Több száz kiló döglött hal tűnt fel a Velencei tavon, ám Magyar Országos Horgász Szövetség vizsgálata szerint nincs ok különösebb aggodalomra.
Mint közleményükben írják, a helyi vízügyi igazgatósággal, valamint az Állatorvostudományi Egyetem halegészségügyi laborjával együttműködve rögtön kivizsgálták a jelenséget.
Megállapították, hogy az eddig elpusztult – mintegy 200 kilogramm – hal zöme szélhajtó küsz, balin, valamint karika- és dévérkeszeg.
„Az első vizsgálati eredmény szerint a halakkal egyértelműen lokálisan kialakult relatív oxigénhiány végzett. A természetes, vagy akár a mesterséges eredetű mérgezés lehetősége, valamint emberre veszélyes kórokozó jelenléte kizárható a halpusztulás okai közül. A relatív oxigénhiány normál esetben nem lett volna letális a halak számára, azonban az általában áprilisban ívó halak csak június közepén kezdtek el ívni, miközben a természetben hozzávetőlegesen 2 hét alatt zajlott le egy olyan biológiai folyamat, amely normál időjárás esetében legalább két hónap alatt történik meg.”
A relatív oxigénhiány kialakulásában döntő szerepet játszott a hirtelen felmelegedés és napsütés hatására berobbanó algaállomány éjszakai oxigénfogyasztása és a szélcsendes időjárás is.
Megdöbbentő, hogy bő egy hét alatt 15 fokról 25 fokra növekedett a vízhőmérséklet, sőt a mintavételek során a felszín-üledék felett a Német-tisztáson 28,7-28,8 °C közötti értékeket mértek a szakemberek.
A MOHOSZ kiemeli, hogy az elpusztult halmennyiség – bár a látvány horgász szemmel különösen szívfájdító – egyáltalán nem számít jelentősnek a tó halállománya arányában, a Velencei-tó vízminősége a fürdési, vízisport és egyéb rekreációs igénybevételi szempontok, az emberi igénybevétel oldaláról jelenleg kiváló, így korlátozást, azonnali beavatkozást nem igényel.
Forrás: hvg.hu
[type] => post
[excerpt] => Több száz kiló döglött hal tűnt fel a Velencei tavon, ám Magyar Országos Horgász Szövetség vizsgálata szerint nincs ok különösebb aggodalomra.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1624314660
[modified] => 1624310974
)
[title] => Mohosz: A Velencei-tavi halpusztulás szívfájdító látvány, de nem jelentős
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=60959&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 60959
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 60960
[image] => Array
(
[id] => 60960
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/velencei-to-halpusztulas.jpg
[original_lng] => 66879
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/velencei-to-halpusztulas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/velencei-to-halpusztulas-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/velencei-to-halpusztulas-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/velencei-to-halpusztulas-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/velencei-to-halpusztulas.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/velencei-to-halpusztulas.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/velencei-to-halpusztulas.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1624300176:12
[views_count] => 3881
[_thumbnail_id] => 60960
[_edit_last] => 12
[_oembed_ceaabf7d95174da1ed38cf1a4df627d4] =>