Apple, Qualcomm, Cisco – csak pár név, amely felkerülhet a Kína által megbízhatatlannak ítélt vállalatok nevét tartalmazó listára. Nem véletlen az időzítés, mint ahogy az sem, hogy olyan cégekről van szó, amelyek több szálon is kötődnek az ázsiai nagyhatalomhoz.
Egyre rosszabb a viszony az Egyesült Államok és Kína között, az amerikaiak több más cég mellett az ázsiai ország legnagyobb telefongyártóját, a Huaweit is „büntetik”, különféle embargókkal próbálva meg ellehetetleníteni ténykedését a nemzetközi piacokon. Persze Kína sem hagyja magát, és „erőteljes ellenintézkedéseket fog tenni saját törvényes jogainak védelme érdekében” – nyilatkozott egy forrás a Global Timesnak.
Ezen intézkedések között szerepel amerikai vállalatok felvétele Kína tavaly májusban létrehozott „megbízhatatlan szervezetek listájára”, korlátozások bevezetése vagy vizsgálatok indítása. Olyan ismert vállalatokról van szó, mint a Qualcomm, a Cisco vagy az Apple, illetve szóba kerülhet a repülőgép-vásárlások felfüggesztése a Boeingtől. Ezek a vállalatok ugyanis – Kína szerint – aláássák a helyi vállalatok jogos érdekeit, és megpróbálják meggyengíteni az ottani társadalmi rendszert.
Amint egy társaság felkerül a listára, számos jogi és adminisztratív intézkedéssel szembesül, és a kínai közvéleményt is figyelmeztetik arra, hogy a kockázatok csökkentése érdekében ne üzleteljenek ezekkel a vállalatokkal. A kínai kormány vizsgálatot is indíthat e társaság versenyellenes gyakorlataival kapcsolatban. Nem véletlen, mely cégeket fenyeget most a listára kerülés: olyan vállalatokról van szó, amelyek nagymértékben függnek a kínai piactól. Az Apple például már évek óta engedményeket tesz a kínai fogyasztóknak, csakhogy megmaradjon számára ez a piac, a Qualcomm Snapdragon lapkája pedig a legszélesebb körben használt telefonos chipkészlet még Kínában is.
Peking legújabb fenyegetése akkorra datálódott, amikor az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma bejelentette azokat a szabályokat, amelyek korlátozzák az amerikai társaságokat és leányvállalataikat abban, hogy félvezetőket, alkatrészeket és processzorokat szállítsanak közvetlenül a Huaweinek, és ez a harmadik felekre is vonatkozik, ha tudják, hogy termékük a Huawei kezébe kerül. Ez megakadályozná például a tajvani székhelyű TSMC-t abban, hogy amerikai cégektől vásároljon hozzávalókat a HiSilicon Kirin chipekhez, amelyek a Huawei Qualcomm-mentes telefonjait vezérlik. Pedig a Huawei 700 millió dollár értékben rendelt be TSMC-processzorokból.
Forrás: index
[type] => post
[excerpt] => Apple, Qualcomm, Cisco – csak pár név, amely felkerülhet a Kína által megbízhatatlannak ítélt vállalatok nevét tartalmazó listára. Nem véletlen az időzítés, mint ahogy az sem, hogy olyan cégekről van szó, amelyek több szálon is kötődnek az ázsiai ...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1590260100
[modified] => 1590251382
)
[title] => Kína fenyeget: blokkolja az Apple-t, a Qualcommot, a Boeinget, a Ciscót
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=15961&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 15961
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 15962
[image] => Array
(
[id] => 15962
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-amerika.jpg
[original_lng] => 78464
[original_w] => 800
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-amerika-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-amerika-300x139.jpg
[width] => 300
[height] => 139
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-amerika-768x355.jpg
[width] => 768
[height] => 355
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-amerika.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-amerika.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-amerika.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-amerika.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1590240693:4
[_thumbnail_id] => 15962
[_edit_last] => 4
[views_count] => 3830
[_oembed_7c81f4d639be5d4ef7dcb5f56f1ebc39] =>
[_oembed_time_7c81f4d639be5d4ef7dcb5f56f1ebc39] => 1590323515
[_oembed_b1d31597ecc71752fd8911bd2ba0e76b] =>
Two major US food companies have said they would change the Aunt Jemima and Uncle Ben's brands, both of which feature African American mascots https://t.co/gPHyP5xIDd
Yesterday, 45 common dolphins stranded in Wellfleet, MA—one of the largest mass strandings on Cape Cod in 20 yrs. Though the majority of the dolphins were refloated when the tide came in, many were in compromised condition due to the heat, sun exposure & stranding-induced trauma. pic.twitter.com/8naaO58QMD
BREAKING: President Trump emerges from the White House in a mask, flashes a thumbs up, and boards Marine One on his way to Walter Reed. He looks good. @FOXLApic.twitter.com/StZhVAsBLs
A ptychoparioid trilobite Phantaspis auritus gen. et sp. nov. from the middle Cambrian (Miaolingian, Wuliuan) Mantou Formation, Longgang section, Shandong Province, North China. Scale bars 5 mm
It pains me to say this, but if you fear for your life or physical safety take off your kippah and hide your magen david. (Obviously, if you can, ask your rabbi first.) https://t.co/Dca2hpfY2s@shirahanau@BenjaminSales
The United States should not be rubber-stamping weapons sales to the Israeli government as they deploy our resources to target international media outlets, schools, hospitals, humanitarian missions and civilian sites for bombing.
The State of Health for Blacks in Chicago is a stark reminder of the legacy of unacceptable inequities that continue to plague our city and country to this day. pic.twitter.com/mtrc9SYM4v
— Mayor Lori E. Lightfoot (@chicagosmayor) June 17, 2021
Vaccinated, pre-flight tested Europeans will again be able to travel to the US from November, just as vaccinated Americans are today allowed to travel to the EU. https://t.co/XPwtvlMBWw…
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
INL is pleased to support border guard partners & the #Ukraine national police by providing vehicles to protect its citizens. In addition to recent armored vehicles, INL has donated 25 Mitsubishi L200 pick-ups, 35 Renault Duster SUVs, 16 4x4 personnel carriers, & 13 cargo trucks. pic.twitter.com/eSrWBdhX5T
Today, the United States donated nearly 500,000 COVID-19 vaccine doses to Ukraine. We are proud to support the people of Ukraine in their fight against COVID-19. pic.twitter.com/d9ugSA0N2G
⚡️ Over 82,000 Ukrainians have fled to US via state refugee program.
The U.S. Citizenship and Immigration Services said over 82,000 Ukrainians and their immediate family members have been paroled into the U.S. under the Uniting for Ukraine (U4U) process.
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU