Bokotej Lóránt, Beregszentmiklóson élő festőművész és fafaragó kiállítása nyílt meg ‒ Beregszász és Munkács után ‒ Magyarország Ungvári Főkonzulátusán. Alkotásai energikusak, vibrálóak, szinte másik dimenzióba röpíti a szemlélőt, hiszen mesterien ötvözi a klasszikus, a modern és posztmodern elemeket. Műveiben keveredik a szürrealizmus, a kubizmus és az impresszionizmus.
Vendéglátóként Bacskai József ungvári magyar főkonzul köszöntötte a kiállítás megnyitóján megjelenteket, majd a művészt bemutatva elmondta: „Idei első tárlatunk a háború harmadik évében igazi szürreális mesevilágba kalauzol el minket. Bokotej Lóránt kárpátaljai festőművész, fafaragó különleges alkotásaiban keveredik a kubizmus, a szürrealizmus és az impresszionizmus. Bokotej Lóránt Kárpátalján született, bár a család a középiskola befejezése után orvosi pályára szánta, ő a tanulmányait a Lembergi (Lvivi) Iparművészeti Főiskola festészeti és szobrászati szakán folytatta. Csontváry Kosztka Tivadar és van Gogh képei felszabadító erővel hatottak alkotói szemléletének kialakulására. A diploma megszerzését követően kezdetét vette egy rendhagyó életút, egy különleges alkotói pálya a Krím félszigeten, Szibériában, Munkácson, Beregszentmiklóson keresztül” – fogalmazott Bacskai József, aki örömtelinek nevezte, hogy a több mint két éve tartó háború ellenére a kulturális élet folytatódik Kárpátalján. Majd mindannyiunk számára azt kívánta, hogy 2024-ben legyen végre vége ennek a pusztító háborúnak, hogy életünk visszatérhessen a megszokott, normális medrébe.
A művész munkásságát méltatta még Andrij Seketa, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese, Bohdan Andrijiv, Ungvár polgármestere, Viktor Kravcsuk, a Kárpátaljai Katonai Közigazgatási Hivatal Kulturális Főosztályának helyettes vezetője, valamint Borisz Kuzma, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátaljai Megyei Szervezetének elnöke, s mindannyian elismerően szóltak a kiállító művészről és munkáiról, akit tevékenységének folytatására biztattak.
Bokotej Lóránt köszönetet mondott a főkonzulátus munkatársainak a kiállítás lehetőségéért, és elmondta, hogy nagyon meglepte a megnyitón összegyűlt tömeg, az, hogy személyesen megjelent a főkonzul mellett Ungvár polgármestere, több megyei vezető, valamit ugyancsak sokan megtisztelték jelenlétükkel barátai, művésztársai. Mindez olyan mély benyomást tett rá, ami további alkotómunkára sarkalja. Köszönetet mondott továbbá feleségének, aki a biztos hátteret biztosítja a számára, és egyben a kapcsolattartói feladatokat is átvállalja tőle.
Tudósítónknak a nyolcvanegy éves művész barátainak és tisztelőinek gyűrűjében elmondta, hogy mindennap dolgozik Beregszentmiklóson az alkotóházában. Imádja a természetet, vidám személyiségnek tartja magát és úgy gondolja, hogy ez színes képeiből tükröződik is. A képei nem egyszerűek, a szemlélőktől elvárja, hogy továbbgondolják az alkotásait, gondolatban tovább fessék. Mind a mai napig kísérletezik, új technikákat próbálgat, vallja, hogy soha nem késő tanulni. Bár zongorán és harmonikán játszik, nyolcvan évesen kezdett hegedülni tanulni. A különleges faszobrai és installációi kapcsán elmondta, hogy erdő mellett lakik, ahol mindig talál olyan különleges alakú fákat, fadarabokat, amelyeket aztán láncfűrésszel formál. Egész vékony formákat is ki tud vágni a fűrésszel, amit utána már a kívánt alakúra csiszol.
A kiállított különleges, színes munkák március végéig megtekinthetőek az ungvári magyar főkonzulátus aulájában.
Bokotej Lóránt festőművész és fafaragó alkotásait bemutató tárlat nyílt Magyarország ungvári főkonzulátusa aulájában. A művész festményeire a színkavalkád, a szürrealizmus, az impresszionizmus és az avantgárd jegyei egyaránt jellemzőek. Fafaragásai pedig arról tanúskodnak, hogy kiválóan bánik a fával, szinte életre kelti azt. Bokotej Lóránt művei szemlélődésre késztetnek, egyedi stílusa senkiével sem téveszthető össze. Alkotásai magukkal ragadnak, szinte kiszakítva a nézőt a valóságból, és egy mesébe, vagy egy utópisztikus világba repítik el.
Formák sokfélesége címmel nyílt kiállítás Bokotej Lóránt festőművész-fafaragó műveiből a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban. A tárlaton 27 festmény, négy fafaragás és a művész egyéb alkotásai tekinthetők meg. A kiállítást a beregszászi székhelyű Peregium civil szervezet hívta életre, melynek társelnöke, Horváth Zoltán kiemelte, hogy a művész mély benyomást tett rájuk túrázásaik során. Alkotóházát és munkásságát megismervén pedig fontosnak tartották, hogy a beregszászi közönség is megismerkedhessen a fiatal lendületű alkotó munkáival. Kopriva Attila festőművész, a Kárpátaljai Képzőművészeti Akadémia tanszékvezetője a tárlat megnyitóján kiemelte, hogy Bokotej Lóránt munkássága senkiével nem téveszthető össze, a Színek sokfélesége elnevezésű kiállításával pedig ismét újat tudott mutatni a Kárpátaljai festőknek is.