Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjMxNzQ3O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 185560 [content] =>Oroszország és Ukrajna elesett katonák holttesteit cseréltre ki pénteken – írja a The Kyiv Independent.
Az ügyben eljáró ukrán hatóság azt közölte, hogy 140 katona holttestét kapták vissza, akiknak nagy többsége (112 fő) a Donyecki területen harcolt. 20-an Luhanszkban, 5-en Szumiban, 2-en Zaporizzsjában, 1 fő pedig Herszonban esett el.
Az azonosítás után a védők holttestét átadjuk a családjuknak, hogy méltó módon eltemessék őket – tették hozzá a közleményben.
A The Kyiv Independent azt is megjegyezte, hogy a legutóbbi ilyen csere március 29-én volt, és akkor 121 katona holtteste került vissza az ukrán félhez. Az ukrán elnök februárban azt mondta, hogy 31 ezer katonájuk halt meg a háborúban, de a valós szám sokak szerint ennél jóval magasabb lehet.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Oroszország és Ukrajna elesett katonák holttesteit cseréltre ki pénteken – írja a The Kyiv Independent. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1714242120 [modified] => 1714238746 ) [title] => Elesett katonákat cserélt Oroszország és Ukrajna [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=185560&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 185560 [uk] => 185599 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 185561 [image] => Array ( [id] => 185561 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/elesett-katonak-temeto.webp [original_lng] => 174858 [original_w] => 1240 [original_h] => 827 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/elesett-katonak-temeto-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/elesett-katonak-temeto-300x200.webp [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/elesett-katonak-temeto-768x512.webp [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/elesett-katonak-temeto-1024x683.webp [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/elesett-katonak-temeto.webp [width] => 1240 [height] => 827 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/elesett-katonak-temeto.webp [width] => 1240 [height] => 827 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/elesett-katonak-temeto.webp [width] => 1240 [height] => 827 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1714236885:8 [_thumbnail_id] => 185561 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 1156 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 15868 [1] => 31747 [2] => 934642 [3] => 934643 ) [tags_name] => Array ( [0] => csere [1] => elesett katonák [2] => halotak [3] => holttestek hazaszállítása ) ) [1] => Array ( [id] => 182788 [content] =>A repatriálási intézkedések eredményeként 121 elesett katona holtteste került vissza Ukrajnába.
Az Ukrán Fegyveres Erők a hazaszállított holttesteket és maradványokat a kijelölt állami intézményekbe szállítják. A bűnüldöző szervek képviselői és törvényszéki szakértők fogják azonosítani az áldozatokat.
Az azonosítás után az ukrán védők testét átadják a családjuknak, hogy méltó temetésben részesülhessenek – írta az Ukrajinszka Pravda.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A repatriálási intézkedések eredményeként 121 elesett katona holtteste került vissza Ukrajnába. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1711799760 [modified] => 1711760687 ) [title] => 121 elesett katona holttestét hozták haza [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=182788&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 182788 [uk] => 182695 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 182697 [image] => Array ( [id] => 182697 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1.jpg [original_lng] => 98542 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3305527-1.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1711753488:12 [_thumbnail_id] => 182697 [_edit_last] => 12 [views_count] => 593 [_oembed_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] => [_oembed_time_a4e1e6d621def8a12d2ca850445a3f52] => 1714394488 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 31747 [1] => 8149 [2] => 120993 [3] => 43000 ) [tags_name] => Array ( [0] => elesett katonák [1] => hazaszállítás [2] => holttestek [3] => veszteség ) ) [2] => Array ( [id] => 180847 [content] =>A kormány pénzügyi támogatást állapított meg az elesett ukrán védők gyermekei számára 6100 hrivnya összegben – közölte kedden Tarasz Melnicsuk, a kormány parlamenti megbízottja a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a kormány határozata értelmében célzott támogatást állapítottak meg azoknak a gyermekeknek, akik Ukrajna elesett védőjének családtagja státuszt kaptak, és akiknek a családfenntartója nem volt tagja a területi közösségek önkéntes alakulatainak, és elesett (eltűnt) az ország védelme során.
Az 1-15 éves gyermekek életkoruktól függően a következő pénzbeli támogatást kapják: egy gyermek után legalább 7800 hrivnyát, ha a családban két vagy több gyermek van, minden gyermek után legalább 6100 hrivnyát.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => 77 katona holttestét sikerült elszállítani az Ukrajna által ellenőrzött területre. A hírt a koordinációs stáb közölte a Telegramon január 26-án. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1706370780 [modified] => 1706369433 ) [title] => 77 elhunyt katona holttestét szállította haza Ukrajna [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=176820&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 176820 [uk] => 176696 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 176697 [image] => Array ( [id] => 176697 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/3179620.jpg [original_lng] => 87877 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/3179620-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/3179620-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/3179620.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/3179620.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/3179620.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/3179620.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/3179620.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1706362234:5 [_thumbnail_id] => 176697 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2219 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 31747 [1] => 8149 [2] => 193321 ) [tags_name] => Array ( [0] => elesett katonák [1] => hazaszállítás [2] => holttest-csere ) ) [4] => Array ( [id] => 156669 [content] =>Ukrajna az ország függetlenségéért életüket adó további 44 katona holttestét szállította haza – jelentette be pénteken Oleh Kotenko, az eltűnt személyekért felelős biztos a Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kotenko azt írta: „Hazaszállítottuk azoknak a katonáknak a holttestét, akik életüket áldozták Ukrajnáért. Ma 44 védő holttestét tudtuk visszaadni családjaiknak.”
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a holttestek hazaszállítása Ukrajna megszállt területeiről a Reintegrációs Minisztérium, az eltűnt személyekért felelős biztos, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Polgári-Katonai Együttműködési és Fegyveres Szolgálat Közös Központja, egyéb bűnüldöző szervek, hivatalok és nemzetközi szervezetek együttműködésével történt. Az elesett védők visszaadásának folyamata még tart, és a Genfi Egyezmény normái szerint zajlik.
Oroszország és Ukrajna rendszeresen kicseréli katonáinak a holttesteit. Ukrajna legutóbb július 14-én 62 elesett katona holttestét szállította haza.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ukrajna az ország függetlenségéért életüket adó további 44 katona holttestét szállította haza – jelentette be pénteken Oleh Kotenko. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1691174760 [modified] => 1691166694 ) [title] => Ukrajna újabb 44 katona holttestét szállította haza [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=156669&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 156669 [uk] => 156666 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 156667 [image] => Array ( [id] => 156667 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-04-12-20-33.jpg [original_lng] => 87516 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-04-12-20-33-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-04-12-20-33-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-04-12-20-33-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-04-12-20-33-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-04-12-20-33.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-04-12-20-33.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-04-12-20-33.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1691155894:12 [_thumbnail_id] => 156667 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1740 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_f6ff0a9f4217d9ea58b08612b44cbca7] => [_oembed_time_f6ff0a9f4217d9ea58b08612b44cbca7] => 1691155895 [_oembed_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => [_oembed_time_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => 1691163968 [_oembed_0c734f0f94e255d96186ce261ab7a975] => [_oembed_time_0c734f0f94e255d96186ce261ab7a975] => 1693074508 [_oembed_440d913192060583c6df2d243f54f94d] =>[_oembed_time_440d913192060583c6df2d243f54f94d] => 1700647860 [_oembed_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] =>I awarded our defenders who have changed the situation in the Black Sea in Ukraine's and the world's favor.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
The battle for the Black Sea continues. But Russia won't win it.
The Black Sea will serve as an example of how Ukraine can restore security for itself and its partners. pic.twitter.com/3CbBkGOSGQ[_oembed_time_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] => 1703658408 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 83882 [4] => 11 [5] => 592 [6] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Kiemelt téma [5] => Társadalom [6] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 31747 [1] => 8149 [2] => 619159 [3] => 193319 [4] => 100699 ) [tags_name] => Array ( [0] => elesett katonák [1] => hazaszállítás [2] => katonák holttestei [3] => Oleh Kotenko [4] => ukrán katonák ) ) [5] => Array ( [id] => 149267 [content] =>The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6ZsA háború kezdete óta csaknem 1800 elesett ukrán katona holttestét adták át családjaiknak.
A legutóbbi művelet alkalmával Ukrajna 79 katona holttestét szállította haza – közölte a Reintegrációs Minisztérium május 30-án. Az elesett katonák holttesteinek átszállítása a Genfi Egyezmények normái szerint történt. A holttestek átszállítása Ukrajna ideiglenesen megszállt területeiről a Reintegrációs Minisztérium alá tartozó Eltűnt Személyek Biztosának Hivatala közreműködésével, valamint a bűnüldöző szervekkel együttműködve történt.
Az eltűnt személyekért felelős biztos forródrótja: 0 800 339 247. Az eltűnt személyeket személyesen is bejelenthetik a biztosnál a (099) 792-01-26-os telefonszámon. Hétvégén Viberen és Telegramon a (095) 896-04-21 számra lehet üzenetet küldeni.
[type] => post [excerpt] => A háború kezdete óta csaknem 1800 elesett ukrán katona holttestét adták át családjaiknak. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1685467260 [modified] => 1685462847 ) [title] => 79 elesett katona holttestét szállította haza Ukrajna [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=149267&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 149267 [uk] => 149223 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 149224 [image] => Array ( [id] => 149224 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/image-1.jpg [original_lng] => 132229 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/image-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/image-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/image-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/image-1-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/image-1-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/image-1.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/image-1.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1685452048:5 [_thumbnail_id] => 149224 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1904 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_0a013e2cb18479bfd6b23db0cff10135] => [_oembed_time_0a013e2cb18479bfd6b23db0cff10135] => 1685452049 [_oembed_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] => [_oembed_time_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] => 1685452049 [_oembed_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => [_oembed_time_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => 1685452049 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 31747 [1] => 193321 ) [tags_name] => Array ( [0] => elesett katonák [1] => holttest-csere ) ) [6] => Array ( [id] => 146314 [content] =>Újabb 80 elhunyt katona holttestét szállították haza. A holttestek átszállítása Ukrajna ideiglenesen megszállt területeiről a Reintegrációs Minisztérium alá tartozó Eltűnt Személyek Biztosának Hivatala közreműködésével, valamint a bűnüldöző szervekkel együttműködve történt.
Meg kell jegyezni, hogy az elesett katonák holttesteinek átszállítása a Genfi Egyezmények normái szerint történik.
Az eltűnt személyekért felelős biztos forródrótja: 0 800 339 247. Az eltűnt személyeket személyesen is bejelenthetik a biztosnál a (099) 792-01-26-os telefonszámon. Hétvégén Viberen és Telegramon a (095) 896-04-21 számra lehet üzenetet küldeni.
[type] => post [excerpt] => Újabb 80 elhunyt katona holttestét szállították haza. A holttestek átszállítása Ukrajna ideiglenesen megszállt területeiről a Reintegrációs Minisztérium alá tartozó Eltűnt Személyek Biztosának Hivatala közreműködésével, valamint a bűnüldöző szerve... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1683307440 [modified] => 1683306332 ) [title] => Ukrajna további 80 elhunyt katona holttestét szállította haza [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=146314&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 146314 [uk] => 146265 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 146266 [image] => Array ( [id] => 146266 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/b2920ffce57764567b2fb63f5cdddae2.jpeg [original_lng] => 49040 [original_w] => 1036 [original_h] => 648 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/b2920ffce57764567b2fb63f5cdddae2-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/b2920ffce57764567b2fb63f5cdddae2-300x188.jpeg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/b2920ffce57764567b2fb63f5cdddae2-768x480.jpeg [width] => 768 [height] => 480 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/b2920ffce57764567b2fb63f5cdddae2-1024x640.jpeg [width] => 1024 [height] => 640 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/b2920ffce57764567b2fb63f5cdddae2.jpeg [width] => 1036 [height] => 648 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/b2920ffce57764567b2fb63f5cdddae2.jpeg [width] => 1036 [height] => 648 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/b2920ffce57764567b2fb63f5cdddae2.jpeg [width] => 1036 [height] => 648 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1683295533:5 [_thumbnail_id] => 146266 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1521 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_0a013e2cb18479bfd6b23db0cff10135] => [_oembed_time_0a013e2cb18479bfd6b23db0cff10135] => 1683295534 [_oembed_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] => [_oembed_time_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] => 1683295534 [_oembed_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => [_oembed_time_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => 1683295534 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 31747 [1] => 193321 ) [tags_name] => Array ( [0] => elesett katonák [1] => holttest-csere ) ) [7] => Array ( [id] => 136753 [content] =>Február 10-én a Reintegrációs Minisztérium, az Eltűnt Személyek Biztosának Hivatala a rendvédelmi szervekkel együttműködve 61 ukrajnai védő holttestét hozta haza és adta át a hozzátartozóknak.
A hírt Ukrajna ideiglenesen megszállt területeinek reintegrációs minisztériuma közölte.
A holttestek átadása a Genfi Egyezmény normáinak és a nemzetközi humanitárius jognak megfelelően történt.
A hivatal eddig 888 védő holttestét szállította haza.
[type] => post [excerpt] => Február 10-én a Reintegrációs Minisztérium, az Eltűnt Személyek Biztosának Hivatala a rendvédelmi szervekkel együttműködve 61 ukrajnai védő holttestét hozta haza és adta át a hozzátartozóknak. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1676136600 [modified] => 1676133375 ) [title] => Ukrajna 61 elesett védő holttestét hozta haza [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=136753&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 136753 [uk] => 136624 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 136625 [image] => Array ( [id] => 136625 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/d11b886f28ab5513b9118baeabde0279495c5cda.jpg [original_lng] => 64298 [original_w] => 960 [original_h] => 540 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/d11b886f28ab5513b9118baeabde0279495c5cda-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/d11b886f28ab5513b9118baeabde0279495c5cda-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/d11b886f28ab5513b9118baeabde0279495c5cda-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/d11b886f28ab5513b9118baeabde0279495c5cda.jpg [width] => 960 [height] => 540 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/d11b886f28ab5513b9118baeabde0279495c5cda.jpg [width] => 960 [height] => 540 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/d11b886f28ab5513b9118baeabde0279495c5cda.jpg [width] => 960 [height] => 540 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/d11b886f28ab5513b9118baeabde0279495c5cda.jpg [width] => 960 [height] => 540 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1676126176:5 [_thumbnail_id] => 136625 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1394 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] => [_oembed_time_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] => 1676126215 [_oembed_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => [_oembed_time_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => 1676126215 [_oembed_0a013e2cb18479bfd6b23db0cff10135] => [_oembed_time_0a013e2cb18479bfd6b23db0cff10135] => 1676203749 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 31747 [1] => 8149 ) [tags_name] => Array ( [0] => elesett katonák [1] => hazaszállítás ) ) [8] => Array ( [id] => 136571 [content] =>Lelki programmal egybekötött, több napos bécsi kirándulást szervezett a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye „CARITAS” Jótékonysági Alapítványa az Ukrajna védelme során életüket vesztett kárpátaljai katonák családtagjai számára. A szervezésbe és a költségek fedezésére ukrajnai és osztrák támogatók is bekapcsolódtak. A kiránduláson a harcok során elesett kárpátaljai katonák szülei, feleségei és gyermekei vettek részt. Az öt napos program alatt Bécs mellett Budapesten és Badenben is eltöltöttek némi időt. Bécsben felkeresték a helyi termálfürdőket is. Az ungvári Jana Csernyikova gyermekeivel együtt vett részt a kiránduláson. Natalija Popadinec 2014-ben veszítette el a fiát a háborúban. Mint fogalmazott, az ilyen kirándulások lehetővé teszik, hogy erőt merítsen az élethez. Míg korábban egy-egy ilyen utazáson 20-30 fő vett részt, addig most 52-en utazhattak el Bécsbe. A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye jótékonysági szervezete a továbbiakban is fog szervezni hasonló programokat azoknak, akik szeretteik elvesztésének fájdalmait hordozzák, annak érdekében, hogy megpihenhessenek és lelkiekben feltöltődjenek.
[type] => post [excerpt] => Lelki programmal egybekötött, több napos bécsi kirándulást szervezett a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye „CARITAS” Jótékonysági Alapítványa az Ukrajna védelme során életüket vesztett kárpátaljai katonák családtagjai számára. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1675963500 [modified] => 1675959955 ) [title] => Kárpátaljai katonák családtagjainak szervezett kirándulást a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=136571&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 136571 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 136574 [image] => Array ( [id] => 136574 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/322315435-579488600905593-8745660901654519310-n.jpg [original_lng] => 277605 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/322315435-579488600905593-8745660901654519310-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/322315435-579488600905593-8745660901654519310-n-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/322315435-579488600905593-8745660901654519310-n-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/322315435-579488600905593-8745660901654519310-n-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/322315435-579488600905593-8745660901654519310-n.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/322315435-579488600905593-8745660901654519310-n.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/322315435-579488600905593-8745660901654519310-n.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1675952756:14 [_oembed_0a013e2cb18479bfd6b23db0cff10135] => [_oembed_time_0a013e2cb18479bfd6b23db0cff10135] => 1675952490 [_thumbnail_id] => 136574 [_edit_last] => 14 [views_count] => 1522 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_12ee218d4e32d33c483877523c84bc20] => [_oembed_time_12ee218d4e32d33c483877523c84bc20] => 1675956309 [_oembed_900a7c7a598f0053d684386709384b28] => [_oembed_time_900a7c7a598f0053d684386709384b28] => 1675956309 [_oembed_4ce90ba999e800005fc9f70fdf7c968d] => [_oembed_time_4ce90ba999e800005fc9f70fdf7c968d] => 1675956309 [_oembed_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] => [_oembed_time_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] => 1675956309 [_oembed_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => [_oembed_time_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => 1675956310 [_oembed_53f1233e1d391df0c1455642b9fe4394] => [_oembed_time_53f1233e1d391df0c1455642b9fe4394] => 1680079533 [_oembed_7a098143d8e9db2c850896ee469228ad] => [_oembed_time_7a098143d8e9db2c850896ee469228ad] => 1680079533 [_oembed_5af6dd9357e935c15a440f6bfa5a3897] => [_oembed_time_5af6dd9357e935c15a440f6bfa5a3897] => 1681753328 [_oembed_6773b92794db0a93d06794444d91d73e] => [_oembed_time_6773b92794db0a93d06794444d91d73e] => 1681753329 [_oembed_e8f6c892f5a17dc7d3fd364b668bb861] => [_oembed_time_e8f6c892f5a17dc7d3fd364b668bb861] => 1683298011 [_oembed_76774b3854832a46d8695e85332d345c] => [_oembed_time_76774b3854832a46d8695e85332d345c] => 1685713700 [_oembed_985a950daa4bd050ff20856fe9c2b709] => [_oembed_time_985a950daa4bd050ff20856fe9c2b709] => 1687781104 [_oembed_4a756a704fa462f28df224bf22779a2d] => [_oembed_time_4a756a704fa462f28df224bf22779a2d] => 1687781105 [_oembed_60c86e873ca09a52a94b4ca001a3295d] => [_oembed_time_60c86e873ca09a52a94b4ca001a3295d] => 1692294101 [_oembed_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => [_oembed_time_a38c1af6b7114acab87ebe9e7b609329] => 1702280248 [_oembed_4bc9e63e36930628ec2b1a926152170b] => [_oembed_time_4bc9e63e36930628ec2b1a926152170b] => 1702908222 [_oembed_3f9192bb3ccd8b47f9a5f4670ae9a49b] => [_oembed_time_3f9192bb3ccd8b47f9a5f4670ae9a49b] => 1708484557 [_oembed_9ea399cb4f020112f2b9b6cbe72e99f2] => [_oembed_time_9ea399cb4f020112f2b9b6cbe72e99f2] => 1711613453 [_oembed_da012952fdb60db31ec3d00e1ff92902] => [_oembed_time_da012952fdb60db31ec3d00e1ff92902] => 1714569558 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 49 [4] => 592 [5] => 854 [6] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Társadalom [5] => vallás [6] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 472727 [1] => 472726 [2] => 472728 [3] => 31747 [4] => 58804 ) [tags_name] => Array ( [0] => „CARITAS” Jótékonysági Alapítvány [1] => bécsi kirándulás [2] => családtagok [3] => elesett katonák [4] => Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye ) ) [9] => Array ( [id] => 126449 [content] =>Azon ungvári katonák emlékére létesítettek fasort a Bozdosi parkban, akik az Ukrajna szabadságáért vívott harcban vesztették életüket. Az Élet-fasort templom oldalánál telepítették. Azt, hogy mindennapjainkat megszokott módon élhetjük, azoknak a katonáknak köszönhetjük, akik az életüket adták Ukrajnáért. A kezdeményezéshez azok az iskolások is csatlakoztak, akiknek a szülei jelenleg is a fronton harcolnak. Az orosz invázió kezdete óta elhunyt ungvári katonák emléke előtt egyperces néma csenddel tisztelegtek a jelenlévők. Minden fa egy elhunyt hőst jelképez. A fasor telepítésében az elhunytak hozzátartozói is részt vettek. Az elhunyt katonák rokonai elmondták, hogy a fákat olyan emberekért ültették, akik a háborúban haltak meg. A rendezvény végén a gyerekek nemzeti színű szalagokat kötöttek a fák ágaira.
[type] => post [excerpt] => Azon ungvári katonák emlékére létesítettek fasort a Bozdosi parkban, akik az Ukrajna szabadságáért vívott harcban vesztették életüket. Az Élet-fasort templom oldalánál telepítették. Azt, hogy mindennapjainkat megszokott módon élhetjük, azoknak a k... [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1668960000 [modified] => 1668958269 ) [title] => Fasort telepítettek a harcokban életüket vesztett katonák emlékére Ungváron (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=126449&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 126449 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 126455 [image] => Array ( [id] => 126455 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314495032-5889605487770298-6655319431410393045-n.jpg [original_lng] => 720297 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314495032-5889605487770298-6655319431410393045-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314495032-5889605487770298-6655319431410393045-n-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314495032-5889605487770298-6655319431410393045-n-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314495032-5889605487770298-6655319431410393045-n-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314495032-5889605487770298-6655319431410393045-n-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314495032-5889605487770298-6655319431410393045-n.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/314495032-5889605487770298-6655319431410393045-n.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1668951070:14 [_oembed_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] => [_oembed_time_1d915886cdd15dbfdf979679af998763] => 1668951022 [_edit_last] => 14 [views_count] => 1127 [_hipstart_feed_include] => 1 [_thumbnail_id] => 126455 [_oembed_5a81993b71f5aad35259f7bc0f8a0e04] => [_oembed_time_5a81993b71f5aad35259f7bc0f8a0e04] => 1668952809 [_oembed_6f4f541c01a1027908c265d6b0002ce4] => [_oembed_time_6f4f541c01a1027908c265d6b0002ce4] => 1668952809 [_oembed_9ee2837087a55f00eb19377c89add108] => [_oembed_time_9ee2837087a55f00eb19377c89add108] => 1668952809 [_oembed_4ff71a85f3854e541890d66fc20a451e] => [_oembed_time_4ff71a85f3854e541890d66fc20a451e] => 1668952810 [_oembed_ff42ab6f4a007911e05637df17a387a9] => [_oembed_time_ff42ab6f4a007911e05637df17a387a9] => 1668952810 [_oembed_8f560531e661e84b79a9025298361062] => [_oembed_time_8f560531e661e84b79a9025298361062] => 1668952810 [_oembed_b26a607e9910c768ffd2a04ad4214045] => [_oembed_time_b26a607e9910c768ffd2a04ad4214045] => 1668952811 [_oembed_4bf13538f888cab6dd1ef34b8d440f3f] => [_oembed_time_4bf13538f888cab6dd1ef34b8d440f3f] => 1669037230 [_oembed_6998005043ecdf78953dad5d6c987a2c] => [_oembed_time_6998005043ecdf78953dad5d6c987a2c] => 1669037230 [_oembed_be990961ca1bf033a9f37e50d6c5298d] => [_oembed_time_be990961ca1bf033a9f37e50d6c5298d] => 1669037230 [_oembed_d808c58f0789b3b1df5cde7ddcbeff72] => [_oembed_time_d808c58f0789b3b1df5cde7ddcbeff72] => 1669037231 [_oembed_a3a7c669e411bd53ae662c0068b8695b] => [_oembed_time_a3a7c669e411bd53ae662c0068b8695b] => 1669037231 [_oembed_c32b5b133c09c559a151601bd343d91e] => [_oembed_time_c32b5b133c09c559a151601bd343d91e] => 1669123714 [_oembed_321088c111dbff0503369f4b476d3e6c] => [_oembed_time_321088c111dbff0503369f4b476d3e6c] => 1671307750 [_oembed_bf4830050f6f428fdd101ab913e5d6f6] => [_oembed_time_bf4830050f6f428fdd101ab913e5d6f6] => 1671307750 [_oembed_711402dc241d481ee61cfd48b6f2e519] => [_oembed_time_711402dc241d481ee61cfd48b6f2e519] => 1671307750 [_oembed_375b467f96fc3309769e5ae3b6724629] => [_oembed_time_375b467f96fc3309769e5ae3b6724629] => 1671307751 [_oembed_112d53ab5c4dd1251c164cc6a2b20a7a] => [_oembed_time_112d53ab5c4dd1251c164cc6a2b20a7a] => 1671307751 [_oembed_2c4df539a2a439a6c65ebba43f83a505] => [_oembed_time_2c4df539a2a439a6c65ebba43f83a505] => 1671307751 [_oembed_02c869f4c546ceb7e3a0bf778147c739] => [_oembed_time_02c869f4c546ceb7e3a0bf778147c739] => 1671307752 [_oembed_9b6af6382a67edcb4eba640d8e9c192f] => [_oembed_time_9b6af6382a67edcb4eba640d8e9c192f] => 1672215159 [_oembed_36019d64ffe347409e7439b19ade67ae] => [_oembed_time_36019d64ffe347409e7439b19ade67ae] => 1672215159 [_oembed_c04cce7425b708f2a82a3391872857c5] => [_oembed_time_c04cce7425b708f2a82a3391872857c5] => 1672215159 [_oembed_97829f2b2499fef297aa4dc8ac9604d4] => [_oembed_time_97829f2b2499fef297aa4dc8ac9604d4] => 1673710173 [_oembed_475c5b2556e6a54d55c969e6a956f3f6] => [_oembed_time_475c5b2556e6a54d55c969e6a956f3f6] => 1673710173 [_oembed_3cec50e813ac6dbf3d31c51ad5f7c92a] => [_oembed_time_3cec50e813ac6dbf3d31c51ad5f7c92a] => 1673710174 [_oembed_d21429d77ff886595c3a1cb4ea456edf] => [_oembed_time_d21429d77ff886595c3a1cb4ea456edf] => 1673851569 [_oembed_df1c873bbec0b35229424063ee332411] => [_oembed_time_df1c873bbec0b35229424063ee332411] => 1673851569 [_oembed_86380483c13e771b14f0bb6444a10936] => [_oembed_time_86380483c13e771b14f0bb6444a10936] => 1675018213 [_oembed_9b5051b340f9e3fef6469239b3413c45] => [_oembed_time_9b5051b340f9e3fef6469239b3413c45] => 1676701271 [_oembed_3f2a6aaf3b95c5560c98624fe948d5de] => [_oembed_time_3f2a6aaf3b95c5560c98624fe948d5de] => 1676701271 [_oembed_d8e2f4c494b7e783e0e29b604073a3d8] => [_oembed_time_d8e2f4c494b7e783e0e29b604073a3d8] => 1676701271 [_oembed_29b5ec46e16ca96eb126f04b8c6e784a] => [_oembed_time_29b5ec46e16ca96eb126f04b8c6e784a] => 1676701271 [_oembed_67d88f2cc736ec5df85fcb38d0298db3] => [_oembed_time_67d88f2cc736ec5df85fcb38d0298db3] => 1676984914 [_oembed_19f664687aa4750020a9a10cc6dd88dd] => [_oembed_time_19f664687aa4750020a9a10cc6dd88dd] => 1676984914 [_oembed_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => [_oembed_time_790bf4373ec0b848b846bac86248e32b] => 1676984914 [_oembed_17309284c7f28fd9a879efa0bee6d8f5] => [_oembed_time_17309284c7f28fd9a879efa0bee6d8f5] => 1676984914 [_oembed_1b3714f12c233abeab2ee5fdc1fb16ce] => [_oembed_time_1b3714f12c233abeab2ee5fdc1fb16ce] => 1678739220 [_oembed_4e85855e0b2ca50eae2177d3af191f3f] => [_oembed_time_4e85855e0b2ca50eae2177d3af191f3f] => 1678739220 [_oembed_f7c47e045e166b6e4b4de79dd21313e8] => [_oembed_time_f7c47e045e166b6e4b4de79dd21313e8] => 