A francia fogyasztóvédelmi hatóság a napokban egy igen kemény lépéssel gyakorlatilag betiltotta a Wish piacteret. A gazdasági minisztérium ugyanis egy frissen kiadott közleményében arra utasította a francia webes szolgáltatókat, keresőket, valamint a mobilos piactereket, hogy azok távolítsák el, illetve szűrjék ki a Wish-re mutató hivatkozásokat, illetve a piactér alkalmazását is kínálatukból.
Ennek oka a Wish igen rosszul szereplése a minisztérium által korábban indított két vizsgálatban, illetve annak kezelésében. Ezek során a franciák összesen 140 alkalommal hajtottak végre próbavásárlásokat a piactéren, és jutottak ennek során lesújtó eredményre. Például a játékok 95%-a esetében állapították meg, hogy azok nem feleltek meg a törvényben előírtaknak, ezek 45%-a pedig kifejezetten veszélyesnek is bizonyult a gyerekekre.
Ugyanakkor az elektronikai cikkek esetében sem bizonyult megbízhatóbbnak és jobban teljesítőnek a Wish: a franciák szerint ugyanis itt is 95%-ban nem feleltek meg a hatályos törvényeknek a megkapott termékek, az elbukottak 90%-a pedig veszélyesnek is bizonyult a vizsgálatok során. Ezen eredményekről egyébként értesítették is a piacteret, ami azonban szerintük nem mutatkozott kooperatívnak a problémák megoldásában.A minisztérium szerint ugyanis ha sikerült is elérni egyes, „megtévesztő” illetve veszélyes terméklistázások eltávolítását, azok nem sokkal később újra felbukkantak a Wish-en – a franciák szerint ráadásul gyakran gyakorlatilag ugyanattól az eladótól -, és a termékek korábbi vásárlóit sem tájékoztatta megfelelően az oldal a törvényi hiányosságokról vagy veszélyességről, hiába adta át neki a hatóság az erre vonatkozó adatokat.Végül ezért döntöttek a Wish kvázi betiltása ellen, ami ugyanakkor egyelőre nem jelenti az oldal blokkolását – azt ugyanis aki akarja, el tudja érni, csak a francia keresők és alkalmazásboltok kínálatában nem találja meg. Ugyanakkor a minisztérium kilátásba helyezte, hogy ha továbbiakban sem változik az áruház hozzáállása, akár teljesen blokkolólistára fogják tenni azt – és addig is eltanácsolják a polgárokat attól, hogy árut rendeljenek az egyébként igen agresszív módon reklámozott piactér kínálatából.
Forrás: pcforum.hu
[type] => post
[excerpt] => A francia fogyasztóvédelmi hatóság a napokban egy igen kemény lépéssel gyakorlatilag betiltotta a Wish piacteret. A gazdasági minisztérium ugyanis egy frissen kiadott közleményében arra utasította a francia webes szolgáltatókat, keresőket, valamin...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1637960940
[modified] => 1637888231
)
[title] => Betiltották a Wish-t, eltanácsolnak a rajta történő vásárlástól a franciák
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=80508&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 80508
[uk] => 80720
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 80509
[image] => Array
(
[id] => 80509
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/wish-logo.jpg
[original_lng] => 43919
[original_w] => 1200
[original_h] => 627
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/wish-logo-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/wish-logo-300x157.jpg
[width] => 300
[height] => 157
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/wish-logo-768x401.jpg
[width] => 768
[height] => 401
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/wish-logo-1024x535.jpg
[width] => 1024
[height] => 535
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/wish-logo.jpg
[width] => 1200
[height] => 627
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/wish-logo.jpg
[width] => 1200
[height] => 627
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/wish-logo.jpg
[width] => 1200
[height] => 627
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1638022522:8
[_thumbnail_id] => 80509
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 4415
[translation_required_done] => 1
[_oembed_457176eec52706d246eccca1ce5a6cb3] =>
Le béluga a été sorti de l’eau après de longues heures de préparation et d’efforts. Bravo aux équipes impliquées d’avoir relevé ce défi.Les premiers examens médicaux ont été faits, les résultats seront bientôt connus. Le béluga va maintenant prendre la route vers Ouistreham. pic.twitter.com/Vc8aBMKf6r
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl