A Reuters szúrta ki, hogy Mohammed bin Rashid al-Maktoum sejk, Dubaj uralkodója jóváhagyta az Al Maktoum nemzetközi repülőtér új utastermináljának építését, nem kevesebb, mint 34,85 milliárd dollár értékben.
A sejk közlése szerint az Al Maktoum nemzetközi repülőtér lesz a világ legnagyobbja, akár 260 millió utas befogadására is alkalmas, s ötször akkora lesz, mint a dubaji nemzetközi repülőtér.
Today, we approved the designs for the new passenger terminals at Al Maktoum International Airport, and commencing construction of the building at a cost of AED 128 billion as part of Dubai Aviation Corporation's strategy.
Az X-en közzétett bejegyzésében Mohammed bin Rashid al-Maktoum sejk azt is elárulta, hogy miután elkészül, a dubaji repülőtér teljes működését fokozatosan az Al Maktoumba helyezik majd át az elkövetkező években.
Az is kiderült, hogy az Al Maktoum repülőtér 400 terminálkaput és öt kifutópályát is magában foglal majd, mindemellett pedig ez lesz a dubaji zászlóshajó Emirates légitársaság és testvér fapados légitársasága, a Flydubai új otthona, valamint a világot Dubajjal összekötő valamennyi légitársaság partnere is.
Today, we approved the designs for the new passenger terminals at Al Maktoum International Airport, and commencing construction of the building at a cost of AED 128 billion as part of Dubai Aviation Corporation's strategy.
Today, we approved the designs for the new passenger terminals at Al Maktoum International Airport, and commencing construction of the building at a cost of AED 128 billion as part of Dubai Aviation Corporation's strategy.
„Milyen szép ez a makett’– mondta Vlagyimir Putyin az orosz fegyveres erők múzeumkomplexuma látványtervének ismertetésekor.
A makettet Szergej Sojgu védelmi miniszter prezentálta az orosz államfőnek, sorolván, hogy a 150 ezer négyzetméteren elterülő komplexum több száz kiállítást tudna befogadni, a fő csillag minden ága pedig nagy történelmi csatákat fog reprezentálni.
Az Insider orosz oknyomozó portál megjegyzi, hogy a Csillagkapu goa’uldjainak piramisformájú űrhajóira emlékeztető épület kétszer nagyobb lesz, mint a párizsi Louvre, és megtippelte, hogy minimum mennyi pénzből valósulhat meg a gigaprojekt a Moszkva melletti Patrióta parkban.
A makettismertetés így nézett ki, a videóból alaposan szemügyre vehetjük a piramis-múzeum terveit:
https://twitter.com/i/status/1397930225665671181
Ha abból indulunk ki, hogy a parkban helyet foglaló, önmagában is lenyűgöző, az Orosz Fegyveres Erők Főtemplomának területe tizenháromszor kisebb, mint a múzeumé, és hatmilliárd rubelből (nagyjából 24 milliárd forintból) épült, a főmúzeum legalább tizenháromszor ennyibe, mintegy 78 milliárd rubelbe (312 milliárd forintba) fog kerülni.
Главный храм Вооруженных сил России полон символизма.
Диаметр барабана главного купола – 19,45 метров. Высота звонницы – 75 метров. Высота малого купола – 14,18 метров.
Ступени из трофейных танковых гусениц, оклады из прикладов трофейного оружия. pic.twitter.com/Elz2cJbxB2
— Russia in Estonia 🇷🇺🇪🇪 (@RusEmbEst) May 23, 2020
Forrás: index.hu
[type] => post
[excerpt] => Az Insider orosz oknyomozó portál megjegyzi, hogy az épület kétszer nagyobb lesz, mint a párizsi Louvre, és megtippelte, hogy minimum mennyi pénzből valósulhat meg a gigaprojekt a Moszkva melletti Patrióta parkban.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1622306760
[modified] => 1622293244
)
[title] => A Louvre-nál kétszer nagyobb lesz az orosz hadsereg múzeuma
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=58132&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 58132
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 58133
[image] => Array
(
[id] => 58133
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/muzeum.jpg
[original_lng] => 266570
[original_w] => 1199
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/muzeum-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/muzeum-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/muzeum-768x404.jpg
[width] => 768
[height] => 404
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/muzeum-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/muzeum.jpg
[width] => 1199
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/muzeum.jpg
[width] => 1199
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/muzeum.jpg
[width] => 1199
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1622282446:12
[_oembed_68f9e6ad48a5118e331db8d69de4caa7] =>
Today, we approved the designs for the new passenger terminals at Al Maktoum International Airport, and commencing construction of the building at a cost of AED 128 billion as part of Dubai Aviation Corporation's strategy.
Today, we approved the designs for the new passenger terminals at Al Maktoum International Airport, and commencing construction of the building at a cost of AED 128 billion as part of Dubai Aviation Corporation's strategy.
Nello scorso mese di marzo, Radio Liberty ha riferito che un sistema di difesa aerea Pantsir-S1 è stato installato sull'isola di Ryabinovy, a 3,7 chilometri dalla residenza di Putin a Valdai. Adesso questa installazione è visibile su Google Earth. #StandWithUkraine 🇮🇹 🇺🇦 pic.twitter.com/rpwevVXncQ