Giovanni Angelo Becciu olasz bíboros, aki egykor a Vatikán egyik legbefolyásosabb tisztségviselője volt, bejelentette, hogy nem vesz részt a május 7-én kezdődő pápaválasztáson.
Bár Ferenc pápa már 2020-ban megfosztotta bíborosi jogaitól, Becciu nemrég hivatalos kérelmet nyújtott be, hogy mégis részt vehessen a konklávén. Végül azonban közleményt adott ki, amelyben jelezte: elfogadja a néhai egyházfő döntését, és visszalép – számolt be róla a CNN.
Becciu 2023 decemberében első fokon öt év és hat hónap börtönbüntetést kapott különféle pénzügyi visszaélések miatt.
A vádak között sikkasztás, pénzmosás és hivatali hatalommal való visszaélés is szerepelt.
A bíboros a szentté avatásokért felelős hivatal vezetőjeként több mint 300 millió eurós kárt okozott a Szentszéknek egy vitatott londoni ingatlanügylet révén. Emellett jelentős összegeket költött külső tanácsadókra anélkül, hogy erről a vatikáni pénzügyi hatóságokat tájékoztatta volna. Az ügy egyik mellékszereplője Cecilia Marogna volt, akit 3 év 9 hónap börtönre ítéltek.
A nőt azzal vádolták, hogy a Becciu által jóváhagyott, humanitárius célokra szánt közel 600 ezer eurót luxuscikkek vásárlására költötte.
Marogna a napokban megszólalt, kiemelve, hogy Becciu korábban fontos diplomáciai és kormányzati szerepeket töltött be az egyházban. Azt is tagadta, hogy a bíborossal a szokásosnál szorosabb kapcsolatot ápoltak volna – ezt mindketten visszautasították.
A pápaválasztás pontos időpontját a bíborosi testület egy hétfői informális tanácskozáson határozta meg, amelyen több mint 180 fő vett részt. A Sixtus-kápolna előkészítése már megkezdődött, mivel a jelenlegi bíborosi létszám húsz fővel meghaladja a 2013-as konklávé résztvevőinek számát, így több helyet kell biztosítani a szavazás lebonyolításához.
A legfrissebb felmérés szerint hét évvel a brit EU-tagságról rendezett – a kilépést támogatók győzelmével végződött – népszavazás után többségben vannak azok, akik egy újabb referendum esetén Nagy-Britannia újbóli EU-csatlakozására voksolnának.
Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, miután az uniós tagságról éppen hét éve, 2016. június 23-án rendezett népszavazáson a kilépésre voksolók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe.
Az uniós tagság megszűnése utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártával, 2020 végén az ország az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett. A konzervatív párti brit kormány ugyanis nem akarta teljesíteni azokat a feltételeket – mindenekelőtt az EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát –, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.
A Tony Blair Institute for Global Change nevű politikai-közéleti elemzőműhely – amelyet Tony Blair volt brit miniszterelnök, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt egykori vezetője alapított – a referendum csütörtöki évfordulójára elvégzett országos felmérésében kimutatta, hogy a brit választók 53 százaléka tartja rossz döntésnek a kilépést az EU-ból, és mindössze 34 százalék gondolja ma is helyénvaló lépésnek a Brexitet.
A felméréshez fűzött elemzésében a ház kiemeli: az átrendeződés egyrészt annak az eredménye, hogy azok közül, akik 2016-ban a kilépésre voksoltak, 18 százalék most már elhibázottnak tartja Nagy-Britannia távozását az EU-ból, másrészt annak, hogy az időközben – koruk alapján – választásra jogosulttá vált fiatalok hozzáállása markánsabban EU-párti az országos átlagnál.
A Blair-intézet kutatása kimutatta azt is, hogy ha „most” újabb népszavazást tartanának arról, hogy Nagy-Britannia maradjon az EU-n kívül, vagy lépjen vissza az unióba, a brit választók 51 százaléka az újbóli EU-csatlakozásra voksolna, és csak 36 százalék adná szavazatát a kívül maradásra.
A felmérés szerint a brit választók 78 százaléka szeretné, ha hazája szorosabbra fűzné kapcsolatait az EU-val – például úgy, hogy visszalép az unió egységes belső piacára -, és alig 7 százalék válaszolta azt, hogy megfelelőnek tartja Nagy-Britannia és az Európai Unió jelenlegi viszonyrendszerét.
A legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov ugyancsak a népszavazás hetedik évfordulójára elvégzett, csütörtökön ismertetett felmérésében azt mutatta ki, hogy a britek 40 százaléka „szégyellnivalónak” tartja a Brexitet, és csak 24 százalék adott kifejezést annak a véleményének, hogy büszkeségre ad okot a brit kilépés az EU-ból.
A Munkáspárt a legfrissebb felmérések szerint kétszámjegyű támogatottsági előnyben van a konzervatívokkal szemben, de a pártvezetés jelenlegi álláspontja alapján akkor sem lehetne számítani Nagy-Britannia újbóli EU-csatlakozására, ha a Labour a jövőre esedékes parlamenti választások után kormányra kerül.
Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje a Daily Express című radikálisan EU-szkeptikus brit napilapnak írt minapi cikkében leszögezte, hogy Nagy-Britannia számára nincs visszaút sem az EU-ba, sem az Európai Unió egységes belső piacára és vámuniójába.
Starmer kizárta annak lehetőségét is, hogy Nagy-Britannia újból érvényesítse az emberek szabad mozgásához és letelepedéséhez fűződő európai uniós szabadságjogot.
A munkáspárti vezető nem sokkal korábban, a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva szintén úgy fogalmazott, hogy Nagy-Britannia számára nincs visszaút az Európai Unióba. Hozzátette: az ország a népszavazáson meghozta döntését, azóta ki is lépett az EU-ból, és „erre a helyzetre kell működőképes megoldást találni”.
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
Five lions rescued from Ukraine have arrived at a new centre in Kent.
Today was the official opening at The Big Cat Sanctuary, joined by their ambassador Paul Hollywood and the Ukrainian Ambassador to the UK, General Valerii Zaluzhnyi.
From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.