A tálibok szerdán felszólították a nyugat-afganisztáni Herát kereskedőit, hogy távolítsák el a próbababák fejét, mert szerintük a bábuk megsértik az iszlám törvényeket. Nem elégednek meg azzal, ha a kereskedők csak letakarják a babák fejét vagy elrejtik őket.
— Afghanistan News Alerts (@AfghanNewsAlert) January 3, 2022
Azíz Rahmán, a tálib kormányzat vallásügyi tárcájának heráti képviselője a sajtónak azt mondta, nem elégednek meg azzal, ha a kereskedők csak letakarják a babák fejét vagy elrejtik őket. Arra hivatkozott, hogy az iszlám tanításai szerint az angyalok nem mennek be olyan házba, ahol szobrok vannak, és hozzátette, hogy emiatt a kereskedők ügyleteit sem kíséri majd áldás.
Mindazonáltal több heráti kereskedő a sajtónak arra panaszkodott, hogy éppen a rendelet miatt éri őket anyagi veszteség, mert a drágán megvásárolt babáktól az üzlet fellendülését remélték.
دراصل طالبان حکومت نے حکم صادر کیا تھا کہ کپڑے کی دکانوں پر لگے ماڈلس کی مورتیوں کو ہٹا دیا جائے، اسے اسلام کو ٹھیس پہنچانے والا بتایا گیا اور مینیکن کو دکانوں سے ہٹانے کا حکم جاری کیا گیا تھا۔#Taliban#Mannequin#Herathttps://t.co/xJQ8CbUsKA
A tálibok egyelőre nem hoztak országszerte kötelező érvényű döntést a próbababák ügyében, amelyek az iszlám törvénykezés, a saría tálibok szerinti értelmezése szerint az emberábrázolás kategóriájába esnek,és ezt a vallás tiltja.
Első, 1996-tól 2001-ig tartó kormányzásuk idején a tálibok már több hasonló rendelkezést hoztak, a legnagyobb vihart a Bámiján-völgyben található Buddha-szobrok elpusztítása kavarta.
This is Herat where the Taliban authorities have asked clothing shops to behead all “female mannequins” calling them “un-Islamic”. Herat was called “the pearl of Khurasan” by Rumi and has been considered the cultural capital of #Afghanistan. pic.twitter.com/CUBA6fSE74
— Zia Shahreyar l ضیا شهریار (@ziashahreyar) January 3, 2022
Bár tavaly augusztusi hatalomátvételük óta azon igyekeznek, hogy a nemzetközi közösség elismerje őket, kormányalakításuk óta nem ez az első vitatott rendelkezésük. Korábban egyebek között megtiltották a nőknek, hogy férfirokon kísérete nélkül hosszabb utazásra induljanak, a sofőröket pedig arra utasították, hogy csak „iszlám viseletet” hordó nőket vegyenek fel.
[type] => post
[excerpt] => A tálibok szerdán felszólították a nyugat-afganisztáni Herát kereskedőit, hogy távolítsák el a próbababák fejét, mert szerintük a bábuk megsértik az iszlám törvényeket. Nem elégednek meg azzal, ha a kereskedők csak letakarják a babák fejét vagy el...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1641504000
[modified] => 1641502641
)
[title] => A tálib hatóságok elrendelték a próbababák lefejezését egy afgán városban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=86004&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 86004
[uk] => 86202
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 86009
[image] => Array
(
[id] => 86009
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/probababa.jpg
[original_lng] => 69038
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/probababa-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/probababa-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/probababa-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/probababa.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/probababa.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/probababa.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/probababa.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1641581788:8
[_oembed_20eddb63c6f118d0ebece7dc58e802d8] =>