Beregszászban idén is megrendezték a nemzetközi tudományos szimpóziumot, ahol a Gulág‒Gupvi-kutatók osztották meg legújabb tudományos eredményeiket. Az immár hagyományossá vált konferencia idei díszvendége Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó volt. Beszédében hangsúlyozta: felelősségünk van azok iránt, akik ártatlanul veszítették életüket magyarságuk miatt, valamint kötelességünk mindent megtenni azért, hogy hasonló tragédiák soha ne ismétlődjenek meg, és senkit ne hurcoljanak el pusztán azért, mert magyarnak vallja magát.
Szili Katalin köszöntőjében arról is beszélt, hogy fontos az emlékezés, mert a XX. században számos olyan esemény történt, melyek következtében a kollektív bűnösség elve alapján számtalan ártatlan embert hurcoltak el, akik közül sokan soha nem tértek vissza. A háromnapos munkára való elhurcolás életeket és családokat, közösségeket tett tönkre. A miniszterelnöki főtanácsadó kiemelte: „80 év után újra háború árnyékolja be Ukrajnát, a kárpátaljai magyarság mindennapjait. Az itteni közösséget erősen sújtja ez a helyzet.” Felhívta a figyelmet arra is, hogy 2017 óta a nemzeti kisebbségek jogszűkítésének lehettünk a tanúi Ukrajnában. Ez a helyzet különösen azt mondatja, hogy fontos a mielőbbi béke megteremtése, ugyanakkor oda kell figyelni arra, hogy közösségeink minden olyan lehetőséget megkapjanak, amelyek egy európai uniós tagjelölt országban megilletnek egy kisebbségi közösséget. Minden egyes lépést meg kell azért tenni, hogy ne csak a béke, de a megbékélés is bekövetkezhessen. A megbékéléshez pedig teljes feltárásra van szükség a 80 évvel ezelőtti történésekről, ezzel tartozunk őseinknek. Ez az évforduló számunkra mindig egy felkiáltójel, hogy soha ne forduljanak elő újra ilyen események – fejtette ki Szili Katalin.
Dupka György Gulág-kutató köszöntve a megjelenteket visszaemlékezett a kezdetekre: 1989-ben, amikor a KMKSZ ügyvezető titkára volt, akkor még nem gondolták, hogy abban az időben sikerül 250 túlélőt mozgósítani az akkor megrendezett konferenciára Beregszászban. Szerinte az akkor elfogadott hat pontot sikerült megvalósítaniuk. Örömét fejezte ki, hogy a kárpátaljai kutatásokkal zászlóshajói lettek a málenkij robot kutatásának. Hiszen utánuk következtek az anyaországiak, az erdélyiek és felvidékiek. A mostani konferencia alkalmával a 10. kötetet adják ki. 1989 óta közel száz történészkutatót vonultattak fel, közel 200 tanulmánnyal. Jelenleg kb. 80 százalékos szinten áll a feldolgozottsága a korabeli levéltári anyagoknak – jegyezte meg. Hozzátette, hogy a 35 éves kutatási munkának már van utánpótlása is, hiszen egyre több fiatal kutató kezd csatlakozni a munkához.
Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke bemutatta a „Közel 80 éve történt…” című kiadványt, amely arról szól, hogyan látják Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, Magyarországon a magyarok és németek 80 évvel ezelőtti kálváriáját, és mindez hogyan illeszkedik be a Gulág‒Gupvi-kutatás nagy nemzetközi rendszerébe. Mint fogalmazott, az elhurcolások túlmutatnak Európán. A 80. évforduló kapcsán azoknak a dokumentumoknak a bemutatására is sor kerül, amelyeket az elmúlt években a magyar kormány megvásárolt, több mint 700 000 kartont, hogy azokat az embereket is megtaláljuk újra, akikről eddig nem volt információnk. Több mint harminc éve zajlik a téma kutatása, és még mindig előkerülnek olyan emberek, akikről semmit nem tudunk. Minden évben van 20‒30 olyan ember, akiket újra nevesíteni tudunk. A történelemtudománynak van egy alapvető feladata, hogy ezt a témát minél szélesebb körben feltárjuk. Bár szomorú, de nagyon hálás feladat, hogy nevet adunk az embereknek, akiket a történelem névtelenül temetett el – jegyezte meg.
