Array
(
[count_posts] => 2
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjIwMTQyO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 31989
[content] =>
Rekordáron kelt el kedden a Christie’s aukciósház által árverésre bocsátott T-rex csontváz: 31,8 millió dollárért (9,7 milliárd forintért) fizetett a vevő a világ egyik legteljesebb Tyrannosaurus rex csontvázért.

Az óriásragadozó maradványainak becsült árát a Christie’s szakértői 6-8 millió dollár (1,8-2,4 milliárd forint) között határozták meg.
Az árverésen a kínált ár kevesebb mint két perc alatt elérte a 9 millió dollárt, majd csaknem negyed óra kellett ahhoz, hogy a három versenyben lévő gyűjtő közül kikerüljön a végső tulajdonos, aki 27,5 millió dollárt kínált a csontvázért. Az ehhez adódó egyéb díjjakkal és jutalékokkal lett a teljes ár 31,8 millió dollár.
A 67 millió éves, négy méter magas, 12 méter hosszú példány a Stan nevet kapta. A szakértők szerint életében 7-8 tonnás lehetett, nagyjából 20 évesen pusztult el. Dél-Dakota államban, Buffalo közelében fedezték fel 1987-ben.
A Black Hillsben lévő Geológiai Kutatóközpont munkatársai több mint 30 ezer munkaórát töltöttek a 188 csontból álló váz feltárásával és rekonstruálásával. Stanről a világ tucatnyi múzeuma készíttetett másolatot.
A most eladott példány jóval túlszárnyalta az eddigi rekordtartót: a Sue néven számon tartott másik T-rexet 1997-ben 8,4 millió dollárért vásárolta meg a Sotheby’s aukcióján a chicagói Field Természettudományi Múzeum.
Eddig csupán mintegy 50 T-rex egyed maradványai ismertek, az elsőt 1902-ben fedezték fel.
[type] => post
[excerpt] => Rekordáron kelt el a Christie’s aukciósház által árverésre bocsátott T-rex csontváz.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1602191414
[modified] => 1602116232
)
[title] => A T-rex eladva
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=31989&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 31989
[uk] => 32193
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 31990
[image] => Array
(
[id] => 31990
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/t-rex.jpg
[original_lng] => 176738
[original_w] => 800
[original_h] => 537
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/t-rex-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/t-rex-300x201.jpg
[width] => 300
[height] => 201
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/t-rex-768x516.jpg
[width] => 768
[height] => 516
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/t-rex.jpg
[width] => 800
[height] => 537
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/t-rex.jpg
[width] => 800
[height] => 537
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/t-rex.jpg
[width] => 800
[height] => 537
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/t-rex.jpg
[width] => 800
[height] => 537
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1602253717:8
[_thumbnail_id] => 31990
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 4783
[translation_required_done] => 1
[_oembed_f90ab745942132b765e087995255ca5d] => {{unknown}}
[_oembed_00650b04e2ac330af834745ad9e039b6] =>
[_oembed_time_00650b04e2ac330af834745ad9e039b6] => 1604740292
[_oembed_6622f5a6df204e0faaec1365852e524d] => #OLDMASTER On November 18, a major discovery in the history of art will be unveiled at #Artcurial : a penitent Magdalene by Salaì, #LeonardodaVinci's closest collaborator. This extremely rare oil on canvas is estimated at 100 000 - 150 000 €. - https://t.co/twctzBPdG6 pic.twitter.com/AZu5PMxwhN
— ARTCURIAL (@Artcurial) October 27, 2020
[_oembed_time_6622f5a6df204e0faaec1365852e524d] => 1604740292
[_oembed_12feb19ce05e608fdfe04c0e210d1d63] =>
[_oembed_time_12feb19ce05e608fdfe04c0e210d1d63] => 1610489185
[_oembed_027eafb94b5e24b0a0c4cc001bf7e4a1] => Igazi ritkaság az adóhivatal árverésén: Formula versenyautókra lehet licitálni. ? Az árverés március 26-án indul és...
