Ukrajnában újra megjelent a gázgangréna, egy súlyos bakteriális fertőzés, amely egykor az első világháborús lövészárkokhoz kötődött. Az orosz dróntámadások miatt késlekedő evakuációk következtében a frontvonalban megsérült katonák körében egyre több ilyen esetet dokumentálnak az orvosok – számolt be az United 24.
A kelet-ukrajnai térségben dolgozó önkéntes orvosok olyan tünetekkel rendelkező betegek növekvő számáról számolnak be, amelyeket „élő orvos még soha nem látott háborús körülmények között”.
A Clostridium baktériumok által okozott fertőzés gyorsan terjed az oxigénhiányos, sérült izomszövetekben, különösen lőtt vagy robbanásos sérülések után. A gázgangréna akkor alakul ki, amikor a baktériumok olyan sebeket fertőznek meg, amelyeket nem tudnak azonnal kezelni. A baktériumok toxinokat és gázbuborékokat termelnek a bőr alatt, ami súlyos fájdalomhoz, szöveti duzzanathoz és elszíneződéshez vezet.
A beszorult gáz mozgása jellegzetes ropogó hangot kelt a bőr alatt, ami a betegség egyik ismertetőjele. A hagyományos gangrénával ellentétben, amely a rossz vérkeringés miatt lassan fejlődik ki, a gázgangréna gyorsan terjed és azonnali kezelés nélkül halálos lehet.
Oroszország személyi állományhiánnyal és logisztikai gondokkal küzd a fronton – áll az Institute for the Study of War (ISW, Háborús Tanulmányok Intézete) legfrissebb, hétfői jelentésében.
Mint írták, a helyzet több fő harci irányban is megmutatkozik, Novopavlivka térségében az orosz erők kis csoportokban próbálnak átszivárogni az ukrán védelmen és megvetni a lábukat kisebb településekben Donyeck és Dnyipropetrovszk megye határvidékén.
Az orosz parancsnokság csapatokat vezényel át Ukrajna déli részéről keletre, miután korábban Oroszországból, illetve a megszállt területeken lévő harmadik és negyedik védelmi vonalból is erősítéseket irányított a frontvonalra. Viktor Tregubov, a Dnyipro műveleti-stratégiai csoport szóvivője szerint ez azt jelzi, hogy Oroszország komoly emberhiánnyal szembesül.
Pokrovszk irányában az orosz gyalogság továbbra is kis rohamcsoportokkal támad napi egy-két alkalommal. Az ISW szerint az orosz drónok megnövelt hatótávolsága kiszélesítette a veszélyzónát minden ukrán egység számára, ami megnehezíti a logisztikai műveleteket. Ugyanakkor az orosz egységek saját utánpótlási gondokkal küzdenek, és gyakran kénytelenek gyalogosan, kis csoportokban szállítani a felszerelést, hogy elkerüljék az ukrán drónokat.
Kharkiv region. I met with the warriors of the 92nd Separate Assault Brigade named after Ivan Sirko. The fighters are holding a difficult section of the front – Lyptsi. I spoke with the commanders. The defense along their line of responsibility, the training of the warriors,… pic.twitter.com/OiOBPjHMxH
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 4, 2025
Észak-Korea további katonákat küldhet Oroszországba egy júliusi vagy augusztusi nagy támadáshoz – közölte a dél-koreai Lee Seong-kweun dél-koreai parlamenti képviselő a Reuters szerint.
A Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) szerint a szomszéd országban már összevonták az erőket a szállításhoz, illetve Phenjan a fegyverszállítmányok is folytatja. A Meduza szerint többek között ezekről tárgyalhatott Szergej Sojgu, az Oroszországi Biztonsági Tanács titkára.
Kilenc napja arról számoltak be, hogy katonai egy építőalakulat, összesen 5 ezer ember megy az orosz határrégióba, ahol a tavaly augusztusban megkezdődött ukrán betörés nyomán már korábban észak-koreai alakulatok kapcsolódtak be a harcokba az orosz hadsereg oldalán. A feladatuk az lesz, hogy helyreállítási munkákban dolgozzanak, illetve egy további ezer fős aknamentesítő különítmény is érkezik a régióba, ahonnan az oroszok állítása szerint áprilisban szorították ki az ukrán erőket.
Moszkva és Phenjan tavaly novemberben kétoldalú védelmi megállapodást kötött, ami az észak-koreai diktátor szerint „új szintre emelte a két ország szövetségét”.
Cserébe azért, hogy Észak-Korea tüzérségi lőszert, rakétákat és katonákat küld Oroszországnak, Phenjan valószínűleg technológiai segítséget kap Moszkvától – mondta Lee.
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣 The result is on video. These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles... Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7
Az Ukrán Nemzeti Gárda katonáinak 60%-a közvetlenül afrontvonalonszolgál – jelentette ki Olekszandr Pivnenko, a Nemzeti Gárda parancsnoka, írta az Interfax-Ukraine.
„60%-a háborúban van, 40%-a pedig a rendvédelmi szervekben szolgál. Konkrét számokat nem tudunk megnevezni”, mondta.
Pivnenko elmondása szerint a Nemzeti Gárdának, mint a Belügyminisztérium strukturális alegységének vannak bizonyos előnyei.
„A Belügyminisztérium vezetője gyakran látogat el a frontvonalra, ismeri az ott és más területeken kialakult helyzetet. […] Az állam egész területén számos feladatot látunk el a Belügyminisztérium más egységeivel közösen – és itt gyors együttműködésről beszélünk”, magyarázta Pivnenko.
A jemeni húszik is Oroszország oldalán harcolhatnak majd Ukrajnában. Diplomáciai források szerint a húszik esetleges megjelenése egyértelmű jele lehet Oroszország közel-keleti befolyásszerzésének.
A jemeni húszikhoz köthető zsoldoscsoportok is megjelenhetnek Oroszország oldalán az ukrajnai fronton – írja a Financial Times. A lap szerint magas fizetést és orosz állampolgárságot ígérnek az orosz hadsereghez csatlakozó, Irán által is támogatott síita milicistáknak.
A 2023. október 7-én, a Hamász támadásával kezdődött izraeli háború eszkalációjának folyományaképpen a Teheránnal szoros kapcsolatokat ápoló jemeni felkelők kiterjedt rakétahadjáratot indítottak a Vörös-tenger és az Ádeni-öböl térségében, súlyos mértékben megzavarva ezzel a globális ellátási láncokat.
Amerikai diplomaták az FT szerint úgy nyilatkoztak, a húszik esetleges megjelenése egyértelmű jele lehet Oroszország közel-keleti befolyásszerzésének, mivel ukrajnai háború előtt elképzelhetetlen lett volna, hogy jemeni zsoldosok harcolhassanak majd Ukrajnában. Továbbá, egy lehetséges jemeni részvétel Ukrajnában azt is mutathatja, hogy Oroszország a kollektív Nyugattal való konfrontációjában egyre közelebb kerül Iránhoz és a vele szövetséges közel-keleti paramilitáris csoportokhoz.
Mint ismert korábban észak-koreai katonák érkezéséről is beszámoltak, akiket az oroszok oldalán vethettek be, főleg a kurszki fronton.
Kharkiv region. I met with the warriors of the 92nd Separate Assault Brigade named after Ivan Sirko. The fighters are holding a difficult section of the front – Lyptsi. I spoke with the commanders. The defense along their line of responsibility, the training of the warriors,… pic.twitter.com/OiOBPjHMxH
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 4, 2025
A disszidens katonák szerint szinte mindenki önként jelentkezne, hogy elmenjen az ukrán hadszíntérre a rezsimhez való hűség és a magasabb státusz ígérete miatt. Ebben még az sem állítja meg őket, hogy nagy valószínűséggel csak kis részük tér majd haza a frontról.
Az Oroszországba telepített észak-koreai katonákat a nyugati sajtóban ágyútölteléknek és másodosztályúaknak minősítették. Azt azonban figyelmen kívül hagyják, hogy ezek közül a katonák közül sokan mennyire elszántak, és még meghalni is készek – és mennyire vágynak arra, hogy elmeneküljenek az otthoni zord körülmények elől.
Nem valószínű, hogy a nagyjából 10 ezer észak-koreai katona a Kurszki régióban, ahol Oroszország megpróbálja visszaverni az ukrán betörést, megfordítaná a 2 és fél éve tartó háború menetét. De Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nagyon is szükséges élőerőt biztosítanak, és új fenyegetést jelentenek a frontvonalakon. Az egyik legnagyobb rejtély, hogy ezek az észak-koreai csapatok milyen elszántsággal fognak harcolni egy olyan csatában, amely távol van otthonuktól, és egy általuk ismeretlen ügyért folyik – írja riportjában a The Wall Street Journal.
Ukrán tisztviselők közölték, hogy néhány észak-koreai katona már részt vett kisebb harcokban a frontvonal közelében. Egy nappal később Dél-Korea úgy értékelte, hogy a frissen érkezettek még nem vettek részt teljes értékű harcokban. Az Egyesült Államok közölte, arra számít, hogy az észak-koreaiak napokon belül megkezdik a harcot.
Az Oroszországba küldött katonákat – akik között ott vannak a különleges erők tagjai is – fiatal koruk óta arra nevelték, hogy mindent áldozzanak fel a legfelsőbb vezetőért. A gyerekeket az iskolai tankönyvekben arra ösztönzik, hogy azzal bizonyítsák a rezsim iránti hűségüket, hogy önként jelentkeznek feltételezett tüzérségi csapások célpontjainak.
A bevetésre úgy tekintenek, mint életük lehetőségére, hogy dicsőséget szerezzenek Kim Dzsongun rendszerének. Akik meghalnak, azokat tisztelni fogják; akik túlélik, hősökként térnek vissza.
[type] => post [excerpt] => A disszidens katonák szerint szinte mindenki önként jelentkezne, hogy elmenjen az ukrán hadszíntérre a rezsimhez való hűség és a magasabb státusz ígérete miatt. Ebben még az sem állítja meg őket, hogy nagy valószínűséggel csak kis részük tér majd ... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1731951360 [modified] => 1731912085 ) [title] => Kim Dzsongun katonái önként jelentkeznek az ukrán frontra [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=222599&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 222599 [uk] => 223022 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 222600 [image] => Array ( [id] => 222600 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kim-dzsongun.jpg [original_lng] => 401376 [original_w] => 1108 [original_h] => 623 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kim-dzsongun-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kim-dzsongun-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kim-dzsongun-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kim-dzsongun-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kim-dzsongun.jpg [width] => 1108 [height] => 623 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kim-dzsongun.jpg [width] => 1108 [height] => 623 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kim-dzsongun.jpg [width] => 1108 [height] => 623 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1732096137:8 [_thumbnail_id] => 222600 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1859 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 1203086595001 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 596 [2] => 83882 [3] => 49 [4] => 592 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Érdekes [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Társadalom [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1379189 [1] => 1427098 [2] => 254641 ) [tags_name] => Array ( [0] => észak-koreai katonák [1] => öntkéntesség [2] => ukrán front ) ) [6] => Array ( [id] => 222553 [content] =>
Észak-Korea akár 100 000 katonát is telepíthet Oroszország támogatására az Ukrajna elleni háborúban, az akkor lehetséges, ha a Phenjan és Moszkva közötti szövetség tovább mélyül – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál a Bloomberg amerikai hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint az amerikai híriroda jelezte, hogy egy ilyen lépés nem áll küszöbön, és az ilyen léptékű katonai támogatás, ha megtörténik, valószínűleg csoportos csapatváltással történik majd az idő múltával, nem pedig egyszeri bevetéssel.
A Bloomberg azt is megjegyezte, hogy a hónap elején Dmitro Ponomarenko, Ukrajna dél-koreai nagykövete is hasonló értékelést adott. Az Amerika Hangja rádióállomásnak adott interjújában elmondta, hogy Kijev arra számít, hogy várhatóan 15 000 észak-koreai katona áll majd készenlétben a harci műveletekre az orosz Kurszki területen és esetleg Kelet-Ukrajna megszállt területein néhány hónapon belül.
