Array
(
[count_posts] => 4
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjgzMjA4O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 227463
[content] =>
Több mint 25 ezer szíriai menekült lépte át a török határt, hogy visszatérjen hazájába az elmúlt két hétben – közölte kedden Ali Yerlikaya török belügyminiszter.

A török hatóságok által közzétett korábbi adat szerint 7621-en tértek vissza Törökországból december 9. és 13. között, a Bassár el–Aszad szíriai elnök bukását követő négy napban.
Törökország, amelynek több mint 900 kilométer hosszú közös határa van Szíriával, még mindig mintegy 2,92 millió szíriai otthona azoknak, akik a 2011-től az országukat sújtó polgárháború elől menekültek el – mondta Yerlikaya. Közülük több mint ötszázezren Isztambulban, Törökország legnagyobb városában élnek – tette hozzá a politikus az Anadolu állami hírügynökségnek.
A török miniszter elmondta, hogy a damaszkuszi török nagykövetségen és az aleppói török konzulátuson belül migrációkezelő irodákat hoznak létre a Szíriába visszatérő menekültek eljárásainak megkönnyítésére.
A török hatóságok, amelyek a lakosság körében tapasztalható erős Szíria-ellenesség enyhítése érdekében nagyszámú menekült visszatérését remélik, azt is lehetővé teszik, hogy 2025 első felében minden menekült család egy-egy tagja háromszor utazhasson Szíriába és térjen vissza, hogy előkészítse visszatelepülését.
A belügyminisztérium adatai szerint a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek fele 18 év alatti.
[type] => post
[excerpt] => Több mint 25 ezer szíriai menekült lépte át a török határt, hogy visszatérjen hazájába az elmúlt két hétben – közölte kedden Ali Yerlikaya török belügyminiszter.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1735136400
[modified] => 1735132582
)
[title] => Több mint 25 ezer szíriai menekült lépte át a török határt 15 nap alatt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=227463&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 227463
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 227464
[image] => Array
(
[id] => 227464
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/000-36q32wt.jpg
[original_lng] => 162045
[original_w] => 720
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/000-36q32wt-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/000-36q32wt-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/000-36q32wt.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/000-36q32wt.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/000-36q32wt.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/000-36q32wt.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/000-36q32wt.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1735125383:12
[_thumbnail_id] => 227464
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1675
[_algolia_sync] => 1203087004001
[_oembed_78eb7a73e8c5d11945a3645a02401197] =>
[_oembed_time_78eb7a73e8c5d11945a3645a02401197] => 1744362701
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 83208
[1] => 25391
)
[tags_name] => Array
(
[0] => szíriai menekültek
[1] => visszatérés
)
)
[1] => Array
(
[id] => 225831
[content] =>
Svájc kormánya felfüggeszti a szíriai menedékkérelmek elbírálását, amíg nem lesz képes jobban felmérni a helyzetet Szíriában, miután a damaszkuszi felkelők elfoglalták a fővárost. Ezt a Svájci Migrációs Hivatal közölte a X-en.

A Svájci Migrációs Hivatal kijelentette, hogy az ország jelenleg nem képes alaposan megvizsgálni, hogy van-e alapja a szíriai menedékkérők védelmére, és hogy indokolt lenne-e végrehajtani a kiutasításukkal kapcsolatos döntéseket.
A Migrációs Hivatal felfüggeszti a menedékkérelmek elbírálásának eljárásait és a döntéshozatalt a szíriai menedékkérőkkel kapcsolatban, a döntés azonnali hatályba lépésével, amíg a helyzetet újra nem értékelik
– áll a közleményben.
[type] => post
[excerpt] => Svájc kormánya felfüggeszti a szíriai menedékkérelmek elbírálását, amíg nem lesz képes jobban felmérni a helyzetet Szíriában, miután a damaszkuszi felkelők elfoglalták a fővárost. Ezt a Svájci Migrációs Hivatal közölte a X-en.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1734039180
[modified] => 1734015283
)
[title] => Svájc felfüggeszti a szíriai menedékkérelmek elbírálását
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=225831&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 225831
[uk] => 225519
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 225520
[image] => Array
(
[id] => 225520
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/stephen-leonardi-6m0iejchhhk-unsplash-scaled-1.webp
[original_lng] => 194354
[original_w] => 1600
[original_h] => 1079
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/stephen-leonardi-6m0iejchhhk-unsplash-scaled-1-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/stephen-leonardi-6m0iejchhhk-unsplash-scaled-1-300x202.webp
[width] => 300
[height] => 202
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/stephen-leonardi-6m0iejchhhk-unsplash-scaled-1-768x518.webp
[width] => 768
[height] => 518
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/stephen-leonardi-6m0iejchhhk-unsplash-scaled-1-1024x691.webp
[width] => 1024
[height] => 691
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/stephen-leonardi-6m0iejchhhk-unsplash-scaled-1-1536x1036.webp
[width] => 1536
[height] => 1036
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/stephen-leonardi-6m0iejchhhk-unsplash-scaled-1.webp
[width] => 1600
[height] => 1079
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/stephen-leonardi-6m0iejchhhk-unsplash-scaled-1.webp
[width] => 1600
[height] => 1079
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1734008083:5
[_thumbnail_id] => 225520
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2180
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_75d11119bc9e4158c821b6d549ee83fb] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508518933000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 39780
[1] => 6219
[2] => 83208
)
[tags_name] => Array
(
[0] => menedékkérelem
[1] => Svájc
[2] => szíriai menekültek
)
)
[2] => Array
(
[id] => 225477
[content] =>
Több európai ország, köztük az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország és Ausztria is felfüggesztette a szíriai menedékkérelmek elbírálását, miután Bassár el-Aszad elnök megbukott. A döntés bizonytalanságot okoz a szíriai diaszpórában élők körében, miközben egyes országok már a hazatelepítés lehetőségét fontolgatják – tudósított a BBC.
Az ENSZ adatai szerint 2011 óta több mint 14 millió szíriai kényszerült elhagyni otthonát a biztonság keresése érdekében. Most, hogy az Aszad-rezsim 50 évnyi uralom után összeomlott, az európai országok újraértékelik a szíriai menekültekkel kapcsolatos politikájukat.

Ausztria, ahol mintegy 95 ezer szíriai él, különösen határozott lépéseket tett. Karl Nehammer osztrák kancellár közölte, hogy a kormány „támogatni fog minden olyan szíriai állampolgárt, aki Ausztriában talált menedéket, és vissza akar térni hazájába”. Az osztrák belügyminisztérium szerint „a szíriai politikai helyzet alapvetően és mindenekelőtt gyorsan változott az elmúlt napokban”.
Németországban, ahol a legnagyobb, mintegy egymillió fős szíriai diaszpóra él Európában, a szövetségi migrációs és menekültügyi hivatal felfüggesztette az összes függőben lévő szíriai menedékkérelem elbírálását.
Jelenleg 47 270 szíriai vár Németországban a menedékkérelmére vonatkozó válaszra.
Az Egyesült Királyságban Yvette Cooper belügyminiszter megerősítette, hogy az ország „szünetelteti a Szíriából érkező ügyekkel kapcsolatos menekültügyi döntéseket, amíg a belügyminisztérium felülvizsgálja és figyelemmel kíséri a jelenlegi helyzetet”. Cooper hozzátette, hogy egyesek máris visszatérnek Szíriába.
Franciaország is hasonló politikán dolgozik, a döntés a közeljövőben várható.
[type] => post
[excerpt] => Több európai ország, köztük az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország és Ausztria is felfüggesztette a szíriai menedékkérelmek elbírálását, miután Bassár el-Aszad elnök megbukott.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1733839740
[modified] => 1733818564
)
[title] => Több ország felfüggesztette a szír menekültek befogadását
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=225477&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 225477
[uk] => 225706
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 225478
[image] => Array
(
[id] => 225478
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szir-menekultek-720689.jpg
[original_lng] => 403878
[original_w] => 1500
[original_h] => 844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szir-menekultek-720689-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szir-menekultek-720689-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szir-menekultek-720689-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szir-menekultek-720689-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szir-menekultek-720689.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szir-menekultek-720689.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szir-menekultek-720689.jpg
[width] => 1500
[height] => 844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1733923760:2
[_thumbnail_id] => 225478
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 3549
[_oembed_cbc4a0c498886ba7865e2dd6a72d7cb8] => {{unknown}}
[_oembed_5a460365ce5f96f0a65556351c1dfe3f] =>
[_oembed_time_5a460365ce5f96f0a65556351c1dfe3f] => 1733811352
[_oembed_74c62f8c92277927ffcb376382bf786a] => {{unknown}}
[translation_required_done] => 1
[_oembed_77764e39018f6c9214119a97febd8750] =>
[_oembed_time_77764e39018f6c9214119a97febd8750] => 1741285120
[_algolia_sync] => 508518835000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1541578
[1] => 83469
[2] => 83208
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Aszad rezsim bukása
[1] => menekültek befogadása
[2] => szíriai menekültek
)
)
[3] => Array
(
[id] => 90623
[content] =>

Törökország 2019 és 2021 között több mint 150 ezer szíriai menekültet toloncolt vissza a polgárháború sújtotta arab országba – jelentette a londoni székhelyű Middle East Monitor című hírportál pénteken, a szíriaiakat érő jogsértéseket dokumentáló Syrians for Truth and Justice (STJ) nevű szervezetre hivatkozva.
