Az RTL évek óta rendhagyó módon köszönti az újévet, most sem volt máshogy, az év első perceiben Traski Viktor, az ukrajnai háborúban szolgálatot teljesítő egyetemi docens videoüzenetét adták le.
Felidézte, hogy február 24-én a nagyobbik fiát vitte az óvodába, majd nem sokkal később hívta a felesége, hogy elkezdődött a háború. Ezt nem hitte el egyből, de fél-egy órával később hívták az óvodából, hogy vigye el a gyereket, bizonytalan ideig bezárják az óvodát.
Szinte rögtön eldöntötte, hogy beáll katonának, bár a családja nem repesett az örömtől. A tüzérséghez osztották be, bár korábban nem szolgált soha. Azt mondták neki, „ha nincs két balkezed, biztosan megtanítunk.”
Megmutatta, milyen lövészárkokba kell behúzódniuk, és elmondta, miután meghallják a lövedék hangját, 4 másodpercük van fedezéket keresni. Nagyon nehéz, ha elveszti egy társát, főleg, ha régebb óta szolgálnak együtt.
Traskinak két kisgyereke van, rendre megkérdezik, mikor megy már haza. A feleségének mindig azt mondja, minden rendben, a szavai alapján nem fog leszerelni. Azt reméli, mielőbb véget ér a háború és haza tud menni a családjához. 2023-ra azt kívánja, hogy legyen béke, „mert ez az alap”, csak így lehet fejlődni.
Az elvándorlás ellen emelt szót az MTI-hez eljuttatott ó- és újévi üzenetében Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Amint a lelkész-politikus emlékeztetett rá: idén Romániában népszámlálást tartanak és várhatóan Erdély magyarsága is „híjával találtatik”. A volt püspök az ország vezetőinek rótta fel, hogy Románia népe immár évtizedek óta a „lábával szavaz és hanyatt-homlok hagyja oda hazáját”. Megemlítette: jelenleg 3,6-4 millió romániai vendégmunkás dolgozik idegen országban. A migránsokat kibocsátó államok sorában Szíria után Románia következik és az elvándorlók jelentős hányada magyar. „Mi értelme a kivívott szabadságnak, hogyha azt szülőhazánk szabad elhagyására használjuk? Mit ér a szabadság, hogyha a gyökereinktől való elszakadáshoz, az itthon maradó szeretteink magára hagyásához, erdélyi magyar önazonosságunk megtagadásához, falvaink és városaink elnéptelenedéséhez vezet? És kinek, minek alapítottunk iskolát, egyetemet, építettünk templomot, és szerezzük vissza épületeinket és intézményeinket, hogyha lakóik a messze idegenbe vagy a jobb létet kínáló Kis-Magyarországra vándorolnak?” – tette fel a kérdést Tőkés László. Úgy vélte: az a kérdés merül fel, hogy európai migránsok vagy erdélyi magyarok legyünk? Megemlítette, hogy a romániai rendszerváltozás óta eltelt három évtizedben Marosvásárhely magyar népességének aránya ötven százalék alá esett, Szatmárnémetié negyven százalék, Nagyváradé harminc százalék, Kolozsváré pedig húsz százalék alá. Szerinte az sem vigasztaló, hogy a román polgártársak fogyatkozása is drámai. „Nekünk létkérdés, hogy ne jussunk az elfogyott szászok és svábok sorsára. (.) Egyházainknak és polgári társadalmunknak, családjainknak, mindannyiunknak és egész nemzeti közösségünknek nemes feladata és szent kötelessége, hogy az itthon lévőket itthon tartsa, az eltávozottakat pedig hazahívja. Gyermekeink, ifjúságunk szülőföldünkön való megtartása kiemelt hivatása a felnőtt társadalomnak. Civil társadalmunknak, politikai képviseleteinknek és önkormányzatainknak pedig kiváltképpeni felelősségük, hogy megfelelő politikai, gazdasági és létkörülmények kialakításával segítsék elő népünk Erdély földjén való megmaradását” – áll Tőkés László üzenetében.
Olaf Scholz német kancellár első újévi köszöntőjében kijelentette, az Ukrajna elleni orosz invázió veszélye kihívások elé állítja Európát, számolt be a Jevropejszka Pravda a Tagesspiegelre hivatkozva.
Scholz beszédének külpolitikai részében „szuverén, egyesült, erős Európát” szorgalmazott. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a transzatlanti együttműködés fontos Európa és a határain túli térségek biztonsága szempontjából.
„Ami Ukrajnát illeti, most újabb kihívásokkal nézünk szembe” – mondta Scholz.
A Nyugat félelmeit illetően, miszerint Oroszország megtámadhatja Ukrajnát, a kancellár kijelentette: „A határok sérthetetlensége érték – és nem lehet vita tárgya.”
A kancellár emlékeztetett arra, hogy január 1-től Németország veszi át a Hetek csoportja elnöki tisztét.
„Elnökségünket arra használjuk, hogy a Hetek csoportját a klíma semleges gazdálkodás és az igazságos világ zászlóshajójává tegyük” – jelentette ki a német kancellár.
15-й день великої війни у Європі. Жодних значних успіхів у росіян по всій 700-кілометровій лінії фронту немає. А однією з причин цього є правда про війну в онлайн-режимі. Майже 2000 іноземних журналістів щодня перебувають у найгарячіших точках цієї війни. Дякую! pic.twitter.com/4ubEFYehAG
ЮНИСЕФ: 2 млн детей-беженцев покинули Украину в поисках безопасности. С учетом того, что внутри страны перемещено еще 2,5 млн детей, 60% украинских детей в настоящее время вынуждены покинуть свои дома из-за продолжающихся нападений на городские районы https://t.co/9qA4i9IIrYpic.twitter.com/ofmlDlAYB2
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.