Másfél-két hónapon belül véget kell érnie Oroszország ukrajnai offenzívájának, már így is elhúzódott – jelentette ki szerdán Kirilo Budanov vezérőrnagy, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának a vezetője a Forbes magazinnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Budanov elmondta: „Másfél-két hónapon belül véget kell érnie az orosz hadsereg támadásának, mert az offenzíva már így is elhúzódott. A 10 éves háború gyakorlata azt mutatja, hogy egyik fél sem folytatja az offenzíváját több mint két hónapig.”
A tábornok megjegyezte, hogy Oroszország támadó hadműveletei a három hónaphoz közelítenek, így a jövőben némi visszaesés várható. „De tudjuk, hogy egy kis csend és szünet után az ellenség újabb előretöréssel fog próbálkozni. Mi pedig készülünk erre. Ezért minden inkább rajtunk múlik, hogy mit teszünk. Ülünk-e és várunk, míg eltelik négy-öt hónap, és minden megismétlődik, vagy előre cselekszünk” – fogalmazott Kirilo Budanov.
Az ukrajnai front helyzete nem válik Armageddonná, de még legalább egy hónapig nehéz lesz – jelentette ki Kirilo Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője a vezetője a The Philadelphia Inquirer című amerikai lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Budanov elmondta: „A jó hír az, hogy nem lesz Armageddon. A rossz hír az, hogy a helyzet meglehetősen nehéz. Legalább egy hónapig így is marad, és nem lesz könnyebb.”
Amint azt a The Philadelphia Inquirer megjegyezte, várhatóan az orosz erők megpróbálnak maximális nyomást gyakorolni a frontra a NATO 75. évfordulós csúcstalálkozójának előestéjén, és még mielőtt a nagyobb lőszer- és más fontos fegyverszállítmányok megérkeznek az Egyesült Államokból.
„Mindent megteszünk, hogy akadályozzuk őket, és minimalizáljuk az orosz sikereket” – hangsúlyozta Kirilo Budanov.
A lőszerhiányon kívül az ukrán csapatoknak nincs elég gyalogsága az arcvonalban, a katonák kimerültek és demoralizáltak, ezért félő, hogy összeomlik a front – írta csütörtökön a The Washington Post című amerikai lap, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint az újság rámutatott, hogy „az ukrán hadsereg kritikus gyalogoshiánnyal néz szembe, ami kimerültséghez és alacsony morálhoz vezet a frontvonalban, ami egy veszélyes új dinamika Kijev számára majdnem két évvel az Oroszországgal vívott véres háború kezdete után.”
Az elmúlt napokban a frontvonalon készített interjúkban közel egy tucat katona és parancsnok mondta az amerikai lapnak, hogy most az élőerőhiány a legégetőbb problémájuk, és hogy Oroszország visszanyerte a támadó kezdeményezést a csatatéren, és felpörgeti a támadásait. A megkérdezett katonák névtelenül nyilatkoztak a lapnak.
A Kelet-Ukrajnában harcoló gépesített dandár egyik zászlóaljának parancsnoka elmondta, hogy alakulatának jelenleg kevesebb, mint 40 gyalogosa van – olyan katonák, akik a frontvonal lövészárkaiban vannak, és feltartóztatják az orosz támadásokat. A parancsnok szerint egy teljesen felszerelt zászlóaljban több mint 200 katonának kell lennie. Egy másik dandár gyalogzászlóalj-parancsnoka elmondta, hogy az ő egysége is hasonlóan kimerült – közölte a többi között a The Washington Post.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A lőszerhiányon kívül az ukrán csapatoknak nincs elég gyalogsága az arcvonalban, a katonák kimerültek és demoralizáltak, ezért félő, hogy összeomlik a front. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1707406380 [modified] => 1707399809 ) [title] => Csökken az emberhiánnyal küzdő ukrán hadsereg harci morálja, ezért félő, hogy összeomlik a front – WP [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=177743&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 177743 [uk] => 177749 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 177744 [image] => Array ( [id] => 177744 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front.png [original_lng] => 490750 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front-300x168.png [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front.png [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front.png [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front.png [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front.png [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/ukran-front.png [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1707393045:3 [_thumbnail_id] => 177744 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4337 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] =>
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs