Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjk4NDU7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 133985 [content] =>Megkezdte működését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) állandó megfigyelői missziója a csernobili atomerőműben – jelentette be szerdán Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója a fehérorosz határhoz közeli nukleáris létesítményben.
„Reméljük, hogy nem fogják ismét megszállni az erőművet, és nem lesznek további támadások ellene” – mondta Grossi.
Röviddel az ukrajnai orosz háború kezdetét követően orosz csapatok öt hétig megszállás alatt tartották a 2000-ben végleg leállított létesítményt, ahol 1986-ban a békés célú globális atomipar eddigi legsúlyosabb balesete történt. A nukleáris hulladéktározó hűtését szolgáló berendezések áramellátásának megszakadása újabb nukleáris baleset veszélyével fenyegetett.
Grossi a hét elején utazott Ukrajnába, hogy a NAÜ Csernobilban, illetve három működő atomerőműben biztonsági szakértőkből álló állandó jelenlétet létesíthessen, ahogy azt december közepén a szervezet bejelentette. Az elképzelések szerint mintegy tucatnyi szakértő tartózkodna állandó jelleggel Ukrajnában. A megfigyelők jelenléte egyrészt az esetleges támadások kockázatának mérséklését szolgálja, másrészt a szakemberek állandó jelentéseket tesznek majd a létesítmények biztonságosságáról, illetve szükség esetén műszaki támogatást nyújthatnak.
A NAÜ illetékesei egyébként már négy hónapja tartózkodnak az orosz kézen lévő zaporizzsjai erőműnél, amely az Ukrajna elleni orosz háború következtében kialakult frontvonalak közelében fekszik, és így rendszeres tüzérségi támadások célpontja. Grossi felvetése, miszerint biztonsági övezetet kellene létrehozni a zaporizzsjai atomerőmű körül, egyelőre nem valósult meg.
Renat Karcsaa, az oroszországi atomerőműveket üzemeltető Roszenergoatom vezérigazgatójának tanácsadója a fejleményekre reagálva kijelentette, hogy a NAÜ elkésett a szakértők telepítésével az ukrajnai erőművekben, mivel olyan értesülései vannak, hogy a hasadóanyagok illegális elvitele ezekből a létesítményekből már megtörtént.
Grossi hétfőn a pivdennei (dél-ukrajnai), kedden pedig a rivnei atomerőművekben jelentette be a megfigyelői missziók kezdetét.
[type] => post [excerpt] => Kétszer annyi ingatlan vásároltak az oroszok Törökországban tavaly, mint 2021-ben, döntően hozzájárulva egy igen forró piaci helyzet kialakulásához. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1674136920 [modified] => 1674086506 ) [title] => Csernobilba állandó megfigyelőket küldött a NAÜ [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=133985&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 133985 [uk] => 133926 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 133928 [image] => Array ( [id] => 133928 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/original-10.jpg [original_lng] => 235739 [original_w] => 960 [original_h] => 625 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/original-10-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/original-10-300x195.jpg [width] => 300 [height] => 195 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/original-10-768x500.jpg [width] => 768 [height] => 500 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/original-10.jpg [width] => 960 [height] => 625 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/original-10.jpg [width] => 960 [height] => 625 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/original-10.jpg [width] => 960 [height] => 625 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/original-10.jpg [width] => 960 [height] => 625 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1674079307:12 [_thumbnail_id] => 133928 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1232 [_oembed_261b1cf48cc9ce4b166b5dc013d7e0f6] =>[_oembed_time_261b1cf48cc9ce4b166b5dc013d7e0f6] => 1674079308 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 11 [4] => 592 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Társadalom [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 9845 [1] => 242940 ) [tags_name] => Array ( [0] => Csernobil [1] => Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ) ) [1] => Array ( [id] => 115657 [content] =>IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the 🇺🇦 government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSb pic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022Évtizedekkel a csernobili atomerőmű katasztrófája után még mindig élnek radioaktív céziummal szennyezett vadgombák Németország déli részén – állapította meg egy hétfőn publikált német tanulmány.
A német Szövetségi Sugárvédelmi Hivatal (BfS) vizsgálata szerint a gombák cézium-137 izotóppal szennyezettek, ami az 1986 áprilisában történt csernobili katasztrófa miatt került a levegőbe. A cézium-137 felhalmozódhat a csontszövetben, ami hosszú távon csontrákhoz és leukémiához vezethet.
A BfS évente vizsgálja Bajorország nyolc helyszínén a vadon termő, ehető gombákat abból a szempontból, hogy megtalálható-e bennük az izotóp.
Sugárterheléssel számolhat az, aki eszik belőle
Az eredmények alapján az osztrák határon fekvő Mittenwald erdőségében és az Ingolstadttól délnyugatra fekvő lápos területen is teremnek az izotópot még mindig tartalmazó gombák.
Vannak olyan helyszínek, ahol egy kilogramm gombában több mint négyezer becquerel cézium-137-et mértek, miközben a kereskedelmi forgalomba hozatal határértéke hatszáz becquerel.
A kutatók szerint azonban az egészségügyi kockázat minimális: a sugárterhelés viszonylag alacsony, ha a vadon termő gombát normál mennyiségben fogyasztják.
Inge Paulini, a BfS elnöke azért mégis azt tanácsolta a bajor gombaszedőknek, hogy csak mértékkel egyenek gombát, „hogy elkerüljék a felesleges sugárterhelést”.
[type] => post [excerpt] => Évtizedekkel a csernobili atomerőmű katasztrófája után még mindig élnek radioaktív céziummal szennyezett vadgombák Németország déli részén – állapította meg egy hétfőn publikált német tanulmány. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1661293680 [modified] => 1661270004 ) [title] => A csernobili atomerőmű katasztrófája után még mindig találnak radioaktív élőlényeket [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=115657&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 115657 [uk] => 115822 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 115658 [image] => Array ( [id] => 115658 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/csernobil.jpg [original_lng] => 151667 [original_w] => 800 [original_h] => 542 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/csernobil-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/csernobil-300x203.jpg [width] => 300 [height] => 203 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/csernobil-768x520.jpg [width] => 768 [height] => 520 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/csernobil.jpg [width] => 800 [height] => 542 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/csernobil.jpg [width] => 800 [height] => 542 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/csernobil.jpg [width] => 800 [height] => 542 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/csernobil.jpg [width] => 800 [height] => 542 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1661341399:8 [_thumbnail_id] => 115658 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1755 [translation_required_done] => 1 [_oembed_61b335edea0d6677dd434a056156dc4d] =>[_oembed_time_61b335edea0d6677dd434a056156dc4d] => 1661614891 [_oembed_dee9451a87edca904be60d24bea939b4] => [_oembed_time_dee9451a87edca904be60d24bea939b4] => 1666185287 [_oembed_fd5c953585a2d4554b521d8fb7e3d455] => [_oembed_time_fd5c953585a2d4554b521d8fb7e3d455] => 1675535285 [_oembed_93d1f870733a5de042fe735a50868b1f] => [_oembed_time_93d1f870733a5de042fe735a50868b1f] => 1692554800 [_oembed_14059c2ae288d22405dc00428b4d2a02] =>🚆🌱💦 It's official! The world’s first #hydrogen train, our Alstom Coradia iLint, has reached yet another historical #milestone today in #Germany. It is now in passenger operation with our partners #LNVG, @evb_ElbeWeser and @Lindeplc.
— Alstom (@Alstom) August 24, 2022
Learn more: https://t.co/DK0kcQA4cY pic.twitter.com/T5v1gdSnL2[_oembed_time_14059c2ae288d22405dc00428b4d2a02] => 1697016140 [_oembed_d57d73095fe9150eb18a91a084847151] =>Eine Maß🍺kostet auf dem #Oktoberfest in diesem Jahr zwischen 12,60 und 14,90 Euro. 1970 wurde der Bierpreis von der Stadt #München festgelegt. Seit dem Jahr 2000 hat sich der Bierpreis mehr als verdoppelt.🍻🥨 pic.twitter.com/qSzJRQbi30
— Statistisches Amt München (@StatistikMuc) September 14, 2023[_oembed_time_d57d73095fe9150eb18a91a084847151] => 1699371879 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 596 [2] => 11 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Érdekes [2] => Kiemelt téma [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 9845 [1] => 17461 [2] => 1585 [3] => 12258 ) [tags_name] => Array ( [0] => Csernobil [1] => gomba [2] => Németország [3] => sugárzás ) ) [2] => Array ( [id] => 114327 [content] =>Unsere Welt in Unordnung und wir mittendrin. Seit dem Terror-Angriff der Hamas auf Israel erleben wir in unserem Land eine neue Dimension des Hasses – auf unsere Werte, die Demokratie, auf Deutschland.
— BILD (@BILD) October 29, 2023
Die vergangenen Tage offenbaren, was in unserer Gesellschaft schon lange… pic.twitter.com/6F5nEvLTmlAz orosz megszállók felrobbanthatják a Zaporizzsjai Atomerőművet, és ha ez bekövetkezik, a következményei sokkal rosszabbak lesznek, mint a csernobili atomerőmű-katasztrófa következményei voltak – jelentette ki csütörtökön Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy interjúban, közölte az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Danilov a Novoje Vremja rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a Zaporizzsjai Atomerőműben esetleg bekövetkező nukleáris katasztrófa nagyobb lesz, mint a Csernobili Atomerőmű felrobbanása volt. „Ez Európa legnagyobb atomerőműve, hat blokkja van. És mit tegyünk most, amikor fegyveres terroristák foglalták el, és vittek oda haditechnikát” – mutatott rá. Hozzátette: „ha most elkezdjük „tisztázni velük a viszonyunkat”, akkor fennáll annak a lehetősége, hogy úgy döntenek, felrobbantják az atomerőművet.”