Posted by Varga Mihály on Monday, February 22, 2021
[_oembed_time_027eafb94b5e24b0a0c4cc001bf7e4a1] => 1614493623
[_oembed_558fc388e005a83b2d92f6169e8b0201] => Subasta @McInnisAuctions Picasso 'Le tricorne' o 'El sombrero de tres picos", que estuvo en el interior de un armario por 5 décadas. #RegístrateGratis https://t.co/gQlFvfqxhC
— ELNORTEVIDA (@ELNORTEVIDA) July 2, 2021
[_oembed_time_558fc388e005a83b2d92f6169e8b0201] => 1625865427
[_oembed_2539749b9dd491228b18a76a931d0b5d] => Charles Darwin's original hand-written document with rare complete autograph for article published in 'The Autographic Mirror' in 1865 up for auction @Sothebys
+more info & transcript @BBCNews : https://t.co/rz0m6f7Nmx pic.twitter.com/SEe3P9g0OW
— Remy Dean ? (@DeanAuthor) November 25, 2022
[_oembed_time_2539749b9dd491228b18a76a931d0b5d] => 1670835989
[_oembed_b2db51ff4ee564ee79a6beb34161669a] => Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
— Boris Busslinger (@BorisBusslinger) April 12, 2023
[_oembed_time_b2db51ff4ee564ee79a6beb34161669a] => 1682523491
[_oembed_4e8e34b57b648920acd60d0390444b4f] => VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
— AFP News Agency (@AFP) April 26, 2023
[_oembed_time_4e8e34b57b648920acd60d0390444b4f] => 1683014954
[_oembed_744bb617d8d8f07005bb3c2b9149b6d4] => World's most sought-after scotch whisky sets auction record at $2.7M https://t.co/MWbAqKZdBJ
— FOX 29 (@FOX29philly) November 19, 2023
[_oembed_time_744bb617d8d8f07005bb3c2b9149b6d4] => 1701706678
[_oembed_6a3f70ecaaf73ebcbef51c9b8d45ec1b] => Hat worn by Napoleon fetches record €1.9m at Paris auction https://t.co/IEglEldcns
— Guardian news (@guardiannews) November 19, 2023
[_oembed_time_6a3f70ecaaf73ebcbef51c9b8d45ec1b] => 1701706678
[_oembed_4d0178391a2bb486c3bba4974a3cacda] => World's most sought-after scotch whisky sets auction record at $2.7M https://t.co/MWbAqKZdBJ
— FOX 29 (@FOX29philly) November 19, 2023
[_oembed_time_4d0178391a2bb486c3bba4974a3cacda] => 1719682287
[_oembed_2e866c81ab6f9e28913c83a7ff396ffa] => Hat worn by Napoleon fetches record €1.9m at Paris auction https://t.co/IEglEldcns
— Guardian news (@guardiannews) November 19, 2023
[_oembed_time_2e866c81ab6f9e28913c83a7ff396ffa] => 1719682287
[_oembed_83bc6bf8acac279b81dbde980449e92b] => VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
— AFP News Agency (@AFP) April 26, 2023
[_oembed_time_83bc6bf8acac279b81dbde980449e92b] => 1719682287
[_oembed_870ab4c8de46ce345edc98d7a9b37beb] => Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
— Boris Busslinger (@BorisBusslinger) April 12, 2023
[_oembed_time_870ab4c8de46ce345edc98d7a9b37beb] => 1719682287
[_algolia_sync] => 508035090000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 23
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Fotók
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 238
[1] => 22513
[2] => 20142
)
[tags_name] => Array
(
[0] => árverés
[1] => rekord ár
[2] => T-rex
)
)
[1] => Array
(
[id] => 29589
[content] =>
Bárki megveheti a világ egyik legnagyobb T-rex csontvázát, ugyanis a Christie’s aukciósház október 6-án árverést szervez ennek a különleges természettudományi érték eladására.

A körülbelül 67 millió éves ősi lelet 1987-ben került elő Dél-Dakotában. Egy amatőr paleontológus, Stan Sacrison találta meg, ám az egykori zsarnokgyík maradványait – számos csontot – néhány tudós először tévesen Triceratopsként azonosította. Ezért a csontok először nem váltottak ki különösebb érdeklődést, egészen addig, amíg 1992-ben a megtalálójuk meg nem mutatta azokat a Black Hill Intézet munkatársainak – idézi fel a lelet előtörténetét James Hyslop, az aukciósház természettudományokkal foglalkozó divízójának vezetője.
Az intézet munkatársai elég gyorsan felmérték, hogy igazán különleges dolgot tartanak a kezükben. Megállapították, hogy a megtalálója utána Stannek nevezett maradványok egy Tyrannosaurus rexé voltak. Kutatást indítottak a további csontok után, végül összesen 188-at találtak meg az egykori dinoszaurusz nagyjából 300 csontjából. Ezzel Stan az egyik legteljesebb az eddig előkerült zsarnokgyík-maradványok közül.
Stan csontvázként nagyjából 12 méter hosszú és közel 4 méter magas, így az egyik legnagyobb T-rex csontváz is azok között, amiket mostanáig kiástak.
A tudósok a leletet alaposan megvizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy Stan valószínűleg nyaktörést szenvedett, de túlélte, és törött csigolyákkal tengette élete hátralévő részét.
Napjainkban a legtöbb T-rex csontváz múzeumokban és magángyűjteményekben látható. A Christie’s azt közölte, hogy Stanre magángyűjtők és intézmények egyaránt licitálhatnak.
A várt leütési árat nem közölte a cég, csak annyit mondtak, saját becslésük szerint a hatalmas csontváz értéke 6 és 8 millió dollár (1,8 milliárd – 2,4 milliárd forint) között van.
Az aukciósház a napokban állította ki Stant Manhattanben, New Yorkban, és október közepéig lesz látható a nyilvánosság számára is, a járvány miatti távolságtartási szabályok betartásával – írja a Reuters.
[type] => post
[excerpt] => Bárki megveheti a világ egyik legnagyobb T-rex csontvázát, ugyanis a Christie's aukciósház október 6-án árverést szervez ennek a különleges természettudományi érték eladására.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1600376340
[modified] => 1600301077
)
[title] => Kalapács alá kerül a világ egyik legnagyobb T-rex csontváza
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=29589&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 29589
[uk] => 29817
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 29593
[image] => Array
(
[id] => 29593
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/t-rex2.jpg
[original_lng] => 125741
[original_w] => 1024
[original_h] => 683
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/t-rex2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/t-rex2-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/t-rex2-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/t-rex2.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/t-rex2.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/t-rex2.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/t-rex2.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1602105172:12
[_thumbnail_id] => 29593
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 6391
[_oembed_f90ab745942132b765e087995255ca5d] =>
[_oembed_time_f90ab745942132b765e087995255ca5d] => 1600290279
[translation_required_done] => 1
[_oembed_6622f5a6df204e0faaec1365852e524d] => #OLDMASTER On November 18, a major discovery in the history of art will be unveiled at #Artcurial : a penitent Magdalene by Salaì, #LeonardodaVinci's closest collaborator. This extremely rare oil on canvas is estimated at 100 000 - 150 000 €. - https://t.co/twctzBPdG6 pic.twitter.com/AZu5PMxwhN
— ARTCURIAL (@Artcurial) October 27, 2020
[_oembed_time_6622f5a6df204e0faaec1365852e524d] => 1605180607
[_oembed_00650b04e2ac330af834745ad9e039b6] =>
[_oembed_time_00650b04e2ac330af834745ad9e039b6] => 1605331223
[_oembed_12feb19ce05e608fdfe04c0e210d1d63] =>
[_oembed_time_12feb19ce05e608fdfe04c0e210d1d63] => 1609942892
[_oembed_027eafb94b5e24b0a0c4cc001bf7e4a1] => Igazi ritkaság az adóhivatal árverésén: Formula versenyautókra lehet licitálni. ? Az árverés március 26-án indul és...
