Array
(
[count_posts] => 1
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjI1MjY2MDU7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 253925
[content] =>

Magániskola íratta át lányai Vjosa Osmani koszovói elnök, mert – mint mondta – az állami iskola, ahová korábba jártak, nem tudta teljesíteni a kért biztonsági feltételeket – közölte a Kossev észak-koszovói hírportál csütörtökön.
A koszovói elnök csütörtöki nyilatkozatában arra kért mindenkit, hogy lányait hagyják ki a politikai összeütközésekből. Mint mondta: semmi kifogása az ellen, hogy őt személyen „éjjel-nappal” támadják, ám a gyerekei maradjanak ki ebből.
Elmondása szerint több tucat halálos fenyegetést kapott már, az ügyészség pedig semmit nem tesz az ügy felderítése érdekében. Kiemelte, hogy a biztonsági kockázatot az illetékes szervek mérték fel, és védelmet biztosítottak a család számára, ám a lányai korábbi iskolája nem felelt meg a biztonsági előírásoknak. Rámutatott, hogy amíg állami iskolába jártak a lányai, folyamatosan jelentek meg róluk a hírek, például az, hogy melyik teremben tartózkodnak, ez pedig jelentős kockázatnak tette ki őket.
Vjosa Osmani emlékeztetett arra, hogy mindig elítélte, ha egy politikai ellenfelének a családját érte támadás, és soha nem foglalkozott mások magánéletével.
Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy Szerbia veszélyt jelent Koszovóra nézve. Kiemelte, hogy mindig is egyetértés volt közte és Albin Kurti miniszterelnök között abban, hogy Koszovónak meg kell védenie magát Szerbiától. „Soha a legkisebb egyet nem értés sem volt közöttünk abban, hogy Koszovóban meg kell védenie magát (Aleksandar) Vucictól (a szerb köztársasági elnöktől) és Szerbiától, valamint koszovói csatlósaiktól” – szögezte le.
mti.hu
[type] => post
[excerpt] => Magániskola íratta át lányai Vjosa Osmani koszovói elnök, mert - mint mondta - az állami iskola, ahová korábba jártak, nem tudta teljesíteni a kért biztonsági feltételeket - közölte a Kossev észak-koszovói hírportál csütörtökön.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1757695200
[modified] => 1757682555
)
[title] => Biztonsági okokból magániskolába küldte lányait a koszovói elnök
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=253925&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 253925
[uk] => 253980
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 253928
[image] => Array
(
[id] => 253928
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/presidentja-osmani-deklarata-shteterore-1.png
[original_lng] => 1056461
[original_w] => 1379
[original_h] => 776
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/presidentja-osmani-deklarata-shteterore-1-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/presidentja-osmani-deklarata-shteterore-1-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/presidentja-osmani-deklarata-shteterore-1-768x432.png
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/presidentja-osmani-deklarata-shteterore-1-1024x576.png
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/presidentja-osmani-deklarata-shteterore-1.png
[width] => 1379
[height] => 776
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/presidentja-osmani-deklarata-shteterore-1.png
[width] => 1379
[height] => 776
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/presidentja-osmani-deklarata-shteterore-1.png
[width] => 1379
[height] => 776
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1757695724:4
[_thumbnail_id] => 253928
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 1478
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 388661666002
[_oembed_ddb47eedc5d6b00a16fd27d087dfe11b] => 84 % des Français redoutent que les problèmes d’insécurité rencontrés par les touristes détériorent aux yeux du monde l’image de l’Hexagone et de sa capitale.
→ https://t.co/4VADmlrz76 pic.twitter.com/gh2UJlvhst
— Le Figaro (@Le_Figaro) July 16, 2024
[_oembed_time_ddb47eedc5d6b00a16fd27d087dfe11b] => 1757684733
[_oembed_f8f4f6d96e3fc40f5acde7647867e2bb] => Le CIO utilise l'IA aux JO de Paris 2024 pour améliorer l'expérience des fans, la sécurité et le bien-être des athlètes. Intel et des outils touristiques intelligents seront déployés. #Paris2024 #IA 👉https://t.co/eGyBDXJo0U
— LeMagIT (@LeMagIT) July 16, 2024
[_oembed_time_f8f4f6d96e3fc40f5acde7647867e2bb] => 1757684733
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 736
[1] => 2526605
)
[tags_name] => Array
(
[0] => biztonság
[1] => Vjosa Osmani koszovói elnök
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 2526605
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 2526605
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)