Augusztus 23-án Novák Katalin Magyarország köztársasági elnöke kárpátaljai látogatását követően Kijevbe utazott, hogy Volodimir Zelenszkij meghívásának eleget téve részt vegyen a Krími Platform harmadik csúcstalálkozóján, melyre a TV 21 Ungvár stábja is elkísérte. A nemzetközi találkozón személyesen és online több mint 60 ország képviselője volt jelen. A fórumon Novák Katalin hangsúlyozta, hogy egyértelműen ki kell állni Ukrajna mellett és el kell ítélni az orosz agressziót. A magyar államfő felszólalásában elmondta, hogy Kárpátalján járt egy nappal korábban és úgy fogalmazott, hogy Kárpátalja közös erőforrás lehet az ukrán és a magyar fél számára, továbbá mint mondta, határozottan számít arra, hogy az ukrán fél is nagyon erős barátságot épít ki a magyar közösség és a társadalom más tagjaival is Kárpátalján. Novák Katalin és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tárgyalt először négyszemközt. A magyar államfő az Indexnek adott exkluzív interjújában hangsúlyozta, hogy a négyszemközti beszélgetést a teljes őszinteség jellemezte, amit azonban teljes egészében nem oszthat meg a nagyközönséggel. Az viszont nem titok, hogy megállapodtak arról, hogy közvetlen elnöki kommunikációs csatornát állítanak fel és a két ország közötti kapcsolatokról szóló új dokumentum előkészítésébe kezdenek, és a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogai kapcsán mielőbbi előrelépést érnek el. Zelenszkij elnök azt mondta, hogy amit az ukrán kisebbség tagjai megkapnak Magyarországon, azt készek megadni a magyar kisebbség tagjainak is Ukrajnában. Novák Katalin és Volodimir Zelenszkij személyes találkozója fontos előrelépésnek számít a két ország közötti kapcsolat pozitív irányba való elmozdulása tekintetében.
Indeed, @elonmusk, we do. We are looking forward to the Budapest #Demographic Summit, the largest international gathering of pro-family forces, which will be held between September 14 and 15, with the participation of many heads of state, prime ministers and influencers, where…
Concerning the Russian strike on the warriors of the 128th Mountain Assault Brigade.
My condolences go out to the close ones of the fallen warriors. This is a tragedy that could have been avoided. Defense Minister Umerov informed me on all actions taken to determine full… pic.twitter.com/USA1Zcl0jd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 5, 2023
The sacred Hanukkah lights, lit these days, remind us once again that light always prevails over evil. And of the value of life, which is worth fighting for. My best wishes to the Jewish community on Hanukkah! pic.twitter.com/ghoawSdy7b
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 7, 2023
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
⚡️God has a chevron with the Ukrainian flag on his shoulder. With such an ally, life will definitely defeat death - Zelensky's powerful address on Easter.
Germany‼️👇 Rod Stewart showed the Ukrainian flag and a picture of Zelensky,the crowd loudly booed and whistled. People dont buy this Zelensky Bullshit anymore👍 pic.twitter.com/QKkRTUjNVl
Today, Olena @ZelenskaUa and I visited the National Specialized Children's Hospital “Okhmatdyt”. We spoke with the children who are undergoing treatment.
Despite everything, the institution is resuming its normal operations and rebuilding its strength after the Russian attack. I… pic.twitter.com/iAZGYy2OCG
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 27, 2024
The Vatican Secretary of State is received in Kyiv by Ukrainian President Volodymyr Zelensky, to whom he conveys the Pope's solidarity and the Holy See's commitment to help find "a just and lasting peace".