Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma együttműködve Ukrajna Digitális Transzformációs Minisztériumával és az Ukrán Nyugdíjpénztárral első ízben mérte fel a végzősök felsőoktatási és szakmai felsőoktatási intézményekben való foglalkoztatását, áll az Oktatási és Tudományos Minisztérium közleményében.
„A felmérésnek köszönhetően lehetőségünk van elemezni a szakemberek foglalkoztatási trendjét, és kiigazítani a költségvetési finanszírozás felsőoktatási intézmények közötti elosztását” – jegyezte meg Szerhij Skarlet oktatási és tudományos miniszter.
A felmérés az Egységes Állami Elektronikus Oktatási Adatbázis és a Kötelező Állami Társadalombiztosítások Állami Nyilvántartása közötti információcsere keretein belül valósult meg. Az egyetemeken és főiskolákon végzett felmérés során senki nem gyűjtött igazolásokat vagy papíralapú dokumentumokat.
A felmérés során költségvetési támogatással, 2017. november 1-től 2018. október 30-ig diplomát szerzett, tanulmányait a soron következő képzési szinten nem folytató személyek foglalkoztatását vizsgálták. A vizsgálat figyelembe vette a 2021. november 1-jei foglalkoztatást (főállásban vagy részmunkaidőben), polgári jogi jellegű szerződéseket, valamint a vállalkozási tevékenységet (beleértve a vállalkozói státuszt), önálló szakmai vagy egyéb bejelentett tevékenységet.
Az alkalmazottak létszámába beletartoznak a katonák, a rendvédelmi szervek rendfokozatú és vezető állományú tagjai (ha nem korlátozott a hozzáférés az információhoz), valamint a szociális szabadságon lévők egyaránt. A hibák elkerülése érdekében azokat a munkavállalókat is figyelembe veszik, akik 2021. augusztus 1-ig mondtak fel, vagy legalább 18 hónapos biztosítási viszonnyal rendelkeznek a diploma megszerzését követően.
A felsőoktatású intézmények végzősei foglalkoztatási rátája közel 59%. A különböző oktatási szintek esetében ez az arány 50% (bachelor) és 72% (szakember) között mozog. A 2017. november 1-től 2018. október 30-ig tartó időszakban a szakemberek közel 63%-a, az alapképzésben részt vevők több mint 73%-a folytatta tanulmányait a soron következő képzési szint vagy más szak megszerzése érdekében.
Az orvostudomány, a polgári védelem és a tűzvédelem területén a legmagasabb a foglalkoztatási arány. A legrosszabb mutatók a tengerészeti és informatikai ágazatban van, akik nem járulnak hozzá arányosan Ukrajna költségvetésének és nyugdíjrendszerének kialakításához.
A foglalkoztatási mutatókat 2022-ben figyelembe veszik a költségvetési források felsőoktatási intézmények közötti szétosztásánál. A legmagasabb értékek az északkeleti régió (Szumi, Csernyihiv, Kijev megyék) végzettjeire vonatkoznak. Csernyivci, Luhanszk és Ivano-Frankivszk megyék alacsony mutatókat demonstrálnak.
15-й день великої війни у Європі. Жодних значних успіхів у росіян по всій 700-кілометровій лінії фронту немає. А однією з причин цього є правда про війну в онлайн-режимі. Майже 2000 іноземних журналістів щодня перебувають у найгарячіших точках цієї війни. Дякую! pic.twitter.com/4ubEFYehAG
Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukrainepic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3