Az RNBO titkára azt is elmondta, hogy a világ nem akar foglalkozni a probléma megoldásával, és a Nemzetközi Atomenergetikai Ügynökség „eltűnt valahova”. „Ukrajna azonban tudja, mit lehet tenni, hogy megszűnjön ez a probléma” – biztosított mindenkit Olelszij Danilov.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, az Enerhoatom Nemzeti Atomenergetikai Vállalat jelentette, az orosz hadsereg folytatja a Zaporizzsjai Atomerőmű és a közelében lévő területek ágyúzását, a legutóbbi támadás során tíz becsapódás történt.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az orosz megszállók felrobbanthatják a Zaporizzsjai Atomerőművet, és ha ez bekövetkezik, a következményei sokkal rosszabbak lesznek, mint a csernobili atomerőmű-katasztrófa következményei voltak – jelentette ki csütörtökön Olekszij Danilov. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1660256520 [modified] => 1660255885 ) [title] => Ha az orosz megszállók felrobbantják a Zaporizzsjai Atomerőművet, akkor Csernobil kismiska lesz – Danilov [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=114327&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 114327 [uk] => 114355 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 114328 [image] => Array ( [id] => 114328 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/danilov.jpg [original_lng] => 32319 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/danilov-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/danilov-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/danilov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/danilov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/danilov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/danilov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/danilov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1660286602:8 [_thumbnail_id] => 114328 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2304 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_9ce3fe768d465c128123debe5e6546e3] =>[_oembed_time_9ce3fe768d465c128123debe5e6546e3] => 1663397729 [_oembed_0b2840c0a07c88388e94681bd9ff0c62] =>#Ukraine: A Russian 1V13 battery fire control vehicle was captured by the Ukrainian forces during the ongoing counter-offensive in #Kharkiv Oblast. pic.twitter.com/aDWqH37bGv
— 🇺🇦 Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 8, 2022[_oembed_time_0b2840c0a07c88388e94681bd9ff0c62] => 1663397729 [_oembed_4e22447d7b49135404b2918a38bc594c] =>#Ukraine: The Ukrainian army captured a damaged Russian R-149AKSh-1 command and signals vehicle and a BTR-82A armored personnel carrier in #Kharkiv Oblast recently. pic.twitter.com/vKwnbEAASp
— 🇺🇦 Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 8, 2022[_oembed_time_4e22447d7b49135404b2918a38bc594c] => 1663397729 [_oembed_15b90b13bca0ee76f2cba3798054ea7e] =>#Ukraine: Another (!) BMP-2 IFV and T-72B3 Obr. 2016 tank were captured by Ukrainian forces during the ongoing #Kharkiv offensive. Both seem to be reasonably functional. pic.twitter.com/yx1WUHfrW6
— 🇺🇦 Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 9, 2022[_oembed_time_15b90b13bca0ee76f2cba3798054ea7e] => 1663397729 [_oembed_091d8e3ad75cc381f1372d7e198b1e8d] =>#Ukraine: A Russian T-72B tank with some minor damage was also captured by Ukrainian forces in #Kharkiv Oblast. pic.twitter.com/olS5hH9C03
— 🇺🇦 Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 9, 2022[_oembed_time_091d8e3ad75cc381f1372d7e198b1e8d] => 1663397730 [_oembed_d4dd6b13a1f2e36de839095982cecc17] =>#Ukraine: Finally, footage from with the city of Izium is emerging- here we see Russian 2S19 Msta-S, 2S19M2 Msta-SM2, and 2S3 Akatsiya 152mm self-propelled howitzers abandoned in the streets. pic.twitter.com/5cs25LIJOw
— 🇺🇦 Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 10, 2022[_oembed_time_d4dd6b13a1f2e36de839095982cecc17] => 1663397730 [_oembed_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] =>#Ukraine: A Russian T-72B3 Obr. 2016 tank was captured by Ukrainian forces in #Kharkiv Oblast- apparently in very good condition. pic.twitter.com/eEKn2rzayh
— 🇺🇦 Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 9, 2022[_oembed_time_89b363c9e7ded58423b33a50bf4b6b9d] => 1684149577 [_oembed_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => [_oembed_time_4ef883ccce6f821fc8a8885434830335] => 1687719960 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 596 [3] => 83882 [4] => 49 [5] => 592 [6] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Érdekes [3] => Háború [4] => Hírek [5] => Társadalom [6] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 9845 [1] => 3074 [2] => 95510 [3] => 223339 [4] => 223338 ) [tags_name] => Array ( [0] => Csernobil [1] => Olekszij Danilov [2] => orosz csapatok [3] => robbantás [4] => Zaporizzsjai Atomerőmű ) ) [3] => Array ( [id] => 97411 [content] =>☢ IAEA Director General Rafael Grossi assures he is ready to head the IAEA delegation to the Zaporizhya NPP pic.twitter.com/jcUbFaRkte
— DanaElena. 🇺🇦🇪🇺🇮🇹🇷🇴🇵🇱 (@danielapruna2) August 18, 2022Az Ukrajina Online Telegram oldalán belarusz forrásokra hivatkozva állítják, hogy sugárfertőzött orosz katonákat szállítottak kezelésre a Fehéroroszországban fekvő Homel városába, szúrta ki az Index.
A katonák állítólag a Csernobiltól nyugatra található Vörös-erdőben ásták be magukat, amely a csernobili zóna egyik leginkább radioaktív részének számít. Az erdőben emiatt még mindig nem tanácsos huzamosabb ideig tartózkodni, különösen nem a megfelelő védőfelszerelés nélkül, márpedig a katonák ilyet nem kaptak.
(index.hu)
[type] => post [excerpt] => Az Ukrajina Online Telegram oldalán belarusz forrásokra hivatkozva állítják, hogy sugárfertőzött orosz katonákat szállítottak kezelésre a Fehéroroszországban fekvő Homel városába. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1648929420 [modified] => 1648921945 ) [title] => Sugárfertőzöttek lettek az orosz katonák Csernobilban [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=97411&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 97411 [uk] => 97341 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 97342 [image] => Array ( [id] => 97342 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/40-main.jpg [original_lng] => 62138 [original_w] => 720 [original_h] => 480 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/40-main-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/40-main-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/40-main.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/40-main.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/40-main.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/40-main.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/40-main.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1648911146:5 [_oembed_220c895de810f4bcc7da451d2e6d9fb1] => {{unknown}} [_thumbnail_id] => 97342 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2694 [_oembed_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => [_oembed_time_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => 1648911126 [_oembed_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] => [_oembed_time_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] => 1648911127 [_oembed_8a549992ec12752ab1000683ed0de77f] => {{unknown}} [_oembed_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] => [_oembed_time_55e153683ad38d55b702335a6480ff81] => 1653818366 [_oembed_45af95b84eda0ca0227d3ac16c24a722] =>[_oembed_time_45af95b84eda0ca0227d3ac16c24a722] => 1654161075 [_oembed_715f053594c8c642b57457233a73158c] =>⚡️ Ukraine’s military: Civilians denied admission to hospitals in Crimea to make room for Russian servicemen.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) May 29, 2022
The General Staff of Ukraine’s Armed Forces said on May 29 that blood donations are also being collected at a growing rate in Russian-occupied Crimea.[_oembed_time_715f053594c8c642b57457233a73158c] => 1691167999 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 9845 [1] => 14448 [2] => 93543 [3] => 93542 ) [tags_name] => Array ( [0] => Csernobil [1] => Fehéroroszország [2] => orosz katonák [3] => sugárfertőzés ) ) [4] => Array ( [id] => 56312 [content] =>Yevgeny Prigozhin sighted! He says Wagner will "be here in Belarus for some time" before "gathering our strength and heading off for Africa."
— max seddon (@maxseddon) July 19, 2023
"We may return to [fight in Ukraine] when we will be certain that we won't be made to disgrace ourselves and our experience," he added. pic.twitter.com/G4W2uWSjNCNem felelnek meg a valóságnak a nyugati országok médiumai által terjesztett híresztelések, amelyek szerint új balesettel fenyegető mértékű bomlási reakciók indultak meg a Csernobili Atomerőmű négyes számú reaktorának szarkofágjában – jelentette a strana.ua hírportál csütörtökön a felügyelet sajtószolgálatára hivatkozva.
A hivatal közlése szerint nem észlelték a szarkofág biztonságos használatának technológiai szabályai által meghatározott határértékek túllépését. A fűtőanyagot tartalmazó anyagok neutronáramlási sűrűségének növekedése (beleértve a szarkofág 305/2 számú helyiségét) az új biztonsági boltívnek a szarkofág fölötti, műszaki terv szerinti 2016-os elhelyezését követően volt megfigyelhető, de ez megfelelt a prognosztizált értékeknek, és nem haladta meg a létesítmény biztonságos használatára vonatkozó határértéket.
Az Ukrán Nukleáris Felügyelet tájékoztatása szerint a neutronáramlási sűrűség szintnövekedése az üzemeltetési mód hőmérsékleti-nedvességi paramétereinek változásával függ össze. A szarkofág technológiai szabályzatának megfelelően, ha a létesítmény biztonságos használatára vonatkozó határértéket meghaladja a neutronáramlás sűrűsége, a fűtőanyagot tartalmazó anyagok felületére neutronelnyelő oldatokat juttatnak – áll a közleményben.
(vb/strana.ua)
[type] => post [excerpt] => Nem felelnek meg a valóságnak a nyugati országok médiumai által terjesztett híresztelések, amelyek szerint új balesettel fenyegető mértékű bomlási reakciók indultak meg a Csernobili Atomerőmű négyes számú reaktorának szarkofágjában. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1620930534 [modified] => 1620930537 ) [title] => Cáfolta a csernobili sugárzás fenyegető mértékű növekedéséről szóló híresztelést az Ukrán Nukleáris Felügyelet [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=56312&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 56312 [uk] => 56315 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 56313 [image] => Array ( [id] => 56313 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/csernobil-2.jpg [original_lng] => 170817 [original_w] => 1000 [original_h] => 667 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/csernobil-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/csernobil-2-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/csernobil-2-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/csernobil-2.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/csernobil-2.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/csernobil-2.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/csernobil-2.jpg [width] => 1000 [height] => 667 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1620919788:8 [views_count] => 2503 [_thumbnail_id] => 56313 [_edit_last] => 5 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => [_oembed_time_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => 1620919738 [_oembed_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] => [_oembed_time_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] => 1620919738 [_oembed_8a549992ec12752ab1000683ed0de77f] =>[_oembed_time_8a549992ec12752ab1000683ed0de77f] => 1620919738 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 9845 ) [tags_name] => Array ( [0] => Csernobil ) ) [5] => Array ( [id] => 54203 [content] =>Розкажу Вам про перший у світі продукт, сировина якого - яблука походять з Чорнобильської зони. Так, саме з неї. Це...
Posted by Oleksandr Koval on Saturday, February 13, 2021A csernobili atomerőmű-baleset likvidátoraira emlékeztek Ungváron a világ legnagyobb technogén atom katasztrófájának 35. évfordulóján. A megemlékezésen részt vettek a megye és a város vezetői, a kárelhárítás egykori résztvevői és sérültjei, valamint a megye rendvédelmi szervei és a hadsereg képviselői. Az elhunytakra egyperces néma csenddel emlékeztek.
[type] => post [excerpt] => A csernobili atomerőmű-baleset likvidátoraira emlékeztek Ungváron a világ legnagyobb technogén atom katasztrófájának 35. évfordulóján. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1619514900 [modified] => 1619513742 ) [title] => A csernobili katasztrófa likvidátoraira emlékeztek Ungváron (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=54203&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 54203 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 54204 [image] => Array ( [id] => 54204 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csernobil-1.jpg [original_lng] => 1181239 [original_w] => 1538 [original_h] => 865 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csernobil-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csernobil-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csernobil-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csernobil-1-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csernobil-1-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csernobil-1.jpg [width] => 1538 [height] => 865 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/csernobil-1.jpg [width] => 1538 [height] => 865 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1619502943:10 [_oembed_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => [_oembed_time_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => 1619502851 [_thumbnail_id] => 54204 [_edit_last] => 10 [views_count] => 1678 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] => [_oembed_time_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] => 1619504109 [_oembed_c2556bcea46712161659f254b64086a3] => [_oembed_time_c2556bcea46712161659f254b64086a3] => 1619504109 [_oembed_9a4e79e7aea825e1048a5979698ed4eb] => [_oembed_time_9a4e79e7aea825e1048a5979698ed4eb] => 1619504109 [_oembed_d6e2afbb3b4e917aff6cc8e9503bad17] => [_oembed_time_d6e2afbb3b4e917aff6cc8e9503bad17] => 1620239402 [_oembed_10264cd4b7241db85e60e8ddab909ad5] => [_oembed_time_10264cd4b7241db85e60e8ddab909ad5] => 1620576743 [_oembed_c33151f4cf33a2e3723bb29d513cd333] => [_oembed_time_c33151f4cf33a2e3723bb29d513cd333] => 1620920919 [_oembed_3cd084fd68464b9b5f15a46061a43047] => [_oembed_time_3cd084fd68464b9b5f15a46061a43047] => 1620944641 [_oembed_39c8791d86400dc9a7e44a11d8eaea3b] => [_oembed_time_39c8791d86400dc9a7e44a11d8eaea3b] => 1621006462 [_oembed_8fd0bfd02a17513d7f87120fb8d6eed3] => [_oembed_time_8fd0bfd02a17513d7f87120fb8d6eed3] => 1621482279 [_oembed_bbbbdabc2b73615be3b1b27ef29667b5] => [_oembed_time_bbbbdabc2b73615be3b1b27ef29667b5] => 1621497030 [_oembed_8415c3016b902b6e1ad70610517a389c] => [_oembed_time_8415c3016b902b6e1ad70610517a389c] => 1622622853 [_oembed_08d655a770d87a02c44dbaf152910d93] => [_oembed_time_08d655a770d87a02c44dbaf152910d93] => 1623560280 [_oembed_652273a30bf87e922c4d893d2fec6ebc] => [_oembed_time_652273a30bf87e922c4d893d2fec6ebc] => 1625531177 [_oembed_e6b75765fa5093e451f4424865e2f0f5] => [_oembed_time_e6b75765fa5093e451f4424865e2f0f5] => 1625531177 [_oembed_8e60a133bd105b511357215fcd69db0f] => [_oembed_time_8e60a133bd105b511357215fcd69db0f] => 1625837594 [_oembed_699b5f70f1524911cd82d95d5f0418a3] => [_oembed_time_699b5f70f1524911cd82d95d5f0418a3] => 1625837594 [_oembed_1e5d2d76e01d4d48e425b447ea58e579] => [_oembed_time_1e5d2d76e01d4d48e425b447ea58e579] => 1625837595 [_oembed_59630b7a47d899d814ab3a8555e0d288] => [_oembed_time_59630b7a47d899d814ab3a8555e0d288] => 1625837595 [_oembed_da2c5fd7970e08024648d13bc97d82a1] => [_oembed_time_da2c5fd7970e08024648d13bc97d82a1] => 1626310723 [_oembed_5311fa457540d30d73260146905111b2] => [_oembed_time_5311fa457540d30d73260146905111b2] => 1627263710 [_oembed_6048ab5a4c4880d0cdc323066f855565] => [_oembed_time_6048ab5a4c4880d0cdc323066f855565] => 1627494590 [_oembed_0f3b1a344ba4cbbbe03bbb334b87650e] => [_oembed_time_0f3b1a344ba4cbbbe03bbb334b87650e] => 1627761794 [_oembed_afa8d7253292fd29e413a8ff604f7cbc] => [_oembed_time_afa8d7253292fd29e413a8ff604f7cbc] => 1628245979 [_oembed_41bcd88a6fa4cce1e1677eb2929df279] => [_oembed_time_41bcd88a6fa4cce1e1677eb2929df279] => 1630159893 [_oembed_1c897a771573012c5882a1be008024b7] => [_oembed_time_1c897a771573012c5882a1be008024b7] => 1630975090 [_oembed_2a655d61531d9b32a4ddc4042cb283ed] => [_oembed_time_2a655d61531d9b32a4ddc4042cb283ed] => 1630975090 [_oembed_829536f38489f4562990bb0095425e77] => [_oembed_time_829536f38489f4562990bb0095425e77] => 1631658459 [_oembed_bbb817d62dad35f243ddc7a54d002c23] => [_oembed_time_bbb817d62dad35f243ddc7a54d002c23] => 1632299662 [_oembed_9873627c5446fbba632447c029457360] => [_oembed_time_9873627c5446fbba632447c029457360] => 1632951716 [_oembed_028f1c065054e777ab9f72421e002fae] => [_oembed_time_028f1c065054e777ab9f72421e002fae] => 1632951716 [_oembed_1318e1522a243c879c6c33dd2e85a7fa] => [_oembed_time_1318e1522a243c879c6c33dd2e85a7fa] => 1633614774 [_oembed_8cf0ce0356095e91a9791a5d736cf777] => [_oembed_time_8cf0ce0356095e91a9791a5d736cf777] => 1633620832 [_oembed_7087e74e4d79b9c147056f5c55de3635] => [_oembed_time_7087e74e4d79b9c147056f5c55de3635] => 1634268000 [_oembed_269fc0292ed0d6785f7a0762454dc027] => [_oembed_time_269fc0292ed0d6785f7a0762454dc027] => 1634268000 [_oembed_38059230f0c14f8788a3160deecf2737] => [_oembed_time_38059230f0c14f8788a3160deecf2737] => 1634268001 [_oembed_f06e8b2b308b5d6a64114215aa76d527] => [_oembed_time_f06e8b2b308b5d6a64114215aa76d527] => 1634347014 [_oembed_6ff8d000771970f2b8fbd2d511c47b14] => [_oembed_time_6ff8d000771970f2b8fbd2d511c47b14] => 1634382265 [_oembed_db3c8aba030d8342191130613c292497] => [_oembed_time_db3c8aba030d8342191130613c292497] => 1635630074 [_oembed_8897d4a21e6fd5b97b96a33c9a5fee36] => [_oembed_time_8897d4a21e6fd5b97b96a33c9a5fee36] => 1635630074 [_oembed_a54f5973bb9451345d97038aa6eff7e1] => [_oembed_time_a54f5973bb9451345d97038aa6eff7e1] => 1635630074 [_oembed_4f803fa7532b9f969e1abd2142778b80] => [_oembed_time_4f803fa7532b9f969e1abd2142778b80] => 1635630074 [_oembed_c8895a3475ec0fdae53c839d2a173a63] =>#Niagara Falls illuminated 🔴⚪️🟢 into Hungarian National colours on the occasion of 65th anniversary of the 1956 Hungarian Revolution and Freedom Fight. Touching moments w @Dr_Ferenc_Dancs and Amb @vassmari honouring our brave heroes who fought for our country’s independence🇭🇺🇨🇦 pic.twitter.com/uEZKuR3vdi
