Világsztárokat felvonultató hatalmas koncert követi a brit uralkodó, III. Károly király három hét múlva esedékes koronázását. A Buckingham-palota szombaton ismertette a fellépők valószínűleg még mindig nem teljes listáját, amelyen szerepel a Take That és Andrea Bocelli neve is.
III. Károly koronázása május 6-án lesz a londoni Westminster-apátságban. A London közepén, a parlamenttel szemközt emelkedő apátság több mint 900 éve az angol-brit uralkodók hagyományos koronázó temploma. Itt koronázták meg 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly édesanyját is. II. Erzsébetet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában. Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó. A koronázást háromnapos ünnepségsorozat kíséri, és ennek egyik fő rendezvénye lesz a ceremónia másnapján, május 7-én, vasárnap esedékes nagyszabású koncert, amelyet a legnagyobb és legősibb brit királyi rezidencia, a London nyugati határában emelkedő windsori kastély hatalmas parkjában tartanak. A rendezvényen, amelyet a BBC brit közszolgálati médiatársaság rendez, állít színpadra és közvetít, a Buckingham-palota szombaton közölt első, egyelőre kivonatos listája szerint fellép a Take That, Lionel Richie, Katy Perry, Andrea Bocelli, Sir Bryn Terfel, Freya Ridings és Alexis Ffrench. A BBC is egyenes utalást tett a névsort ismertető közleményében arra, hogy hamarosan további fellépő sztárok részvételének bejelentése várható. A közönséget a BBC által szervezett országos sorshúzáson választják ki. A szerencsés nyertesek mindegyike két ingyenes jegyet kap a windsori koronázási megakoncertre, amelyet összesen 20 ezren tekinthetnek meg a helyszínen. A világhírű szupersztárok mellett fellépnek a zenei rendezvényen különböző szakmai és társadalmi közösségek amatőr zenei együttesei és kórusai is. A szereplők között lesznek mások mellett olyan kórusok, amelyeket Nagy-Britannia által befogadott menekültek alapítottak, de fellépnek az állami egészségügyi szolgálat (NHS), valamint a LMBT-közösség tagjaiból verbuválódott énekegyüttesek is. A nagyszabású rendezvények központi elemei közé tartozik majd a Nagy Koronázási Ebédek (Coronation Big Lunches) nevű hatalmas össznépi utcabálsorozat, amelyet országszerte a helyi lakóközösségek szerveznek szintén a koronázás másnapjára, várhatóan többmilliós részvétellel. Május 8-ra, hétfőre a brit kormány soron kívüli munkaszünetet hirdetett, és ez a nap a Buckingham-palota ismertetése szerint a jótékonykodásé, a helyi közösségek érdekében vállalt önkéntes jószolgálati tevékenységeké lesz, The Big Help Out címmel. III. Károly király életének 75. évében jár, és így az angol-brit monarchia évezredes történetében ő lesz a legidősebb uralkodó, akit megkoronáznak. Édesanyja hatalmas pompával kísért koronázási szertartása három órát tartott, a ceremóniára csaknem 9 ezren voltak hivatalosak. Az udvar már jelezte, hogy III. Károly májusi koronázási ceremóniája rövidebb, külsőségeiben szerényebb lesz és sokkal kevesebb, kétezer meghívott vendég jelenlétében tartják.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Világsztárokat felvonultató hatalmas koncert követi a brit uralkodó, III. Károly király három hét múlva esedékes koronázását. A Buckingham-palota szombaton ismertette a fellépők valószínűleg még mindig nem teljes listáját, amelyen szerepel a Take ...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1681593900
[modified] => 1681576323
)
[title] => Világsztárok lépnek fel a brit uralkodó koronázási koncertjén
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=144081&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 144081
[uk] => 144135
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 144086
[image] => Array
(
[id] => 144086
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/iii-karoly.jpg
[original_lng] => 141549
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/iii-karoly-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/iii-karoly-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/iii-karoly-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/iii-karoly-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/iii-karoly.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/iii-karoly.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/iii-karoly.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1681633252:2
[_thumbnail_id] => 144086
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 2969
[translation_required_done] => 1
[_oembed_7adeeb5ae99ce3cfdf11a05ead7ad209] =>
According to reports, Prince Harry and Meghan Markle have been evicted from Frogmore Cottage following the release of Spare.
The cottage was featured in their Netflix soap opera. Prior to moving in, their renovation cost the Sovereign Grant £ 2.4 million. pic.twitter.com/VHjhUdeNWc
The current St Edward's Crown was made for Charles II in 1661. The original crown was a holy relic kept at Westminster Abbey, Edward's burial place, until the regalia were either sold or melted down when Parliament abolished the monarchy in 1649, during the English Civil War. pic.twitter.com/mn4NbwuCNL
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q