Szumi területén moratóriumot hirdettek az utcák, terek, sugárutak és más helynevek – átnevezésére. A döntést a városi tanács ülésén fogadták el – számolt be róla a Szumi Városi Tanács információs portálja.
A moratórium minden városi közterületre – utcákra, körutakra, terekre, sétányokra, átjárókra és zsákutcákra – vonatkozik, és mindaddig érvényben marad, amíg tart a hadiállapot.
„Ez a moratórium kényszerű lépés, amely számos megkeresés nyomán született – hősi halottak hozzátartozóitól, harcoló alakulatok parancsnokaitól, illetve egyszerű városlakóktól. Volt, aki azt kérte, ne siessünk ezzel a kérdéssel. Volt, aki olyan utca átnevezését kezdeményezte, amelyet nemrégiben már átneveztek. Többen értetlenségüket fejezték ki: miért most kell utcaneveket változtatni, amikor háború zajlik?” – közölte a városi tanács.
A lakosokat biztosították arról, hogy a moratórium nem visszalépés, hanem egy tudatos „szünet” – a Győzelem iránti tisztelet jele –, amikor majd a társadalom készen áll arra, hogy mélyebben és felelősebben tekintsen az áldozatok emlékére.
A kelet-angliai Essex megyében található Harlow-ban hivatalosan is megnyílt az első utca, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről neveztek el – írja a BBC.
A Harlow-i sugárutat hivatalosan is megnyitották, mint Nagy-Britannia első utcáját, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről neveztek el. Az információk szerint a város közel 70 menekültet fogadott be a háború kitörésekor.
Many in Russia thought that the Black Sea was the water area of their power. The enemy hoped that our Navy would not be able to withstand Russian attacks. Well, the courage and skill of our warriors destroyed all these enemy hopes and drowned them in the sea.
In the surgical department of the hospital, I talked to children who are undergoing treatment after mine-blast injuries sustained during shelling of the region.
I thank our medics for their great work. For bringing back to life children, who are our future,… pic.twitter.com/qbFPiNXWu0
Bakhmut direction, advanced positions of the Special Operations Forces. Today, I am here to congratulate our warriors on their professional day, to honor their strength. I heard a commander's report, talked with the warriors. Very powerful, very effective. Thank you!
The warriors of the 45th separate rifle battalion are absolutely heroic. It was an honor for me to visit the defenders in Ivano-Frankivsk who are undergoing treatment there and talk to them. It was an honor to receive a chevron and add it to the chevron board in my office.
Concerning the Russian strike on the warriors of the 128th Mountain Assault Brigade.
My condolences go out to the close ones of the fallen warriors. This is a tragedy that could have been avoided. Defense Minister Umerov informed me on all actions taken to determine full… pic.twitter.com/USA1Zcl0jd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 5, 2023
The sacred Hanukkah lights, lit these days, remind us once again that light always prevails over evil. And of the value of life, which is worth fighting for. My best wishes to the Jewish community on Hanukkah! pic.twitter.com/ghoawSdy7b
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 7, 2023
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
⚡️God has a chevron with the Ukrainian flag on his shoulder. With such an ally, life will definitely defeat death - Zelensky's powerful address on Easter.
Germany‼️👇 Rod Stewart showed the Ukrainian flag and a picture of Zelensky,the crowd loudly booed and whistled. People dont buy this Zelensky Bullshit anymore👍 pic.twitter.com/QKkRTUjNVl
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
The Vatican Secretary of State is received in Kyiv by Ukrainian President Volodymyr Zelensky, to whom he conveys the Pope's solidarity and the Holy See's commitment to help find "a just and lasting peace".
Today, Olena @ZelenskaUa and I visited the National Specialized Children's Hospital “Okhmatdyt”. We spoke with the children who are undergoing treatment.
Despite everything, the institution is resuming its normal operations and rebuilding its strength after the Russian attack. I… pic.twitter.com/iAZGYy2OCG
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 27, 2024
Five lions rescued from Ukraine have arrived at a new centre in Kent.
Today was the official opening at The Big Cat Sanctuary, joined by their ambassador Paul Hollywood and the Ukrainian Ambassador to the UK, General Valerii Zaluzhnyi.
From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.
Kharkiv region. I met with the warriors of the 92nd Separate Assault Brigade named after Ivan Sirko. The fighters are holding a difficult section of the front – Lyptsi. I spoke with the commanders. The defense along their line of responsibility, the training of the warriors,… pic.twitter.com/OiOBPjHMxH
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 4, 2025
A világ 14 országában az Ukrajnával való szolidaritás jeléül összesen mintegy 20 utcát, teret neveztek át vagy neveztek el – számolt be Ukrajna Külügyminisztériuma.
„A mai napig az Ukraine Street kampány keretein belül a világ 14 országában mintegy 20 utcát és teret neveztek át vagy neveztek el hazánkról az Ukrajnával való szolidaritás jeleként. Ezek Csehország, Lengyelország, Litvánia, Lettország, Albánia, Szlovákia, Norvégia, Kanada, Magyarország, Észtország, Svédország, Franciaország, Izland, Luxemburg és az Egyesült Államok területén találhatóak” – áll a közleményben.
Többek között Luxemburgban Ukrajna Függetlenségének napja alkalmából megjelent Kyiv Boulevard, New Yorkban pedig a brooklyni Brighton Beach Avenue és a Coney Island Avenue kereszteződését Ukrainian Way-nek (Ukrán út) nevezték el.
Ukrajna Külügyminisztériuma megköszönte a világnak az Ukrajnával való szolidaritást.
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
Összesen 95 utcát neveztek át a fővárosban a szovjet és orosz múlt kitörlésének érdekében – számolt be róla az Új Szó.
Az új nevek, amelyeket a közvélemény kezdeményezett és támogatott szavazás során, Ukrajna történelmi eseményeire, valamint olyan híres személyiségekre és hősökre emlékeznek, akik dicsőséget szereztek Ukrajnának, és harcoltak államunk függetlenségéért. Beleértve a jelenlegi orosz-ukrán háborút is – írta Telegram-csatornáján Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko.
A várost vezető egykori világklasszis ökölvívó bejegyzésében kiemelte azt is, hogy ez a folyamat még nem ért véget, a következő plenáris ülésen tovább dolgoznak majd a kérdéseken, hogy befejezzék az úgynevezett „deruszifikációs” műveleteket.
(ujszo.com)
[type] => post [excerpt] => Összesen 95 utcát neveztek át a fővárosban a szovjet és orosz múlt kitörlésének érdekében – számolt be róla az Új Szó. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1661600700 [modified] => 1661557772 ) [title] => Közel száz utcát neveztek át a háború miatt Kijevben [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=116126&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 116126 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 116127 [image] => Array ( [id] => 116127 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utcanevtabla.jpg [original_lng] => 143939 [original_w] => 1200 [original_h] => 799 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utcanevtabla-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utcanevtabla-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utcanevtabla-768x511.jpg [width] => 768 [height] => 511 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utcanevtabla-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utcanevtabla.jpg [width] => 1200 [height] => 799 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utcanevtabla.jpg [width] => 1200 [height] => 799 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/utcanevtabla.jpg [width] => 1200 [height] => 799 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1661546972:12 [_thumbnail_id] => 116127 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2044 [translation_required_done] => 1 [_oembed_f5b8ed00b264333e54fdee1e63437a9b] => [_oembed_time_f5b8ed00b264333e54fdee1e63437a9b] => 1661589908 [_oembed_8af0a566601243033dec1e12115ff01b] =>
VIDEO: McDonald's re-opens a restaurant in Ukraine for the first time since Russia's invasion.
The highly-anticipated relaunch has been seen by many Ukrainians as a symbolic show of support, with the chain remaining shuttered in Russia pic.twitter.com/gUE7IJi2aI
Like millions of Ukrainians, our @USEmbassyKyiv team is once again taking shelter as Russia continues its callous and barbaric missile strikes on the people of Ukraine in an effort to leave the country cold and dark as we approach winter.
#Kyiv. Another high-rise residential building restored after #russian attack. ?? will never give up. We will spare no efforts to stop ?? aggression and not allow it to spread further. The more weapons we get, the more lives will be saved, the sooner justice will be served. pic.twitter.com/DydAPIH2eC
What I wanted to ask was how he was really coping… I got so much more. The programme is coming soon. Thank you @ZelenskyyUa for your hospitality in such a difficult time. Stay Strong. pic.twitter.com/OTxMKXaUeF
Brad Paisley, the owner of three Grammy statuettes and United24 ambassador, sang Chervona Ruta in the center of Kyiv. Source: Alex Mochanov pic.twitter.com/WO6zt9S959
The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun. ?Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
Lembergben a dekolonizáció keretein belül 8 utcát nevezték át, a munkacsoport által jóváhagyott 53-ból még 31 átnevezését tervezik – közölte Andrij Moszkalenko, első polgármester-helyettes, az utcák átnevezésével foglalkozó munkacsoport vezetője, számolt be az Interfax-Ukrajna.
„A munkacsoport több mint 100 kérelmet (javaslatot) vitatott meg. A városi tanács ülésén elhatároztuk, hogy a listából 53 utcát átnevezünk… A városi képviselőtestület előző ülésén jóváhagyta a határozatot, miszerint 8 utcát átnevezünk, az új utcatáblák kihelyezése már folyamatban” – mondta Moszkalenko.
A tisztviselő megemlített néhány átnevezést: Nyekraszovát Jurij Ruf, hős, költő, közéleti aktivista tiszteletére nevezték át, Brjullova ma az utcában található terrormúzeum alapítója, Irina Kalinec nevét viseli, Dagesztanszkából Hosztomelszka lett. Új utcanevek is megjelentek: Csornobajivszka, Herszonszka.
„A múlt héten további 25 utca átnevezését hagyták jóvá. És a jövő héten meghozzuk a döntést 31 utcára vonatkozóan…” – mondta Moszkalenko.
