Tetyana Literáti Múltidéző séta Ungváron című kötetet követően a Szakmák és iparosok címmel jelent meg a neves ungvári újságírónő magyar–ukrán kétnyelvű helyismereti könyve. A kiadvány bemutatójára az Ungvári Nemzeti Egyetem Hungarológiai Központjában került sor. A XX. század elején Ungváron működő cégeket és neves iparosokat bemutató kötet Magyarország Ungvári Főkonzulátusa támogatásával jelent meg. Vida László, a diplomáciai testület első beosztott konzulja kiemelte, nagyon fontos a múlt értékeinek megőrzése. A hiánypótló, egyben az akkori politikai viszonyokat, gazdasági és kulturális életet ismertető kötet bemutatójára a koronavírusjárvány idején került sor. Tetyána Literáti elmondta, a számára nehéz két évet követően úgy érzi, a könyv most új életet kapott. Ungvár XX. századbeli értékeit bemutató kötet fordításának ötlete Makusin Rehó Viktória újságíró nevéhez fűződik. Az alapos, és olykor nem könnyű fordítói munkát is ő végezte el. Mint mondta, ennek a közel 2 éves folyamatban megvoltak mind a szépségei, úgy a nehézségei is egyben. A könyvbemutatón jelen voltak a kötet szereplőinek leszármazottai is. Tóth Gabriella Kavasch Ernő építészmérnök unokája, és édesanyja, Lipót Zita elmondták, számukra is sok érdekességet, és addig nem ismert információt tartalmaz a kötet. Tetyana Literáti Szakmák és iparosok című könyvének ukrán nyelvű verziója az Elveszett Ungvár sorozat legnépszerűbb kötete: a 24 lebilincselő történetet tartalmazó könyv 2020-ban kétszer került kiadásra.
Megyeszékhelyünk gazdaságtörténetének érdekes epizódjait idézi fel Tetyana Literáti 24 fejezeten, valamint egy-egy család történetén keresztül Elveszett Ungvár – Szakmák és iparosok című, kétnyelvű, ukrán és magyar kötetében. A kárpátaljai újságíró és helytörténész most megjelent könyvét december 20-án mutatták be a Hungarológiai Központban. A főleg magyar nyelvű forrásokból dolgozó szerző könyve ukrán nyelven még 2020 nyarán megjelent, amelyet lapunk, a Kárpátalja hetilap munkatársa, Makusina-Rehó Viktória fordított magyarra. A régi fényképekkel gazdagon illusztrált kiadványt ‒ melynek megjelenését Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma támogatta ‒ a szerző és a fordító mutatta be.
Tetyana már kilenc éve ír cikksorozatot a régi Ungvárról, az itt élt személyiségekről, az épületek történetéről, amelyeket a Pro Zahid hírportálon és az Uzshorod hetilapban jelentetett meg rendszeresen, ukrán nyelven. Köszönhetően Markusina-Rehó Viktória kolléganőnknek, a legérdekesebb elbeszéléseket A Kárpátalja hetilapban és a honlapukon is havi rendszerességgel olvashatják magyar fordításban a megyeszékhely múltja iránt érdeklődők. Ungvár mai lakói számára elveszett múlt feltárása meglepő mértékű érdeklődést váltott ki az ukrán nyelven olvasók körében, így a helytörténeti cikksorozatot Tetyana Literáti könyvek formájában kezdte kiadni. Az első ukrán nyelvű könyve Elvesztett Ungvár – Valós történetek címmel 2017 decemberében látott napvilágot, majd 2018 májusában megjelent a második Elvesztett Ungvár – Séta az óvárosban című kötet. Ezt követően 2020-ban anyaországi finanszírozással sikerült a magyar olvasókat is megörvendeztetni Literáti Tetyana első magyar nyelven kiadott könyvével, amely a Kárpátaljában korábban megjelent, Rehó Viktória által lefordított érdekesebb, magyar vonatkozású cikkekből lett összeállítva, Elvesztett Ungvár – Múltidéző séta Ungváron címmel. Azóta a szerző két újabb kötetet is megjelentetett az Elvesztett Ungvár sorozatban, ukránul. A harmadik kötet, Szakmák és iparosok címmel még 2020 nyarán látott napvilágot, ennek újabb, ezúttal kétnyelvű kiadását mutatták be december 20-án az Ungvári Nemzeti Egyetem Hungarológiai Központjában, amely eseményt a könyvben szereplő családok leszármazottai is megtiszteltek jelenlétükkel.
