Texasban két hét után megtalálták az otthonából elkóborolt zsiráfot – közölték a helyi hatóságok.
A 3 éves Gracie-t repülőgépről, egy nehezen megközelíthető hegyvidéki erdős területen fedezték fel, alig 7 kilométerre attól a farmtól, amelyen tartják – jelezte Nathan Johnson, Real megye seriffje pénteken.
Vick Jones, az egzotikus állat tulajdonosa közölte: azt valószínűsíti, hogy Gracie eltévedt, miközben táplálékot keresett, ugyanis alig néhány hete került hozzájuk, és még nem szokta meg új lakhelyét. Kiemelte, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében azt tervezi, kerítést épít a zsiráf számára kijelölt területen.
Az állatot egy másik zsiráffal együtt a Cedar Hollow nevű magánbirtokon tartják a szövetségi állam Texas Hill Country nevű hegyvidéki, lakott területektől távol eső részén.
Az Egyesült Államokban Texasnak ezen a részén tartják a legtöbb egzotikus vadállatot – mutatott rá a zsiráfszökés kapcsán a seriff. Hozzátette: eltűnt majmok és zebrák ügyében is volt már teendője, de zsiráffal most akadt dolga először.
TEXAS
Gracie the 3-year-old giraffe is BACK HOME after two weeks on the loose in Real County!
This tall Texas escape artist wandered 4 miles from Cedar Hollow Ranch, but a sharp helicopter crew spotted her looking “fat and happy.” Welcome back, girl! pic.twitter.com/JcOEzZCvj3

Volodimir Zelenszkij elnök részvétét fejezte ki Donald Trump amerikai elnöknek és az amerikai népnek a texasi áradások miatt, közölte az Ukrinform Zelenszkij X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében.
„Részvétünket fejezzük ki az Egyesült Államok elnökének, az amerikai népnek és Texas minden lakosának, akik megszenvedték a szörnyű, halálos áradásokat. Részvétünket fejezzük ki a több mint két tucat áldozat családjainak, valamint a természeti katasztrófa által sújtott közösségeknek” – mondta az államfő a bejegyzésében.
Zelenszkij reményét fejezte ki, hogy a nyári táborból eltűnt gyerekek mielőbb biztonságos helyre térnek vissza.
Az elnök „erőt kívánt a bátor mentőknek és mielőbbi felújítást az árvíz sújtotta régióknak”.
Kharkiv region. I met with the warriors of the 92nd Separate Assault Brigade named after Ivan Sirko. The fighters are holding a difficult section of the front – Lyptsi. I spoke with the commanders. The defense along their line of responsibility, the training of the warriors,… pic.twitter.com/OiOBPjHMxH
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 4, 2025
Сьогодні відвідав наших поранених воїнів в одному з медзакладів Києва. Поспілкувався з бійцями, які зараз проходять лікування після тяжких поранень рук і ніг. Дякую захисникам за службу, за все, що зробили для країни. Відзначив їх державними нагородами.
Gracie the 3-year-old giraffe is BACK HOME after two weeks on the loose in Real County!
This tall Texas escape artist wandered 4 miles from Cedar Hollow Ranch, but a sharp helicopter crew spotted her looking “fat and happy.” Welcome back, girl! pic.twitter.com/JcOEzZCvj3
Texas állam törvényhozása elfogadott egy törvényjavaslatot, amely teljes mértékben megtiltaná a közösségi média használatát a 18 év alattiak számára. A kezdeményezés élénk vitákat váltott ki a szólásszabadságról és a mentális egészség védelméről.
Texas a második állam lehet az Egyesült Államokban, amely átfogó közösségimédia-tilalmat vezetne be kiskorúak számára. A törvényjavaslat értelmében a 18 év alatti texasi lakosoknak tilos lenne fiókot létrehozniuk vagy használniuk bármilyen közösségi média platformon.
