Kisebbségben csak azok a közösségek tudnak fenn- és megmaradni, amelyeknek van gondolkodni, cselekedni tudó és akaró értelmisége – mondta Nagy János, a Miniszterelnöki irodát vezető államtitkár Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar főiskola diploma átadóján. Az államtitkár Kölcsey Ferenc gondolataival üzent a fiataloknak, hogy: hass, alkoss, gyarapíts, hiszen hatni egymásra, alkotni egymással és gyarapítani egymást önmagában is csak összefogással lehet, amelyet a magyar kormány mindig és minden körülmények között támogat, nemcsak itt Kárpátalján, a Kárpát-medencében, de az egész világon. Az egyre bővülő diák létszámmal büszkélkedő kárpátaljai felsőoktatási intézményben az idén 185 fiatal vehette át az alapképzésben szerzett oklevelét, ma pedig 74-en a mester diplomájukat. Csernicskó István, a főiskola rektora beszédében nem csupán jó kívánságokkal látta el a fiatalokat, hanem beszámolt az intézmény sikereiről is, így a friss diplomások még büszkébbek lehettek, hogy itt szerezték meg okleveleiket. Csernicskó István elmondása szerint ma már az oktatói gárda 68%-a rendelkezik tudományos fokozattal, 41%-a pedig oktatói minősítést jelentő címmel. Eredményeink alapján észrevettek bennünket a nemzetközi és a hazai egyetemi rangsorok is. Mára egyértelmű, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2024 nyarára szakmailag megérett arra, hogy akár egyetemmé alakuljon – mondta a rektor. Orosz Ildikó, a főiskola elnöke beszédében rávilágított arra, hogy jelenleg bár nehéz időket élünk, mi magunk kell, eldöntsük, hogyan reagálunk és hogyan kovácsolunk előnyt belőle. „A csodák nem a csodavárókkal, hanem a cselekvőkkel történnek. Jegyezzék meg ezt a gondolatot, és váljanak cselekvőkké azon a területen, amit választottak hivatásukként, hogy megélhessék a csodát, sok sikert kívánok” – zárta beszédét Orosz Ildikó A diplomákat Orosz Ildikótól, a Rákóczi-főiskola elnökétől és Csernicskó István rektortól vehették át a végzősök. A kettős képzésben résztvevőknek az intézmény vezetői mellett Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora is gratulált. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola képzési kínálata egyre bővül, míg 2020-ban még csak 19-féle képzést hirdettek az alap- és mesterképzés szintjén, a következő tanévben már 30 képzési programmal várja a főiskola a jelentkezőket. A hallgatói létszám fokozatosan gyarapszik. Míg 2020-ban 939 hallgatóval kezdték a tanévet, addig a 2023‒24-est már 1 371 hallgatóval indították.
Ünnepélyes keretek között a beregszászi református templomban került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) tanévzáró és diplomaátadó ünnepségére június 28-án. A rendezvényen az intézmény alapképzésein (BA, BSc) tanulmányaikat befejező 187 hallgató kapta kézhez a végzettséget igazoló oklevelét.
Az ünnepség a hagyományokhoz hűen a történelmi és nemzeti lobogók, valamint a főiskola zászlójának behozatalával vette kezdetét. Az egybegyűlteket elsőként Margitics János főiskolai lelkész, a Beregszászi Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte a 103. zsoltár 1–5. verséből vett igeszakasszal, majd elhangzott nemzeti imádságunk, valamint a Rákóczi-főiskola himnusza.
„A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola társadalmi beágyazottsága, szerepe és hatása Kárpátalján, a Beregszászi járásban, illetve Beregszász városában megkérdőjelezhetetlen. A főiskola – amellett, hogy a Beregszászi kistérség egyik legnagyobb munkáltatója és ezáltal közvetlenül és közvetve az egyik legjelentősebb adózója is – meghatározó oktatási, tudományos, kulturális és sportközpont” – jelentette ki évértékelő beszédében Csernicskó István, a II. RF KMF rektora. Kifejtette, hogy az intézmény képzési kínálata egyre bővül: míg 2020-ban csupán 19-féle képzést hirdettek alap- és mesterképzés szintjén, a következő tanévre már 30 képzési programra várja a főiskola a jelentkezőket. Fokozatosan gyarapodik a hallgatói létszám is: miközben 2020-ban 939 hallgatóval kezdték a tanévet, a 2023/24-es év már 1 371 diákkal indult.
