Array
(
[count_posts] => 3
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjc3NTI1O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 223210
[content] =>
Eddig ismeretlen vulkánt fedezett fel a Vas vármegyei Vasszentmihály közelében Zentai Zoltán, az ELTE szombathelyi oktatója – derül ki a Savaria Egyetemi Központ Facebook oldalára feltöltött videóból.
A kutató szerint a felfedezéshez vezető úton egy történész kollégája indította el, aki Vasszentmihályról hozott neki egy kőzetet, amiről kiderült, hogy az bazalttufa, tehát vulkanikus eredetű. Az ELTE videójában arra is felhívják a figyelmet, hogy a Kárpát-medence pár millió évvel ezelőtt nem úgy nézett ki, mint ma, a mai Magyarország területén vulkánok sora működött.
Kovács Gábor adjunktus elmondta azt is, hogy a mai Rábafolyó őse hordott annyi hordalékot az időközben egyébként kialudt és kicsi vulkánra, hogy azt idáig még nem fedezték fel. Ráadásul később a folyó a vulkán egy részét is magával vitte, így a vulkánból csak egy csonk maradt meg, ami el is volt temetve, sőt függőleges helyzetéből is kibillent az Infostart beszámolója szerint.
Your Website Title
How to Share With Just Friends
How to share with just friends.
Posted by Facebook on Friday, December 5, 2014
[type] => post
[excerpt] => Eddig ismeretlen vulkánt fedezett fel a Vas vármegyei Vasszentmihály közelében Zentai Zoltán, az ELTE szombathelyi oktatója – derül ki a Savaria Egyetemi Központ Facebook oldalára feltöltött videóból.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1732312800
[modified] => 1732244652
)
[title] => Korábban ismeretlen vulkánt találtak Nyugat-Magyarországon
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=223210&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 223210
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 223211
[image] => Array
(
[id] => 223211
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/lava-vulkan.jpg
[original_lng] => 310813
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/lava-vulkan-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/lava-vulkan-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/lava-vulkan-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/lava-vulkan-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/lava-vulkan.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/lava-vulkan.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/lava-vulkan.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1732237452:12
[_thumbnail_id] => 223211
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2159
[_oembed_023d7092249815165062244f50d2a380] =>
[_oembed_time_023d7092249815165062244f50d2a380] => 1732305607
[_oembed_5205be50d4786952999a1000c6d02053] =>
[_oembed_time_5205be50d4786952999a1000c6d02053] => 1732305607
[_oembed_9b975994896b87f5bf393239ee290834] =>
[_oembed_time_9b975994896b87f5bf393239ee290834] => 1732305607
[_oembed_97e3282694433a8768f8f3b288ebd833] =>
[_oembed_time_97e3282694433a8768f8f3b288ebd833] => 1734357050
[_oembed_816d473f63a87360035cae73cf532d44] =>
[_oembed_time_816d473f63a87360035cae73cf532d44] => 1734801188
[_oembed_3c35cd4e83540d6aa3626789330f146c] =>
[_oembed_time_3c35cd4e83540d6aa3626789330f146c] => 1735037703
[_oembed_2101b7814592c733a4cc25ea27551573] =>
[_oembed_time_2101b7814592c733a4cc25ea27551573] => 1735838068
[_oembed_6f38aa81ed213d3ab916632cc33f6448] =>
[_oembed_time_6f38aa81ed213d3ab916632cc33f6448] => 1736405585
[_oembed_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] =>
[_oembed_time_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] => 1738699677
[_oembed_11e882c271221605a40d2600386e1944] =>
[_oembed_time_11e882c271221605a40d2600386e1944] => 1739467312
[_oembed_d229067efa66045f2677f0c6113fca67] =>
[_oembed_time_d229067efa66045f2677f0c6113fca67] => 1739467312