Molnár D. Erzsébet történész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense a málenkij robot kutatása kapcsán bemutatott tudományos munkájában kifejtette: már eljutottunk ahhoz a stádiumhoz, amikor megpróbálunk mélyfúrásokat végezni. S nemcsak Kárpátaljára vonatkozó összadatokat kutatni és vizsgálni, hanem települési szinten is és személyes érintettségre vonatkoztatható történeteket feltárni. Hiszen így válhat igazán érthetővé a téma. A történész előadásában a beregszászi megszállásokat igyekezett bemutatni a szovjet megszállás kezdetétől, az utána eltelt néhány évet és a szovjet intézkedéseket, melyeknek nyomán megtörtént a beregszászi magyarság elhurcolása. Beregszász 1944. október 26-án kerül szovjet megszállás alá, a birtokba vételt nem előzte meg komolyabb harci cselekmény. A korabeli szemtanúk elmondása alapján egyfajta pánikhangulat lett úrrá a város lakosságán. Sajnos ezt követően november elején már elindult a háromnapos munkára való toborzás, ami a 18‒50 év közötti férfilakosságot érintette. Több túlélő is beszélt arról, hogy egyfajta retorzió is elindul, hiszen ha nem tettek eleget a parancsnak, akkor a családjukkal zsarolták meg őket. Mint mondta, a jelenlegi adatok alapján 1 547 főre tehető a Beregszászból elhurcoltak száma.
A konferencián számos Gulág–Gupvi-kutató mutatta be részletesen kutatási eredményeit nemcsak Kárpátaljáról, hanem Felvidékről, Erdélyből és Magyarországról is. A megjelentek megkoszorúzták a programnak helyszínt biztosító Európa-Magyar Ház udvarán található málenkij robot emlékművet. Majd a konferencia zárásaként a résztvevők a beregszászi temetőben elhelyezték az emlékezés koszorúit a sztálini terror áldozatainak emlékműve előtt.
A program a Szolyvai Emlékparkbizottság, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán‒Magyar Oktatási-Tudományos Intézete Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszéke szervezésében valósult meg.
November 16-án a Szolyvai Emlékparkban a kárpátaljai magyarság történetének legnagyobb tragédiájára emlékeztek. A 80 évvel ezelőtti események máig mélyen élnek a közösség kollektív emlékezetében. Az elhurcolások és kegyetlenségek szinte minden kárpátaljai magyar családot érintettek; alig akadt olyan család, amelynek valamely hozzátartozóját ne hurcolták volna el az úgynevezett „háromnapos munkára.” Ez azonban gyakran évekké nyúlt, és sokan sohasem tértek haza.
A II. világháború után zajló tömeges, etnikai alapon való elhurcolásokra Kárpátalja-szerte minden éven emlékezik magyar közösségünk. A jelenlegi kutatások alapján közel 40 000 férfit hurcoltak el háromnapos munkára, azaz málenkij robotra a szovjetek. Az idei megemlékezésre az egykori szolyvai gyűjtőláger területén létrehozott emlékparkba most is Kárpátalja több szegletéből érkeztek tiszteletadók.
Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke köszöntve a megjelenteket kiemelte, a kegyeleti megemlékezés immáron harmadik éve zajlik Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja árnyékában: „A magyar és német férfilakosság elhurcolásának 80. kerek évfordulóján szívünk és lelkünk fájdalmával kell gondolnunk arra is, hogy immáron 1000 napja országunkban újra háború dúl. Azonban a háborús helyzet ellenére az emlékparkbizottság sikeresen folytatta tovább kutatásait a málenkij robot áldozatainak feltárását illetően.” Megjegyezte: féléves kényszerszünet után újra látogatható a munkácsi vármúzeumban a sztálinizmus kárpátaljai áldozatainak állandó emlékkiállítása. Köszönetet mondott a kárpátaljai és anyaországi kutatóknak, hogy folytatják ezt a nem egyszerű kutatási munkát, valamint a magyar kormánynak, amely lehetővé teszi a munkát és az emlékhelyek, publikációk megjelentetését, fenntartását. Majd egyperces csendes emlékezésre szólította fel a jelenlévőket.
Az esemény kiemelt vendége volt Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés képviselője. A politikus emlékező beszédében kiemelte: „»Po pjáty«. Kárpátaljai emberek, magyarok, ruszinok, németek sorakoztak vezényszóra ötösével, akiket titkos parancs szerint vittek kényszermunkára. A II. világháború földi pokla után, mikor mindenki békére és nyugalomra vágyott, megkezdődött a közösség etnikai alapú tisztogatása.” A szovjet birodalom nagy gyakorlattal és tapasztalattal, megfontolt tudatossággal pusztította a magyar nemzetet. Sztálin szerint a „magyar kérdés vagonkérdés” volt. Kiemelte: Szolyva neve fájdalmas emléket idéz, egy olyan sebet, amely talán teljesen soha nem gyógyulhat be. Az itt felállított emlékpark emlékeztet minket arra, hogy soha nem felejthetjük el a múlt sötét napjait, mert azok figyelmeztetnek minket a béke és az emberi méltóság értékére. Az elhurcolt áldozatok példát mutatnak bátorságból, kitartásból és emberségből. Ők nem akartak hősökké válni, de azzá lettek. Történetük erőt ad ahhoz, hogy soha ne engedjük megismételni az igazságtalanságot és az embertelenséget – szögezte le a politikus, hozzátéve: sajnos a múlt borzalmaiból máig nem tanult Európa. Hiszen újra háború dúl Ukrajna területén. Több százezer halálos áldozat, szétvert családok, több millió menekült, szétvert ország, gazdaságilag hanyatló Európa. Ez a háború mérlege. A politikus kiemelte: a magyar kormány számára kiemelten fontos, hogy Ukrajnában újra béke legyen, s ez nemcsak politikai ok, hanem nemzeti ügy is, hiszen számos kárpátaljai magyar is részese a háborúnak. Hozzátette, hogy bízik benne, hogy a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogai is hamarosan rendeződnek az európai uniós csatlakozási folyamatok során.
Ljah Sándor, a megyei nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője elmondta: végzettsége szerint történész, de a málenkij robotról először nem történelemkönyvekből hallott, hanem nagyapjától, aki egyszerű nagydobronyi magyar ember volt. Ő volt az, aki beszélt a sztálini rezsim szörnyűségeiről. Mint mondta, ez a megemlékezés számára is nagyon személyes, ahogyan számtalan kárpátaljai család számára is. „Ez a megemlékezés a mai napon is aktuális, hiszen országunkban háború zajlik, az orosz agresszor ismét támadja országunkat és népünket, azért, mert szabadon, békében szeretnének élni egy fejlődő országban, egy európai úton” – jegyezte meg. Köszönetet mondott a szervezőknek, hogy minden évben lehetővé teszik, hogy erre a tragédiára emlékezni lehessen, és a fiatalok is megismerhessék az egykori szörnyű történelmi eseményeket, az itt élő kárpátaljaiak közös történelmi fájdalmát.
Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke emlékező beszédében kiemelte: szívszorongva, félelemmel teli lélekkel várták a kárpátaljai magyarok az Erzsébet-estét 1944-ben, hiszen a kisbíró kidobolta november 14-én: jelentkezni kell minden férfinak háromnapos munkára. Sajnos az összeparancsolt embereket először Szolyvára vitték, ahol embertelen körülmények között tartották őket, már itt rengetegen elhaláloztak, a többieket pedig marhavagonokba pakolták és a sztálini lágerekbe küldték. 1989-ben, a KMKSZ megalakulásával elindult az elhurcoltak névsorainak összegyűjtése, és megszólaltak az ártatlan áldozatok is, akiket a mai napig nem rehabilitáltak. „Veszteségeinket kőbe, fába véstük. Minden magyarlakta településen és városban emlékművet állítottunk az elhurcoltaknak – jegyezte meg. – Akik ma itt vagyunk, ismerjük a háború igazságtalanságát, könyörtelenségét. Sok ezer ukrán katona, köztük magyar származású harcos védi az országunkat ma hősiesen. Sokan vágynak a békés időszak után, mi pedig koporsók helyett sok-sok bölcsőt, iskolát, óvodát szeretnénk látni. Az agresszor háborúja csak szenvedést, rombolást, pusztítást hozott Ukrajnának.” Babits Mihály szavait idézve úgy fogalmazott: „Legyen béke már!”
Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke beszédében visszaemlékezett arra az időszakra, amikor először találkozott túlélőkkel: „1997-ben, amikor Magyarország meghirdette a kárpótlási folyamatot, tanúja lehettem több száz olyan életnek, amely dokumentumba foglalta az 1944-es eseményeket. Sajnálatos, hogy akkor nem volt lehetőségünk rögzíteni azokat a történeteket, élethelyzeteket. Megrendítő történeteket hallhattam, amelyek mindenképpen megráztak, bár történészként arra tanítottak minket, hogy az ember mindig objektíven, külső szemlélőként kutassa és tárja fel a dolgokat. A kárpátaljai magyarok tragédiájáról és úgy általában a nemzeti kisebbségek tragédiájáról egyetlen ukrán nyelvű kiadvány sem jelent meg. Ekkor született meg a gondolat, hogy ezeket az embereket újra meg kell szólaltatni. S fel kell tárni a titkos vagy nem titkos levéltári adatokat is. Hogy az emberek ne csak hallomásból értesüljenek ezen szörnyűségekről. A napokban ezeket a köteteket lapozgatva azt kell mondjam, hogy a történészek közül már senki nem tud távolságtartóan hozzáállni a kárpátaljai magyarság sorstragédiájához. Mi is történhetett volna, ha ennek a 40 ezer embernek lehetősége lett volna arra, hogy utódokat nemzzen; a kárpátaljai magyarság valószínűleg egészen másképp állna” – fejtette ki Zubánics László.
Dupka György Gulág-kutató, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára az esemény zárásaként arról beszélt, hogy 1989. november 18-án, amikor a Kárpát-medencében először szervezték meg a sztálinizmus áldozatainak emlékkonferenciáját a beregszászi kultúrházban, több mint kétszáz túlélőt hívtak meg. Szerinte az elmúlt 35 év alatt teljesítették a túlélők kérését, az akkor megfogalmazott hat pontot sikerült megvalósítani. Az első pont az volt, hogy minden éven megemlékeznek. Második pedig, hogy gyűjtsék össze azok nevét, akik nem tértek haza. Mindebből 12 000 ezer nevet sikerült a Szolyvai Emlékpark tábláira felírni eddig. Azonban a magyar kormány a Covid-járvány előtt 700 000 kartont kivásárolt a moszkvai levéltárból. Ennek folyamatosan zajlik a feltárása, Kárpát-medencei szinten több történész dolgozik rajta. A jövő évtől kezdve már olvasható lesz az interneten – különösen Kárpátalja esetében – azok neve is, akik hazatértek. Ez nagyon nagy munka volt, ennek a feltárása hatalmas mérföldkő. A napokban Lemberg megyében sikerült felszentelni a Szolyvai Emlékpark mintájára a Sztarij Szambor-i parkot. „Azt is igyekeztünk teljesíteni, hogy összegyűjtöttük, kik voltak azok, akik bűnösök voltak, és elrendelték ezeket a pereket, történéseket. Jelenleg 80 százalékos szinten áll a kutatási feldolgozottság. Úgy gondolom, hogy a 35 évvel ezelőtt a kétszáz túlélőnek megígért munkát sikerült teljesíteni, a továbbiakban a fiatalokon múlik, hogy milyen mélyfúrásokat végeznek majd ezeken a kutatásokon” – jegyezte meg.
Az eseményen a nagydobronyi Zöldág Kórus szolgálatát hallgathatták meg az egybegyűltek, majd a történelmi egyházak képviselői által elmondott imádságokat követően a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit.
A kárpátaljai magyarság 1944-ben ismerkedett meg először a kommunizmus igazi arcával, amikor úgynevezett „háromnapos munkára” vitték a vidéken élő magyar és német férfilakosságot, 18-tól 50 éves korig. Az azóta Málenykij Robotként elhíresült deportálásnak több tízezer áldozata volt, máig tisztázatlan, hogy tulajdonképpen mennyien maradtak ott a Sztálini-lágerekben. Az NKVD alakulatai a magyar és német férfiak első gyalogos menetoszlopait 1944. november 18-án hajtották a szolyvai gyűjtőtáborba. Szolyván, a 80 évvel ezelőtti események helyszínén, ma emlékpark található. Itt emlékeznek meg minden évben a kárpátaljai magyarok a Málenkij robotról. Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke az idei rendezvényen arról beszélt: amikor a front elvonultával a Kárpát-medence különböző vidékein élő magyarok fellélegezve azt hitték, hogy megmenekültek a háború borzalmaitól, akkor csapott le teljes erejével a vörös terror. Csak a peresztrojka utolsó éveiben, a szólásszabadság viszonylagos szabad gyakorlása idején történtek változások: a KMKSZ 1989-ben történt megalakulásával megindult az elhurcoltak névsorainak összegyűjtése, s megszólaltak az ártatlanul elhurcoltak is, akiket nem rehabilitáltak a mai napig sem. – mondta Sin József, a KMKSZ alelnöke. A mai felnőtt nemzedékek számára fontos feladat, hogy fiataljainkat pontosan tájékoztassuk a múlt történéseiről, s együtt vonjuk le a tanulságokat. – mondta Zubánics László, az UMDSZ elnöke. A rendezvény végén a történelmi egyházak jelenlevő papjai, fejet hajtva az áldozatok emléke előtt, Isten áldását kérték a jelenlevőkre. Ezt követően a szervezetek képviselői elhelyezték a megemlékezés koszorúit az emlékfalnál.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem Hungarológiai Központjában már hagyománnyá vált, hogy október második felében tudományos szakmai fórumot rendeznek. Idén október 24–25-én egy nemzetközi tudományos konferenciát tartottak Nyelvi, irodalmi és kulturális kölcsönhatások a Kárpát-medencében címmel. A rendezvény megvalósítását a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány közreműködésével Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
A rangos esemény megnyitóján elsőként az intézmény igazgatónője, Berta Eleonóra üdvözölte az egybegyűlteket és örömét fejezte ki, hogy sokan eljöttek határainkon túlról és Kárpátalja különböző településeiről, külön kiemelve a beregszászi főiskola népes csapatának – tanárainak és diákjainak – a részvételét.
– Immár hagyománnyá vált, hogy októberben nemzetközi konferenciát szervezünk, hiszen tavaly ugyanezen a napon ünnepeltük a Hungarológiai Központ fennállásának 35. évfordulóját. Ez a nemzetközi konferenciánk pedig a 19. az intézmény történetében. Fontos, hogy a mostani szituációban is a kultúra, a nyelv és az irodalom az, amely hidat épít népek, nemzetek és nyelvek között. A konferenciánk ebben a szellemben fog lezajlani. Lizanec Péter professzor szavait idézve „egyedül csak a tudomány az, ami nem csal meg bennünket, mert emberek becsaphatnak, megcsalhatnak, de a tudomány nem”. Mi, tanárok, kutatók, tudósok éljünk ebben a szellemben, kutassuk az adott területen a tudományt, minél többet – mondta Berta Eleonóra.
A vendégek bemutatását követően Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviseletében Albertné Simon Edina konzul köszöntötte a jelenlévőket és kiemelte: nagy öröm, hogy a konferenciának a Hungarológiai Központ ad helyszínt, mert az egy olyan intézmény, ahol több évtizedes kutatómunka eredményeként már számos jelentős tudományos könyv jelent meg, és a falai között számos tudományos szakmai konferencia zajlott az elmúlt több mint 35 évben.
– Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és az ungvári főkonzulátus mindig kiemelten fontos feladatának tekintette a magyar intézmények támogatását, és nagyra értékeljük azt a munkát, amely a falai között zajlik. Azt szeretnénk, ha ennek a tudományos munkának, a kutatásoknak, a szakmai és kulturális rendezvényeknek a folytatása tovább zajlana. Ezért is támogatjuk a központ működését, segítjük a munkáját, azon dolgozunk, hogy a Hungarológiai Központ a továbbiakban is fontos szerepet töltsön be az Ungvári Nemzeti Egyetem tudományos és oktatási életében – emelte ki a diplomata és biztosította a vezetőket, hogy erre a jövőben is számíthatnak.
Úgyszintén elmondta: a Kárpát-medence olyan régió, amelyet a társadalmi, nyelvi és kulturális sokszínűség jellemez. Kárpátalja ereje a sokszínűségében rejlik, az erős kulturális és történelmi gyökerekben. Ezért van is mit kutatni a régióban. Egy tudományos konferencia lehetőséget ad arra, hogy tapasztalatot cseréljenek, bemutassák az új kutatási eredményeket, és lehetőség a szakemberek, tanárok, diákok találkozására is.
Spenik Sándor, az Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet (UMOTI) igazgatója beszéde elején emlékezett a tragikus hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád Jánosra, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárára, akit épp aznap helyeztek végső nyugalomra. A jelenlévők egyperces néma csönddel adóztak emlékének.
– Ebben a nehéz háborús időben számunkra nagyon fontos, hogy tudjuk folytatni a tudományos tevékenységünket, tudjunk konferenciákat szervezni és részt venni azokon. Emellett meg tudjuk vitatni nemcsak a tudományos életet, de a kárpátaljai magyar tudományos élet helyzetét és fejlődését is – hangsúlyozta az UMOTI vezetője, és tartalmas előadásokat, érdekes vitákat kívánt.
