A napokban derült ki, Szvitlana Tihanovszka fehérorosz ellenzéki vezetőt ismét Nobel-békedíjra jelölték, számolt be Franak Vjacsorka, Tihanovszka tanácsadója. Az ismertté vált, hogy a kezdeményezés a norvég képviselőktől származik.
„Ez elismerés minden fehérorosz számára, aki továbbra is a szabadságért harcol” – írta Franak Vjacsorka Twitteren.
Tihanovszka jelölését Olaug Vervik Bullestad és Garek Elvenec parlamenti képviselők javasolták, akik a Keresztény Néppárt és a norvég Konzervatív Párt képviselői a skandináv ország törvényhozó testületében. Hogy végül is ki kapja a Nobel-békedíjat, hagyományosan ősszel hirdetik ki.
Egy nappal a fent említett parlamenti képviselők javaslata előtt a norvég külügyminisztérium hivatalos közleményt adott ki, amelyben a fehéroroszországi politikai foglyok iránti támogatását fejezte ki.
„Norvégia a jövőben is támogatja Fehéroroszország népét a demokráciáért és az emberi jogokért folytatott harcában” – jegyezte meg a norvég külügyi tárca. Egyben emlékeztetett arra, hogy emberi jogi aktivisták adatai szerint már több mint 1000 embert tartanak fogva Fehéroroszországban politikai okokból.
Szvitlana Tihanovszkát 2021-ben is jelölték a Békedíjra. Akkor Gitanas Nauseda litván elnök jelölte. Végül Dmitrij Muratov, az orosz Novaja Gazeta főszerkesztője, valamint egy ismert Fülöp-szigeteki ellenzéki újságíró, Maria Ressa kapták meg a kitüntetést. Szvitlana Tihanovszka 2020-ban kapta meg az Európai Parlament „A gondolat szabadságáért” díját, amelyet a híres szovjet tudósról és emigránsról, Andrij Szaharovról neveztek el. Tihanovszka asszony mellett a fehérorosz ellenzék további kilenc képviselője is megkapta a díjat.
Mint ismeretes, a Nobel-békedíjra különböző országok parlamenti képviselői és kormánytagjai, professzorok és egyetemi tanárok, korábbi díjazottak valamint a Nobel bizottság korábbi és jelenlegi tagjai és tanácsadói állíthatnak jelölteket. A jelöltekre vonatkozó kérelmeket január végéig lehet benyújtani. Ezt követően a szervező bizottság ismerteti a jelöltek rövid listáját, a Nobel-békedíj nyertese is novemberben válik ismertté.
BREAKING NEWS: The 2020 Nobel Prize in Literature is awarded to the American poet Louise Glück “for her unmistakable poetic voice that with austere beauty makes individual existence universal.”#NobelPrizepic.twitter.com/Wbgz5Gkv8C
Yevgeny Prigozhin sighted! He says Wagner will "be here in Belarus for some time" before "gathering our strength and heading off for Africa."
"We may return to [fight in Ukraine] when we will be certain that we won't be made to disgrace ourselves and our experience," he added. pic.twitter.com/G4W2uWSjNC
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2023 #NobelPrize in Chemistry to Moungi G. Bawendi, Louis E. Brus and Alexei I. Ekimov “for the discovery and synthesis of quantum dots.” pic.twitter.com/qJCXc72Dj8
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2023 #NobelPrize in Physics to Pierre Agostini, Ferenc Krausz and Anne L’Huillier “for experimental methods that generate attosecond pulses of light for the study of electron dynamics in matter.” pic.twitter.com/6sPjl1FFzv
BREAKING NEWS The 2023 #NobelPrize in Physiology or Medicine has been awarded to Katalin Karikó and Drew Weissman for their discoveries concerning nucleoside base modifications that enabled the development of effective mRNA vaccines against COVID-19. pic.twitter.com/Y62uJDlNMj
🇷🇺-🇧🇾 Satellite images obtained by the NYT shows a new military base under construction in #Belarus where #Russian nuclear weapons could be deployed in the future.
🇷🇺-🇧🇾 Satellite images obtained by the NYT shows a new military base under construction in #Belarus where #Russian nuclear weapons could be deployed in the future.
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2024 #NobelPrize in Physics to John J. Hopfield and Geoffrey E. Hinton “for foundational discoveries and inventions that enable machine learning with artificial neural networks.” pic.twitter.com/94LT8opG79