A zenész-asztrofizikus közölte, hogy nagyon büszke, amiért az OSIRIS-REx csapat tagja lehetett.
Brian May neve a Queen gitárosaként vált ismertté világszerte, tudományos munkáját azonban a zenélésért sem adta fel teljesen. Asztrofizikusként bekerült a NASA OSIRIS-REx csapatába, melynek az volt a feladata, hogy pormintát gyűjtsön a Bennu aszteroidáról.
A Bennut a Naprendszer legveszélyesebb ismert sziklájának tartják, egyes számítások szerint a következő 300 évben becsapódhat a Földbe, és éppen ezért akarnak minél többet megtudni róla. A több mint 4,5 milliárd éves aszteroidáról származó minták fontos információt hordoznak Naprendszerünk létrejöttéről.
Az űrszonda vasárnap ért földet az Egyesült Államokbeli Utah-ban, 7 évvel azután, hogy útnak indították a Bennu felé.
„Hello NASA-dolgozók, űrrajongók, aszteroida-fanatikusok. Brian May vagyok a Queentől, talán azt is tudjátok, hogy büszke tagja az OSIRIS-REx csapatnak”- Brian May zenész-asztrofizikus a NASA TV-n üzent a földetérés után.
Brian May tudományos munkája kulcsfontosságú volt a misszió sikerességét illetően. Az űrszonda küldte adatokat felhasználva olyan sztereoszkópikus képeket alkotott az aszteroida felszínéről, amelyek segítségével a küldetés vezetője, Dante Lauretta és csapata meghatározhatta, hol tud az űrszonda biztonságosan leszállni és mintákat gyűjteni.
Videoüzenetében Brian May bocsánatot kért a csapattól, amiért a kapszula földet érésekor nem tudott velük lenni, de éppen akkor a Queen-turnéra próbált.
Miután földre dobta a Bennun gyűjtött mintát, az OSIRIS-REx folytatja küldetését egy másik aszteroida, az Apophis felé – közölte a NASA.
Visszatért a Földre az OSIRIS-REx nevű űrszonda kapszulája, a benne lévő minta információkat árulhat el a Naprendszer keletkezéséről.
Sok százmillió megtett kilométer után visszatért a Földre a NASA OSIRIS-REx űrszondájának kapszulája, benne 250 gramm kőzetmintával. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) élőben közvetítette, ahogy az ejtőernyők fékezte kapszula földet ér a sivatagban Utah államban, magyar idő szerint vasárnap délután.
Az űreszköz 2020-ban vett mintát a Bennu nevű aszteroidából, így a világon először sikerült anyagot eljuttatni a Földre egy ilyen égitestről. Az OSIRIS-RExet 2016 szeptemberében indították el a floridai Cape Canaveral űrközpontból.
A Földtől mintegy 320 millió kilométerre lévő, felhőkarcoló méretű Bennu aszteroidát tartják a legveszélyesebbnek, amely nagy pusztítást végezhet, ha egyszer a Földbe csapódik (ez feltehetőleg csak a jövé évszázadban történhet meg). A Napot átlagosan 1,2 év alatt kerüli meg, de úgy, hogy közben kétszer is metszi a Föld Nap körüli pályáját.
Az űrszonda az utóbbi években több felvételt is küldött a Földre a Bennuról, amelyekből kiderült, hogy víz van a felszínén.
A kutatók azt remélik, hogy a történelmi sikert jelentő mintavétel révén új információkat nyerhetnek a Naprendszer keletkezéséről.