Ljáh Sándor, a megyei nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője szimbolikusnak nevezte, hogy a kárpátaljai magyar közösség legpatinásabb tudományos intézete a folytonosság nevében évről évre ilyen komoly konferenciákat szervez.
A plenáris ülésen több érdekes felszólalás hangzott el, köztük Zubánics László Mítosz vagy valóság? címmel a történelemtudomány realitásait ecsetelte napjainkban. H. Tóth István nyelvész, aki több éven át volt a Lomonoszov Egyetem, majd a prágai Károly Egyetem docense, vendégtanára, a nyelvi és szövegszinteknek a helyesírás tanításában játszott szerepéről tartott előadást.
Ezt követően négy szekcióban – irodalomtudomány, néprajz, történelem, nyelvtudomány – zajlott a konferencia. A két nap folyamán olyan érdekes témákkal foglalkoztak, mint a nyelvi kölcsönhatások, az ukrán–magyar kétnyelvűség, a szláv nyelvi hatás a kárpátaljai magyar sajtónyelvben. Szó volt a lakodalmi szokások alakulásáról a hagyomány és a modernizáció hatására, a temetőkutatás aktuális kérdéseiről, a sírfeliratok tanulmányozásáról. A hallgatóság megismerkedhetett a szovjet fogság értelmezési kereteivel a kárpátaljai magyarság vonatkozásában, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc kárpátaljai vonatkozásaival a levéltári dokumentumok tükrében.
Ökumenikus megemlékezést tartottak Farkasfalván Szent István tiszteletére. A negyedszer megszervezett programnak ezúttal is az egykori Fogarassy-kúria kápolnája, valamint a Tiszaháti Tájmúzeum adott otthont. Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke beszédében kiemelte, hogy a háború ellen nem tehetünk, de a túlélésért küzdhetünk, és ezért fohászkodhatunk Istenhez és hálát kell adnunk azért, hogy a legnehezebb időkben is össze tudunk gyűlni Szent Istvánra és az államalapításra emlékezvén. A megemlékezésen a kárpátaljai magyar kortárs irodalom képviselői: Vári Fábián László, valamint az újabb nemzedék tagjai, Marcsák Gergely és Shrek Tímea versekkel és elbeszélésekkel idézték fel Szent Istvánt. Ezt követően Zubánics László, az UMDSZ és a KMMI elnöke, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszékének vezetője tartott történelmi áttekintést államalapítónk életéről és tetteiről. Az államalapítás olyan időszak volt a magyar történelemben, amire büszkék lehetünk. Ekkor véglegesen eldőlt, hogy sok más pusztai néphez hasonlóan mi nem tűnünk el nyomtalanul a történelem süllyesztőjében, hanem sikerül megkapaszkodni itt, a Kárpát-medencében, emelte ki beszédében Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának misszióvezetője A rövid ökumenikus liturgiát és a kenyérszentelést követően a rendezvény zárásaként felhangzott a Szózat, majd a kastély udvarban közösen koszorúzták meg a hármas halomra állított kettős keresztet.
Brinkács István kárpátaljai festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás Magyarország Beregszászi Konzulátusának Munkácsy Mihály kiállítótermében. Az idelátogatók a művész olajfestményeit, akvarelljeit, valamint az egészen különleges technikával megformált, bőrből készült képeit is megcsodálhatják. Gyebnár István ideiglenes ügyvivő beszédében méltatta a helyi festőművészek munkásságát, akik jelentős mennyiségű műalkotással ajándékozták meg Kárpátalját. Brinkács István 2022-ben távozott az élők sorából. Munkásságát Zubánics László történész, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke ismertette. A festőművész Ungváron született 1949. október 3-án. Tízéves korától látogatta a Bakonyi Zoltán által vezetett rajzstúdiót, majd 1967-től az Odesszai Usinszkij Főiskola művészeti grafika szakán tanult egy évet. Katonai szolgálata után hazatért és Ungváron a Képzőművészeti Alapnál helyezkedett el. Több műfajban dolgozott: grafika, festészet, ikonfestés, kollázs, bőrművesség, fafaragás, makettezés. 2019-től a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének lett a tagja. A Munkácsy Mihály kiállító teremben jelenleg 15 kép tekinthető meg. Brinkács István összesen 31 képet és 2 makettet hagyott az utókorra, melyek kiállítási jogát a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet birtokolja. A szervezet már a további helyszíneken való kiállításokat tervezi. A megnyitón a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola növendékei is felléptek, akik magyar népdalokat adtak elő.