— Valér Palkovits (@PalkovitsValer) October 23, 2021[_oembed_time_c8895a3475ec0fdae53c839d2a173a63] => 1635630074 [_oembed_b0405379abf7ba3cdf50e214001a06f2] => [_oembed_time_b0405379abf7ba3cdf50e214001a06f2] => 1635782499 [_oembed_96dcf78be49292206066dfb05095e07b] => [_oembed_time_96dcf78be49292206066dfb05095e07b] => 1636121488 [_oembed_50195388c6048ea1559523c4fd2370c3] => [_oembed_time_50195388c6048ea1559523c4fd2370c3] => 1636121488 [_oembed_ceff8584931bb00d335b20905a39dea1] => [_oembed_time_ceff8584931bb00d335b20905a39dea1] => 1638674377 [_oembed_8e6d59acb33fe6ce0919f1db6558c479] => [_oembed_time_8e6d59acb33fe6ce0919f1db6558c479] => 1638674377 [_oembed_d39fe1291ee82f6f0cb56aff5b8ccaec] => [_oembed_time_d39fe1291ee82f6f0cb56aff5b8ccaec] => 1639686697 [_oembed_01a95c9ee20cd1fec2d4498f3e1b3254] => [_oembed_time_01a95c9ee20cd1fec2d4498f3e1b3254] => 1639686697 [_oembed_25f10989f82462922918f525a607a735] => [_oembed_time_25f10989f82462922918f525a607a735] => 1639686698 [_oembed_224df1fbbef4c2c50cd832709b776223] => [_oembed_time_224df1fbbef4c2c50cd832709b776223] => 1640689971 [_oembed_fe726336ae990d7b9c3fb03b3da6092b] => [_oembed_time_fe726336ae990d7b9c3fb03b3da6092b] => 1640689971 [_oembed_19375ad9c606727d59b405abfbbe04e9] => [_oembed_time_19375ad9c606727d59b405abfbbe04e9] => 1640689971 [_oembed_b9572bf1be725ebdd356f3adc5f1e419] => [_oembed_time_b9572bf1be725ebdd356f3adc5f1e419] => 1641305808 [_oembed_f3791b1fb19e31d5209555db7ab2ca08] => [_oembed_time_f3791b1fb19e31d5209555db7ab2ca08] => 1641758149 [_oembed_5171c6b319bdde6d87aa87b64686f709] => [_oembed_time_5171c6b319bdde6d87aa87b64686f709] => 1643318894 [_oembed_9ad108561c8bcfb4dfa492ee95cfa69b] => [_oembed_time_9ad108561c8bcfb4dfa492ee95cfa69b] => 1643318894 [_oembed_52c52eadd80406d1c7f8ab51417ea65a] => [_oembed_time_52c52eadd80406d1c7f8ab51417ea65a] => 1643318895 [_oembed_506b73608ed3767de18e4a34f45a811e] => [_oembed_time_506b73608ed3767de18e4a34f45a811e] => 1643318895 [_oembed_a0cc2479ca3fd26086ce4e5cdf69a55d] => [_oembed_time_a0cc2479ca3fd26086ce4e5cdf69a55d] => 1643489061 [_oembed_d1d7e571f6ad946f52ea5b198ff53a47] => [_oembed_time_d1d7e571f6ad946f52ea5b198ff53a47] => 1644487998 [_oembed_b648fba51baa9d6be8dcd4b720cced2f] => [_oembed_time_b648fba51baa9d6be8dcd4b720cced2f] => 1644781243 [_oembed_8bac27786599d082ed6273de82b0368e] => [_oembed_time_8bac27786599d082ed6273de82b0368e] => 1645646670 [_oembed_031ba9357ab2bd881fac939731aafe27] => [_oembed_time_031ba9357ab2bd881fac939731aafe27] => 1646902943 [_oembed_1ff85b7927124b84e1d8065f18f041b5] => [_oembed_time_1ff85b7927124b84e1d8065f18f041b5] => 1646902943 [_oembed_17f50c108c0368408fbf60365aeabaad] => [_oembed_time_17f50c108c0368408fbf60365aeabaad] => 1646902943 [_oembed_82eecb7c45c7bdca02c94bd1f8df631c] => [_oembed_time_82eecb7c45c7bdca02c94bd1f8df631c] => 1646902944 [_oembed_fd134edcdfaedfef2fd345ca8bafc919] => [_oembed_time_fd134edcdfaedfef2fd345ca8bafc919] => 1646902944 [_oembed_b94c8eb7fd9b4c77d07a0f982a1e2057] => [_oembed_time_b94c8eb7fd9b4c77d07a0f982a1e2057] => 1646902944 [_oembed_8a549992ec12752ab1000683ed0de77f] => {{unknown}} [_oembed_f975da09c716161a7bb2af0e963b51e6] => [_oembed_time_f975da09c716161a7bb2af0e963b51e6] => 1649002612 [_oembed_41e51b79cdf34d6747890d93262fb7e9] => [_oembed_time_41e51b79cdf34d6747890d93262fb7e9] => 1649002938 [_oembed_542c9d3c4592d35ae441dda50a73f6ce] => [_oembed_time_542c9d3c4592d35ae441dda50a73f6ce] => 1649002938 [_oembed_32979e6ee422adc69b52fcfabe34924d] => [_oembed_time_32979e6ee422adc69b52fcfabe34924d] => 1649002939 [_oembed_5e6a492b47dea718da785c52a2dd87c3] => [_oembed_time_5e6a492b47dea718da785c52a2dd87c3] => 1649002939 [_oembed_f497701ad28daee748cc1b0bc180e0e1] => [_oembed_time_f497701ad28daee748cc1b0bc180e0e1] => 1651240785 [_oembed_17547ed4fdf32b8fb27f85db869c813c] => [_oembed_time_17547ed4fdf32b8fb27f85db869c813c] => 1651240785 [_oembed_9fa43643a821b869655fc9e9ab98afd6] => [_oembed_time_9fa43643a821b869655fc9e9ab98afd6] => 1651240785 [_oembed_503d8c146a0b44180b8d94fad0181376] => [_oembed_time_503d8c146a0b44180b8d94fad0181376] => 1651240786 [_oembed_e1ad736989c25c39b03fd3b6e8255535] => [_oembed_time_e1ad736989c25c39b03fd3b6e8255535] => 1653924361 [_oembed_21c836ca222d1566d6e339e7338a599e] => [_oembed_time_21c836ca222d1566d6e339e7338a599e] => 1653924361 [_oembed_12c41a42a793ce3760e1266652d16a0d] => [_oembed_time_12c41a42a793ce3760e1266652d16a0d] => 1653924361 [_oembed_c6b7b32bcdcec74cd3f557f4ec5c063e] => [_oembed_time_c6b7b32bcdcec74cd3f557f4ec5c063e] => 1653924362 [_oembed_5b71848baa11ce6b6f156f3179ff92f9] => [_oembed_time_5b71848baa11ce6b6f156f3179ff92f9] => 1653924362 [_oembed_9360218ef64e260175b42dc515e5925c] => [_oembed_time_9360218ef64e260175b42dc515e5925c] => 1654076163 [_oembed_56d08666f05ed8da96e19b52b602b9fe] => [_oembed_time_56d08666f05ed8da96e19b52b602b9fe] => 1657121048 [_oembed_04b1c1a62fc3047958deb958ae4277f1] => {{unknown}} [_oembed_834c9ce2f51fe767125ff40bbfd96854] => [_oembed_time_834c9ce2f51fe767125ff40bbfd96854] => 1657812331 [_oembed_d30480c6c0a1371e2cf92d79fef28d35] => [_oembed_time_d30480c6c0a1371e2cf92d79fef28d35] => 1657812332 [_oembed_f8e01886fe983c862ba2fabe98580ac9] => [_oembed_time_f8e01886fe983c862ba2fabe98580ac9] => 1657812332 [_oembed_ece9a127eebac60d6a1abfb2cc382e16] => [_oembed_time_ece9a127eebac60d6a1abfb2cc382e16] => 1657812332 [_oembed_fcc139fd8ca932ada870c61294970b90] => [_oembed_time_fcc139fd8ca932ada870c61294970b90] => 1657812332 [_oembed_b6a7f9a32ae9d93271243d0917e71f01] => [_oembed_time_b6a7f9a32ae9d93271243d0917e71f01] => 1660289750 [_oembed_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] => [_oembed_time_cca767972ca6e6bd0f94852a1c97f2d7] => 1660289750 [_oembed_92996c941f28a1fa9d3511149749e2b1] => [_oembed_time_92996c941f28a1fa9d3511149749e2b1] => 1660289750 [_oembed_0993dc512f7a53b3b70528e8abe90f31] => [_oembed_time_0993dc512f7a53b3b70528e8abe90f31] => 1660289751 [_oembed_ac6d3df22bf1ecef5c2b0872c89fda7e] => [_oembed_time_ac6d3df22bf1ecef5c2b0872c89fda7e] => 1660744942 [_oembed_2419554f6eb3cd6ee48ed19dd09581e8] => [_oembed_time_2419554f6eb3cd6ee48ed19dd09581e8] => 1661344272 [_oembed_dd9b048cd2dd33f079c6737ba22833b9] => [_oembed_time_dd9b048cd2dd33f079c6737ba22833b9] => 1661344272 [_oembed_dd700c26bc221f2e2f383e50476a21d9] => [_oembed_time_dd700c26bc221f2e2f383e50476a21d9] => 1662822240 [_oembed_7f1e795de9bae4c54f8af21d8574f13a] => [_oembed_time_7f1e795de9bae4c54f8af21d8574f13a] => 1662822240 [_oembed_bc3e9cbec20aa164056413d6723ddac5] => [_oembed_time_bc3e9cbec20aa164056413d6723ddac5] => 1662822241 [_oembed_6a50afde1c730ce160941a3402e3b6ed] => [_oembed_time_6a50afde1c730ce160941a3402e3b6ed] => 1662822241 [_oembed_1ddbf0db0812757acaaa8138ee1b19cb] => [_oembed_time_1ddbf0db0812757acaaa8138ee1b19cb] => 1662822241 [_oembed_444d55484484c1de90eaa34925ca154a] => [_oembed_time_444d55484484c1de90eaa34925ca154a] => 1662822242 [_oembed_21a475256e2366394665abb4c7f59ab0] => [_oembed_time_21a475256e2366394665abb4c7f59ab0] => 1662822242 [_oembed_a319ddba79cfa6dfd710bbdc55485512] => [_oembed_time_a319ddba79cfa6dfd710bbdc55485512] => 1663313792 [_oembed_1191a1da59b910fd6d679c859e53d1ea] => [_oembed_time_1191a1da59b910fd6d679c859e53d1ea] => 1664549101 [_oembed_9da39c17afe543a151d98a6b8c9a7ada] => [_oembed_time_9da39c17afe543a151d98a6b8c9a7ada] => 1664549102 [_oembed_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => [_oembed_time_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => 1664549102 [_oembed_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] => [_oembed_time_b834f027bd2d4e73534ceee91e8f3ab5] => 1665680727 [_oembed_b7108544d84a4696d62fd89344cec4cd] => [_oembed_time_b7108544d84a4696d62fd89344cec4cd] => 1665680728 [_oembed_0de40cca37a39591e90c0fabb5f3dff1] => [_oembed_time_0de40cca37a39591e90c0fabb5f3dff1] => 1665680728 [_oembed_77ec4374050ada2198b3543a3307c38d] => [_oembed_time_77ec4374050ada2198b3543a3307c38d] => 1665680728 [_oembed_5fae9eb2bdcd7a17c8918fe29bee85cb] => [_oembed_time_5fae9eb2bdcd7a17c8918fe29bee85cb] => 1665680729 [_oembed_2c6a7df3f7a253d6835e2987a281465c] => [_oembed_time_2c6a7df3f7a253d6835e2987a281465c] => 1667250056 [_oembed_85706fef71e7e93fb944103ef62e8869] => [_oembed_time_85706fef71e7e93fb944103ef62e8869] => 1667250056 [_oembed_b0c83d74f48843d67e185ed9d18dee1f] => [_oembed_time_b0c83d74f48843d67e185ed9d18dee1f] => 1667250056 [_oembed_c044737e7b3eab9dca9e12d135adeee9] => [_oembed_time_c044737e7b3eab9dca9e12d135adeee9] => 1667250057 [_oembed_d6a296d972aedecd53de2ffad4e35f5e] => [_oembed_time_d6a296d972aedecd53de2ffad4e35f5e] => 1668264951 [_oembed_d52b26f2f0a8bc3ac26d25802eedf57c] => [_oembed_time_d52b26f2f0a8bc3ac26d25802eedf57c] => 1668264951 [_oembed_8f2eadcaff5f74448cb6923ffcf93a69] => [_oembed_time_8f2eadcaff5f74448cb6923ffcf93a69] => 1668264951 [_oembed_0e3a6a9738e8ef1242c254432bf81c0d] => [_oembed_time_0e3a6a9738e8ef1242c254432bf81c0d] => 1668264952 [_oembed_da99b1b32f172d3c3da8ac1a763f71e4] => [_oembed_time_da99b1b32f172d3c3da8ac1a763f71e4] => 1671827881 [_oembed_5c165192937f535bcb046c17fa93e4c4] => [_oembed_time_5c165192937f535bcb046c17fa93e4c4] => 1671827882 [_oembed_78ee35c6b73a828f1aaad83ebd21a9b3] => [_oembed_time_78ee35c6b73a828f1aaad83ebd21a9b3] => 1671827882 [_oembed_c9e2b9ce115bd32f1ff43a60401ca973] => [_oembed_time_c9e2b9ce115bd32f1ff43a60401ca973] => 1671827882 [_oembed_ae108fdc9eb347333b18bc657b8ae1f8] => [_oembed_time_ae108fdc9eb347333b18bc657b8ae1f8] => 1671827882 [_oembed_f8f266bd28a060092caae59d819fbafe] => [_oembed_time_f8f266bd28a060092caae59d819fbafe] => 1672601006 [_oembed_61dfab1cb3beed258802c796182b3051] => [_oembed_time_61dfab1cb3beed258802c796182b3051] => 1673209088 [_oembed_19fe4087fc32e4b5359cf692b474c9aa] => [_oembed_time_19fe4087fc32e4b5359cf692b474c9aa] => 1673348350 [_oembed_07d148c56ce968ceadc87f136752631b] => [_oembed_time_07d148c56ce968ceadc87f136752631b] => 1673348351 [_oembed_d621e36c59169ec5beaea5b6f927d416] => [_oembed_time_d621e36c59169ec5beaea5b6f927d416] => 1673348351 [_oembed_0d1ced22a624cc4b2672ac881b4c542e] => [_oembed_time_0d1ced22a624cc4b2672ac881b4c542e] => 1673615289 [_oembed_1742056411cf4fde922eba74c4658e85] => [_oembed_time_1742056411cf4fde922eba74c4658e85] => 1674142888 [_oembed_bf44d8d606038196117936a5f469acc0] => [_oembed_time_bf44d8d606038196117936a5f469acc0] => 1674850785 [_oembed_859ae9211bf0a5d649b05c8e83035204] => [_oembed_time_859ae9211bf0a5d649b05c8e83035204] => 1674850785 [_oembed_76ba376b20015f02473cc6415048544f] => [_oembed_time_76ba376b20015f02473cc6415048544f] => 1674850786 [_oembed_11a7f7394e73f4bef20278f58626c5c6] => [_oembed_time_11a7f7394e73f4bef20278f58626c5c6] => 1675789649 [_oembed_f7a5dc2ba741467657f8986596674090] => [_oembed_time_f7a5dc2ba741467657f8986596674090] => 1675789649 [_oembed_d8a77eddf7c358d13339fba3c7d0c228] => [_oembed_time_d8a77eddf7c358d13339fba3c7d0c228] => 1675789649 [_oembed_82155c642a59c35859baaae94ae4c10f] => [_oembed_time_82155c642a59c35859baaae94ae4c10f] => 1675789650 [_oembed_86380483c13e771b14f0bb6444a10936] => [_oembed_time_86380483c13e771b14f0bb6444a10936] => 1675789650 [_oembed_0322ad80c580faca9e5c856a3065d9b8] => [_oembed_time_0322ad80c580faca9e5c856a3065d9b8] => 1676637733 [_oembed_55e690ef17f728a1a5efb386519f86fa] => [_oembed_time_55e690ef17f728a1a5efb386519f86fa] => 1676637734 [_oembed_967938cf877ffdd6bf0bfeac1c264759] => [_oembed_time_967938cf877ffdd6bf0bfeac1c264759] => 1676637734 [_oembed_185773006b7bee5218afb5c80b8c4cbf] => [_oembed_time_185773006b7bee5218afb5c80b8c4cbf] => 1676637734 [_oembed_c14af142f60da7e7720e4a18e23b0f19] => [_oembed_time_c14af142f60da7e7720e4a18e23b0f19] => 1678269718 [_oembed_be1118c40c4c741c4fef4209ea92d4fd] => [_oembed_time_be1118c40c4c741c4fef4209ea92d4fd] => 1678269718 [_oembed_c3546c63cce6b09355233c21623e0f38] => [_oembed_time_c3546c63cce6b09355233c21623e0f38] => 1679743340 [_oembed_a2e4b0ca4c5863026a911cb674d95f1a] => [_oembed_time_a2e4b0ca4c5863026a911cb674d95f1a] => 1679743340 [_oembed_618843e766cb75ba36401d7fee1e1339] => [_oembed_time_618843e766cb75ba36401d7fee1e1339] => 1679743340 [_oembed_2fc00a7a3582b1976a7917297f240e84] => [_oembed_time_2fc00a7a3582b1976a7917297f240e84] => 1679743340 [_oembed_d57d5539edf0c98210062c1387699207] => [_oembed_time_d57d5539edf0c98210062c1387699207] => 1682505061 [_oembed_5426fbdbe43949effd2b75801a0afc66] => [_oembed_time_5426fbdbe43949effd2b75801a0afc66] => 1682505062 [_oembed_e74a9a555620174d9c188dd4350b5463] => [_oembed_time_e74a9a555620174d9c188dd4350b5463] => 1682505062 [_oembed_f6ff0a9f4217d9ea58b08612b44cbca7] => [_oembed_time_f6ff0a9f4217d9ea58b08612b44cbca7] => 1682505062 [_oembed_e4e2d06042353ad91e51b673fe2fa2f8] => [_oembed_time_e4e2d06042353ad91e51b673fe2fa2f8] => 1682505062 [_oembed_67dd7abc353a1988b8e46b0fe3feaeea] => [_oembed_time_67dd7abc353a1988b8e46b0fe3feaeea] => 1684850446 [_oembed_5ed6f84ebb3c8ecaf20d64406798d73f] => [_oembed_time_5ed6f84ebb3c8ecaf20d64406798d73f] => 1684850446 [_oembed_9380eec1641f01fc1bf5802f504f76db] => [_oembed_time_9380eec1641f01fc1bf5802f504f76db] => 1684850446 [_oembed_e40e4a2340cddfec3881eaa27ca9caad] => [_oembed_time_e40e4a2340cddfec3881eaa27ca9caad] => 1684850446 [_oembed_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => [_oembed_time_e1e00248f4931b98fddb4e33648cf446] => 1684850447 [_oembed_e8baf59a40a0cdfaea977ef659384199] => [_oembed_time_e8baf59a40a0cdfaea977ef659384199] => 1684850447 [_oembed_72ef3c3cf95ed36688a7ac9f2b5832c9] => [_oembed_time_72ef3c3cf95ed36688a7ac9f2b5832c9] => 1685195154 [_oembed_576c1f88631aa4424c3b85656bedc1d1] => [_oembed_time_576c1f88631aa4424c3b85656bedc1d1] => 1685699516 [_oembed_a07a7a3b4c167d020a573b6753cd0d3e] => [_oembed_time_a07a7a3b4c167d020a573b6753cd0d3e] => 1687156788 [_oembed_bb8a4d8e0fab5ea76b99be3c2c8a6aa5] => [_oembed_time_bb8a4d8e0fab5ea76b99be3c2c8a6aa5] => 1687156788 [_oembed_cc0c09c3fa550ae3b236e158ef22a5f7] => [_oembed_time_cc0c09c3fa550ae3b236e158ef22a5f7] => 1687156788 [_oembed_d2038722fc3985ea85b63deeb16f21ec] => [_oembed_time_d2038722fc3985ea85b63deeb16f21ec] => 1691770812 [_oembed_4301d9bb535ed02bb1f0a0c0cd2da5dd] => [_oembed_time_4301d9bb535ed02bb1f0a0c0cd2da5dd] => 1691770812 [_oembed_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] => [_oembed_time_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] => 1691937646 [_oembed_a5732c082b60b674067b96eb7cfbc3ba] => [_oembed_time_a5732c082b60b674067b96eb7cfbc3ba] => 1691937646 [_oembed_2a5c24946288122c4d28d00b249b7d7c] => [_oembed_time_2a5c24946288122c4d28d00b249b7d7c] => 1692966864 [_oembed_aa1f235155f38dea833423e4312b3b8c] => [_oembed_time_aa1f235155f38dea833423e4312b3b8c] => 1692966864 [_oembed_b12c295fe2fa84cd6e2f46e5813eaeee] => [_oembed_time_b12c295fe2fa84cd6e2f46e5813eaeee] => 1692966864 [_oembed_8f250ae902648232739e2b54f18e5be9] => [_oembed_time_8f250ae902648232739e2b54f18e5be9] => 1692966864 [_oembed_8bc33b7524653cb1fc3a0886387ae40f] => [_oembed_time_8bc33b7524653cb1fc3a0886387ae40f] => 1692966864 [_oembed_19f3ba9889745499a6164153a4b00cb3] => [_oembed_time_19f3ba9889745499a6164153a4b00cb3] => 1693472218 [_oembed_528d96f3f4597eff6f6b08596372cbcc] => [_oembed_time_528d96f3f4597eff6f6b08596372cbcc] => 1693472218 [_oembed_fef5c663cf04de1466023418ca86b98b] => [_oembed_time_fef5c663cf04de1466023418ca86b98b] => 1696311522 [_oembed_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] => [_oembed_time_7f6dc6c653184719e36fe1dfdf80b4df] => 1696311522 [_oembed_c45d7bea3d9d6e6ee7de95762768c201] => [_oembed_time_c45d7bea3d9d6e6ee7de95762768c201] => 1696311522 [_oembed_9647c3f02e51db4ddcabc35c7b5517aa] => [_oembed_time_9647c3f02e51db4ddcabc35c7b5517aa] => 1696311522 [_oembed_4a9fdcbf2b6b7dbdab6754b96132e56f] => [_oembed_time_4a9fdcbf2b6b7dbdab6754b96132e56f] => 1696311523 [_oembed_55ac4a5224e9d915e888d48b1090ee93] => [_oembed_time_55ac4a5224e9d915e888d48b1090ee93] => 1696311523 [_oembed_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] => [_oembed_time_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] => 1697708505 [_oembed_06e0c9ca02c3f3fd304f63bdbb4d3a73] => [_oembed_time_06e0c9ca02c3f3fd304f63bdbb4d3a73] => 1700691167 [_oembed_6660c1f94f01bbdcf7db891c33057319] => [_oembed_time_6660c1f94f01bbdcf7db891c33057319] => 1700691168 [_oembed_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] => [_oembed_time_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] => 1701802947 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 [3] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja [3] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 9845 [1] => 1469 [2] => 692 ) [tags_name] => Array ( [0] => Csernobil [1] => megemlékezés [2] => Ungvár ) ) [6] => Array ( [id] => 54106 [content] => 35 éve, 1986. április 26-án, éjjel 1 óra 23 perckor következett be a csernobili atomkatasztrófa, történelmünk legnagyobb nukleáris balesete. A kerek évforduló alkalmából az Ukrposta tematikus bélyegsorozatot adott ki Visszatekintés a múltba címmel.
A jegyeket mától lehet megvásárolni bármelyik postahivatalban vagy a hivatalos filatéliai online-üzletben.
A bélyegen a Csernobilban elhelyezett emlékmű látható. Natalija Muhina, az Ukrposta filatéliai osztályának vezetője elmondta, hogy ez már a harmadik bélyeg, melyet a katasztrófa emlékének szenteltek, azonban ez alkalommal nagyon sokat dolgoztak rajta, hogy teljesen más legyen, mint az előző kettő.
A bélyegből 130 ezer példányt nyomtattak, 9 hrivnyába kerül.
[type] => post [excerpt] => 35 éve, 1986. április 26-án, éjjel 1 óra 23 perckor következett be a csernobili atomkatasztrófa, történelmünk legnagyobb nukleáris balesete. A kerek évforduló alkalmából az Ukrposta tematikus bélyegsorozatot adott ki Visszatekintés a múltba címmel. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1619458380 [modified] => 1619454094 ) [title] => Bélyeget adott ki az Ukrposta a csernobili katasztrófa 35. évfordulójára [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=54106&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 54106 [uk] => 53808 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 53809 [image] => Array ( [id] => 53809 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/marka-ch.jpg [original_lng] => 254761 [original_w] => 1637 [original_h] => 787 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/marka-ch-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/marka-ch-300x144.jpg [width] => 300 [height] => 144 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/marka-ch-768x369.jpg [width] => 768 [height] => 369 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/marka-ch-1024x492.jpg [width] => 1024 [height] => 492 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/marka-ch-1536x738.jpg [width] => 1536 [height] => 738 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/marka-ch.jpg [width] => 1637 [height] => 787 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/marka-ch.jpg [width] => 1637 [height] => 787 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1619443294:4 [_thumbnail_id] => 53809 [_edit_last] => 4 [views_count] => 2557 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8a549992ec12752ab1000683ed0de77f] =>[_oembed_time_8a549992ec12752ab1000683ed0de77f] => 1619438017 [_oembed_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] =>Розкажу Вам про перший у світі продукт, сировина якого - яблука походять з Чорнобильської зони. Так, саме з неї. Це...
Posted by Oleksandr Koval on Saturday, February 13, 2021[_oembed_time_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] => 1619447590 [_oembed_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => [_oembed_time_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => 1619843825 [_oembed_6dcf0ac1b8a2aa33d863b9f4204063c8] => [_oembed_time_6dcf0ac1b8a2aa33d863b9f4204063c8] => 1621344201 [_oembed_eb429c457325af661f3f97bd9739edb5] => [_oembed_time_eb429c457325af661f3f97bd9739edb5] => 1659372340 [_oembed_21a475256e2366394665abb4c7f59ab0] => [_oembed_time_21a475256e2366394665abb4c7f59ab0] => 1662921319 [_oembed_42a05da5e2ba1c44a8250ccd0f7e5e5d] => [_oembed_time_42a05da5e2ba1c44a8250ccd0f7e5e5d] => 1666530107 [_oembed_dd1fd8f35004fd6d8f48b530bf9c3784] => [_oembed_time_dd1fd8f35004fd6d8f48b530bf9c3784] => 1667999412 [_oembed_d8a77eddf7c358d13339fba3c7d0c228] =>"Кримський міст на біс!": "Укрпошта" анонсувала випуск нової марки https://t.co/GtYd0x8ij9 #новини #ТСН pic.twitter.com/fjzhC4guU1
— ТСН.ua (канал 1+1) (@tsnua) November 3, 2022[_oembed_time_d8a77eddf7c358d13339fba3c7d0c228] => 1675880464 [_oembed_d8e2f4c494b7e783e0e29b604073a3d8] => [_oembed_time_d8e2f4c494b7e783e0e29b604073a3d8] => 1677136972 [_oembed_35b2332927fd4db9df96eabf653616ee] => [_oembed_time_35b2332927fd4db9df96eabf653616ee] => 1683918059 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 596 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Érdekes [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 11999 [1] => 9845 [2] => 1331 ) [tags_name] => Array ( [0] => bélyeg [1] => Csernobil [2] => Ukrposta ) ) [7] => Array ( [id] => 54087 [content] => Csendes gyertyagyújtással emlékeztek meg az éppen 35 évvel ezelőtti csernobili atomerőmű-baleset áldozataira Szlavuticsban (A kiürített Pripjaty város lakosságát ide telepítették át. – a szerk.). Hétfő hajnalban – az egykori tragédia óráiban – több száz ismerős, barát helyezte el az emlékezés virágait, gyertyáit az áldozatok emlékfalánál.
1986. április 26-án hajlani fél kettőkor egy rosszul elvégzett teszt miatt robbant fel az atomerőmű 4-es reaktora, ezzel bekövetkezett a világ eddigi legnagyobb nukleáris katasztrófája. Több tucat dolgozó és tűzoltó halt meg azonnal, később pedig mintegy négyezren vesztették életüket a sugárzás miatt.
Légifelvétel a csernobili atomerőműről néhány nappal a katasztrófa után 1986-ban
(MTI Rt. Fotószerkesztőség/Magyar Távirati Iroda Rt.)A védőépületek hiánya miatt a tragédia bekövetkezte után óriási radioaktív felhő, sugárszennyezés vonult végig a Szovjetunió nyugati részén, valamint Európa más részein is. A Szovjetunió megpróbálta eltitkolni a balesetet, de először Svédországban, majd máshol is mérték a sugárzás szintjének hirtelen emelkedését, így beismerésre kényszerült. Mihail Gorbacsov húsz évvel később azt nyilatkozta, hogy a Szovjetunió összeomlásának folyamatát igazából a csernobili katasztrófa indította el.
Az atombaleset 35. évfordulóján Ukrajna azt szeretné, ha Csernobilt felvennék az UNESCO világörökségi listájára, ezért pályázik arra. Reményeik szerint ezzel pénzügyi forrásokhoz jutnának és nőne az idegenforgalom is.
(Euronews)
[type] => post [excerpt] => Csendes gyertyagyújtással emlékeztek meg az éppen 35 évvel ezelőtti csernobili atomerőmű-baleset áldozataira Szlavuticsban. Hétfő hajnalban – az egykori tragédia óráiban – több száz ismerős, barát helyezte el az emlékezés virágait, gyertyáit az ál... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1619442000 [modified] => 1619445129 ) [title] => Megemlékezés a 35 évvel ezelőtti csernobili atombalesetről [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=54087&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 54087 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 54090 [image] => Array ( [id] => 54090 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/megemlekezes-csernobil.jpg [original_lng] => 75618 [original_w] => 1000 [original_h] => 563 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/megemlekezes-csernobil-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/megemlekezes-csernobil-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/megemlekezes-csernobil-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/megemlekezes-csernobil.jpg [width] => 1000 [height] => 563 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/megemlekezes-csernobil.jpg [width] => 1000 [height] => 563 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/megemlekezes-csernobil.jpg [width] => 1000 [height] => 563 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/megemlekezes-csernobil.jpg [width] => 1000 [height] => 563 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1619434332:5 [_oembed_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] =>[_oembed_time_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] => 1619432111 [views_count] => 1866 [_thumbnail_id] => 54090 [_edit_last] => 5 [_oembed_2228f541f2169e2a43541247afe4ff95] => [_oembed_time_2228f541f2169e2a43541247afe4ff95] => 1619432354 [_oembed_305f7344a9f014e8c43c9402c86ae223] => [_oembed_time_305f7344a9f014e8c43c9402c86ae223] => 1619432354 [_oembed_4732ebfdb5920baa06a45cfc94ca0040] => [_oembed_time_4732ebfdb5920baa06a45cfc94ca0040] => 1619432354 [_oembed_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => [_oembed_time_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => 1620045526 [_oembed_3cd084fd68464b9b5f15a46061a43047] => [_oembed_time_3cd084fd68464b9b5f15a46061a43047] => 1620920917 [_oembed_8a549992ec12752ab1000683ed0de77f] => [_oembed_time_8a549992ec12752ab1000683ed0de77f] => 1621173734 [_oembed_39c8791d86400dc9a7e44a11d8eaea3b] =>Розкажу Вам про перший у світі продукт, сировина якого - яблука походять з Чорнобильської зони. Так, саме з неї. Це...
Posted by Oleksandr Koval on Saturday, February 13, 2021[_oembed_time_39c8791d86400dc9a7e44a11d8eaea3b] => 1621379551 [_oembed_8fd0bfd02a17513d7f87120fb8d6eed3] => [_oembed_time_8fd0bfd02a17513d7f87120fb8d6eed3] => 1621496997 [_oembed_bbbbdabc2b73615be3b1b27ef29667b5] => [_oembed_time_bbbbdabc2b73615be3b1b27ef29667b5] => 1622378007 [_oembed_93e1dfe76aff9915e13c1577b4dc712e] => [_oembed_time_93e1dfe76aff9915e13c1577b4dc712e] => 1622968811 [_oembed_08d655a770d87a02c44dbaf152910d93] => [_oembed_time_08d655a770d87a02c44dbaf152910d93] => 1623370701 [_oembed_652273a30bf87e922c4d893d2fec6ebc] => [_oembed_time_652273a30bf87e922c4d893d2fec6ebc] => 1625290926 [_oembed_e6b75765fa5093e451f4424865e2f0f5] => [_oembed_time_e6b75765fa5093e451f4424865e2f0f5] => 1625290926 [_oembed_da2c5fd7970e08024648d13bc97d82a1] => [_oembed_time_da2c5fd7970e08024648d13bc97d82a1] => 1625837514 [_oembed_afa8d7253292fd29e413a8ff604f7cbc] => [_oembed_time_afa8d7253292fd29e413a8ff604f7cbc] => 1628080017 [_oembed_829536f38489f4562990bb0095425e77] => [_oembed_time_829536f38489f4562990bb0095425e77] => 1630853376 [_oembed_2a655d61531d9b32a4ddc4042cb283ed] => [_oembed_time_2a655d61531d9b32a4ddc4042cb283ed] => 1630853376 [_oembed_8cf0ce0356095e91a9791a5d736cf777] => [_oembed_time_8cf0ce0356095e91a9791a5d736cf777] => 1633829899 [_oembed_38059230f0c14f8788a3160deecf2737] => [_oembed_time_38059230f0c14f8788a3160deecf2737] => 1634084746 [_oembed_f06e8b2b308b5d6a64114215aa76d527] => [_oembed_time_f06e8b2b308b5d6a64114215aa76d527] => 1634544389 [_oembed_7087e74e4d79b9c147056f5c55de3635] => [_oembed_time_7087e74e4d79b9c147056f5c55de3635] => 1634544389 [_oembed_269fc0292ed0d6785f7a0762454dc027] => [_oembed_time_269fc0292ed0d6785f7a0762454dc027] => 1634544390 [_oembed_4f803fa7532b9f969e1abd2142778b80] => [_oembed_time_4f803fa7532b9f969e1abd2142778b80] => 1635770267 [_oembed_c8895a3475ec0fdae53c839d2a173a63] =>#Niagara Falls illuminated 🔴⚪️🟢 into Hungarian National colours on the occasion of 65th anniversary of the 1956 Hungarian Revolution and Freedom Fight. Touching moments w @Dr_Ferenc_Dancs and Amb @vassmari honouring our brave heroes who fought for our country’s independence🇭🇺🇨🇦 pic.twitter.com/uEZKuR3vdi
— Valér Palkovits (@PalkovitsValer) October 23, 2021[_oembed_time_c8895a3475ec0fdae53c839d2a173a63] => 1635770267 [_oembed_169471aedc3a3c629239f2f95855f991] => [_oembed_time_169471aedc3a3c629239f2f95855f991] => 1637239012 [_oembed_96dcf78be49292206066dfb05095e07b] => [_oembed_time_96dcf78be49292206066dfb05095e07b] => 1637239013 [_oembed_b0405379abf7ba3cdf50e214001a06f2] => [_oembed_time_b0405379abf7ba3cdf50e214001a06f2] => 1637239013 [_oembed_8897d4a21e6fd5b97b96a33c9a5fee36] => [_oembed_time_8897d4a21e6fd5b97b96a33c9a5fee36] => 1637239013 [_oembed_a54f5973bb9451345d97038aa6eff7e1] => [_oembed_time_a54f5973bb9451345d97038aa6eff7e1] => 1637239013 [_oembed_306b1092b84ab623e32dfb7915840d39] => [_oembed_time_306b1092b84ab623e32dfb7915840d39] => 1638582242 [_oembed_ceff8584931bb00d335b20905a39dea1] => [_oembed_time_ceff8584931bb00d335b20905a39dea1] => 1639044971 [_oembed_506b73608ed3767de18e4a34f45a811e] => [_oembed_time_506b73608ed3767de18e4a34f45a811e] => 1642633654 [_oembed_5171c6b319bdde6d87aa87b64686f709] => [_oembed_time_5171c6b319bdde6d87aa87b64686f709] => 1643200720 [_oembed_9ad108561c8bcfb4dfa492ee95cfa69b] => [_oembed_time_9ad108561c8bcfb4dfa492ee95cfa69b] => 1643200720 [_oembed_52c52eadd80406d1c7f8ab51417ea65a] => [_oembed_time_52c52eadd80406d1c7f8ab51417ea65a] => 1643200720 [_oembed_a0cc2479ca3fd26086ce4e5cdf69a55d] => [_oembed_time_a0cc2479ca3fd26086ce4e5cdf69a55d] => 1643490028 [_oembed_582ed01d2b880a37a4189337d4b6e476] => [_oembed_time_582ed01d2b880a37a4189337d4b6e476] => 1646140781 [_oembed_5f11d11abf7792ed5815a89637feea1d] => [_oembed_time_5f11d11abf7792ed5815a89637feea1d] => 1646140781 [_oembed_c10ae283c33f2430ec14b899b9f38f96] => [_oembed_time_c10ae283c33f2430ec14b899b9f38f96] => 1646140782 [_oembed_5a66a088f5a9956db224fdd42b099081] => [_oembed_time_5a66a088f5a9956db224fdd42b099081] => 1646150177 [_oembed_3211def2664660cb488ced2e39727496] => [_oembed_time_3211def2664660cb488ced2e39727496] => 1646319595 [_oembed_f975da09c716161a7bb2af0e963b51e6] => [_oembed_time_f975da09c716161a7bb2af0e963b51e6] => 1649013607 [_oembed_6fa04a44db44fdeaa6a2f4540f5cc854] => [_oembed_time_6fa04a44db44fdeaa6a2f4540f5cc854] => 1649013607 [_oembed_1016f3f9f33dd0328ecb5127069540fc] => [_oembed_time_1016f3f9f33dd0328ecb5127069540fc] => 1650370667 [_oembed_9360218ef64e260175b42dc515e5925c] => [_oembed_time_9360218ef64e260175b42dc515e5925c] => 1654351498 [_oembed_69b23315c4730a33d989637f61d581ea] => [_oembed_time_69b23315c4730a33d989637f61d581ea] => 1655646136 [_oembed_56d08666f05ed8da96e19b52b602b9fe] => [_oembed_time_56d08666f05ed8da96e19b52b602b9fe] => 1656441287 [_oembed_a81fbb632c964f0f08bbf656a43224f8] => [_oembed_time_a81fbb632c964f0f08bbf656a43224f8] => 1658491838 [_oembed_c974c90cb04b9ee04b4641190aeb2c09] => [_oembed_time_c974c90cb04b9ee04b4641190aeb2c09] => 1658491838 [_oembed_2419554f6eb3cd6ee48ed19dd09581e8] => [_oembed_time_2419554f6eb3cd6ee48ed19dd09581e8] => 1661888208 [_oembed_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => [_oembed_time_9c6d26a969993d8cd71706a0ea71fd0b] => 1665600518 [_oembed_9558f899db7415415043bea37228c269] => [_oembed_time_9558f899db7415415043bea37228c269] => 1668016530 [_oembed_85706fef71e7e93fb944103ef62e8869] => [_oembed_time_85706fef71e7e93fb944103ef62e8869] => 1668016530 [_oembed_c044737e7b3eab9dca9e12d135adeee9] => [_oembed_time_c044737e7b3eab9dca9e12d135adeee9] => 1668016530 [_oembed_739ab245ad80a468b5e51e0f622ebb40] => [_oembed_time_739ab245ad80a468b5e51e0f622ebb40] => 1668016531 [_oembed_cbda1c7e89169587571e0b9e7cbfe5b9] => [_oembed_time_cbda1c7e89169587571e0b9e7cbfe5b9] => 1668016531 [_oembed_d621e36c59169ec5beaea5b6f927d416] => [_oembed_time_d621e36c59169ec5beaea5b6f927d416] => 1674142910 [_oembed_5bc411176f0246180fb39b4c8bf2fae0] => [_oembed_time_5bc411176f0246180fb39b4c8bf2fae0] => 1674142910 [_oembed_ae108fdc9eb347333b18bc657b8ae1f8] => [_oembed_time_ae108fdc9eb347333b18bc657b8ae1f8] => 1674142910 [_oembed_07d148c56ce968ceadc87f136752631b] => [_oembed_time_07d148c56ce968ceadc87f136752631b] => 1674202930 [_oembed_618843e766cb75ba36401d7fee1e1339] => [_oembed_time_618843e766cb75ba36401d7fee1e1339] => 1682015442 [_oembed_a2e4b0ca4c5863026a911cb674d95f1a] => [_oembed_time_a2e4b0ca4c5863026a911cb674d95f1a] => 1682671748 [_oembed_72ef3c3cf95ed36688a7ac9f2b5832c9] => [_oembed_time_72ef3c3cf95ed36688a7ac9f2b5832c9] => 1685126745 [_oembed_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => [_oembed_time_9cdf58145dd2ce4e2113bbb1b86954f9] => 1685126745 [_oembed_c10d140d3214b122f7e60904501b797f] => [_oembed_time_c10d140d3214b122f7e60904501b797f] => 1689606455 [_oembed_39acc11c6fe0e0755b28a9b6ee235d45] => [_oembed_time_39acc11c6fe0e0755b28a9b6ee235d45] => 1692966874 [_oembed_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] => [_oembed_time_7d419478ef8cf8b1beccd247e13122ba] => 1692966874 [_oembed_a5732c082b60b674067b96eb7cfbc3ba] => [_oembed_time_a5732c082b60b674067b96eb7cfbc3ba] => 1692966874 [_oembed_e18ac754ae5120396bd99e8fda539ed5] => [_oembed_time_e18ac754ae5120396bd99e8fda539ed5] => 1698742819 [_oembed_06e0c9ca02c3f3fd304f63bdbb4d3a73] => [_oembed_time_06e0c9ca02c3f3fd304f63bdbb4d3a73] => 1700582250 [_oembed_6660c1f94f01bbdcf7db891c33057319] => [_oembed_time_6660c1f94f01bbdcf7db891c33057319] => 1700582250 [_oembed_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] => [_oembed_time_6faecfaa59be7de9b8f518e6c3fbcf3d] => 1701893440 [_oembed_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] => [_oembed_time_6e9fa550741aac031262b33c53bb9c70] => 1701893441 [_oembed_301e8345abddafc8878e0284c46f9428] => [_oembed_time_301e8345abddafc8878e0284c46f9428] => 1701893441 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 9845 [1] => 1469 ) [tags_name] => Array ( [0] => Csernobil [1] => megemlékezés ) ) [8] => Array ( [id] => 53867 [content] => Ukrajna az UNESCO világörökségi listájára pályázik Csernobillal abban bízva, hogy finanszírozási forrásokhoz juttathatja őket és nőne az idegenforgalom is, ha az egykori atomerőmű és környéke világörökségi státust kap.
