => 1703688447
[_oembed_f900a24bb2e611a4f52998b2c1ab5249] =>
[_oembed_time_f900a24bb2e611a4f52998b2c1ab5249] => 1711872615
[_oembed_56d463663823ddb82962503b25097e75] =>
[_oembed_time_56d463663823ddb82962503b25097e75] => 1716213952
[_oembed_068ad803a6264f678e03e6b5009b2812] =>
[_oembed_time_068ad803a6264f678e03e6b5009b2812] => 1716213952
[_oembed_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] =>
[_oembed_time_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] => 1718874357
[_oembed_c60f14c9569117ec858b459bb78fe73d] => {{unknown}}
[_oembed_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] =>
[_oembed_time_c8a3d02374d94eaae9aff3e36d5316b6] => 1719585659
[_oembed_b59a9510f6b115cfb076d91bbd7aaee4] =>
[_oembed_time_b59a9510f6b115cfb076d91bbd7aaee4] => 1719585659
[_oembed_cdc4cef39f88ed601bbca8531e0f601a] =>
[_oembed_time_cdc4cef39f88ed601bbca8531e0f601a] => 1719585659
[_oembed_7b9e53b2761e7e26266c36b4075f0fa7] => {{unknown}}
[_oembed_0ba028d473b5302a671157602b492767] => {{unknown}}
[_oembed_e4693413f645108ed841c40a4b1513e3] => {{unknown}}
[_oembed_6091a5003a8e65a3d1faed6f974b88e9] =>
[_oembed_time_6091a5003a8e65a3d1faed6f974b88e9] => 1722410777
[_oembed_d49eae6b86befc922ac8afd67a73d090] =>
[_oembed_time_d49eae6b86befc922ac8afd67a73d090] => 1723043593
[_oembed_460ce6e743ab18d886ae7a36d973d8d6] =>
[_oembed_time_460ce6e743ab18d886ae7a36d973d8d6] => 1723363499
[_oembed_2b1678e6926da702fc9c7ba803526a58] =>
[_oembed_time_2b1678e6926da702fc9c7ba803526a58] => 1726148249
[_oembed_200543c7b58cef42555c98204d9f291b] =>
[_oembed_time_200543c7b58cef42555c98204d9f291b] => 1726476502
[_oembed_2fe52121d1d21e8f4518a49d20cc428d] =>
[_oembed_time_2fe52121d1d21e8f4518a49d20cc428d] => 1726476502
[_oembed_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] =>
[_oembed_time_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] => 1729613077
[_oembed_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] =>
[_oembed_time_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] => 1729613077
[_oembed_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] =>
[_oembed_time_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] => 1729613077
[_oembed_022cf3765aa878165c59835316ff681b] =>
[_oembed_time_022cf3765aa878165c59835316ff681b] => 1730538873
[_oembed_8f17c4dd82be3c928625e680b067f09f] =>
[_oembed_time_8f17c4dd82be3c928625e680b067f09f] => 1733831150
[_oembed_ce66f7118a22277edd2907171660c004] =>
[_oembed_time_ce66f7118a22277edd2907171660c004] => 1738500034
[_oembed_3122490f011c055c1c810f75dd7a9945] =>
[_oembed_time_3122490f011c055c1c810f75dd7a9945] => 1740658851
[_oembed_f46fa3a893b2305bc48fdacc794a5264] =>
[_oembed_time_f46fa3a893b2305bc48fdacc794a5264] => 1742201832
[_oembed_731e76d0d3f03f6df92fbddbc4ff8c75] =>
[_oembed_time_731e76d0d3f03f6df92fbddbc4ff8c75] => 1742201832
[_oembed_587a6291e9397daf2131c736f9e62d38] =>
[_oembed_time_587a6291e9397daf2131c736f9e62d38] => 1742201832
[_algolia_sync] => 1202737852001
[_oembed_802815e4162a4be4b26d1d0edbdca63d] =>
[_oembed_time_802815e4162a4be4b26d1d0edbdca63d] => 1747644554
[_oembed_e6f388cdb9da2d82c848b6291ef868ce] =>
[_oembed_time_e6f388cdb9da2d82c848b6291ef868ce] => 1747644554
[_oembed_52c2cf56a37b104c2001f8ad90e7bda8] =>
[_oembed_time_52c2cf56a37b104c2001f8ad90e7bda8] => 1747644554
[_oembed_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] =>
[_oembed_time_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] => 1747644554
[_oembed_929c23ddcfda3843aba01bbc976f0a0c] =>
[_oembed_time_929c23ddcfda3843aba01bbc976f0a0c] => 1747644554
[_oembed_d0b0b8560eaedde92520566e01ed03c5] =>
[_oembed_time_d0b0b8560eaedde92520566e01ed03c5] => 1748546601
[_oembed_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] =>
[_oembed_time_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] => 1748779585
[_oembed_cf4e2e6839eea355294693d4e4e7c9d0] =>
[_oembed_time_cf4e2e6839eea355294693d4e4e7c9d0] => 1752129182
[_oembed_8f9defb788eaf9fffed299db9597fcc1] =>
[_oembed_time_8f9defb788eaf9fffed299db9597fcc1] => 1752129182
[_oembed_552bff6d13525233227de3cf51f8cd65] =>
[_oembed_time_552bff6d13525233227de3cf51f8cd65] => 1752129183
[_oembed_deda924a7a68debacf31f4f7a7195852] =>
[_oembed_time_deda924a7a68debacf31f4f7a7195852] => 1753756213
[_oembed_f7a706b5d75ad96695b8d4a8f6112797] =>
[_oembed_time_f7a706b5d75ad96695b8d4a8f6112797] => 1753756214
[_oembed_c7e3a112facb8abb2f2e0647f9e1b3eb] =>
[_oembed_time_c7e3a112facb8abb2f2e0647f9e1b3eb] => 1753756214
[_oembed_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] =>
[_oembed_time_b93ca822a4d96e77de02f11bfa31079e] => 1754122189
[_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] =>
[_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1754122189
[_oembed_e8b441a5d582b32c5f82d1eeedb57153] =>
[_oembed_time_e8b441a5d582b32c5f82d1eeedb57153] => 1754122189
[_oembed_6fd271566bc0258faf069525f324e960] =>
[_oembed_time_6fd271566bc0258faf069525f324e960] => 1754122190
[_oembed_43d113966dff92613aaba3d6c0e1e3c9] =>
[_oembed_time_43d113966dff92613aaba3d6c0e1e3c9] => 1755595808
[_oembed_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] =>
[_oembed_time_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] => 1759757108
[_oembed_5080e95a89293d836d676979272a0359] =>
[_oembed_time_5080e95a89293d836d676979272a0359] => 1759757108
[_oembed_829f3142147c51c8679a9cef626afd36] =>
[_oembed_time_829f3142147c51c8679a9cef626afd36] => 1761202380
[_oembed_c57388ee66bcc7a41bb4595ccf2d9825] =>
[_oembed_time_c57388ee66bcc7a41bb4595ccf2d9825] => 1761202380
[_oembed_a02193d0ac1a3b7a99c05f109619e4f7] =>
[_oembed_time_a02193d0ac1a3b7a99c05f109619e4f7] => 1764531720
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 347
[5] => 600
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
[5] => Oktatás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 161
[1] => 46930
[2] => 60532
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Nagydobrony
[1] => Nagydobronyi Szakképzési Központ
[2] => színjátszó tábor
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 60532
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 60532
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
színjátszó tábor (1 Oldal)