Február 3-án vált ismertté, hogy két ukrán tisztviselőt nem engedtek ki külföldre. Mindez azért történt meg, mert a köztisztviselőkre számos korlátozás lépett életbe.
A különböző szintű köztisztviselők külföldi nyaralásával kapcsolatos botránysorozatot követően január 23-án Volodimir Zelenszkij rendeletet írt alá, amelyben hatályba léptette a Nemzetbiztonsági Tanács által meghatározott, a köztisztviselők külföldi utazásaira vonatkozó korlátozásokat. A Miniszteri Kabinet kidolgozta a tisztviselők határátlépésének eljárását, és január 27-én jóváhagyta az erre vonatkozó határozatot, amely csak az üzleti és szolgálati utakat engedélyezi. Denisz Smihal miniszterelnök elmondása szerint a jövőben a parlamenti képviselők, a helyi hatóságok képviselői, a kormány, az ügyészek, a bírák és más szintű tisztviselők csak szolgálati kiküldetés céljából léphetik majd át a határt, üdülni nem mehetnek – számolt be az LB.ua.
Ezért a köztisztviselők, férfiak és nők egyaránt nem hagyhatják el az országot hivatalos cél nélkül. A korlátozások számos magas beosztású tisztségviselő mellett a helyi tanácsok képviselőit, a katonai szolgálat alól felmentetteket, az állami vállalatok vezetőit és helyetteseit, valamint az állami szervek és a helyi önkormányzati szervek szervezeti egységeinek vezetőit is érintik.
A kormányrendeletben felsorolt közalkalmazotti kategóriák mindegyike csak a megfelelő engedély megszerzése után és a hivatalos kiküldetést igazoló okmányok alapján jogosult arra, hogy elhagyja Ukrajna területét.
A tisztséget betöltő nőknek is megtiltották, hogy külföldre utazzanak
A BBC Ukraine anyaga adatai szerint a fent említett határozattal 15 000, a helyi tanácsok női képviselőinek, akik közül több mint 9500 a községi és települési tanács képviselői, megtiltották a külföldre való kiutazást.
A Központi Választási Bizottság adatai szerint Ukrajnában a helyi képviselők 37%-a nő. Figyelemre méltó, hogy a községi tanácsokban legmagasabb a nők aránya. Ugyanakkor ők nem számítanak köztisztviselőknek, és munkájukért nem kapnak fizetést. A szakértők elmondták, a határozat a 60 év feletti, tisztségviselői vagy képviselői posztot betöltő férfiaknak is megtiltotta a külföldre való utazást.
A mozgás szabadságát is figyelmen kívül hagyják
Pavlo Romanyuk, az OPORA civil hálózat jogi tanácsadója megjegyezte, hogy a rendeletben hiányosságok vannak a szabad mozgás korlátozását illetően. Annak ellenére, hogy a rendelet kiutazási tilalmat ír elő a 60. életévüket betöltött nem katonaköteles nők és férfiak számára, a korlátozás valamennyi tisztségviselőre vonatkozik, nemre és életkorra való tekintet nélkül.
A szakértő elmondása szerint az emberi jogok érvényesülése korlátozásának gyakorlata nem felel meg Ukrajna Alkotmányának, amit az ukrán Alkotmánybíróság határozatai is többször megerősítettek. Hasonló a helyzet az államhatár átlépésével, többek között a hadiállapot idején is, tájékoztatott a BBC.
A tisztviselőket megbüntették – a választók elégedettek
Irina Herascsenko, az Jevropejszka Szolidarnyiszty frakció képviselője elmondása szerint az emberek szeretik, ha megbüntetik a hivatalnokokat, számolt be a BBC Ukraine. A képviselő véleménye szerint a határozat a közszolgálatban lévő, nem katonaköteles nőkkel szembeni diszkrimináció, ők ezentúl csak kivételes esetben utazhatnak külföldre.
Kivételek és kiskapuk azért maradtak
A rendelet előírja, hogy a köztisztviselők milyen körülmények között utazhatnak külföldre. Ez arra a tisztviselőre vonatkozik, aki kiskorú gyermek egyedülálló apja vagy anyja, és az utazás célja a külföldön tartózkodó gyermek látogatása vagy annak elkísérése külföldi utazása során. Ehhez azonban be kell mutatnia az erre vonatkozó dokumentumokat.
A köztisztviselők elhagyhatják Ukrajna területét gyógykezelés céljából, ha rendelkeznek az ezt igazoló dokumentumokkal és az egészségügyi minisztérium levelével. A közalkalmazott haláleset esetében is kiutazhat külföldre, ha az elhunyttal első vagy másodfokú rokoni kapcsolatban áll.
Ki fogja ellenőrizni?
A kormány már utasította az állami szerveket, hogy adják meg a közalkalmazottak névjegyzékét, mivel január végén a határőrök még nem rendelkeztek azon személyi adatbázissal, amely lehetővé tenné a köztisztviselők, többek között a nők elkülönítését határátlépés során.
Okszana Csopak
[type] => post
[excerpt] => Február 3-án vált ismertté, hogy két ukrán tisztviselőt nem engedtek ki külföldre. Mindez azért történt meg, mert a köztisztviselőkre számos korlátozás lépett életbe.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1676130660
[modified] => 1676119888
)
[title] => Ukrán tisztviselők külföldre történő utazása: kit érintenek a korlátozások, és milyen kiskapuk maradtak?
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=136736&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136736
[uk] => 136513
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 136514
[image] => Array
(
[id] => 136514
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292.jpeg
[original_lng] => 104267
[original_w] => 1116
[original_h] => 628
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292-768x432.jpeg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292-1024x576.jpeg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292.jpeg
[width] => 1116
[height] => 628
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292.jpeg
[width] => 1116
[height] => 628
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9e4ed55c0a7ab59f3e2f41e4853c3292.jpeg
[width] => 1116
[height] => 628
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1676112688:12
[_thumbnail_id] => 136514
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2031
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] =>
[_oembed_time_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] => 1707123735
[_oembed_fb15b3ccabfec566f5f849e11b5a296d] =>