Array
(
[count_posts] => 2
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjYzMzIzMDt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 185403
[content] =>
Ferenc pápánál tett hivatalos látogatást Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke csütörtökön Vatikánvárosban.
Ferenc pápával a közösségekről, közösségeink jövőjéről beszélgettünk – hangsúlyozta a köztársasági elnök a helyszínen magyar újságíróknak.
Hozzátette: a találkozón érintettek egy személyes témát is, amely a pápa budapesti látogatásakor mondott beszédének egyik üzenetét érintette. Ferenc pápa Szent István egyik intelmét említette, amely úgy szól: légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen – idézte fel Sulyok Tamás, kiemelve: ez Szent István fontos üzenete, s nem véletlen, hogy éppen Ferenc pápa hívta fel rá a figyelmet.

A köztársasági elnök kifejtette: számára ez az intelem sokat mond, megérintette, ezért megkérdezte a pápát, neki ajándékozza-e, hogy mint mottót használhassa. Ferenc pápa pedig nagy örömmel nekem adta – idézte fel Sulyok Tamás.
Elmondta: a pápának a Képes Krónika „csodálatosan szép” díszmásolati példányát, egy matyó terítőt és díszdobozba elhelyezett festett tojásokat ajándékozott, valamint megosztotta vele többek között a matyó hímzés történetének legendáját.
Hozzátette: ráadás ajándékként a Szent István király intelmei Imre herceghez című kötetet vitte a Vatikánba, mivel Ferenc pápa múlt évi magyarországi látogatásakor említette, hogy a könyvtárában nincs meg ez a kiadvány.

Vatikáni látogatásán Sulyok Tamás csütörtökön részt vett azon a kihallgatáson is, amelyen Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklatra érkezett magyarokat fogadta, majd ezt követően jelen volt a zarándoklatot lezáró misén a Szent Péter-bazilikában.
Magyarországról, a magyarok lakta határon túli területekről és a nyugati magyar közösségektől ezerötszázan érkeztek a Magyar Nemzeti Zarándoklatra, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) hirdetett meg, köszönetként Ferenc pápa tavaly április 28. és 30. között Budapesten tett apostoli látogatásáért.
A köztársasági elnök pénteken Fra John Dunlappal, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymesterével folytat majd megbeszélést.
[type] => post
[excerpt] => Ferenc pápánál tett hivatalos látogatást Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke csütörtökön Vatikánvárosban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1714136880
[modified] => 1714126681
)
[title] => Ferenc pápánál tett látogatást Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=185403&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 185403
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 185405
[image] => Array
(
[id] => 185405
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/424554356-122130027284239180-1568203376087355836-n.webp
[original_lng] => 200180
[original_w] => 1740
[original_h] => 1161
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/424554356-122130027284239180-1568203376087355836-n-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/424554356-122130027284239180-1568203376087355836-n-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/424554356-122130027284239180-1568203376087355836-n-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/424554356-122130027284239180-1568203376087355836-n-1024x683.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/424554356-122130027284239180-1568203376087355836-n-1536x1025.webp
[width] => 1536
[height] => 1025
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/424554356-122130027284239180-1568203376087355836-n.webp
[width] => 1740
[height] => 1161
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/424554356-122130027284239180-1568203376087355836-n.webp
[width] => 1740
[height] => 1161
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1714115881:12
[_thumbnail_id] => 185405
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2689
[_oembed_9c8f0a35ff562f4efedb9ed8e8a30cf5] => Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever
The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
— MassiVeMaC (@SchengenStory) May 17, 2024
[_oembed_time_9c8f0a35ff562f4efedb9ed8e8a30cf5] => 1716570869
[_oembed_5e3c27d613d83bf7504cadc086ec92ee] => Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever
The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
— MassiVeMaC (@SchengenStory) May 17, 2024
[_oembed_time_5e3c27d613d83bf7504cadc086ec92ee] => 1719489597
[_oembed_426fc2a46d0215dbdcbf4abf16da9e6b] =>
[_oembed_time_426fc2a46d0215dbdcbf4abf16da9e6b] => 1721470528
[_oembed_0877866af2705edb4aa1e85153561710] =>
[_oembed_time_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => 1727171704
[_oembed_4ee226465d9c0eae637548a0c464ca20] => @librimondadori "È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco #papa #libro #inlibreria #spera
♬ suono originale - Mondadori
[_oembed_time_4ee226465d9c0eae637548a0c464ca20] => 1739227069
[_algolia_sync] => 508434918000
[_oembed_02712ba83dd6894a032914b9cdf6f308] =>
[_oembed_time_02712ba83dd6894a032914b9cdf6f308] => 1746764703
[_oembed_8edb9836c46cb4fcc412e510eba9ea5d] =>
[_oembed_time_8edb9836c46cb4fcc412e510eba9ea5d] => 1746764703
[_oembed_407967d4915f9f846efacd1e9d9d1594] =>
[_oembed_time_407967d4915f9f846efacd1e9d9d1594] => 1747468089
[_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] =>
[_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1747468089
[_oembed_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] =>
[_oembed_time_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] => 1751348430
[_oembed_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] =>
[_oembed_time_3309dcd8669505bf8add1ac1ece394e5] => 1753799190
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 23
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 854
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Fotók
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => vallás
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2374
[1] => 265977
[2] => 931746
[3] => 633230
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Ferenc pápa
[1] => pápai audiencia
[2] => Sulyok Tamás
[3] => vatikáni látogatás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 159064
[content] =>
Magyarországról terjedjen el a béke üzenete a háborútól sebzett Európában – jegyezte be Ferenc pápa az áprilisi magyarországi látogatását megörökítő albumba, melyet Novák Katalin adott át neki vatikáni találkozójukon pénteken.
My Website
A katolikus egyházfő és az államfő négyszemközt, spanyol nyelven negyvenöt percig beszélt egymással. A pápa könyvtárszobájában tartott találkozó a negyedik volt Ferenc pápa és Novák Katalin között év eleje óta.
My Website
A megbeszélés fő témája a háború befejezése és a béke útjának megtalálása volt – közölte a Sándor-palota az MTI-vel. A felek megállapodtak abban, hogy közösen kell dolgozni a „mielőbbi, hosszú távon fenntartható béke elérése érdekében”.
Novák Katalin és a szentszéki államtitkár, Pietro Parolin bíboros megbeszélésen is központi téma volt az ukrajnai háború befejezése és az ország humanitárius helyzete – közölte a vatikáni sajtóközpont.
[type] => post
[excerpt] => Magyarországról terjedjen el a béke üzenete a háborútól sebzett Európában – jegyezte be Ferenc pápa.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1692988980
[modified] => 1692987222
)
[title] => Az ukrajnai békét szolgáló erőfeszítésekről egyeztetett Novák Katalin Ferenc pápával
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=159064&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 159064
[uk] => 159133
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 159070
[image] => Array
(
[id] => 159070
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/novak-katalin-frenc-papa.jpeg
[original_lng] => 60174
[original_w] => 750
[original_h] => 422
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/novak-katalin-frenc-papa-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/novak-katalin-frenc-papa-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/novak-katalin-frenc-papa.jpeg
[width] => 750
[height] => 422
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/novak-katalin-frenc-papa.jpeg
[width] => 750
[height] => 422
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/novak-katalin-frenc-papa.jpeg
[width] => 750
[height] => 422
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/novak-katalin-frenc-papa.jpeg
[width] => 750
[height] => 422
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/novak-katalin-frenc-papa.jpeg
[width] => 750
[height] => 422
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1693048755:8
[_thumbnail_id] => 159070
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 2903
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3b83097028357f10eb39d21910eeed94] =>
[_oembed_time_3b83097028357f10eb39d21910eeed94] => 1692978187
[_oembed_0694b20eb45489e27dca0dc86de75031] =>
[_oembed_time_0694b20eb45489e27dca0dc86de75031] => 1693162636
[_oembed_fd618a8384fdce2440510f6dbce7b3a0] =>
[_oembed_time_fd618a8384fdce2440510f6dbce7b3a0] => 1693237422
[_oembed_258344df6f70a507a5a2e3dfd952763c] => Indeed, @elonmusk, we do. We are looking forward to the Budapest #Demographic Summit, the largest international gathering of pro-family forces, which will be held between September 14 and 15, with the participation of many heads of state, prime ministers and influencers, where…
— Katalin Novák (@KatalinNovak_HU) August 30, 2023
[_oembed_time_258344df6f70a507a5a2e3dfd952763c] => 1693588195
[_oembed_5256dbb3aab9a4246887f74d01f15a07] =>
[_oembed_time_5256dbb3aab9a4246887f74d01f15a07] => 1693674182
[_oembed_4457d53338bedf02690c0510a5e49152] =>
[_oembed_time_4457d53338bedf02690c0510a5e49152] => 1699260690
[_oembed_9c8f0a35ff562f4efedb9ed8e8a30cf5] => Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever
The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
— MassiVeMaC (@SchengenStory) May 17, 2024
[_oembed_time_9c8f0a35ff562f4efedb9ed8e8a30cf5] => 1716282152
[_oembed_5e3c27d613d83bf7504cadc086ec92ee] => Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever
The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
— MassiVeMaC (@SchengenStory) May 17, 2024
[_oembed_time_5e3c27d613d83bf7504cadc086ec92ee] => 1720462637
[_oembed_426fc2a46d0215dbdcbf4abf16da9e6b] =>
[_oembed_time_426fc2a46d0215dbdcbf4abf16da9e6b] => 1722775706
[_algolia_sync] => 508370382000
[_oembed_407967d4915f9f846efacd1e9d9d1594] =>
[_oembed_time_407967d4915f9f846efacd1e9d9d1594] => 1747296563
[_oembed_02712ba83dd6894a032914b9cdf6f308] =>
[_oembed_time_02712ba83dd6894a032914b9cdf6f308] => 1747296563
[_oembed_8edb9836c46cb4fcc412e510eba9ea5d] =>
[_oembed_time_8edb9836c46cb4fcc412e510eba9ea5d] => 1747296563
[_oembed_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] =>
[_oembed_time_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] => 1749369197
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 23
[3] => 17
[4] => 592
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Fotók
[3] => Sürgős
[4] => Társadalom
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2374
[1] => 84300
[2] => 633230
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Ferenc pápa
[1] => Novák Katalin
[2] => vatikáni látogatás
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 633230
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 633230
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
vatikáni látogatás (1 Oldal)