A szabályozás kötelezné a szolgáltatókat az életkor-ellenőrzésre, valamint arra, hogy a szülők kérésére tíz napon belül töröljék gyermekeik fiókját. A jogsértéseket megtévesztő kereskedelmi gyakorlatként kezelnék, ami pénzbírságot vagy peres eljárást vonhat maga után.
A texasi törvényhozás alsóháza már elfogadta a javaslatot, de a szenátusi jóváhagyás még hátravan.
Greg Abbott texasi kormányzó szóvivője szerint a gyermekek biztonsága és online magánszférája továbbra is kiemelt szempont.
A kezdeményezés azonban heves jogi ellenállásba ütközhet: több jogvédő szervezet szerint a hasonló tilalmak sértik az első alkotmánykiegészítésben biztosított szólásszabadságot. A kritikusok emellett azt is felvetik, hogy az életkoron alapuló tilalom nem feltétlenül a leghatékonyabb eszköz a fiatalok mentális egészségének védelmére.
[type] => post
[excerpt] => Texas állam törvényhozása elfogadott egy törvényjavaslatot, amely teljes mértékben megtiltaná a közösségi média használatát a 18 év alattiak számára. A kezdeményezés élénk vitákat váltott ki a szólásszabadságról és a mentális egészség védelméről.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1748381212
[modified] => 1748419189
)
[title] => Texasban teljesen betiltanák a közösségi média használatát kiskorúaknak
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=243245&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 243245
[uk] => 243222
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 243223
[image] => Array
(
[id] => 243223
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/6c0baf2a334be13bbaf059c39dac01258b5d369b.jpg
[original_lng] => 80498
[original_w] => 640
[original_h] => 427
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/6c0baf2a334be13bbaf059c39dac01258b5d369b-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/6c0baf2a334be13bbaf059c39dac01258b5d369b-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/6c0baf2a334be13bbaf059c39dac01258b5d369b.jpg
[width] => 640
[height] => 427
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/6c0baf2a334be13bbaf059c39dac01258b5d369b.jpg
[width] => 640
[height] => 427
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/6c0baf2a334be13bbaf059c39dac01258b5d369b.jpg
[width] => 640
[height] => 427
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/6c0baf2a334be13bbaf059c39dac01258b5d369b.jpg
[width] => 640
[height] => 427
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/6c0baf2a334be13bbaf059c39dac01258b5d369b.jpg
[width] => 640
[height] => 427
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1748408401:5
[_thumbnail_id] => 243223
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2927
[_oembed_01014bd50bff7dbb374bcab0c989bdc9] =>
[_oembed_time_01014bd50bff7dbb374bcab0c989bdc9] => 1748284197
[_algolia_sync] => 17748540001
[_oembed_0e4c2191b5e05f97e3681c8030268d0e] =>
[_oembed_time_0e4c2191b5e05f97e3681c8030268d0e] => 1756972584
[_oembed_a6f0430227d3da8ef6ce2a2f15a12288] =>
From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
Gracie the 3-year-old giraffe is BACK HOME after two weeks on the loose in Real County!
This tall Texas escape artist wandered 4 miles from Cedar Hollow Ranch, but a sharp helicopter crew spotted her looking “fat and happy.” Welcome back, girl! pic.twitter.com/JcOEzZCvj3
A város egy sci-fi film díszletére emlékeztet, futurisztikus gyártóüzemekkel, szinte azonos házsorokkal és Musk hatalmas bronz mellszobrával. Az 1,45 négyzetmérföldes terület lakosainak szinte mindegyike Musk alkalmazottja.
Elsöprő többséggel támogatták a texas-i Starbase önálló várossá nyilvánítását a dél-texasi szavazók, ami komoly győzelmet jelent Elon Musk számára – derült ki a Bloomberg beszámolójából.
A SpaceX rakétaindító állomása és központja körüli közösség lakói 212:6 arányban szavaztak a város önállósodása mellett és megválasztották a város első tisztviselőit is, akik mind a SpaceX jelenlegi vagy korábbi alkalmazottai.
