Az ukrán függetlenség elnyerésének közelgő 30. évfordulójának méltatására egy 60 ezer négyzetméter területű kukoricaföldön alakítottak ki hatalmas méretű címert a Boriszpil nemzetközi repülőtér közelében, a rekordvívmányt jól láthatják a légikikötőt használó gépek utasai – adta hírül pénteken a strana.ua hírportál.
A jelentés szerint Lana Vetrova, a Nemzeti Rekordok Nyilvántartási Hivatalának munkatársa Facebook-oldalán közölte, hogy a Kijev megyei Velika Olekszandrivka település mellett egy 60 ezer négyzetméteres területen a gigantikus címer kialakításához 406 270 ezer szem kukoricát vetettek el. Az állami jelkép hossza 245,3 méter, szélessége 138 méter, a területe 33 851,4 négyzetméter – tette hozzá.
Mint Vetrova jelezte, a rekord méretű háromágú szigony 12 kilométerre van a Boriszpil nemzetközi repülőtértől, és jól látható az ott átrepülő gépekről. Az elmúlt 30 év egyik legnagyobb ukrán agrárvívmányáról elmondta, hogy a címeres vetéshez a legkorszerűbb műtrágyákat, magokat és növényvédelmi rendszert használták, hogy a szárak jól fejlődjenek, és a lehető leghosszabb ideig maradjanak zöldek.
Mint hírportálunk június 23-án beszámolt róla, Krivij Rihben felállították Ukrajna harmadik legmagasabb, 72 méteres zászlórúdját az ukrán függetlenség közelgő 30. évfordulója alkalmából, a műszaki vívmány rögzítésén mintegy 20 fő dolgozott.
Hírportálunk ugyancsak megírta 2020. augusztus 20-án, hogy Vitalij Klicsko kijevi polgármester bejelentette, az ukrán fővárosban elkészült az ország legmagasabb, közel 90 méteres, 32 tonna tömegű zászlórúdja, amelyregigantikus16-szor 24 méteres nemzeti lobogót vontak fel.
(vb/strana.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán függetlenség elnyerésének közelgő 30. évfordulójának méltatására egy 60 ezer négyzetméter területű kukoricaföldön alakítottak ki hatalmas méretű címert a Boriszpil nemzetközi repülőtér közelében, a rekordvívmányt jól láthatják a légikiköt...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1625861520
[modified] => 1625860949
)
[title] => Kukoricaföldön kialakított rekord nagyságú ukrán címerrel várja a függetlenségi évfordulót a Boriszpil repülőtér
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=63464&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63464
[uk] => 63481
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 63466
[image] => Array
(
[id] => 63466
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/trizub.png
[original_lng] => 521116
[original_w] => 751
[original_h] => 422
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/trizub-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/trizub-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/trizub.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/trizub.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/trizub.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/trizub.png
[width] => 751
[height] => 422
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/trizub.png
[width] => 751
[height] => 422
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1625859693:3
[_thumbnail_id] => 63466
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5112
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_630ab071eee36f80f0c6558a6c7784bd] =>
The huge sunfish that got caught in the nets in Spain and was released by fishermen https://t.co/2P2x3hcP7E
Japanese ocean adventurer Kenichi Horie, 83, is set to become the world's oldest yachtsman to sail nonstop across the Pacific Ocean alone.https://t.co/0WmbdJjCfs
"Don't let your dreams just stay as dreams. Have a goal and work towards achieving this and a beautiful life awaits." :-) Kenichi Horie: 83-year-old Japanese man on verge of becoming oldest person to sail solo across the Pacific https://t.co/k7Ic59YIvs via @CNNTravel
The Ghanaian giant reported to be the world’s tallest man
An area hospital in northern Ghana instructed 29-year-old Sulemana Abdul Samed throughout certainly one of his current check-ups that he had reached the peak of 9 ft 6in (2.89m). 1/2#ArianaNews#Ghana#tallestmanpic.twitter.com/S6D9KIqapD