Zubánics László történész, az UNE Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszékének vezetője, Berta Eleonóra, a Hungarológiai Központ igazgatója és Vida László ungvári magyar konzul köszöntötte a megjelenteket. Vida László elmondta, hogy idén Magyarország Ungvári Főkonzulátusának öt könyvkiadási projektje volt. A mostani kötettel az volt a céljuk, hogy az eredetileg ukrán nyelven megjelent könyvet magyar nyelven is hozzáférhetővé tegyék. „Ez a könyv bemutatja azt a multikulturális, soknemzetiségű, színes kárpátaljai térséget, illetve annak a fővárosát, amely részben már eltűnt, de a nyomai még fellelhetőek. Nagyon fontos, főleg a jelenlegi időszakban, amikor Ungváron és egész Kárpátalján látjuk magunk körül, hogy változik ez a régió, változik a népesség. Nagyon sok új lakó jelenik meg ebben a térségben. Fontos, hogy a történelmi emlékeket megőrizzük, ezeket fel tudjuk mutatni…” – fogalmazott Vida László.
A kétnyelvű helytörténeti könyvet tudományos és könyvészeti szempontból is értékelte Zubánics László. Megtudhattuk, hogy a szerző a levéltári kutatások mellett felkereste a könyv főszereplőinek, Ungvár egykor ismert alakjainak leszármazottait, a velük készült interjúknak köszönhetően újabb adatok, valamint sok korabeli, eddig publikálatlan fotó került elő.
A szerző párhuzamosan magyarul és ukránul is elmondta gondolatait a könyvbemutatón megjelenteknek. „A könyv első kiadásának bemutatóján, 2020 nyarán, maszkokban álltunk az ungvári vár udvarán. Akkor úgy látszott, hogy semmi szörnyűbb már nem történhet velünk. Nem tudhattuk, hogy mi vár ránk. Ez a két év nehéz volt a számomra, de próbálok tovább kutatni és nagyon örülök, hogy ez a könyv új életet kapott, és a magyar olvasók számára is elérhetővé vált” – fogalmazott Tetyana Literáti, majd köszönetet mondott Bacskai József főkonzulnak és az ungvári magyar főkonzulátusnak a támogatásért, Makusina-Rehó Viktóriának, a fordítónak, Sterr Attila szerkesztőnek és mindazoknak, akik részt vettek a magyar fordítás és a kétnyelvű könyv létrehozásában.
A fordító Makusina-Rehó Viktória elmondta, hogy nem volt egyszerű a feladata, a szerző többnyire magyarul írott levéltári forrásokkal dolgozik, amit ő lefordít ukránra, ezt kell végül visszafordítani magyarra. Gyakran meg kellett nézni az eredeti forrást is a pontos magyar fordítás érdekében. A mostani kötetben az ungvári szeszgyárról szóló fejezet magyarra fordítása jelentette a legnehezebb feladatot Viktóriának, aki viccesen megjegyezte, hogy a fordítás olyan, mint a nő: „Vagy hű, vagy szép.” Ez esetben elsősorban a szöveghűségre törekedett, amelyet utólag Sterr Attila szerkesztő igyekezett olvasmányosabbá tenni.
Makusina-Rehó Viktória, Sterr Attila és Tetyana Literáti
Érdekességként kiemelte a könyvből, hogy már száz évvel ezelőtt is volt tömegközlekedés Ungváron, voltak buszok, buszjegyek, jegyellenőrök, amit manapság már nem tudnak úgy megvalósítani. Érdekességként elmondta, hogy az ungvári reptérről 1929 májusától hat óra alatt lehetett eljutni Prágába, repülővel. Volt járat például Kassára, Pozsonyba, Brnóba. 1940-től vasárnap kivételével, napi rendszerességgel Ungvár‒Kassa‒Budapest járat repült.