Az 1,45 négyzetmérföldes terület lakosainak szinte mindegyike Musk alkalmazottja, vagy azok családtagja. A Boca Chica néven ismert területet a SpaceX nagy teljesítményű Starship rakétájának fejlesztési központjává vált.
A vállalat tisztviselői szerint a cég azonban nem tud elegendő lakhatást biztosítani a központ közelében élni kívánó több száz munkavállalónak. A megye nemrég elutasította a további sorházak építésére irányuló kísérletet. Jelenleg körülbelül 260 SpaceX-alkalmazott él a Texas déli csücskén található enklávéban a további 3100 munkavállaló pedig ingázik a környező településekről.
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
Once again, our joint interagency forces sent a clear message this morning: “there is no safe haven for criminals.”
In a pre-dawn action, Marines and Sailors from Joint Task Force Southern Spear, in support of the Department of Homeland Security, launched from the USS Gerald R.… pic.twitter.com/StHo4ufcdx
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
The Pentagon has begun releasing new files on UFOs, saying members of the public can draw their own conclusions on “unidentified anomalous phenomena.” https://t.co/4IcXcOvien
Gracie the 3-year-old giraffe is BACK HOME after two weeks on the loose in Real County!
This tall Texas escape artist wandered 4 miles from Cedar Hollow Ranch, but a sharp helicopter crew spotted her looking “fat and happy.” Welcome back, girl! pic.twitter.com/JcOEzZCvj3
Egy szövetségi fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy Kalifornia és Hawaii érvényesítheti a fegyverviselési tilalmat bizonyos nyilvános helyeken, például bárokban és parkokban. A döntés, melyet a 9. amerikai fellebbviteli bíróság hozott, részben hatályon kívül helyezi a korábbi alacsonyabb szintű bírósági döntéseket, melyek megakadályozták ezen tilalmakat.
A bíróság egyhangúlag hozott határozatában megállapította, hogy mindkét államnak joga van korlátozni a fegyverek viselését a nyilvános helyeken, beleértve az alkoholt felszolgáló éttermeket, a parkokat, Kalifornia esetében pedig az olyan helyeket, mint a kaszinók, könyvtárak, állatkertek, stadionok és múzeumok, valamint a hozzájuk tartozó parkolók.
Hawaii is megkapta azt a lehetőséget, hogy a tulajdonos kifejezett engedélye nélkül betilthassa a lőfegyvereket a strandokon és a nyilvánosság számára nyitva álló magánterületeken. E törvényeket mindkét állam az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának 2022-es döntésére válaszul hozta meg, mely kiterjesztette a második alkotmánymódosítás védelmét, megerősítve az állampolgárok jogát arra vonatkozóan, hogy önvédelem céljából nyilvánosan hordjanak kézifegyvert. A Legfelsőbb Bíróság döntése ugyanakkor korlátozásokat is lehetővé tett bizonyos „érzékeny helyeken”.
Míg az alsóbb fokú bíróságok korábban megakadályozták ezen korlátozásokat, azzal érvelve, hogy a második módosítás elfogadásakor nem léteztek hasonló törvények, a fellebbviteli bíróság ezzel nem értett egyet. A 9. kerületi testület ezt az értelmezést túl szűkszavúnak értékelte, megjegyezve, hogy a közparkok mai formájukban nem léteztek a második módosítás idején.
A Reuters jelentése szerint annak ellenére, hogy a fellebbviteli bíróság számos tilalmat helybenhagyott, néhány korlátozás ellen is döntött: például egyik állam sem érvényesítheti a fegyverviselési tilalmat a bankokban vagy a szomszédos parkolókban, Hawaii pedig nem érvényesítheti a tilalmat a kormányzati és nem kormányzati épületek által közösen használt parkolókban. Emellett Kalifornia nem rendelhet el tilalmat kórházakban, tömegközlekedési eszközökön, istentiszteleti helyeken és olyan területeken, ahol a nyilvános gyülekezések engedélykötelesek.