Posted by Varga Mihály on Monday, February 22, 2021
[_oembed_time_027eafb94b5e24b0a0c4cc001bf7e4a1] => 1614544486
[_oembed_558fc388e005a83b2d92f6169e8b0201] => Subasta @McInnisAuctions Picasso 'Le tricorne' o 'El sombrero de tres picos", que estuvo en el interior de un armario por 5 décadas. #RegístrateGratis https://t.co/gQlFvfqxhC
— ELNORTEVIDA (@ELNORTEVIDA) July 2, 2021
[_oembed_time_558fc388e005a83b2d92f6169e8b0201] => 1625973344
[_oembed_2539749b9dd491228b18a76a931d0b5d] => Charles Darwin's original hand-written document with rare complete autograph for article published in 'The Autographic Mirror' in 1865 up for auction @Sothebys
+more info & transcript @BBCNews : https://t.co/rz0m6f7Nmx pic.twitter.com/SEe3P9g0OW
— Remy Dean ? (@DeanAuthor) November 25, 2022
[_oembed_time_2539749b9dd491228b18a76a931d0b5d] => 1669992157
[_oembed_b2db51ff4ee564ee79a6beb34161669a] => Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
— Boris Busslinger (@BorisBusslinger) April 12, 2023
[_oembed_time_b2db51ff4ee564ee79a6beb34161669a] => 1682487008
[_oembed_4e8e34b57b648920acd60d0390444b4f] => VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
— AFP News Agency (@AFP) April 26, 2023
[_oembed_time_4e8e34b57b648920acd60d0390444b4f] => 1683913514
[_oembed_6a3f70ecaaf73ebcbef51c9b8d45ec1b] => Hat worn by Napoleon fetches record €1.9m at Paris auction https://t.co/IEglEldcns
— Guardian news (@guardiannews) November 19, 2023
[_oembed_time_6a3f70ecaaf73ebcbef51c9b8d45ec1b] => 1700759878
[_oembed_744bb617d8d8f07005bb3c2b9149b6d4] => World's most sought-after scotch whisky sets auction record at $2.7M https://t.co/MWbAqKZdBJ
— FOX 29 (@FOX29philly) November 19, 2023
[_oembed_time_744bb617d8d8f07005bb3c2b9149b6d4] => 1701971392
[_oembed_4d0178391a2bb486c3bba4974a3cacda] => World's most sought-after scotch whisky sets auction record at $2.7M https://t.co/MWbAqKZdBJ
— FOX 29 (@FOX29philly) November 19, 2023
[_oembed_time_4d0178391a2bb486c3bba4974a3cacda] => 1719588329
[_oembed_2e866c81ab6f9e28913c83a7ff396ffa] => Hat worn by Napoleon fetches record €1.9m at Paris auction https://t.co/IEglEldcns
— Guardian news (@guardiannews) November 19, 2023
[_oembed_time_2e866c81ab6f9e28913c83a7ff396ffa] => 1719588329
[_oembed_83bc6bf8acac279b81dbde980449e92b] => VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
— AFP News Agency (@AFP) April 26, 2023
[_oembed_time_83bc6bf8acac279b81dbde980449e92b] => 1719588329
[_oembed_870ab4c8de46ce345edc98d7a9b37beb] => Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
— Boris Busslinger (@BorisBusslinger) April 12, 2023
[_oembed_time_870ab4c8de46ce345edc98d7a9b37beb] => 1719588330
[_algolia_sync] => 831500176002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 23
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Fotók
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 238
[1] => 20143
[2] => 20142
)
[tags_name] => Array
(
[0] => árverés
[1] => csontvás
[2] => T-rex
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 20142
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 20142
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
T-rex (1 Oldal)