A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.
XIV. Leó a feltámadt Krisztus első köszöntésével kezdte beszédét: „béke mindannyiótokkal!” Szeretném, hogy ez a békeköszöntés belépjen a szívünkbe, eljusson mindenkihez, minden néphez: „Béke legyen veletek!” – mondta.
A feltámadt Krisztus békéje fegyvertelen, lefegyverző béke, alázatos és tartós. Istentől jön, aki mindannyiunkat szeret feltételek nélkül. Kitért arra: még a fülünkbe cseng Ferenc pápa gyönge, de mégis bátor hangja, amellyel megáldotta Rómát és az egész világot húsvét vasárnapjának délelőttjén. „Engedjétek meg, hogy ugyanezt az áldást folytassam: Isten szeret titeket, Isten szeret mindannyiótokat. A rossz nem győzedelmeskedik. Mindannyian Isten kezében vegytok és ezért félelem nélkül, kéz a kézben Istennel, aki közöttünk van, menjünk előre” – kérte a katolikus egyházfő.
Krisztus tanítványai vagyunk, Krisztus jár előttünk, a világnak, az emberiségnek szüksége van az ő fényére mint egy hídra, amin keresztül elér minket Isten és az ő szeretete. Segítsétek tehát ti is egymást, hogy hidakat építsetek párbeszéddel, találkozásokkal egyesülve, hogy egyetlenegy nép legyünk mindig békében – mondta. Az új pápa köszönetet mondott Ferenc pápának, és megköszönte a bíborosoknak, hogy őt választották, Péter utódjául, hogy együtt járjon velük, mint egyesült egyház keresve a békét, az igazságosságot, és mindig keresve azt, hogy miként tudunk együtt dolgozni férfiak és nők hűségesen Jézushoz, félelem nélkül, hirdetve az ő evangéliumát.
Beszélt arról is, hogy Ágoston-rendi szerzetes és Szent Ágoston idézte: „veletek vagyok keresztény és értetek vagyok püspök”.
Ebben az értelemben mindannyian együtt tudunk útnak indulni a hazánk felé, amit Isten készített elő számunkra – tette hozzá. Róma egyházát köszöntve hangsúlyozta: „együtt kell keresnünk, hogy miként legyünk egy misszionárius egyház, egy olyan egyház, amely a párbeszéd hidjait építi és mindig nyitott a befogadásra, az elfogadásra.
Külön, spanyol nyelven köszöntötte a perui chiclayói egyházmegyéjét, ahol különösen érezhető volt, hogy mit jelent a Krisztushoz hűséges egyháznak lenni.
Végül azt hangsúlyozta, hogy „szinodális egyház akarunk lenni, amely mindig úton van, mindig a békét és a szeretetet keresi, és mindig arra törekszik, hogy közel legyen azokhoz, akik szenvednek”.
Beszéde végén együtt imádkozta el a téren lévő hívőkkel az Üdvöz légy, Mária! imádságot az egyház új missziójáért, az egész egyházért és a világ békéjéért.
A Csapi Görögkatolikus Egyházközség kezdeményezésére a római katolikus közösséggel karöltve tíz évvel ezelőtt szervezték meg az első ökumenikus keresztutat Csapon. Miután 2022-ben kitört az orosz ukrán háború már a béke jegyében hirdették meg a keresztutat. Akkor senki sem gondolta, hogy három év elteltével még mindig a békéért imádkozva járják végig az emberek.
Egy felmérésben a lengyeleket arról kérdezték, hogy szerintük Ukrajnának miként kellene viselkednie az Oroszországgal folytatott háborúban, amire a válaszadók 57 százaléka azt felelte, hogy Kijevnek a lehető leghamarabb békére kell törekednie – írja az Ukranszkaja Pravda.
A megkérdezettek 30 százaléka úgy vélekedett, hogy keleti szomszédunk ne hagyja abba harcot, míg 13 százalék a Nem tudom lehetőséget választotta. A férfiak 55 százaléka és a nők 59 százaléka szerint Ukrajnának minél hamarabb békére kellene törekednie. Minden tizedik férfi (10 százalék) és minden hatodik nő (15 százalék) azt mondta, hogy nincs véleménye erről a kérdésről.