1678739220 [_oembed_77224a8d7cd2e4b6719a192eddafca4f] => [_oembed_time_77224a8d7cd2e4b6719a192eddafca4f] => 1678739220 [_oembed_d25304805b82ac7c02092bc1974b6eff] => [_oembed_time_d25304805b82ac7c02092bc1974b6eff] => 1678739220 [_oembed_fdb392774a4d3640ed336a8c6b1346d8] => [_oembed_time_fdb392774a4d3640ed336a8c6b1346d8] => 1678739220 [_oembed_3721442cc4a56732e5b58e92fe3d40a9] => [_oembed_time_3721442cc4a56732e5b58e92fe3d40a9] => 1678739220 [_oembed_360970a939e4021ba35ccf50067110da] => [_oembed_time_360970a939e4021ba35ccf50067110da] => 1679998837 [_oembed_370fd8fa872c2ef5bd85e3e2ee4a8c03] => [_oembed_time_370fd8fa872c2ef5bd85e3e2ee4a8c03] => 1679998838 [_oembed_5426fbdbe43949effd2b75801a0afc66] => [_oembed_time_5426fbdbe43949effd2b75801a0afc66] => 1681800232 [_oembed_e74a9a555620174d9c188dd4350b5463] => [_oembed_time_e74a9a555620174d9c188dd4350b5463] => 1681800232 [_oembed_f6ff0a9f4217d9ea58b08612b44cbca7] => [_oembed_time_f6ff0a9f4217d9ea58b08612b44cbca7] => 1681800232 [_oembed_67dd7abc353a1988b8e46b0fe3feaeea] => [_oembed_time_67dd7abc353a1988b8e46b0fe3feaeea] => 1685015286 [_oembed_bdc12998175d72141c58a1a54f4a66c9] => [_oembed_time_bdc12998175d72141c58a1a54f4a66c9] => 1685015286 [_oembed_3415801c85b6fca3d233f818e445b620] => [_oembed_time_3415801c85b6fca3d233f818e445b620] => 1685513314 [_oembed_ad3eaaa9e168e7d8b63720532232cde6] => [_oembed_time_ad3eaaa9e168e7d8b63720532232cde6] => 1685513314 [_oembed_576c1f88631aa4424c3b85656bedc1d1] => [_oembed_time_576c1f88631aa4424c3b85656bedc1d1] => 1685513314 [_oembed_de5ed7f66ff2021474a2391d2b1da81f] => [_oembed_time_de5ed7f66ff2021474a2391d2b1da81f] => 1686566554 [_oembed_07b38b0bf9bb027e8214f32fb400f7e5] => [_oembed_time_07b38b0bf9bb027e8214f32fb400f7e5] => 1686566554 [_oembed_22b2e0b0b6843276b72a43313362dd8d] => [_oembed_time_22b2e0b0b6843276b72a43313362dd8d] => 1686566555 [_oembed_8c731782bb4673cb2b068f0de7b37099] => [_oembed_time_8c731782bb4673cb2b068f0de7b37099] => 1686566555 [_oembed_2268548c48465088d2c1e0481b6feb6e] => [_oembed_time_2268548c48465088d2c1e0481b6feb6e] => 1686566555 [_oembed_977ca5f611e7148083552e6e11924e3b] => [_oembed_time_977ca5f611e7148083552e6e11924e3b] => 1686566555 [_oembed_1db7745c7b059a1e7140df5ba84ab64d] => [_oembed_time_1db7745c7b059a1e7140df5ba84ab64d] => 1690293710 [_oembed_19f3ba9889745499a6164153a4b00cb3] => [_oembed_time_19f3ba9889745499a6164153a4b00cb3] => 1693316761 [_oembed_528d96f3f4597eff6f6b08596372cbcc] => [_oembed_time_528d96f3f4597eff6f6b08596372cbcc] => 1693316761 [_oembed_2a5c24946288122c4d28d00b249b7d7c] => [_oembed_time_2a5c24946288122c4d28d00b249b7d7c] => 1693316761 [_oembed_aa1f235155f38dea833423e4312b3b8c] => [_oembed_time_aa1f235155f38dea833423e4312b3b8c] => 1693316761 [_oembed_b12c295fe2fa84cd6e2f46e5813eaeee] => [_oembed_time_b12c295fe2fa84cd6e2f46e5813eaeee] => 1693316761 [_oembed_bc64ff666fc42eccbd5a470cc9573cb4] => [_oembed_time_bc64ff666fc42eccbd5a470cc9573cb4] => 1694421077 [_oembed_47765e22feb8753f0205d83ab216a1a9] => [_oembed_time_47765e22feb8753f0205d83ab216a1a9] => 1694421077 [_oembed_8b18c6e5d3b76a673b44a9761b89f226] => [_oembed_time_8b18c6e5d3b76a673b44a9761b89f226] => 1694421077 [_oembed_f8eea4020d8ec47e7732e1b8280512f8] => [_oembed_time_f8eea4020d8ec47e7732e1b8280512f8] => 1694421077 [_oembed_0cdafe716c20df51755037b2835947aa] => [_oembed_time_0cdafe716c20df51755037b2835947aa] => 1694421078 [_oembed_50ef5508e6bec7200cb7168a9cdce6ba] => [_oembed_time_50ef5508e6bec7200cb7168a9cdce6ba] => 1697293676 [_oembed_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] => [_oembed_time_a29860c1750810cc4f2c589b548a1488] => 1697293676 [_oembed_36646e6d617911976368053625e59eee] => [_oembed_time_36646e6d617911976368053625e59eee] => 1697293676 [_oembed_32a8df19ec4bcbeafcd2ec35ec08d01f] => [_oembed_time_32a8df19ec4bcbeafcd2ec35ec08d01f] => 1697293676 [_oembed_295809f69d0f940be784255704124cf4] => [_oembed_time_295809f69d0f940be784255704124cf4] => 1697293676 [_oembed_3bbe22452a8e2e1b7bcfaf9d1318d8b2] => [_oembed_time_3bbe22452a8e2e1b7bcfaf9d1318d8b2] => 1700139304 [_oembed_2393db4f32c71e5fa80a23dca904195a] => [_oembed_time_2393db4f32c71e5fa80a23dca904195a] => 1700139304 [_oembed_020ab09f74436ffd5577396010c4f4e3] => [_oembed_time_020ab09f74436ffd5577396010c4f4e3] => 1700139304 [_oembed_5939c5f4c89f6e42ebb9b5b6429dd6cb] => [_oembed_time_5939c5f4c89f6e42ebb9b5b6429dd6cb] => 1700237851 [_oembed_03afab76fa27fb3690b0ea06fe8a005e] => [_oembed_time_03afab76fa27fb3690b0ea06fe8a005e] => 1704195933 [_oembed_ce324ad4a6bbad0729a00fd5daa81abd] => [_oembed_time_ce324ad4a6bbad0729a00fd5daa81abd] => 1704195933 [_oembed_fe9a5100430013146cfa90d3bc59a991] => [_oembed_time_fe9a5100430013146cfa90d3bc59a991] => 1704195933 [_oembed_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] => [_oembed_time_8c9f125f20d35a0c16d53ca42a08d31f] => 1704195933 [_oembed_81f1b78e0aed2a41e04fddda86c45d3f] => [_oembed_time_81f1b78e0aed2a41e04fddda86c45d3f] => 1704195933 [_oembed_e6066c79f6c143b9b025b34791d981b7] => [_oembed_time_e6066c79f6c143b9b025b34791d981b7] => 1704195934 [_oembed_84be1e611556810fdc7ceb2f5a84ae4c] => [_oembed_time_84be1e611556810fdc7ceb2f5a84ae4c] => 1704195934 [_oembed_ef193b5313a402ecc0b8e8073a08faea] => [_oembed_time_ef193b5313a402ecc0b8e8073a08faea] => 1704203317 [_oembed_e3201aa526401c46326709890c4f5a2d] => [_oembed_time_e3201aa526401c46326709890c4f5a2d] => 1706816241 [_oembed_e01df416eb3220aff4802b3653a64382] => [_oembed_time_e01df416eb3220aff4802b3653a64382] => 1706816241 [_oembed_3633c31f997e05272c04ba046cf459c9] => [_oembed_time_3633c31f997e05272c04ba046cf459c9] => 1707665407 [_oembed_522a057405d24474be63537dd5a00eeb] => [_oembed_time_522a057405d24474be63537dd5a00eeb] => 1711702258 [_oembed_4ccc74ac2d96b3a2955b66db4e01e9f1] => [_oembed_time_4ccc74ac2d96b3a2955b66db4e01e9f1] => 1712239076 [_oembed_41de4ad65fbf7a591c85aaef3d262993] => [_oembed_time_41de4ad65fbf7a591c85aaef3d262993] => 1712239076 [_oembed_981ab6dffd8219f637218dfd5121a401] => [_oembed_time_981ab6dffd8219f637218dfd5121a401] => 1712239076 [_oembed_a6928fef0ab2652b26d3875b9b4be635] => [_oembed_time_a6928fef0ab2652b26d3875b9b4be635] => 1712986910 [_oembed_e344260a15f4015b0d3c0f7eea636086] => [_oembed_time_e344260a15f4015b0d3c0f7eea636086] => 1712986910 [_oembed_7b69b9c0a1d73b419b18ece8b29975d6] => [_oembed_time_7b69b9c0a1d73b419b18ece8b29975d6] => 1714569561 [_oembed_cc1877e4501869a1ce2aac75089602d6] => [_oembed_time_cc1877e4501869a1ce2aac75089602d6] => 1714569561 [_oembed_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] => [_oembed_time_54eb3c270f63743fbc9f6d5248c1b372] => 1714569561 [_oembed_d8b5a14e7ec0189a4eae8fe86efcd89a] => [_oembed_time_d8b5a14e7ec0189a4eae8fe86efcd89a] => 1714569561 [_oembed_7db7af92ba47f99443514f5556ef2886] => [_oembed_time_7db7af92ba47f99443514f5556ef2886] => 1714569561 [_oembed_3ba2037543c224ef47576eee6771e263] => [_oembed_time_3ba2037543c224ef47576eee6771e263] => 1714569561 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 49 [4] => 31 [5] => 11 [6] => 592 [7] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Kárpátalja [5] => Kiemelt téma [6] => Társadalom [7] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 248163 [1] => 31747 [2] => 373300 [3] => 1030 [4] => 1469 [5] => 692 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bozdosi park [1] => elesett katonák [2] => Élet-fasor [3] => kárpátalja [4] => megemlékezés [5] => Ungvár ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 31747 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 31747 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )