Ukrzaliznica állami vasúttársaság csak korlátozott számú vonatjáratot tud közlekedtetni Ukrajnából Európába, mert eltér egymástól az európai és ukrán vasúti pálya nyomtávszélessége – közölte szerdán az Ukrzaliznica sajtószolgálata a Facebook-oldalán, számolt be az rbc.ua hírportál.
A vasúti illetékesek szerint sajnálatos módon „jelentősen korlátozott” az ukrán vonatok közlekedtetése az európai országokba a pálya nyomtávszélessége miatt. „A helyzet az, hogy az úgynevezett „európai nyomtáv” széles körben elterjedt Európában, a sínek közötti távolság 1435 mm. Ukrajnában viszont 1520 mm széles a nyomtáv. És ennek megfelelően a gördülőállományt másként használják” – áll a közleményben.
A vasúti illetékesek szerint azért nem lehet több vonatot közlekedtetni, mert cserélni kellene a kerekeket. Igaz, vannak olyan vasúti kocsik, amelyeknek adaptálhatóak a kerekeik. Ezek korlátozott számban állnak rendelkezésre, és már mind üzembe van állítva.
Lengyelország felé a széles nyomtáv Chelmig és Przemyslig tart. „Az utasszállítási csomópontok építése – az egyik irány, amelyen az Ukrzaliznica szisztematikusan dolgozik. Folytatja a tárgyalásokat a lengyel féllel egy szabványos méretű kocsikkal szerelt vonatjárat indításáról Ukrajnából a Kijevi-Varsó vonalon” – olvasható a közleményben.
Jelenleg Ukrajnából a következő öt országba lehet vonattal utazni: Lengyelország, Magyarország, Ausztria, Szlovákia és Moldova.
Vasárnap délelőtt 10:00 óráig 66 vonatjáratából 13 a szokásos menetrendhez képest több mint egyórás késéssel közlekedik, de a vasutasok Hmelnickij megyében a támadások által megrongált vágányt helyreállították, és várják az engedélyt a forgalom újraindítására – közölte az Ukrzaliznica állami vasúttársaság sajtószolgálata, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint 86. számú Lemberg–Zaporizzsja, a 706. sz. Przemyśl–Kijev és a 715. sz. Kijev–Przemyśl vonatok ma megváltozott útvonalon közlekednek. Az utasok szállítását a Vinnica–Hmelnickij–Ternopil szakaszról és oda, a tegnapihoz hasonlóan, villanyvonatok ingajáratokkal végzik a Hmelnickij–Vinnica–Kazantin 1, valamint Csorne Ozero–Ternopil–Kraszne vonalon.
„A Hmelnickij központi pályaudvaráról a Csorne Ozero állomásra közlekedő vonatpótló autóbuszok egész éjjel közlekedtek, és továbbra is ingyenesen szállítják az utasokat, amíg a teljes forgalom helyre nem áll az állomáson” – jelezte az Ukrzalinica.
Emellett a következő vonatjáratok több mint egy órás késéssel közlekednek: 49/750 Budapest–Kijev +7:54 (Magyarországon folyik a vasúti infrastruktúra javítása); 11/12 Odessza–Lemberg +1:55; 35/36 Przemyśl–Odessza +1:30; 37/38 Ungvár–Odessza +1:30; 715/716 Przemyśl–Kijev +1:37; 57/58 Kijev–Vorohta +5:01; 41/42 Truskavec–Dnyipro +3:58; 59/60 Kijev–Csap +5:24; 119/120 Zaporizzsja-1–Lemberg +1:00; 11/12 Lemberg–Odessza +2:09; 119/120 Lemberg–Zaporizzsja-1 +2:02; 25/26 Odessza–Rahó +1:42; 81/82 Kijev–Ungvár +1:09.
Az ukrajnai helyzet miatt állampolgárságtól függetlenül díjmentes menetjeggyel utazhatnak tovább Záhony állomásról azok az utasok, akik egyértelműen Ukrajnából érkeztek és más magyarországi célállomásra tartanak – közölte a MÁV.
Emellett hosszabb szerelvényekkel közlekedtetik a személyszállító vonatokat a Záhony-Csap határátmenetben, a megnövekedett utasforgalom kiszolgálása érdekében több kocsival járnak és tartalék járműveket is irányítottak az állomásra.
Az Ukrzaliznicja közleménye szerint július 1-től elindult a nemzetközi vonatjárat Szlovákia és Ukrajna között.
High speed passenger train
Az információk szerint jelenleg a 960/961-es és a 962/963 Kassa–Munkács–Kassa, valamint a 8862/8861-es Kassa –Csap és 8860/8863-as Tiszacsernyő–Csap járatok elérhetőek.
ЮНИСЕФ: 2 млн детей-беженцев покинули Украину в поисках безопасности. С учетом того, что внутри страны перемещено еще 2,5 млн детей, 60% украинских детей в настоящее время вынуждены покинуть свои дома из-за продолжающихся нападений на городские районы https://t.co/9qA4i9IIrYpic.twitter.com/ofmlDlAYB2
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
A mai naptól, július 16-tól a Kijevből induló és oda érkező távolsági vonatokra 100%-os jegyértékesítés lépett hatályba. Ez a szabály vonatkozik a Kijeven áthaladó tranzitvonatokra is, számolt be az Ukrzaliznyica sajtószolgálata. „A teljes mértékű jegyértékesítés újraindítása a kijevi városi adminisztráció jóváhagyásának köszönhetően vált lehetővé” – áll a nyilatkozatban. Az olyan régióba történő utazás esetén, ahol nem enyhítették a karantént, továbbra is csak az ülések számának 50%-át lehet értékesíteni.
Korábban az alábbi vonatokon kezdték meg a 100%-os jegyárusítást:
№7/8 Harkiv–Odessza – június 2-tól;
№81/82 Harkiv–Novoolekszijivka;
№53/54 Dnyipro–Odessza – június 17-től;
№91/92 Odessza–Kosztyantinyivka – június 29-től.
Az Ukrzaliznyica 65 járatát indította újra, ami több mint a fele a karantén előttinek.
Ukrajna egészségügyi minisztériuma 2020. július 3-i 39-es számú határozatában engedélyezte a belföldi járatokon, a vonat műszaki jellemzőinek megfelelően, az ülések számának megfelelő utasszállítást. Minden személyszállító vonatot a járat előtt és után intenzíven fertőtlenítenek. Az ágyneműk fertőtlenítését is fokozták. Minden kocsiban van mosdó, amelyet használhatnak az utasok. A vonat személyzetét személyi védőfelszereléssel látják el, a megfelelő képzésen és orvosi vizsgálaton átestek. A vonatra való felszálláshoz az utasoknak védőmaszkot kell viselniük, valamint az állomás bejáratánál és a kocsiba való beszálláskor hőmérsékletszűrést kell végezniük. A biztonsági intézkedések miatt az utasoknak javasoljuk, hogy a lehető legkisebb mértékben mozogjanak a vonatokon. A vasúti személyszállítást március 12-én leállították a koronavírus kitörése és az azt követő karantén bevezetése miatt az ország egész területén. Május 11-én Ukrajnában megkezdődött a karanténintézkedések enyhítése. A vasúti és a régiók közötti közúti személyszállítás június 1-jén indították újra. Az Ukrzaliznyica ugyanakkor lehetővé tette az Intercity gyorsvonatokon meglévő ülőhelyei 50%-ának értékesítését Kijevből Harkivba, Odesszába, Kosztyantinyivkába, valamint Krivij Rihbe.