[type] => post
[excerpt] => Egy szövetségi fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy Kalifornia és Hawaii érvényesítheti a fegyverviselési tilalmat bizonyos nyilvános helyeken, például bárokban és parkokban. A döntés, melyet a 9. amerikai fellebbviteli bíróság hozott, részben ...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1725794760
[modified] => 1725731063
)
[title] => Kalifornia és Hawaii is fegyverviselési tilalmat vezetne be egyes nyilvános helyeken
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=213783&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 213783
[uk] => 213975
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 213789
[image] => Array
(
[id] => 213789
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/enigma-waistband-600x338-1.jpg
[original_lng] => 28944
[original_w] => 600
[original_h] => 338
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/enigma-waistband-600x338-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/enigma-waistband-600x338-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/enigma-waistband-600x338-1.jpg
[width] => 600
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/enigma-waistband-600x338-1.jpg
[width] => 600
[height] => 338
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/enigma-waistband-600x338-1.jpg
[width] => 600
[height] => 338
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/enigma-waistband-600x338-1.jpg
[width] => 600
[height] => 338
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/enigma-waistband-600x338-1.jpg
[width] => 600
[height] => 338
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1725869368:2
[_thumbnail_id] => 213789
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 3518
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508473393000
[_oembed_3612d8caf10ece4d301940cebc3a61bf] =>
TEXAS
Gracie the 3-year-old giraffe is BACK HOME after two weeks on the loose in Real County!
This tall Texas escape artist wandered 4 miles from Cedar Hollow Ranch, but a sharp helicopter crew spotted her looking “fat and happy.” Welcome back, girl! pic.twitter.com/JcOEzZCvj3
A National Hurricane Center szerint Texas a Beryl hurrikán érkezésére készül, amely újra megerősödött. Az állam lakosait figyelmeztették, hogy fel kell készülniük szélviharokra és villámárvizekre.
Texasi partvidék egészére kiadták a hurrikánra vonatkozó riasztást az Egyesült Államokban, mert az előrejelzések tükrében helyi idő szerint hétfőn hajnalban az idei atlanti hurrikánszezon első orkánja megérkezik a dél-texasi partvidékre. A Beryl eddig legalább 10 halálos áldozatot követelt a Karib-térségben, mielőtt trópusi viharrá minősítették volna vissza, amikor elérte a mexikói Yucatán-félszigetet.
Az előrejelzések szerint a vihar pusztító szeleket, villámárvizeket és akár 25 centiméteres esőt is hozhat Texasba. Az állam néhány legnagyobb kikötője bezárt, a lakosokat pedig kiterjedt áramkimaradásokra figyelmeztették – írja a BBC.
A vihar várhatóan Galveston és Corpus Christi városok között ér partot, ahol akár 177 kilométer per órás sebességű széllökések is lehetnek. A hatóságok szerint bár nem lesz olyan erős, mint a Karib-tengeren, de még így is széles körű áramkimaradásokat és fennakadásokat okozhat az államban egészen Houston városáig.
A National Hurricane Center igazgatója, Michael Brennan figyelmeztette a Beryl útvonalában élőket, hogy hétfőig keressenek biztonságos helyet. Refugio és Nueces megye kötelező evakuálást rendelt el.
„A Texasi-öböl partvidékén, Kelet-Texasban és az ArkaTex (Arkansas-Texas) régióban nagyon jelentős a hirtelen áradások kockázata. Ne hagyják figyelmen kívül ezt a nagyon komoly vihart” – mondta Dan Patrick megbízott kormányzó.
A Beryl várhatóan a héten átvonul Amerika középső államain, köztük Mississippin is.