„A beregszászi főiskola olyan oktatási intézményhálózatot alakított ki, ahol az óvodától az egyetemig, sőt a felnőttképzésig és továbbképzésig kínálunk tanulási lehetőséget a kárpátaljaiak számára. Ebben a ma már szinte egész Kárpátalját átfogó struktúrában több mint ötezer fiatal képzése, oktatása folyt ebben a tanévben” – szögezte le a rektor, hozzátéve: a Rákóczi-főiskola az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény egész Ukrajnában, amely rendelkezik nemzetközi intézményi akkreditációval.
Az eddig elért eredmények alapján a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola feltűnt a hazai és nemzetközi egyetemi rangsorok listájában is. Az ukrajnai felsőoktatási intézmények rangsorában az intézmény a 211. helyre került 2023-ban, miközben 2022-ben még 21 helyezéssel hátrébb állt. A «ТОП–200 Україна 2024» rangsorban is sikerült előrébb lépnie: a főiskola idén a 155. helyen szerepel, a 2023-as pozícióhoz mérten 30 helyezést ugorva előre. A világ több mint 31 ezer felsőoktatási intézményét számontartó Webometrics rangsorban a 2022-es helyhez képest több mint 1 700 helyet léptek előre 2023-ra. „A közösen elért eredmények, az objektív számok és mutatók alapján mára egyértelmű: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2024 nyarára szakmailag megérett arra, hogy akár egyetemmé alakuljon. Csak rajtunk múlik, megtesszük-e ezt a lépést” – tette hozzá Csernicskó István, aki a nemzetközileg elismert tudományos sikerek mellett kiemelte az intézményi eredményeket is. A főiskola történetében az első diplomaátadó ünnepségre 2001. június 20-án került sor. Az első diplomát Ábrány Diána tanító szakos kolléga vehette át. A mai napig mindösszesen 3 830 felsőfokú végzettséget igazoló oklevelet adtak ki, összesen 2 473 személynek. Ma ismét kerek számokhoz érkeztek a diplomák nyilvántartásában: a főiskola történetének négyezredik oklevelét Piroscsák Orsolya földrajz szakos hallgató veheti ma át, a 2 500. személy pedig, aki diplomát szerez náluk, nem más, mint Berghauer Kincső Anna turizmus szakos végzős diák, akinek édesanyja és édesapja itt, a főiskolán váltak egy párrá, hiszen mindketten itt szereztek diplomát 2003-ban.
„Sok-sok ember munkájának eredménye mindaz, amiről eddig szó esett. A kollégáknak köszönöm, hogy munkájukkal hozzájárultak a sikerekhez, a hallgatóknak, diákoknak pedig azt, hogy amikor minket választottak, megtiszteltek bennünket a bizalmukkal” – mondta a rektor sok sikert kívánva a végzősöknek céljaik eléréséhez, s végül egy Vergilius-idézettel zárta beszédét: „Nulla salus bello, pacem te poscimus omnes” – mely magyarul annyit tesz: „Nincs öröm a háborúban, mindenki békét akar”.
Panyi Miklós miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a végzős hallgatók mellett külön köszöntötte azokat az édesapákat, szülőket és hozzátartozókat, akik a háború miatt nem lehettek jelen a diplomaátadó ünnepségen. „A mai nap legfontosabb üzenete a remény üzenete: a megmaradásba, a megújulásba, a közösség erejébe, egy gyarapodó jövőbe vetett makacs hit. Sőt, több mint hit: elköteleződés, társadalmi szerződés, nemzeti küldetés” – jelentette ki a miniszterhelyettes.
A kárpátaljai magyar közösség – ahogyan a történelem során annyiszor – küzd és kitart szülőföldje, anyanyelve és a magyar kultúra, a közösség mellett, sőt mindeközben dolgozik saját és a térség jövőjének építésén is – konstatálta Panyi Miklós, hozzátéve: „Méltó ápolása ez államférfiaink, szellemi nagyjaink, szabadságharcosaink örökségének, s méltó megtestesülése az ezeréves Kárpát-medencei magyar küldetésnek.”
Az államtitkár beszédében kiemelte, hogy a közel két és fél éve tartó háború ellenére a tény, hogy a kárpátaljai magyar közösség legfontosabb bástyája, a Rákóczi-főiskola működik egy, a háborút megelőző évekre jellemző, közel kétezres létszámmal, magas minőségben, rendkívül gazdag képzési kínálattal, ez bizony a főiskolát vezető elnyűhetetlen, határozott és kitartó vezetők mellett a sok száz, sok ezer fiatal döntésének is köszönhető, akik az elmúlt időszak ellenére is Kárpátalja, a kárpátaljai magyar anyanyelvű oktatás, a kárpátaljai élet mellett tették le a voksot.
