A Legfelső Tanács nemzetvédelmi, biztonsági és hírszerzési bizottsága jóváhagyta a hadiállapot és az általános mozgósítás 90 napos, 2023. február 19-ig való meghosszabbítását – számolt be Jaroszlav Zseleznyak, a Holosz frakció parlamenti képviselője.
„Az erre vonatkozó, 8189. és 8190. számú határozatokat javasolták a közeljövőben sorra kerülő plenáris ülésen való jóváhagyásra” – írta a képviselő.
A 9. összehívású parlament körülbelül 170 képviselője kb. 30 millió hrivnya összegű kompenzációt kapott Kijevben a bérleti díjakért – közölte az Ukrajinszka Pravda.
Az újságírók áttekintették a parlamenti képviselőinek vagyonnyilatkozatait és azt állítják, hogy „gyakran azok a képviselők is megkapják a visszatérítést, akiknek nyilatkozataikban kijevi vagy annak külvárosában van ingatlanjuk, így formálisan nem szorulnak állami segítségre.” A milliós nagyságú jövedelemmel és megtakarítással rendelkező parlamenti képviselők sem utasítják vissza a kompenzációt.
„Megállapítottuk, hogy a kompenzációt mind a hét parlamenti frakció és csoport, valamint a párton kívüli képviselők megkapják vagy megkapták. A 75%-a Nép szolgája frakció képviselői, akik majdnem 23 millió hrivnyát kaptak.”
A „Cseszno” társadalmi mozgalom februárban arról számolt be, hogy a 9. összehívású parlament 158 képviselője körülbelül 5,81 millió UAH lakhatási kompenzációt kapott.
Május 7-én a Parlament elfogadta a 3376-1 számú törvényt, amely állami biztosításban részesíti az orvosokat és egyenlővé teszi őket a fronton szolgáló katonákkal. Az erre vonatkozó dokumentumot 360 embert képviselő támogatta.
„Azok az orvosok, akik a koronavírus terjedése ellen harcolnak a védelem frontvonalán állnak, ugyanúgy mint az ország keleti részén lévő katonák” – indokolta a döntést a „Nép szolgái” frakciója.
A jóváhagyott projekt az alábbiakat tartalmazza:
ha az egészségügyi dolgozó koronavírus-fertőzés következtében meghal, státusza egyenértékű a katonai szolgálat idején kapott sérülés, zúzódás, csonkítás vagy betegség következtében elhunyt katonáéval, családtagjai számára garantált jogok megfelelnek az elesett katonák családtagjaira vonatkozó jogokkal;
azok az orvosok, akik a munkájuk során koronavírus-fertőzést kapnak és ennek következtében egy éven belül rokkantsági csoportban sorolják, biztosítási keretük összege – a létminimum 300-szorosa – a rokkantság mértékétől függően (ma 608 ezer 100 hrivnya);
ha az egészségügyi dolgozó halálának oka a koronavírus betegség, családja a létminimum 750-szeresét kapja, ami ma 1 millió 520 ezer 250 hrivnya.
[type] => post [excerpt] => Május 7-én a Parlament elfogadta a 3376-1 számú törvényt, amely állami biztosításban részesíti az orvosokat és egyenlővé teszi őket a fronton szolgáló katonákkal. Az erre vonatkozó dokumentumot 360 embert képviselő támogatta. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1588938840 [modified] => 1588885397 ) [title] => Állami biztosítás a koronavírus elleni küzdelemben közreműködő egészségügyi dolgozóknak [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=13975&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 13975 [uk] => 13950 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 13144 [image] => Array ( [id] => 13144 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/spanyol-noverek-korona.jpg [original_lng] => 39403 [original_w] => 774 [original_h] => 479 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/spanyol-noverek-korona-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/spanyol-noverek-korona-300x186.jpg [width] => 300 [height] => 186 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/spanyol-noverek-korona-768x475.jpg [width] => 768 [height] => 475 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/spanyol-noverek-korona.jpg [width] => 774 [height] => 479 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/spanyol-noverek-korona.jpg [width] => 774 [height] => 479 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/spanyol-noverek-korona.jpg [width] => 774 [height] => 479 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/spanyol-noverek-korona.jpg [width] => 774 [height] => 479 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1588874597:12 [_thumbnail_id] => 13144 [_edit_last] => 12 [views_count] => 6122 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7a7293941d4bca44610f1328f0b58fa9] => [_oembed_time_7a7293941d4bca44610f1328f0b58fa9] => 1606095102 [_oembed_51e4f359c57909537bb74452de472bf3] => [_oembed_time_51e4f359c57909537bb74452de472bf3] => 1606095103 [_oembed_ff357f27b5496a7337962375d56ff81b] => [_oembed_time_ff357f27b5496a7337962375d56ff81b] => 1620437477 [_oembed_0eb951a03de73ce1c5f6688525a5d171] =>