Korábban amíg a hurrikán a Windward-szigeteken keresztül a Karib-tenger keleti részén haladt át, katasztrofális károkat okozott Saint Vincent- és a Grenadine-szigeteken, valamint Grenadában is. A széllökések sebessége elérte az óránkénti 241 kilométert is. A két szigetországból érkező első jelentések szerint több száz épület, köztük otthonok, iskolák, kórházak és rendőrőrsök súlyosan megrongálódtak vagy teljesen megsemmisültek. A közösségi médiában megjelent videók és képek tanúsága szerint is óriási károkat okozott a hurrikán: a felvételeken leszakadt tetejű házak és romok között kutakodó emberek láthatók.
Florida Nemzeti Gárdájának katonáit küldi Texas államba segítségként az illegális bevándorlással szemebi fellépéshez – jelentette be csütörtökön Ron DeSantis floridai kormányzó.
A republikánus politikus sajtótájékoztatóján elmondta, hogy maximum 1000 katonából álló zászlóaljat ajánlott fel Texasnak, ami az Egyesült Államok szárazföldi határának csaknem 2000 kilométeres szakaszát védi Mexikó felé.
„Meg kell állítani az inváziót a déli határon egyszer és mindenkorra” – fogalmazott a kormányzó, aki Joe Biden elnöknek azt vetette szemére, hogy habár „rendelkezik a felhatalmazással a határ lezárásához”, de ehhez hiányzik az akarat.
A Nemzeti Gárda szóvivője elmondta, hogy egyelőre 100 katonát küldenek Floridából Texasba.
A republikánus vezetésű Texas állam és a washingtoni szövetségi kormányzat között az elmúlt hetekben tovább éleződött a vita a határőrizet miatt, különösen miután Texas Nemzeti Gárdája a kormányzó Greg Abbott utasítására lezárta az illegális határátlépésnek leginkább kitett határszakaszt, Shelby Parkot Eagle Pass városában, ahol szögesdrótból és konténerekből álló akadályt állítottak fel, és ahova nem engedték be a szövetségi határőröket.
A szövetségi határvédelem embereit Texas vezetése azzal vádolja, hogy a Biden-adminisztráció bevándorláspolitikájának jegyében nem őrzik a határt, hanem beengedik az érkező bevándorlókat, akiket rövid őrizetbe vétel után szabadon bocsátanak.
A szövetségi határvédelem (Custom and Border Protection – CBP) decemberi adatai szerint 302 ezernél több illegális bevándorlóval szemben intézkedtek. Alejandro Mayorkas január elején Texasban tett látogatásán elismerte, hogy az érkezők 85 százaléka az Egyesült Államok területén belül szabadon távozhat.
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
Once again, our joint interagency forces sent a clear message this morning: “there is no safe haven for criminals.”
In a pre-dawn action, Marines and Sailors from Joint Task Force Southern Spear, in support of the Department of Homeland Security, launched from the USS Gerald R.… pic.twitter.com/StHo4ufcdx
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
The Pentagon has begun releasing new files on UFOs, saying members of the public can draw their own conclusions on “unidentified anomalous phenomena.” https://t.co/4IcXcOvien
A dán Bjarke Ingels Group (BIG) és az amerikai 3D-nyomtató cég, az ICON által közösen tervezett ház egy teljes méretű modellotthon, mely a tervek szerint „a 3D-nyomtatott otthonok legnagyobb léptékű fejlesztése a világon”.
A ház az első, amely a texasi Georgetown negyedében, a Wolf Ranchban készül el, Austin fővárosa közelében. A BIG és az ICON által közösen tervezett ház egyike annak a 100 háznak, amelyet jelenleg a helyi Lennar építőipari cég épít, és mintaként szolgál majd a leendő vásárlók számára.
A mintaházban különálló, csíkozott 3D-nyomtatott falak találhatók, amelyeket az ICON szabadalmaztatott anyagának, a ‘Lavacrete’-nek, a Volcan 3D nyomtatóiban használt betonszerű keveréknek a felhasználásával építettek. Az épület fémből készült nyeregtetővel rendelkezik, amelyet a csapat szerint fotovoltaikus panelekkel látnak el.