„A magyar nyelv és kultúra megőrzése, ahogyan a magyar oktatás is, mindannyiunk ügye, nemzeti ügy. Azt az értékteremtő és közösségmegtartó munkát, amelyet egy határon túli oktatási intézmény nyújtani tud, a magyar kormány eddig is minden lehetséges módon támogatta, és ezután is támogatni fogja” – szögezte le felszólalásában Panyi Miklós.
A köszöntőket követően a végzős hallgatók nevében Temető Ádám matematika szakos végzős diák mondott köszönetet, majd a hallgatók fogadalmat tettek, melynek szövegét a történelem szakot befejező Orosz Melánia olvasta elő diáktársainak.
A diplomák általános ismertetése után Csernicskó István rektor és Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke átadták a szakonként felvonuló végzősök okleveleit.
Az ismert diákhimnusz közös eléneklését követően Orosz Ildikó szólt a friss diplomásokhoz. Beszédében a tartós siker hat összetevőjét helyezte a diákok szívére útravalóul, kiemelve a naprakész információ, az intuíció, a kezdeményezőkészség, az eltökéltség, az intenzitás, valamint a mindezeket összekötő integritás fontosságát. A főiskola elnöke Winston Churchill egy gondolatát idézve arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy „A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: az számít csak, hogy legyen bátorság a folytatáshoz”. Mindezek mellett a Gulágot megjárt Placid atya túlélési szabályaira is felhívta a figyelmet: „A szenvedést nem szabad dramatizálni, nem szabad keresni azt, ugyanakkor keresni kell az élet apró örömeit. S bár nem vagyunk tökéletesek, de meg kell mutatnunk, hogy különbek, értékesek vagyunk. Soha ne feledjük azt sem, hogy akinek van hova kapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést.”
A diplomaátadó ünnepség végén a történelmi egyházak képviselői áldást kértek a jelenlévőkre, majd a rendezvény a Szózat eléneklésével zárult.
Az önképzés és kapcsolatépítés volt a témája az idén 18. alkalommal megtartott Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciának. A rendezvény a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében az Országos Tudományos Diákköri Tanács szakmai támogatásával valósult meg. A 18 évvel ezelőtt kezdeményezett, immár hagyománnyá vált konferencia az ukrán tudomány napjához igazodik. Az idei alkalom során a 7 szekcióban 43 pályamunka került bemutatásra, amelyet 41 zsűritag segítségével vitattak meg. Jelen lenni, összekapaszkodni és normálisnak maradni, mutatott rá Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, egyben hangsúlyozta, partnerként tekintenek a konferencia szervezőire és résztvevőire. Nagyon fontos, hogy legyen kinek a helyünkbe lépni, hangsúlyozta Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektora. A XVIII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia magyar kormány támogatásával valósult meg
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) immár hetedik alkalommal szervezett tudományos vitadélutánt május 16-án. A fórumnak a főiskola Apáczai Csere János Könyvtárának központi olvasóterme adott otthont.
A „GENIUS” JA az Ukrán Tudomány Napjához igazodva évről évre megszervezi a Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát (KTDK), amelynek előestéjén tartják meg a tudományos vitadélutánt.
A rendezvényen megjelenteket a szervezők nevében Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója köszöntötte. Kiemelte, hogy „a vitadélutánok alkalmat adnak arra, hogy figyelmet szenteljünk történelmi nagyjainknak, gyökereinknek, hagyományainknak, nemzettudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző, minket megerősítő szellemi értékeinket, kutatási eredményeinket, tehetséggondozó programjainkat”. A tudományos vitadélután célja, hogy minél szélesebb ismeretekkel rendelkezzenek a kárpátaljai felsőoktatásban tanuló hallgatók, hiszen fontos, hogy rálátásuk legyen a világban zajló folyamatokra, problémákra, kihívásokra, lehetőségekre, kutatási szakterületekre és hogy találkozzanak elismert neves szakemberekkel – tette hozzá.
A vitadélután témája minden évben igazodik az adott év jeles évfordulóihoz. Idén Váradi-Sternberg János tanár, tudós, helytörténész születésének 100. évfordulójáról, a málenkij robot 80. évfordulójáról, valamint az 1999-ben a főiskola bázisán létrehozott Limes Társadalomkutató Intézet 25. évfordulójáról emlékeznek meg.