[_oembed_f6ef86d6283d6493491181ef07e7c15b] =>
[_oembed_time_f6ef86d6283d6493491181ef07e7c15b] => 1740674552
[_oembed_e96860eeeea5a2f00fd198d3c342ee9d] =>
[_oembed_time_e96860eeeea5a2f00fd198d3c342ee9d] => 1740674553
[_oembed_e9667d96e1f91f423731b121a05bfdc5] =>
[_oembed_time_e9667d96e1f91f423731b121a05bfdc5] => 1740674553
[_oembed_38585ec14dda91da9c0e5b31c07ed109] =>
[_oembed_time_38585ec14dda91da9c0e5b31c07ed109] => 1740819242
[_oembed_db7b73847c00726edb583bde9c42ff21] =>
[_oembed_time_db7b73847c00726edb583bde9c42ff21] => 1742830632
[_oembed_61be2bab7de087b06ee8efd3ace7bc15] =>
[_oembed_time_61be2bab7de087b06ee8efd3ace7bc15] => 1742830633
[_oembed_ca12dc7deec9a5c994f74f8a12bb88ae] =>
[_oembed_time_ca12dc7deec9a5c994f74f8a12bb88ae] => 1743426911
[_algolia_sync] => 508518168000
[_oembed_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] =>
[_oembed_time_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] => 1744389018
[_oembed_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] =>
[_oembed_time_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] => 1744871812
[_oembed_f0a0c08ae6c591ac898c935653730744] =>
[_oembed_time_f0a0c08ae6c591ac898c935653730744] => 1746716761
[_oembed_771958c658e9629949bf663181fed750] =>
[_oembed_time_771958c658e9629949bf663181fed750] => 1749486618
[_oembed_ee4726899f537887a24c66410b2d6fcf] =>
[_oembed_time_ee4726899f537887a24c66410b2d6fcf] => 1749486618
[_oembed_793613d089270f3a062697e7240c221b] =>
[_oembed_time_793613d089270f3a062697e7240c221b] => 1751134053
[_oembed_0f3e265e5e8c858c9a6d33ab26403744] =>
[_oembed_time_0f3e265e5e8c858c9a6d33ab26403744] => 1751791338
[_oembed_57830174973e13bec7521f4976295227] =>
[_oembed_time_57830174973e13bec7521f4976295227] => 1754582021
[_oembed_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] =>
[_oembed_time_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] => 1757618141
[_oembed_764024511b229f281140d0eca9f590ee] =>
[_oembed_time_764024511b229f281140d0eca9f590ee] => 1757618141
[_oembed_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] =>
[_oembed_time_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] => 1757618141
[_oembed_a07a6aa32507341b9f1fd7d61e785148] =>
[_oembed_time_a07a6aa32507341b9f1fd7d61e785148] => 1757618142
[_oembed_b98ec68396ac75a7268fd60842de6121] =>
[_oembed_time_b98ec68396ac75a7268fd60842de6121] => 1757618142
[_oembed_52c9bd01dfce377b243c1ee0bd6630ad] =>
[_oembed_time_52c9bd01dfce377b243c1ee0bd6630ad] => 1757618142
[_oembed_c481880a55e833c18b69f4c1a9a16213] =>
[_oembed_time_c481880a55e833c18b69f4c1a9a16213] => 1758116871
[_oembed_f044f83849bd55dbff39335133913f8c] =>
[_oembed_time_f044f83849bd55dbff39335133913f8c] => 1759425837
[_oembed_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] =>
[_oembed_time_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => 1759488899
[_oembed_19611456e2ca629687e90159d9162c35] =>
[_oembed_time_19611456e2ca629687e90159d9162c35] => 1761202548
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1761674071
[_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] =>
[_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1764176195
[_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] =>
[_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1764176196
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 598
[3] => 25
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Tudomány
[3] => Videók
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 15854
[1] => 298
[2] => 77525
[3] => 1435373
)
[tags_name] => Array
(
[0] => felfedezés
[1] => Magyarország
[2] => vulkán
[3] => Zentai Zoltán
)
)
[1] => Array
(
[id] => 84714
[content] =>
Összesen 1250 hektárnyi földterületet borított be a lávafolyam, több ezer lakóházat, templomokat és számos banánültetvényt temetett maga alá szeptember 19-től.

Hivatalosan is befejezettnek nyilvánították szombaton a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén levő Cumbre Vieja vulkán kitörését.
A helyi hatóságok sajtótájékoztatón jelentették be, hogy csaknem száz napig tartó aktivitás után a tűzhányó működése befejeződött. Bár már december elején elállt a lávafolyam, csökkent a szeizmikus tevékenység, valamint megszűnt a morajlás is a szigeten, hivatalosan csak szombaton tették meg a bejelentést a vulkánkitörés végéről.
A kitörés szeptember 19-én kezdődött, elővigyázatosságból hétezer embert telepítettek ki a tűzhányó közeléből. A lávafolyam több ezer lakóházat, templomokat és számos banánültetvényt temetett maga alá, és összesen 1250 hektárnyi földterületet borított be. A természeti katasztrófának egy halálos áldozata volt.
Továbbra is számos út járhatatlan a szigeten, ahol most kezdődhet meg a vulkán okozta károk helyreállítása, amelyre a spanyol kormány több mint 400 millió eurót ígért.
(MTI/Index)
[type] => post
[excerpt] => Összesen 1250 hektárnyi földterületet borított be a lávafolyam, több ezer lakóházat, templomokat és számos banánültetvényt temetett maga alá szeptember 19-től.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1640603520
[modified] => 1640559634
)
[title] => A kanári-szigeteki vulkánkitörést befejezettnek nyilvánították
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=84714&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 84714
[uk] => 84623
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 84624
[image] => Array
(
[id] => 84624
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/f7deb5b-gettyimages-1237273540.jpg
[original_lng] => 42416
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/f7deb5b-gettyimages-1237273540-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/f7deb5b-gettyimages-1237273540-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/f7deb5b-gettyimages-1237273540.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/f7deb5b-gettyimages-1237273540.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/f7deb5b-gettyimages-1237273540.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/f7deb5b-gettyimages-1237273540.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/f7deb5b-gettyimages-1237273540.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1640552441:5
[_thumbnail_id] => 84624
[_edit_last] => 5
[views_count] => 94600
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ad64a131213e75127e5a82860e730545] =>
[_oembed_time_ad64a131213e75127e5a82860e730545] => 1640552448
[_oembed_81dc6a38b80e4219eb88518c9ec18e89] =>
[_oembed_time_81dc6a38b80e4219eb88518c9ec18e89] => 1640552448
[_oembed_c5d7b07a0ecd8e42f5257c3e8242b2e5] =>
[_oembed_time_c5d7b07a0ecd8e42f5257c3e8242b2e5] => 1640552448
[_oembed_ac173f81a178942a0537a86d8d7a401e] => La isla de La Palma crece. Imagen de la plataforma de medio kilómetro de ancho ganada al mar por la colada, que genera nubes de gases en contacto con el agua.
Autor: Manuel Nogales, investigador del @IPNA_CSIC pic.twitter.com/LsW7BybBXX
— CSIC (@CSIC) September 29, 2021
[_oembed_time_ac173f81a178942a0537a86d8d7a401e] => 1640552449
[_oembed_aa383fefafb2cf02b0f15d3dc2e71630] =>
[_oembed_time_aa383fefafb2cf02b0f15d3dc2e71630] => 1719833555
[_oembed_ef465f384d1d2d1e61602f12d308cafd] =>
[_oembed_time_ef465f384d1d2d1e61602f12d308cafd] => 1719833555
[_oembed_419a7f58bb7e0d1f1ac6c32db37b8941] =>
[_oembed_time_419a7f58bb7e0d1f1ac6c32db37b8941] => 1719833555
[_oembed_19b29916ca209dc57e1929b34880128b] => La isla de La Palma crece. Imagen de la plataforma de medio kilómetro de ancho ganada al mar por la colada, que genera nubes de gases en contacto con el agua.