A szervezet azzal vádolja Ankarát, hogy a kitoloncolásokat önkéntes hazatérésnek állította be, ám az aktivisták által összeállított jelentésben több konkrét – de az ügy természeténél fogva nem nevesített – tanúvallomást is közölnek, amelyekben az emberek elmondták, nem akartak visszatérni Szíriába.
A szervezet úgy tudja, hogy a török hatóságok mintegy 155 ezer szíriai tartózkodási engedélyét vonták vissza, valamint befagyasztották a bankszámláikat is.
Emellett több, Törökországban élő szíriait őrizetbe vettek, és csak akkor engedték el őket, ha vallomást írtak alá arról, hogy saját akaratukból térnek vissza hazájukba.
Az STJ szerint többeket a határon átadtak a Törökország által támogatott Szíriai Nemzeti Hadseregnek, amely fogságba ejtette őket, és az elengedésükért váltságdíjat kért a családtagjaiktól.
Másokat az arab ország dzsihadisták ellenőrizte területére küldtek vissza, köztük olyanokat is, akik korábban éppen az iszlamista terror elől menekültek Törökországba – teszik hozzá a jelentésben.
Eszerint a két ország közötti három fő határátkelő egyikén, Báb esz-Szeleménél a vizsgált időszakban havonta mintegy 400 embert deportáltak török oldalról, az itt szolgálatot teljesítők egyike pedig elmondta a szervezetnek, hogy az emberek többségét erőszakkal toloncolták át.
Törökország londoni nagykövetsége nem kívánta kommentálni a jelentést.
Forrás: mti.hu
[type] => post
[excerpt] => Törökország 2019 és 2021 között több mint 150 ezer szíriai menekültet toloncolt vissza a polgárháború sújtotta arab országba - jelentette a londoni székhelyű Middle East Monitor című hírportál pénteken, a szíriaiakat érő jogsértéseket dokumentáló ...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1645195260
[modified] => 1645195206
)
[title] => Szíria - Törökország több mint 150 ezer szíriait toloncolt vissza hazájába
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=90623&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 90623
[uk] => 90743
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 90624
[image] => Array
(
[id] => 90624
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/20210711-2-49153575-66908768.jpg
[original_lng] => 215152
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/20210711-2-49153575-66908768-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/20210711-2-49153575-66908768-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/20210711-2-49153575-66908768-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/20210711-2-49153575-66908768-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/20210711-2-49153575-66908768.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/20210711-2-49153575-66908768.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/20210711-2-49153575-66908768.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1645343060:8
[views_count] => 3065
[_thumbnail_id] => 90624
[_edit_last] => 4
[translation_required_done] => 1
[_oembed_e6b2b073ece90b357ae36136f3b7e442] => هار أزرق
Baby boy declared dead by doctors starts crying en route to cemetery https://t.co/Xf43q0XAoT via @MailOnline
— Mahmoud Abd-Elwarith (@mahmoudabdelwar) January 6, 2022
[_oembed_time_e6b2b073ece90b357ae36136f3b7e442] => 1645187958
[_oembed_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 3, 2023
[_oembed_time_dc8004638dd758de52ba27531aea8018] => 1678891761
[_algolia_sync] => 508159835000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 49
[4] => 17
[5] => 592
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Hírek
[4] => Sürgős
[5] => Társadalom
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 83209
[1] => 83208
[2] => 2828
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kitoloncolás
[1] => szíriai menekültek
[2] => Törökország
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 83208
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 83208
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
szíriai menekültek (1 Oldal)