Belül a csíkos falakat fehérre festették, csakúgy, mint a többi beépített, 3D-nyomtatott elemet, például a konyhaszigetet. Az oromzat belülről látható, és végigfut a nappali és étkező egészén. A bemutató otthonhoz fából készült bútorokat és egyszerű lámpatesteket szerelt fel a floridai székhelyű Lennar lakásépítő cég.
A három hálószobás ház a nyolc különböző alaprajz egyikével rendelkezik, amelyek a fejlesztés során kerülnek kihelyezésre. Összesen 24 különböző magasságot terveznek, hogy változatos formákat kölcsönözzenek a környéknek.
Az ICON társalapítója, Jason Ballard az építkezés kezdetén, 2022 novemberében a Dezeen magazinnak nyilatkozva azt mondta, hogy a házak “minden szempontból jobbak lesznek” a folyamat gyorsasága és az anyag tartóssága miatt.
„Úgy gondolom, hogy a jövőben a robotok és a drónok egész negyedeket, városokat és városokat fognak felépíteni, és vissza fogunk tekinteni Lennar Wolf Ranch közösségére, mint arra a helyre, ahol a nagyszabású robotépítés elkezdődött” – mondta Ballard a Dezeennek.
A szerkezeti elemek nagy része, valamint a telken lévő többi ház falai és szerkezeti elemei a tavaly év végén megkezdett munkálatok óta elkészültek. Az ICON közölte, hogy az első lakók szeptemberben kezdenek beköltözni a házakba.
A csapat egy virtuális túra weboldalt is készített, ahol az érdeklődők megtekinthetik az ingatlanon lévő házakat azok elkészülte előtt. Jelenleg a házak az előrejelzések szerint 475 990 és 559 990 dollár és között lesznek.
[type] => post
[excerpt] => A dán Bjarke Ingels Group (BIG) és az amerikai 3D-nyomtató cég, az ICON által közösen tervezett ház egy teljes méretű modellotthon, mely a tervek szerint „a 3D-nyomtatott otthonok legnagyobb léptékű fejlesztése a világon”.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1690668780
[modified] => 1690642372
)
[title] => Texasban épül a világ legnagyobb 3D-nyomtatott blokkja
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=155996&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 155996
[uk] => 155990
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 155992
[image] => Array
(
[id] => 155992
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1690623888-535.jpg
[original_lng] => 289438
[original_w] => 1080
[original_h] => 607
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1690623888-535-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1690623888-535-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1690623888-535-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1690623888-535-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1690623888-535.jpg
[width] => 1080
[height] => 607
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1690623888-535.jpg
[width] => 1080
[height] => 607
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1690623888-535.jpg
[width] => 1080
[height] => 607
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1690631573:5
[_thumbnail_id] => 155992
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4384
[_oembed_04332cc244ae8c43cd8622c2a892a12b] =>
[_oembed_time_04332cc244ae8c43cd8622c2a892a12b] => 1690631575
[_oembed_65858dfa0c1abfa58eb3012254d10674] =>
[_oembed_time_65858dfa0c1abfa58eb3012254d10674] => 1720453804
[_algolia_sync] => 508369811000
[_oembed_3612d8caf10ece4d301940cebc3a61bf] =>
TEXAS
Gracie the 3-year-old giraffe is BACK HOME after two weeks on the loose in Real County!
This tall Texas escape artist wandered 4 miles from Cedar Hollow Ranch, but a sharp helicopter crew spotted her looking “fat and happy.” Welcome back, girl! pic.twitter.com/JcOEzZCvj3
Egy texasi tankerület vezetői többek között a Biblia eltávolítására is felszólították az iskolák könyvtárait, miután közérdekű panaszra vizsgálat indult több kiadvány ellen, hogy összeegyeztethetők-e a tanintézmények oktatási elveivel.
A kifogásolt és vizsgálat alá vont művek között szerepel a Biblia mellett Anna Frank naplójának egy képes kiadása, valamint LMBTQ-témáról szóló ifjúsági kiadványok.
A Fort Worth városához közeli Keller Független Iskolai Kerület (Keller Independent School District) vezetősége múlt héten új oktatási programot fogadott el, ami új követelményeket állapít meg az intézményekben tartható könyvekről, és 30 napos nyilvános betekintési eljárást is előír, mielőtt az intézmények könyvtárai beszereznék őket.
Emellett átmenetileg arra kötelezik az intézményeket, hogy távolítsák el polcaikról azokat a kiadványokat, amelyek ellen az elmúlt tanévben panasz érkezett. Ezeknél a műveknél tartalmi felülvizsgálatot kell indítani, és meg kell állapítani, hogy megfelelnek-e az oktatási irányelveknek.
A tankerület iskolavezetőknek küldött levelét a Texas Tribune napilap hozta nyilvánosságra, ezután a tankerület közleményt adott ki. Eszerint azok a könyvek, amelyek megfelelnek az általunk megállapított új oktatási irányelvnek, azonnal visszakerülnek az iskolák könyvtáraiba.
Texas állam iskoláiban a 2022/23-as tanév augusztus 22-én, jövő hétfőn kezdődik.
Wandsworth Libraries has a new longest overdue book. Returned after 48 years and 107 days. Thank you to whoever sent it back to Tooting Library from Port Moody in Canada. The questions is, how did it get there? pic.twitter.com/5qb1wCHPod
— Wandsworth Libraries (@wandsworthlibs) June 6, 2022
Gracie the 3-year-old giraffe is BACK HOME after two weeks on the loose in Real County!
This tall Texas escape artist wandered 4 miles from Cedar Hollow Ranch, but a sharp helicopter crew spotted her looking “fat and happy.” Welcome back, girl! pic.twitter.com/JcOEzZCvj3
Pokoli hőség tombol Texasban, ám a csúcsra járatott klímaberendezések miatt újabb áramkimaradásoktól tartanak. A szolgáltatók ezért távolról igyekeznek lejjebb venni a műszerek fordulatszámát.
Év elején a hóviharokkal tarkított hidegfront több napra is sötétbe borította Texast, mivel a közműszolgáltatókat teljesen felkészületlen érte a hirtelen jött ítéletidő. Bár a problémákat azóta orvosolták, a helyiek mégsem nyugodtak meg. Ennek oka, hogy az államot most éppen hőség sújtja, és a szüntelenül működő klímaberendezések miatt újabb áramszünettől tartanak.
Hasonlóan gondolkodhatnak néhány texasi szolgáltatónál is, ugyanis több cég távolról magasabb határértékre tekerte a lakosok termosztátját, hogy csökkentsék a hálózatra nehezedő terhelést. Ez a Daily dot szerint úgy vált lehetségessé, hogy az érintettek úgynevezett okostermosztátot használnak – mint amilyen a Google-féle Nest is –, azok pedig harmadik fél által is vezérelhetők.
A jelenség ugyanakkor váratlanul érte a texasiakat, és többen a közösségi médiában átkozzák az érintett cégeket. Annak ellenére is, hogy bizonyos szolgáltatók fenntartják jogot, hogy módosítsák a termosztát által beállított hőfokot, melyről a szerződésben is tájékoztatják az ügyfelet. Erről azonban sokan csak most értesülnek.
A Daily dot idézi egy texasi lakos kálváriáját, aki elmondása szerint még kellemes otthoni hőmérsékletben tért nyugovóra háromesztendős gyermekével, majd arra ébredt, hogy a lakásban elviselhetetlen forróság van. Akkor vált világossá számára is, hogy a közműcég távolról beavatkozott, amit esetében is azzal magyaráztak, hogy csak így lehet szinten tartani a hálózati kapacitást.