Több férfi (35 százalék), mint nő (26 százalék) felelte azt, hogy Ukrajnának nem szabad feladnia a harcot. Ha pártok szerint nézzük, akkor a Konföderáció szavazóinak 74 százaléka támogatta a három éve tartó ellenségeskedés gyors befejezését. Ellenben a legnagyobb kormánypárt, a Polgári Platform (PO) szavazóinak 44 százaléka támogatja ezt a döntést.
A kérdés megosztja a PO bázisát, mivel 47 százalék szerint Ukrajnának folytatnia kell a háborút, ami a politikai csoportok szavazói közül a legmagasabb aránynak számít. A lap emlékeztet, hogy korábban a németeket is megkérdezték Ukrajna támogatása kapcsán: a válaszadók 46 százaléka azt szeretné, ha a Németország fegyverrel és pénzzel sem segítené Kijevet.
Három év rengeteg idő, pláne, ha háborús szorongással telik. Az áramszünetek, a légiriadók és az állandó félelem sokakat megvisel Kárpátalján is. A maroknyi magyarság azt várja 2025-től, hogy végre eljöjjön a béke, és soha többé ne kelljen félni.
Az ukránok 2024 decemberében továbbra is rugalmasak és nyitottak voltak a béke-megállapodások paramétereivel kapcsolatos tárgyalásokra, de határozottan elutasították a „békét bármilyen feltételekkel” elvet – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) felmérésére hivatkozva.
A kutatásban részt vevő szociológusok három lehetséges béke-megállapodási csomagot ajánlottak fel a válaszadóknak, amelyek Ukrajna számára pozitív és negatív szempontokat is tartalmaztak. A jelenleg megszállt területek felszabadításának elhalasztásával és a NATO-csatlakozás tilalmával, de az EU-hoz való csatlakozással – zet 41 % támogatta, míg 47 % kategorikusan elfogadhatatlannak tartotta. Júniusban 38 % volt hajlandó elfogadni ezt a lehetőséget, 54 % pedig kategorikusan ellenezte.
Ugyanakkor, ha Ukrajna NATO-tagságot kap (az EU-tagság mellett), akkor a jelenleg megszállt területek felszabadításának elhalasztása mellett 64 % hajlandó támogatni ezt a lehetőséget, 21 % pedig kategorikusan ellenzi. Júniusban 47 % volt hajlandó támogatni ezt a lehetőséget, 38 % pedig kategorikusan ellenezte.
A harmadik csomag esetében 60 % általánosságban elfogadná a NATO- és EU-tagság lehetőségét, valamint Herszon és Zaporizzsja régiók felszabadítását, valamint Donbász és Krím felszabadításának elhalasztását. Kategorikusan ellene lenne – 26 %. Júniusban 57 % volt kész támogatni ezt a lehetőséget, 33 % pedig kategorikusan ellenezte.
„A csomagokhoz való megfontolt hozzáállás azt mutatja, hogy ha a csomagok tartalmaznák Oroszország aktuális (a médiatérben rendszeresen megjelenő követeléseit, az abszolút többség kategorikusan elutasítaná azokat” – írta a KMISZ. Amint az intézet megjegyezte, a biztonság és a jövőbeli inváziókkal szembeni védelem biztosítása továbbra is prioritást élvez. Például az ukránok többsége támogatja az atomfegyverek visszaállítását.
A felmérést a KMISZ 2024. december 2-17-én végezte 2000 válaszadó bevonásával. A területi engedményekre való készségre vonatkozó kérdést 985 válaszadónak tették fel.
Idén is közzétette 2025-ös évre vonatkozó jóslatait a Financial Times, egy neves brit gazdasági lap. A londoni vállalat egyebek mellett úgy látja: 2025-ben vége lesz az ukrajnai háborúnak, Trump vámháborút indít Kína ellen, de nem lesz támadás Irán atomlétesítményei ellen.
A Financial Times úgy látja, 2025-ben sikerül majd békeszerződéssel lezárni a háborút: Donald Trump szankciókkal és fegyverszállítmányokkal kényszeríti majd tárgyalóasztalhoz a háborúzó feleket.
Ukrajna területeinek egy része megszállva marad majd, az ország egyelőre nem léphet be a NATO-ba, viszont biztonsági garanciákat kap Európától.
Arról is írnak, hogy tarifaháború lesz Amerika és Kína közt, illetve Kanadára és Mexikóra is nagyobb vámot vethet ki az új amerikai elnök. Ugyanakkor nem biztos, hogy a kivetett tarifák súlyosak lesznek.
Az FT arra is kitér, hogy nem valószínű, hogy Izrael és Amerika Irán atomlétesítményeit fogja támadni, mivel Trump nem akar átfogó háborút a Közel-Keleten.
Emellett megjósolják egyebek mellett még, hogy az amerikai jegybank óvatos lesz, nem lesznek jövőre nagy kamatvágások, Emmanuel Macron marad a francia elnök, nem fognak jelentősen magasabbra száguldani a nagy kapitalizációjú techrészvények, 200 ezer lesz a bitcoin, az „AI-ügynökök” lesznek a 2025-ös év nagy hypeja.
Hallgassanak el a fegyverek és karácsonyi énekek csendüljenek fel Ukrajnában – hangoztatta Ferenc pápa, azonnali tűzszünetet is sürgetve minden háborús fronton, abban a beszédében, amelyet advent negyedik vasárnapján a vatikáni Szent Márta-házban mondott el.
Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a „mártír” Ukrajna városait folyamatos támadások érik, amelyek iskolákat, templomokat és kórházakat találnak el.
„Hallgassanak el a fegyverek, és karácsonyi énekek csendüljenek fel” – kérte a katolikus egyházfő.
A világ minden háborús frontján tűzszünetet sürgetett Ukrajnától a Közel-Keleten át egészen a Szentföldig.
A pápa hangoztatta, fájdalommal gondol a palesztinok lakta Gázai övezetre, az elhunyt gyermekekre, iskolák és kórházak bombázására. „Mennyi kegyetlenség!” – ismételte meg többször.
Hozzátette, hogy figyelemmel és aggodalommal kíséri a Mozambikból érkező híreket is, és az afrikai országnak is a remény, a béke és a megbékélés üzenetét küldi.
„Azért imádkozom, hogy a párbeszéd és a közös jó keresése kerekedjék felül, a hit és a jó szándék segítségével, a csüggedésen és az ellentéteken” – mondta az egyházfő.
Ferenc pápa vasárnapi beszédét nem az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el, hanem a vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-házból jelentkezett be. A téren levő hívők egyenesben, kivetítőkön keresztül követték a pápa szavait.
A megfázás miatt gyengélkedő Ferenc pápa orvosainak tanácsára nem jelent meg a téren, annál is inkább, mivel kedd estétől intenzív program vár rá az ünnepi szertartások és a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitása miatt.
A pápa a délelőtti órákban római gyerekekkel találkozott, akik a jászolba teendő gyermek Jézust ábrázoló szobrocskákat vitték hozzá áldásra.
„Egy gyermek sem számít tévedésnek, minden gyermek az élet ajándéka” – hangoztatta a pápa. Kijelentette, az élet szentségének védelme a fogantatás pillanatától kezdődik.
"È un'autobiografia, ma le autobiografie, per me, sono per ringraziare Dio, per il bene che ha fatto nella mia vita. Il vero protagonista è il Signore". Spera, l'autobiografia di Papa Francesco, è in tutte le librerie e store on-line. #papafrancesco#papa#libro#inlibreria#spera
Pope Francis, without supplemental oxygen, makes a surprise appearance at the conclusion of Palm Sunday Mass in St. Peter’s Square, saying a few words to wish the faithful present a “Good Palm Sunday and a good Holy Week to you all.” pic.twitter.com/KqbqqiJdAS
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
Több mint 1000 napja tart a háború Ukrajnában, mely eddig milliók életét forgatta fel és keserítette meg. A kárpátaljai magyarság azonban továbbra is kitart szülőföldje mellett, melynek békéjét továbbra is meg kívánja őrizni.
Ferenc pápa a húsvéti misék során, beleértve a vasárnapi üzenetét is, a Krisztus sírját elzáró kőhöz hasonlította a világ bajait. Az üzenet fő mondanivalója azonos volt a szombat esti vigílián elmondott homíliáéval, amelyben Ferenc pápa az éppen dúló háborúkra és az emberi szenvedésre, a béke fontosságára hívta fel a figyelmet.
Annak ellenére, hogy egészségi állapota miatt kímélni kellett a nagyhéten, Ferenc pápa szombaton maga vezette a vigíliát a Szent Péter-bazilikában, majd pár óra múlva megtartotta a húsvétvasárnapi misét a Szent Péter téren.
A pápa szerint a halált, a gyűlöletet és az ellenségeskedést jelképező követ csak Jézus Krisztus tudta elgördíteni, az ő feltámadása jelenti a reményt és az újjászületést.
Az üzenetében kihangsúlyozta a megbocsátás és a testvériség fontosságát a világ békéjének megteremtésében.
Ferenc pápa felsorolta az aktuális konfliktusok áldozatait és a nélkülözőket szerte a világon, és imádkozott a béke és a jogállamiság betartása mellett. Kiemelt figyelmet szentelt azonnali tűzszünet kérésének a Gázai övezetben, valamint kérte az ukrajnai és izraeli háborúkban fogva tartott foglyok szabadon engedését és a segélyek eljuttatásának fontosságáról beszélt.
A gázai és ukrajnai háború befejezésére szólított fel Ferenc pápa húsvéti beszédében. A békét nem lehet fegyverekkel megteremteni – mondta a pápa hagyományos húsvéti üzenetében a Vatikánban. Arról is beszélt, hogy a nemzetközi jog szellemében sürgeti, hogy legyen egy valamennyi fogságban lévő személyre kiterjedő fogolycsere Ukrajna és Oroszország között.
[type] => post
[excerpt] => Ferenc pápa a húsvéti misék során, beleértve a vasárnapi üzenetét is, a Krisztus sírját elzáró kőhöz hasonlította a világ bajait. Az üzenet fő mondanivalója azonos volt a szombat esti vigílián elmondott homíliáéval, amelyben Ferenc pápa az éppen d...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1711975800
[modified] => 1711963103
)
[title] => Nem lehet fegyverekkel elhozni a békét – üzente a pápa
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=182989&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 182989
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 182990
[image] => Array
(
[id] => 182990
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise.jpg
[original_lng] => 545059
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/feren-papa-mise.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1711952303:12
[_thumbnail_id] => 182990
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1260
[_oembed_da742e9cbae52b27b5bc3d9ecd8185f8] =>
[_oembed_time_da742e9cbae52b27b5bc3d9ecd8185f8] => 1711952310
[_oembed_9c8f0a35ff562f4efedb9ed8e8a30cf5] =>
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
2015 óta szervez keresztutat a római katolikus egyházközség Csapon nagyböjt idején. Néhány évvel ezelőtt a görögkatolikus egyház is csatlakozott a kezdeményezéshez. 2022 óta, az orosz ukrán háború kitörése után a szervezők a béke jegyében hirdetik meg a keresztutat. Az idén is így történt. A különböző felekezetek hívei együtt vitték végig a keresztet Csap utcáin. Az egyes stációk között például egészségügyi dolgozók, katonák vagy édesanyák. Az elmélkedések minden állomásnál a békéről szóltak. Első ízben vett részt a keresztúton a csapi katonalelkész, aki az ima erejére, valamint egység fontosságára hívta fel a figyelmet. Egy ilyen közös keresztút célja az, hogy a szíveink egyesüljenek nemzetiségtől függetlenül. Emlékezzünk az Úr szenvedéseire, az egész emberiség számára hozott áldozatára egy az országunk számára ilyen nehéz időszakban. Emlékeznünk kell arra is, hogy milyen áldozatokat hoznak katonáink oltalmazva bennünket az ellenségtől, az agresszortól. Ennek a keresztútnak nagy jelentősége van az egész ország számára, hiszen egyesít bennünket, még ha vannak is közöttünk különbségek. Egyesít bennünket a szülőföld iránti szeretetre. Ezért azt kívánom mindannyiunknak, az emberiségnek, az országunk népének, hogy higgyenek a békében, a fegyveres erőinkben és a győzelemben. A keresztút az idén a görögkatolikus templom udvarán kezdődött és fejeződött be. A hívek végezetül bevonultak a templomba, ahol Attila atya minden felekezet képviselőinek megköszönte a részvételt. A keresztutat megszervezik jövőre is. Mindenki azt reméli, hogy akkor már nem lesz háború.