A kötet főszereplőinek leszármazottai közül Tóth Gabriella dédnagyapjának Kavasch Ernő építészmérnöknek a családban élő emlékéről beszélt, aki az ungvári vasútállomást, majd fiával Sándorral számos, jól ismert történelmi épületet tervezett és épített Ungváron. Elmondta, hogy a könyvből nagyon sok olyan részletet is megtudtak a családjukról, amelyről eddig nem is hallottak, mindez Tetyana kutatómunkájának az eredménye. Dunda-Keresztury Márta, Keresztury Imre borbély és fodrász lánya a Keresztury fodrászdinasztia történetéről, személyes emlékeiről beszélt. Viktor Mihovics képzőművész nagyapjára, Vaszil Mihovicsra emlékezett, aki az ungvári siket gyerekek iskolájának növendékeit tanította kosárfonásra. Mindannyian köszönetet mondtak a szerzőnek, aki alapos és kitartó munkával tárta fel az esetenként általuk sem ismert tényeket családjuk történetének részleteit. Az utódok sokfelé élnek a világban, akad aki csak magyarul, mások csak ukránul beszélnek, emiatt is fontos a két nyelven megjelent kiadvány – emelte ki Viktor Mihovics.
A könyvbemutató dedikálással és kellemes múltidéző beszélgetésekkel ért véget.
Ijjász Gyula, Ungvár kiemelkedő művésze halálának 80. évfordulója alkalmából rendeztek kamarakiállítást a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumban, ahol a szerző 4 eredeti műalkotását mutatják be archív anyagok kíséretében.
– Ezt az eseményt az ismert ungvári újságíró, Ungvár történetének kutatója, Tetyana Literáti kutatásai ihlették, aki tavaly publikált egy cikket Ijjász (Jaczik) Gyula életéről – kezdte nyitóbeszédét a tárlat megnyitóján Ruszin Valéria, a múzeum történelem és helytörténeti osztályának vezetője. – Úgy döntöttünk, hogy folytatjuk az egy éve megkezdett hagyományt, és kamarakiállításokat, installációkat szervezünk, hogy azokat a tárgyakat, ritkaságokat, amelyeket eddig nem láthattunk, megmutassuk az embereknek. Az ilyen rendezvényeknek köszönhetően nemcsak vidékünk gazdasági vagy politikai életét, hanem a művészetit is tanulmányozhatjuk, és ezek révén tárhatunk fel érdekességeket térségünk történetéből.
Ijjász (Jaczik) Gyula Ungváron született, 1874. április 1-jén iparoscsaládban, de nem lépett apja nyomdokaiba. Kiskora óta érdekelte a történelem és a művészet. Alkotói útja autodidaktaként indult. Azt állítják, hogy 19 éves korában maga Hollósy Simon – akinek Íjjász tanítványa volt Nagybányán – vitte a fiatalembert Münchenbe tanulni.
Amint azt a művészeti kritikusok az 1940-es években megjegyezték, Ijjász Gyula Munkácsy Mihályt tekintette bálványának, akivel személyesen is szeretett volna találkozni. Erről Vaszilina Palincsak-Kutuzova, a múzeum vezető szakembere mesélt egy érdekes történetet. Akkoriban Munkácsy Mihály Munkácson élt, ezért Ijjász gyalogosan indult el Ungvárról, hogy felkeresse a művészt. Ám amikor odaért, kiderült, hogy Munkácsy pont azon a napon indult útnak Budapestre. Ez elkeserítette, de nem adta fel, nekivágott a fővárosba vezető hosszú útnak. Azonban mire odaért, kiderült, hogy Mihály már nincs ott. Ez nagyon elszomorította, ugyanakkor megerősítette Gyulában a festészet iránti elkötelezettségét. A múzeum kutatói nem találtak arra utaló feljegyzést, hogy végül is találkoztak-e.
