A New York-i oktatási rendszer diákjai és tanárai már nem férhetnek hozzá a ChatGPT-hez, az OpenAI mesterséges intelligencia alapú chatbotjához, amely novemberi indulása óta szinte felrobbantotta az internetet – írja a Cybernews.
A chatbot verseket és programkódokat is ír, valamint meglepően pontos válaszokat ad különböző témákban a felhasználók kérdéseire. A chatbotról már mi is írtunk korábban, a lehetséges felhasználási területeknél pedig felmerült, hogy az ügyfélszolgálati, a szoftverfejlesztési és az akadémiai kutatómunka mellett az oktatásban is hasznos lehet, ám a plagizálásra előbb utóbb megoldást kell majd találni.
Az Egyesült Államok legnagyobb iskolarendszerét működtető New York-i oktatási hivatal most úgy döntött, a legegyszerűbb megoldást választja: betiltotta a ChatGPT-t az oktatási intézményeiben. A hivatal azt írta a közleményében, hogy a ChatGPT-hez való hozzáférést a „diákok tanulására gyakorolt negatív hatások, valamint a tartalom biztonságával és pontosságával kapcsolatos aggodalmak” miatt blokkolták – számol be róla a Cybernews.
A hivatalnak tehát tartalmi kifogásai is voltak a válaszokkal, hogy a chatbot válaszai – annak ellenére, hogy rendkívül meggyőzően adja elő őket – néha tényszerű tévedéseket tartalmaznak. A hivatal szerint ráadásul az eszköz nem fejleszti a kritikus gondolkodást és a problémamegoldó készségeket, amelyek „elengedhetetlenek” a tanulmányi és az egész életen át tartó sikerhez.
A hivatal közölte, hogy az iskolák továbbra is kaphatnak hozzáférést a programhoz, ha ezt külön kérvényezik.
Released video of the destruction of the observation post of the Armed Forces of Ukraine near Avdeyevka by the Russian FPV drone "Ovod". pic.twitter.com/OXKAcKoEIs
Bard is an experimental conversational AI service, powered by LaMDA. Built using our large language models and drawing on information from the web, it’s a launchpad for curiosity and can help simplify complex topics → https://t.co/fSp531xKy3pic.twitter.com/JecHXVmt8l
👋 Meet Victoria Shi — a digital representative of the MFA of Ukraine, created using AI to provide timely updates on consular affairs!
For the first time in history, the MFA of Ukraine has presented a digital persona that will officially comment for the media. pic.twitter.com/KTtuCVR1ku
👋 Meet Victoria Shi — a digital representative of the MFA of Ukraine, created using AI to provide timely updates on consular affairs!
For the first time in history, the MFA of Ukraine has presented a digital persona that will officially comment for the media. pic.twitter.com/KTtuCVR1ku
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2024 #NobelPrize in Physics to John J. Hopfield and Geoffrey E. Hinton “for foundational discoveries and inventions that enable machine learning with artificial neural networks.” pic.twitter.com/94LT8opG79
Coca-Cola has used artificial intelligence to reinvent its iconic Christmas advert. The original used real actors and two tonne trucks decked with Christmas lights, but this year's ad has been developed solely using AI, meaning that none of the shots were actually filmed on location.The company said the new commercial was an 'efficient' way of saving time and money. What do you think? #cocacola#theholidaysarecoming#AI