Autor: Manuel Nogales, investigador del @IPNA_CSIC pic.twitter.com/LsW7BybBXX
— CSIC (@CSIC) September 29, 2021
[_oembed_time_19b29916ca209dc57e1929b34880128b] => 1719833556
[_algolia_sync] => 508150825000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 68099
[1] => 77525
)
[tags_name] => Array
(
[0] => La Palma
[1] => vulkán
)
)
[2] => Array
(
[id] => 83492
[content] =>
A Cumbre Vieja vulkán kimerülését valószínűsíti, hogy az elmúlt napokban elállt a lávafolyam, csökkent a szeizmikus tevékenység, valamint megszűnt a morajlás is a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén – közölte sajtótájékoztatóján María José Blanco, a spanyol geográfiai intézet (IGN) igazgatója.
A szakember óvatosságra figyelmeztetve hangsúlyozta: még nem jelenthető ki, hogy a vulkánkitörés befejeződött, ezt csak azután lehet kimondani, ha a helyzet tíz napon keresztül változatlanul kedvező marad.
A vulkánkitörés szeptember 19-én kezdődött, elővigyázatosságból hétezer embert telepítettek ki a tűzhányó közeléből. A természeti katasztrófának eddig egyetlen halálos áldozata van: egy 70 éves férfi vesztette életét november közepén, amikor a háza tetőszerkezete ráomlott, miközben a hamut akarta róla letakarítani. Az Európai Unió Kopernikusz nevű földmegfigyelő programjának műholdas mérései szerint az elmúlt hónapokban 2988 épületet pusztított el teljesen vagy részlegesen a forró kőzetolvadék, amely 1237 hektárnyi földterületet borított be. A tengerbe ömlő lávafolyamok két, úgynevezett lávadeltát is létrehoztak, összesen 48 hektárral növelve a sziget méretét.
Pedro Sánchez spanyol kormányfő csütörtökön Twitter-oldalán bejelentette, hogy bővítik a korábban elfogadott, 224 millió eurós kárenyhítési csomagot. A madridi kabinet pénteki ülésén várhatóan elfogadja azt a javaslatot, amellyel 30 ezerről 60 ezer euróra növeli az azonnal lehívható lakáscélú támogatási keretet, valamint 12 millió euróval 30 millió euróra emeli az agrárszektor támogatását. Emellett a sziget gazdaságának és turizmusának fellendítése érdekében a kis-és középvállalkozások megsegítésére 17,5 millió eurós keretet biztosít.
[type] => post
[excerpt] => A Cumbre Vieja vulkán kimerülését valószínűsíti, hogy az elmúlt napokban elállt a lávafolyam, csökkent a szeizmikus tevékenység, valamint megszűnt a morajlás is a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1639866480
[modified] => 1639796009
)
[title] => Fárad a Cumbre Vieja vulkán? (Videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=83492&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 83492
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 83494
[image] => Array
(
[id] => 83494
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/volcan-de-la-palma.jpg
[original_lng] => 160070
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/volcan-de-la-palma-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/volcan-de-la-palma-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/volcan-de-la-palma-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/volcan-de-la-palma-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/volcan-de-la-palma.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/volcan-de-la-palma.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/volcan-de-la-palma.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1639788811:12
[_oembed_ad64a131213e75127e5a82860e730545] =>
[_oembed_time_ad64a131213e75127e5a82860e730545] => 1639788675
[_thumbnail_id] => 83494
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2642
[_oembed_aa383fefafb2cf02b0f15d3dc2e71630] =>
[_oembed_time_aa383fefafb2cf02b0f15d3dc2e71630] => 1719512555
[_algolia_sync] => 508149882000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 592
[3] => 598
[4] => 25
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Társadalom
[3] => Tudomány
[4] => Videók
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 77524
[1] => 77525
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Cumbre Vieja
[1] => vulkán
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 77525
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 77525
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
vulkán (1 Oldal)