A XX. század elején Ijjász az Egyesült Államokba utazott, ahol a New York-i Cooper Union College iparművészeti kurzusait sikerült elvégeznie, majd később a The New York Times és más folyóiratok illusztrátoraként helyezkedett el.
Az USA-beli élet teljes mértékben megfelelt Gyula szellemiségének és jellemének, így ki tudja, miért döntött úgy, hogy 1910-ben visszatér szülőföldjére. Festményeiből álló poggyászával érkezett Budapestre, és azonnal körutat szervezett a magyar városokban Ungvár irányába. A magyar szalonok örömmel fogadták az világjáró hírében álló művészt. Akkoriban az emberek nem utaztak annyit, mint most, ezért Ijjász Gyula kiállítása egy virtuális világ körüli utazás volt, hiszen vásznain megelevenedtek az alaszkai aranymosók, a spanyol táncosok, a Hudson-öböl, a kanadai halászok, a Kárpátok tájai és még sok más.
Az akkori sajtó folyamatosan tájékoztatott Ijjász Gyula ungvári, nyíregyházi egyéni kiállításairól 1911–1913 között, amelyeken a szerző több mint 100 alkotását állította ki – tudhattuk meg többek között.
Gyula hazatérve úgy döntött, hogy Ungvár lakóinak is rendez kiállítást. A reáliskola (ma a 4. sz. középiskola) egyik termében, amelyet az igazgatóság ideiglenesen a művésznek adott ki műhelyként, több tucat vásznat állított ki, és a város minden lakosát meghívta ezek megtekintésére.
Szülővárosában 1913–14-ben az ungvári görög katolikus előkészítő iskolában rajz- és szépírástanárként dolgozott. Az első világháború kitörésekor, 1914 augusztusában mozgósították a hadseregbe, és katonai tudósító lett. Munkái között az Uzsoki-hágó környékén 1915–1916-ban történt eseményeket megörökítő alkotások szerepeltek. Ezek közül néhány akvarell a tárlaton is megtekinthető.
Ijjász úgy tervezte, egy ideig szülővárosában fog élni, és ha itt tud pénzt keresni, nem tér vissza Amerikába. De Ungvár szegény város volt, és nem voltak hozzászokva a kiállításokhoz, így kevesen jöttek megnézni festményeit, arról nem is beszélve, hogy szinte senki sem vett semmit.
A két világháború között a Munkácsi Művészklub tagjaként (1921) Ijjász alkotásait Munkácson, Beregszászban és Ungváron mutatta be csoportos kiállításokon. Később az Erdélyi Béla vezette Podkarpatszka Rusz Művészi Társaságának tagja lett, aki 1944-ben igen termékeny művészként, impresszionistaként említi Ijjászt.
Ijjász Gyula 1943. február 13-án, 69 éves korában elhunyt. Később a kritikusok azt írták róla, hogy nem hagyományos művész volt, akinek New Yorkban, Párizsban és Münchenben sikerült feltöltenie művészi poggyászát.
– A művész alkotói és életútja, valamint művészeti öröksége még nincs teljesen feltárva. És ez egy további ok a történelmi kutatások folytatására. Bízunk benne, hogy ezek során is találunk még ismeretlen anyagokat a kárpátaljai festőiskola első generációja egyik kiemelkedő képviselőjének életéről, alkotói hagyatékáról – jegyezte meg Ruszin Valéria, a történelem és helytörténeti osztály vezetője.
A kamarakiállítás március 14-ig tekinthető meg az ungvári vármúzeumban.
Tetyana Literáti kárpátaljai újságíró, helytörténész több éve ír cikksorozatot a régi Ungvárról, az ott élt személyiségekről, az épületek történetéről, mely cikkek közel 6 év folyamán a Pro Zahid hírportálon és az Uzshorod hetilapban jelentek meg rendszeresen ukrán nyelven. A legérdekesebb elbeszéléseket magyar fordításban is olvashatják az Ungvár múltja iránt érdeklődők a Kárpátalja hetilapban és annak internetes oldalán.