„A tudomány az a közös szál, amely az emberiség előtt álló legkomolyabb kihívások, köztük az éghajlatváltozás, a gazdasági egyenlőtlenség, a korosodó népesség, a migráció, a fiatalok munkanélkülisége, vagy az energia- és élelmiszer-biztonság megoldásában a politikai színtér szereplői számára kapaszkodót jelent” – szögezte le Trieb Gergely beregszászi magyar konzul, hozzátéve: „Az egyetemes tudáskészletben meghatározó arányt képvisel a magyar elme produktuma. A XX. századot a magyarok készítették elő Budapesten – hangzott a szállóige a múlt században. Hiszen meghatározó számítástechnikai, atom-, űrkutatási és gyógyszerészeti találmányok is köthetők a magyar lángelmékhez” – húzta alá a diplomata, reflektálva többek között Neumann Jánosra, az első számítógép megalkotójára, Bíró Lászlóra, a golyóstoll feltalálójára, Rubik Ernőre, a hatszínű bűvös kocka megálmodójára, Szent-Györgyi Albertre, a C-vitamin felfedezőjére, Semmelweis Ignácra, a gyermekágyi láz okának felfedezőjére. Amit ők alkottak, az magyar „termék” is: tükrözi a sajátosan magyar gondolkodást, a világnézetet, a ránk, magyarokra jellemző kreativitást, állhatatosságot – tette hozzá Trieb Gergely, folytatva: „A magyar tudós különleges bölcsőbe születik. Örökül kapja az egyedülálló magyar nyelvet, az abból adódó egyedi gondolkodásmódot, a magyar észjárást, inspirálja őt a gazdag magyar kultúra és a csodálatos Kárpát-medencei környezet. A mostani nehéz időkben életünknek számtalan területét kell újragondolni. Ebben segíthet nekünk a tudomány világa és annak eszköztára: fogódzót ad az útkeresésben, irányt mutat az új utak felfedezésében.”
Köszöntőjében Kozma Tamás, a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Programjának professor emeritusa a társadalmi innováció fontosságát hangsúlyozta, hiszen – mint fogalmazott – a társadalomból, a résztvevőktől származó kezdeményezések adják a legnagyobb inspirációt. „Ugyanis ez egy olyan közösség, amelynek tagjai egymástól tanulhatnak. Egy tudományos közösséget formálva a saját társadalmunkat formáljuk, s a tudományos közösség formálása pedig nem megy tudomány nélkül, ezért közösen kell dolgozni a projekteken ahhoz, hogy a közösség – melynek tagjai vagyunk – eszmét tudjon cserélni” – mondta.
„Ma a KTDK felvezető napja van. A KTDK egy regionális elődöntője az Országos Tudományos Diákköri Konferenciának, amely olyan mozgalom, ahol a kutatás és a tehetséggondozás szorosan összekapcsolódik” – konstatálta Csernicskó István, a II. RF KMF rektora, aki örömét fejezte ki, amiért vidékünkön sokan kapcsolódnak ehhez a „mozgalomhoz”.
Az alkalom szüli nemcsak a tolvajt, de a tudóst, a tehetséges művészt, az olimpiai bajnokot is, tehát azt a lehetőséget, hogy a tehetségét mindenki az érdeklődésének megfelelően tudja kibontakoztatni – fogalmazott köszöntőjében Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke. Ezért a fiatalok számára meg kell teremteni a megfelelő alkalmat a bemutatkozásra, ahol a szakemberek észreveszik a tehetségüket, majd lehetőséget kell biztosítani a tehetségük kibontakoztatásához – szögezte le, hozzátéve: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és alintézményei ezt a célt szolgálják.
A köszöntőket követően kárpátaljai és Magyarországról érkezett elismert kutatók és szakemberek tartottak rendkívül tartalmas előadásokat. A hallgatóságot nagyrészt a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium és a Kölcsey Ferenc Szakkollégium ösztöndíjasai, a XVIII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia résztvevői, valamint az intézmény hallgatói, fiatal kutatók alkották.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében tartották meg az anyanyelv hete program zárórendezvényét. A három helyszínen: Nagydobronyban, Munkácson és végül Beregszászon megszervezett ünnepségek és konferenciák az Anyanyelvápolók Szövetsége kezdeményezésére a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szervezete társszervezésében valósult meg. Az ünnepélyes megnyitót, a szakképzési intézet hallgatói irodalmi műsorát követően kárpátaljai pedagógusok, neves anyaországi nyelvészek a Kárpát-medencei magyarság helyzetéről és jövőképéről, a kétnyelvűségről tartottak előadást. Egy nyelv megmaradásához egy azt használó közösségre van szükség, hangsúlyozta köszöntőjében Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora.
Karriernap és Öregdiák Expo a Rákóczi-főiskolán. Idén másodszor tartottak Karriernapot és Öregdiák Expo-t a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az esemény a Karrierkövetési Osztály, az Öregdiák Szövetség és a Fodó Sándor Kulturális Központ közös szervezésében jött létre. A rendezvény idei szlogenje egy Francis Bacon idézet volt, miszerint „A bölcs ember a lehetőségeit megteremti, és nem megtalálja”. Az alkalom szervezőinek célja, hogy lehetőséget biztosítsanak mind a jelenlegi hallgatók, mind az öregdiákok számára, hogy találkozhassanak egymással, tapasztalatokat cserélhessenek, az előadások hasznos információkkal szolgálhassanak egy sikeres karrierépítéshez, álláskereséshez. Intézményünk számára rendkívül fontos, hogy figyelemmel kísérjük hallgatóink pályafutását, hangsúlyozta Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora. A köszöntőket követően a főiskola oktatói és egykori hallgatói tartottak előadásokat és életpálya bemutatókat. A témák kiválasztásában a szervezők a hallgatók ötleteit és javaslatait is figyelembe vették. A sikeres jövő felépítésének titkairól, és egy esetleges sikertelen próbálkozás utáni újrakezdésről tartott előadást Ábrány Krisztián, az beregszászi főiskola mentálhigiénés szakembere. Öregdiák Expo-n a főiskola egykori hallgatói mutatták be életpályájuk alakulását, ezzel is pozitív példát mutatva a főiskola hallgatóinak. Ködöböcz-Gerzsenyi Ilona ékszerkészítő, pedagógus és a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltségének koordinátora. Stábunknak elmondta, sikeres karrierjét Lengyel György 2007-ben szerzett diplomát a főiskola gazdálkodási szakán. Ma egy sikeres családi vállalkozást vezet. Az egyedi ajándéktárgyak értékesítésén kívül fordítási és tolmácsolási szolgáltatást nyújtanak, 2021-től pedig magyar nyelvű könyveket is forgalmaznak. Elmondása szerint a főiskola hallgatói állandó látogatói a magyar könyvesboltnak. A karriernap résztvevői az influenszerekről, más szóval véleményvezérekről, az introvertált, zárkózott személyek érdeklődéseiről, valamint a család vagy karrier dilemma megoldásairól hallhattak előadásokat. A szakmai részt követően mindenki megtekinthette az Öregdiák Expo kiállító standjait.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2006 óta minden évben megrendezi az intézmény névadója, a Nagyságos fejedelem születésnapjára emlékezve a Rákóczi napok rendezvénysorozatot. Az idei 4 napos program keretein belül megkoszorúzták Rákóczi lovasszobrát, valamint a fejedelem a főiskola épületében lévő mellszobrát. A Tudományos tanács megtartotta ünnepi ülését, amelyen átadták az intézmény által alapított kitüntetéseket, a rektori, valamint elnöki okleveleket. A rendezvénysorozat keretén belül nemzetközi konferenciát szerveznek, és kiállítás megnyitására is sor kerül. Fontos tudnunk, hogy honnan jöttünk és hova tartunk, hangsúlyozta Csernicskó István, a beregszászi magyar főiskola rektora. A díjazottak között volt a TV 21 Ungvár stábja is: kollégáink a Rákóczi főiskola köszönő oklevelét kapták az I. Jótékonysági Farsangi Disznótor megvalósításának támogatásáért.
A Perényi Kultúrkúriában került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Oktatás és pedagógiai tudományok, valamint Számvitel és adóügy szakok hallgatói diplomaátadó ünnepségére. A mesterképzést keresztfélévvel végzett diákok a sikeres államvizsgák és az akkreditációt követően vehették át a végzettségüket igazoló okleveleiket. A másfél évvel ezelőtt indult képzésre 17 hallgató jelentkezett. Több szempontból történelmi esemény ez a mai, hangsúlyozta Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora. A végzős hallgatók nevében Dávid Alexandra Oktatás és pedagógiai tudományok képzésben részt vett diák mondott köszöntőbeszédet. Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulátusának főkonzulja kiemelte, a nehéz időszak ellenére a beregszászi főiskola, a kárpátaljai fiatalok igényeihez igazodva bővíti a képzési lehetőségeket. A fogadalomtételt követően a diplomákat Csernicskó István és Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke adták át. Az ünnepségen a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola nagydobronyi részlegének Dobronyi rózsák citeraegyüttese, valamint a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanulói léptek fel.