Elmondása szerint olyan utcaneveket is megvitatnak, mint Bilozira (zeneszerző Ihor Bilozir, 1955-2000), Vakarcsuk (előadóművész, zeneszerző Szvjatoszlav Vakarcsuk ).
„Ilyen elnevezésű utcáknak kell Lembergben lenniük, mert ez két nagyszerű ukrán állampolgár, akik sokat tettek hazánkért” – hangsúlyozta Moszkalenko.
At the Medyka border in Poland I met families who fled the war in Ukraine, leaving loved ones behind, with no idea when they will be able to return home. I’m so impressed w/@refugees representatives & how committed they are to supporting people on their journeys.#WithRefugeespic.twitter.com/buxUIIqilU
President Volodymyr Zelensky visited veterans at a hospital in Lviv, where he arrived on Aug. 18 for a meeting with Turkish President Recep Tayyip Erdogan and the United Nations Secretary-General Antonio Guterres.
Az Ukrán út nevet kapja New Yorkban a Brighton Beach Avenue és a Coney Island Avenue kereszteződése. Az útszakasz Brooklynban található.
A hírt Szerhij Kiszlicja közölte Twitter-oldalán. A kereszteződés elnevezéséről szóló határozatot már a városi tanács is elfogadta.
Érdemes megjegyezni, hogy a kereszteződés, amelyet Ukrajna tiszteletére neveznek el, a Brighton Beach környékén található, Brooklyn azon részén, amely arról ismert, hogy nagyszámú orosz ajkú emigráns él ott. Még mindig több ezer orosz él ezen a területen, és fejlett infrastruktúra áll rendelkezésre az oroszul beszélők számára: üzletek, iskolák, szabadidőközpontok stb. Ezentúl az agresszor országból érkezőknek minden nap végig kell menniük az Ukrán úton.
Ungváron 58 utca kap új nevet, melyek jelenleg orosz kultúrával kapcsolatos nevet viselnek.
A szakemberekből álló bizottság döntése alapján az utcákat ismert helyi személyekről nevezik majd el. Az új megnevezéseket mindenképp egyeztetik majd a helyi lakosokkal.
A bizottság legközelebb április 22-én ül majd össze.
December 9-e és február 9-e zajlik Ungváron az Ivan Ankudinov utca Spenik akadémikus utcára, valamint a Mihajlo Lermontov utca egy részének Vjacseszlav Prihogyko utcára való átnevezésánek társadalmi megvitatása – tájékoztatott az Ungvári Városi Tanács városrendezési és építészeti osztálya.
Spenik Ottó (1938–2020) – a fizikai és matematikai tudományok doktora, professzor, Ukrajna Nemzeti Tudományos Akadémiájának akadémikusa, közismert tudós az elektronikus és atomi ütközések fizikája területén, Ukrajna Nemzeti Tudományos Akadémiája Elektronikus Fizikai Intézetének tiszteletbeli igazgatója, Ungvár díszpolgára. Spenik Ottó tudományos tevékenysége a modern atomfizikával, az optikai és elektronspektroszkópiával, fizikai elektronikával, az elemi folyamatok modellezésével a Föld és a bolygók légkörében van kapcsolatban. Hosszú ideig vezette a Kárpátaljai Fizikusok Társaságát, vezetője volt a Kis Tudományos Akadémia kárpátaljai tagozatának. Spenik akadémikus több mint 420 tudományos publikáció szerzője és társszerzője, többek között 5 monográfiát adott ki és 6 találmánya van. A tudomány fejlődéséhez való jelentős hozzájárulásért, eredményes tudományos és szervezeti tevékenységéért állami kitüntetésekben részesült – az Érdemeiért érdemrend III. és II. fokozata (1998, 2008) és Bölcs Jaroszlav érdemrend V. fokozata (2004).
Vjacseszlav Opanasovics Prihogyko (1940-2011) – a megyei Boksai és Erdélyi díj kitüntetettje (1997), Ukrajna népművésze (2004). Zolotonosában (ma Cserkaszi megye) született. 1959-ben fejezte be az Ungvári állami iparművészeti szakiskolát, 1965-ben a Lembergi Állami Ipar- és Dekoratív Művészeti Főiskolát. Ezt követően számos városi, megyei, országos és nemzetközi kiállítás résztvevője. 1973-tól tagja Ukrajna Képzőművészei Nemzeti Szövetségének. Egyéni kiállításai voltak Ukrajnában, Németországban, Szlovákiában és Magyarországon. Művei megtalálhatóak a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban, Ukrajna Képzőművészei Nemzeti Szövetségének Kiállítási Igazgatóságán, az Ukrajna Kulturális Minisztériuma Művészeti Kiállítások Igazgatóságán és számos múzeumi és magángyűjteményben.
A javaslatokat és megjegyzéseket 2022. február 9-ig írásban vagy szóban kell benyújtani az alábbi címre: Ungvár, Nebeszna Szotnya utca 4, városrendezési és építészeti osztály, telefon: 617103, 616144 vagy az alábbi e-mail-cím: architect@rada-uzhgorod.gov.ua feltüntetve az azt benyújtó személy vezeték-, személy- és apai utónevét valamint lakcímét.