A nagy érdeklődésre való tekintettel Tetyana Literáti könyv formájában is megjelenteti a múltba röpítő történeteket, melyeket a levéltárakban végzett alapos munka és az érintett személyek leszármazottaival folytatott számos beszélgetés, visszaemlékezés előz meg. Első ukrán nyelvű könyve Elvesztett Ungvár. Valós történetek címmel 2017. decemberében látott napvilágot, majd 2018 májusában megjelent a második Elvesztett Ungvár. Séta az óvárosban című kötet. Ezt követően 2020-ban anyaországi finanszírozással sikerült a magyar olvasókat is megörvendeztetni Literáti Tetyana ungvári újságíró Elvesztett Ungvár című cikksorozatából összeállított kötettel. A Múltidéző séta Ungváron című kötet válogatás a magyar vonatkozású cikkekből. Tavaly júliusban Szakmák és iparosok címmel látott napvilágot a népszerű helytörténeti témákkal foglalkozó újságíró harmadik ukrán nyelvű könyve.
Idén pedig az olvasó kezébe foghatja a negyedik ukrán nyelvű könyvét, amely a Városi helyhatóság címet kapta. A 190 oldalas kiadvány Ungvár XIX–XX. század eleji városvezetésének múltjába enged betekintést. A 27 elbeszélést tartalmazó kiadvány megismerteti az olvasót az 1872–1944 között tevékenykedő 19 bíróval és polgármesterrel, s bemutatja azokat a családokat, akiknek a története egybeforrt a városéval.
A könyv ünnepélyes bemutatójára szombaton délután a Boksay József Kárpátaljai Szépművészeti Múzeum nagytermében került sor. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kuti László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja, aki köszöntőjében kiemelte:
– Aki nem ismeri a múltját, az nem érti meg a jelent. Ebben segít nekünk Tetyana hatalmas munkája. Megmutatja nekünk, hogy Kárpátalján és itt, Ungváron több évszázadon keresztül hogyan éltek együtt különböző nemzetiségű, vallású emberek. Hálásak vagyunk Tetyanának azért, hogy ezt a hatalmas munkát elvégezte, ezt a közös kincset mindannyiunk kincsévé tette. Az ő munkájának az eredménye, hogy most már nem elvesztett Ungvárról, hanem talán lassan jól ismert Ungvárról beszélhetünk – zárta gondolatait Kuti László és gratulálok az újabb könyvhöz, s további sikereket, sokszínű munkát kívánt Tetyana Literátinak.
A szerző elmondása szerint az információt nem volt könnyű összegyűjteni, az ungvári polgármesterek utódai többnyire külföldön élnek, a szomszédos Magyarországtól és Szlovákiától kezdve egészen a távoli Venezueláig.
A könyvben szereplő városvezetők közül csupán két személy leszármazottjai élnek Ungváron. A bemutatóra mindkét család eljött: Ungvár tizennegyedik polgármesterének, Hrabár Konsztantinnak az unokája, Hrabár Katalin, illetve Fülöp Andrea és Hrabár Miron dédunokák, valamint a város tizenhatodik polgármesterének, Gaár Ivánnak az unokája Gaár Mária, illetve Gaár Julianna és Neupauer Sándor dédunokák és családtagjaik.
Az idős hölgyek visszaemlékezései révén mintegy időutazásban lehetett részünk. Felidézték nagypapájuk alakját, az akkori életüket, majd az elvesztésüket követő nehézségeket, mindazokat a megpróbáltatásokat, nélkülözéseket, amelyek akkoriban sok kárpátaljai magyar család osztályrészéül jutottak.
Annak ellenére, hogy a szerző attól tartott, hogy ez a kiadvány kissé szárazabb, mint a korábbiak, az írások olvasmányosak, a honismeretei kutatásokat illusztrációk, fotók és levéltári okmányok másolatai gazdagítják Olekszij Mehela szerkesztésében és tördelésében. A hozzátartozók hálásan megköszönték Tetyana Literátinak az érdekes és tartalmas írásokat, amelyeket olvasva még ők is sok újat megtudtak az egykori családfőről. Bátran ajánljuk a könyvet mindazoknak, akik érdeklődnek Ungvár múltja iránt.