Az erőmű reaktorában 35 éve egy elrontott teszt miatt következett be robbanás, amit azóta is a világ legsúlyosabb nukleáris baleseteként emlegetnek. A katasztrófa radioaktív felhővel borította be Európa egy részét, emberek ezreit kellet evakuálni a térségből. A katasztrófában több tucatnyian haltak meg azonnal, köztük az erőmű dolgozói és a mentéshez érkezett tűzoltók. Később pedig sok ezren vesztették életüket a sugárzással összefüggésbe hozható betegségek miatt.
Úgy véljük, hogy Csernobil felkerülhet az UNESCO örökségi listájára. Jegyzékbe vétele az első és fontos lépés afelé, hogy ez a rendkívüli hely az egész világ számára egyedülállóan érdekes úti cél legyen
− mondta Alekszandr Tkacsenko ukrán kulturális miniszter. Szeretnék, ha a hetvenes években Csernobil közelében épült hatalmas katonai radar, valamint az atomerőmű teljes elzárt zónája 30 kilométeres körben a világörökség része lenne.
(Index)
[type] => post [excerpt] => Ukrajna az UNESCO világörökségi listájára pályázik Csernobillal abban bízva, hogy finanszírozási forrásokhoz juttathatja őket és nőne az idegenforgalom is, ha az egykori atomerőmű és környéke világörökségi státust kap. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1619301120 [modified] => 1619293223 ) [title] => Csernobil – mint a világörökség része? [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=53867&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 53867 [uk] => 54122 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 39311 [image] => Array ( [id] => 39311 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/csernobil4.jpg [original_lng] => 172218 [original_w] => 880 [original_h] => 586 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/csernobil4-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/csernobil4-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/csernobil4-768x511.jpg [width] => 768 [height] => 511 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/csernobil4.jpg [width] => 880 [height] => 586 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/csernobil4.jpg [width] => 880 [height] => 586 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/csernobil4.jpg [width] => 880 [height] => 586 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/csernobil4.jpg [width] => 880 [height] => 586 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1619443327:8 [_thumbnail_id] => 39311 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 5459 [_oembed_8a549992ec12752ab1000683ed0de77f] =>[_oembed_time_8a549992ec12752ab1000683ed0de77f] => 1619211996 [_oembed_a2a3aac1815498c39510e780e65e67be] =>Розкажу Вам про перший у світі продукт, сировина якого - яблука походять з Чорнобильської зони. Так, саме з неї. Це...
Posted by Oleksandr Koval on Saturday, February 13, 2021[_oembed_time_a2a3aac1815498c39510e780e65e67be] => 1619211996 [translation_required_done] => 1 [_oembed_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => [_oembed_time_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => 1620366678 [_oembed_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] => [_oembed_time_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] => 1620366679 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek ) [tags] => Array ( [0] => 9845 [1] => 46078 ) [tags_name] => Array ( [0] => Csernobil [1] => világörökség része ) ) [9] => Array ( [id] => 53918 [content] => A csernobili sugárzás okozta genetikai változásokat nem örökölték azon szülők később született gyermekei, akiknek egészsége súlyosan károsodott az atomerőmű 35 évvel ezelőtti felrobbanása nyomán keletkezett ionizáló sugárzásban – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport 1987-2002 között született 130 gyermek teljes genomjának vizsgálata alapján.
A tudósok olyan gyermekeket vizsgáltak, akiknek szüleit akkor érte a sugárzás, amikor a világ legsúlyosabb nukleáris balesete után a sugárszennyezett térség eltakarítási munkálataiban segédkeztek. Ez az első tanulmány, amely bizonyítja, hogy a sugárzás okozta DNS-károsodást nem öröklik a jövőbeni gyermekek – olvasható a BBC News honlapján.
Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) vezette nemzetközi kutatócsoport a Science című folyóiratban tette közzé eredményeit.
Stephen Chanock, az NCI munkatársa elmondta, hogy a kutatócsoport teljes családokat vont be a tanulmányba, hogy a tudósok összehasonlíthassák az anya, az apa és a gyermek DNS-készletét.
“Nem azt néztük meg, hogy mi történt azokkal a gyermekekkel, akik már az anyaméhben voltak a balesetkor, hanem az úgynevezett új mutációkat vizsgáltuk. Minden nemzedékben van 50-100 ilyen mutáció és ezek véletlenek” – magyarázta.
“Megnéztük az apák és az anyák genomját, majd a gyermekekét. További kilenc hónapig vizsgáltunk minden olyan lehetséges jelet a mutációk számában, amely a szülők sugárzásnak való kitettségével állt kapcsolatban. Semmit nem találtunk” – hangoztatta.
A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy a szülők szervezetét ért sugárzás nincs hatással a jövőben fogant gyermekekre.
Egy másik Csernobillal kapcsolatos kutatásban Gerry Thomas, a londoni Imperial College professzora és kollégái a nyirokmirigy rákot tanulmányozták, mivel a baleset nyomán mintegy ötezer ilyen esetet jegyeztek fel, a betegek többségét meggyógyították.
“Azt találtuk, hogy nincs különbség a csernobili sugárzás okozta nyirokmirigyrák és más nyirokmirigydaganatok között” – idézte a professzort a BBC.
“Nincs Csernobil okozta démon tumor, amelyet ne tudnánk gyógyítani, ugyanúgy kezeljük ezeket az eseteket, mint más ilyen betegséget” – tette hozzá.Forrás: mti.hu
[type] => post [excerpt] => [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1619299860 [modified] => 1619280109 ) [title] => A csernobili sugárzás okozta egészségkárosodás nem terjedt át a betegek később született gyermekeire [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=53918&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 53918 [uk] => 54255 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 53920 [image] => Array ( [id] => 53920 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/main-1500-11.jpg [original_lng] => 331424 [original_w] => 1500 [original_h] => 1014 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/main-1500-11-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/main-1500-11-300x203.jpg [width] => 300 [height] => 203 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/main-1500-11-768x519.jpg [width] => 768 [height] => 519 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/main-1500-11-1024x692.jpg [width] => 1024 [height] => 692 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/main-1500-11.jpg [width] => 1500 [height] => 1014 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/main-1500-11.jpg [width] => 1500 [height] => 1014 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/main-1500-11.jpg [width] => 1500 [height] => 1014 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1619521607:2 [_thumbnail_id] => 53920 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 2323 [translation_required_done] => 1 [_oembed_8a549992ec12752ab1000683ed0de77f] =>[_oembed_time_8a549992ec12752ab1000683ed0de77f] => 1619289071 [_oembed_a2a3aac1815498c39510e780e65e67be] =>Розкажу Вам про перший у світі продукт, сировина якого - яблука походять з Чорнобильської зони. Так, саме з неї. Це...
Posted by Oleksandr Koval on Saturday, February 13, 2021[_oembed_time_a2a3aac1815498c39510e780e65e67be] => 1619289071 [_oembed_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] => [_oembed_time_82b20fb7a4e7441b6b31535292e9bbec] => 1619781618 [_oembed_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => [_oembed_time_2c47cca4b39f5301a1750e11d2a2de02] => 1619838304 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 594 [3] => 49 [4] => 592 [5] => 598 [6] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Egészség [3] => Hírek [4] => Társadalom [5] => Tudomány [6] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 9845 [1] => 46166 [2] => 46167 ) [tags_name] => Array ( [0] => Csernobil [1] => egészségkárosodás [2] => tudományos vizsgálat ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 9845 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 9845 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )
Csernobil (1 Oldal)









